Ellenzék, 1881. január-június (2. évfolyam, 1-147. szám)

1881-01-14 / 10. szám

Kolozsvárt 1r.81- tal előlegezni köteles több évi járulékt, az összes tagosítási költségekre nem elégséges s más felől, mivel a munkálat előhakuszával felmerülő újabb költségeket az állam nem előlegezi, s mi­után az egyesek járulékai még csak több évek múltával lesznek teljesen befizetve, a birtokosság azon nyomasztó kényszerhelyzetbe jut, hogy ha nem akarja a birtokrendezést megszakítani, ha nem akarja, hogy kamatok nélkül előlegezett pén­ze heverjen, újból előlegezni lesz kénytelen. Reméltük és bizton meg voltunk győződve a felől, hogy az új törvény meg fogja könnyíteni a birtokrendezési munkálatokat ; azt hittük, hogy miután azon költségeknek az egyenes adóvali be­hat­ását elrendelte, előlegezni is fogja, de fájda­lom ezt nem teszi, e helyett pedig az előlegező birtokosság megnyerte azt, hogy míg az eddi­gi eljárás szerint előlegezett pénzét a tagosítás befejezővel visszafizették, most a sokkal költsé­gesebb tagosítás összes előlegezett költségeit 4 - 8 év alatt kapja meg. Hol van itt az előny? hol az olc­óság és gyors menetel ? valóban csak is ezt lehetett várni jelen kormányunk embereitől ! ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőh­áz január 11. ülésében az elnök többi közt, bemutatja Fiume város és ke­­resk. kamarájának kérvényét a fogyasztási új adó­törvény tárgyalásának addig való elhalasztása iránt, a­m­íg hasonló intézkedések az osztrák tar­tományokban is foganatr­a vétetnek ; továbbá : Sü­meg város, Szent-Grót mezőváros, Nagy-Várad és Budapest főváros VI. kerület polg. körének be­adott kérvényét a czukor-, kávé- és sörfogyasztási adótörvényjavaslat mellőzése iránt.­­ Ezen kérvények a ház irodájába tétettek megtekintés végett. Szende Béla honvédelmi miniszter törvény­­javaslatot terjeszt be a honvédlegénység élelmezési költsége tárgyában. Hegedűs Sándor beterjeszti a pénzügyi­bizottság jelentését a bosznavölgyi vasút tár­gyában. Napirenden van : a csődtör­vény-javaslat folytatólagos tárgyalása. Letárgyaltatok: a ja­vaslatnak a vl. g-tól a hatodik fejezetig terje­dő része. Különösen kiemelendő: a 83. §., mely ha­gyaték ellen az örökösök meghallgatása nélkül csak akkor mondja ki a csődöt elrendelhető­­nek, ha a vagyonhiány hitelt érdemlőleg iga­­zoltatik. — Apáthy István előadó indít­ányára akként módosíttatott, hogy a csőd elrendelhe­tő, ha igazoltatik az, hogy a tartozások a létező vagyont meghaladják. A 84. §. szintén Apáthy István előadó fel­szólalása folytán akként módosíttatott, hogy ha a csődnyitást kellően igazolt követelés alapján egy vagy több hitelező kéri, s valószínűvé teszi azt, hogy tartozásai annak vagyonát meg­haladják — a bíróság harmadnapra tárgyalást tűz stb. Hasonlóképen elfogadtatott e §-ra nézve, Veszter Imre azon indítványa, hogy világo­san kimondassák, miszerint a csőd igazolt, habár még le nem járt követelés alapján is kérhető. A 85. § hoz Vesztesi Imre módosít­­ványt adott be az iránt, hogy a hírlapi idézés mellőzésével gondnok kinevezésének legyen he­lye akkor is, ha a csőd hagyaték ellen nyittatik és a csőd­nyitást kérők az örökösöket meg nem nevezik. Ezen módosítvány Apáth­y István elő­adó és Teleszky István felszólalásai után az igazságügyi bizottsághoz utasíttatott és a §. füg­gőben hagyatott. A 87. §-nál Unger Alajos kimondatni kí­vánja azt, hogy az 187­i : 31. 1.-cz. 1. és 2. §­­ban elősorolt személyeknek az ugyanezen törvény szerint végrehajtás alá vonható fizetései, nyugdi­jai és egyéb illetményei más vagyon hiányában nem tekintetnek oly vagyonnak, melynek alapján,­­ eilenök csőd elrendelhető volna. Hosztinszky a módositványt, mint igazság­­talant ellenzi. — Az iparos, kereskedő, fölbirtokos, házbirtokos, ha adós és fizetni nem képes, egész va­gyonát veszti, nem engedhető tehát meg, hogy a hivatalnokok számára kivételes állás teremtessék.­­ Ezz­l az állam nekik privilégiumot adna az adós­­ságcsinálásra. Hlorváth Lajos nem érintve azt, a­mit Hosztinszky mondott, Unger indítványát, mint nemzetgazdasági, jogi és adminisztrác­ionális te­kintetben fölötte fontost, megfontolás és jelentés­­tétel végett az igazságügyi bizottsághoz vissza­­­utasíttatni kéri. A ház, miután Hauser igazságügyi minisz­ternek sem volt ellene kifogása, a módosítást és a §-t az igazságyi bizottsághoz utasította vissza. A 92. §-nál Lónyai Menyhért gróf indítványt ad be, mely szerint tétessék át e §, a jogügyi bizottság­hoz, azon utasítással, miként a 7. és 13 .§-okkal kapcsolatban akként alakítsa át, hogy a telek­könyv, mint eddig, ezentúl is annak alapján szer­zett jogokra nézve minden egyéb viszonyoktól függetlenül teljes biztosítékot nyújtson. A ház az idítványt Teleszky István, Apá­­thi István és Fauler miniszter felszólalásai után elfogadta. A 93. § hoz Unger a következő módosí­tást ajánlja : A 83 § első bekezdése helyett a követke­ző szöveg tétessék: A biróság a csődbiztost rend­szerint saját birói tagja közül nevezi ki ; cseké­lyebb fontosságú csődökben azonban a csődbiztosi teendőkre birói hivatalra minősített törvényszéki jegyző is kirendelhető. A ház ezen módosítást Hosztinszky Já­nos és Apáthy István pártoló felszólalásai után elfogadta. A 103. §. Hosztinszky­ János indítvá­nyára akként módosíttatott, hogy a tömeggond­noki és perügyelői díjak tárgyában a m­ásodbíró­­ság, és nem, mint az eredeti javaslatban állt, az első bíróság,­­ határoz véglegesen. A törvényjavaslat többi §§-ait a hatodik fe­jezetig a ház változatlanul elfogadta és ezzel a tárgyalás folytatását a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésre halasztotta. Egy jegygyűrű története. Angolból fordította ISÁMI J­ÁSZLÓNÉ. I. f Folytatás ) Waldron kinos gyönyörrel nézett nejére, véghetetlen szerelme ismét erőt vett rajta. — Te nem gondolsz egyébre csak a sze­relemre — monda Izméné kötekedő hangon Lásd én a szerelmen kivül ezer meg ezer féle dologra gondolok. — Elég baj az nekem, — monda a férj aggodalmasan nézve nejére. — Olvastam asszo­nyokról, akiknek lelke későn s csak lassanként ébredt fel; de ezt nem lehet reád alkalmazni. Az én lelkem rögtön felébredt egy gyönyörű ma­gasztos életre, midőn tégedet — életem s lelkem felét először megláttalak s szerettelek. — Nem vágyom gazdagságra, a pénz és fényűzés semmi varázst sem gyakorol reám. — Annál nagyobb varázst gyakorol én re­ám — monda a nő. — Természetesen édes Pa­lim, hogy én is nagyon szeretlek, — de ha meg­nyered mindazt számomra, a­mit az én szívem kíván, ekkor még jobban szeretlek. E szavak gyöngédtelenek voltak , de oda simult férjéhez, mosolygó szép arczát keblére hajtotta, s Waldron a szerelem édes mámorával szorítva ötét magához, rajta kívül mindent elfe­lejtett e világon. — Ha a te kedvedért csakugyan meg kell gazdagodnom — monda hirtelen, akkor nagyon sokat kell tanulnom. De egy félórát szakíthatunk magunknak, h ugy­e kijösz a virágok közé? Majd későbben előveszem a könyveimet s dolgozom. Kimentek a kertbe, s a­mint a rózsabok­rok között állottak, Waldron Tál azt mondta ma­gában, hogy nincsen olyan szép virág széles e világon, mint az ő felesége. S elhatározta, hogy az izméné kedvéért mindent el fog követni, hogy hirt, nevet, dicsőséget s pénzt szerezzen — ta­nulni és dolgozni fog fáradhatatlanul, hogy ked­­­­vesének megszerezhesse azokat a játékokat a­­ melyekre vágyik, vagy is inkább elkényeztetett gyermek módjára rákötötte, magát. — Nem hibáztatom — gondola magában.­­ Elvégre is csak gyermekjáték az egész, Izméné s nagyon fiatal, szereti a szép ruhát és az ékszere­­­­ket, az asszonyoknak ez a mulatsága. Bosszankodott magára, hogy miért vette komolyan a dolgot, miért türelmetlenkedett, s mi-­­­ért neheztelt gyermek feleségére. — Haragudnám-e azért — fűzé tovább gondolatait — hogy a madarak szeretik a nap­fényt, s a pillangók a virágokat? Ösztönüket kö­vetik. Az én szép szinéném is csak ösztönét kö­veti, midőn mindent szeret a mi szép és fényes. — Ugy­e kedvesem te nem gondolnál a pénzzel, ha nem lehetne vele szép dolgokat vásárolni? Ugy­e a pénzt csak a hasznáért sze­reted ? És Waldron komoly aggodalommal leste a kedves ajkak válaszát. Izméné hangosan nevetett, azzal a kedves dallamos neveléssel, mely férjének minden csepp vérét hullámzásba hozta, s minden idegét át­járta, mintha valami fényes­zmét hallott volna. — Lesz pénzed — kiáltá. — Nem szünök meg dolgozni, m­ig annyit nem szerzek, hogy szi­ved kívánságát kielégítsem. A West-Danei uradalomnak Schofield Már­ton Esquire volt a birtokosa. Nagyon gazdag ember volt, olyan a ki az életet szerette élvezni. Nagy ellenszenvvel viseltetett minden iránt a mi felelősséggel járt s gondot adott; jószágigazgatót tartott, a ki birtokainak nagy részét kezelte, csak a Denes erdőt s a körülötte fekvő kisebb haszon­bérbe adott telkeit bízta Waldron Pálra. Waldront csak udvariasságból hitták tiszttartó­nak, de kötelességei valósággal nem terjedtek to­­o­vább mint az erdő felügyelésére. Szegény szülőknek volt a gyermeke. Apja hosszú éveken keresztül fővadász volt a West- Deui birtokon ; anyja egy szelíd egyszerű kedves asszony volt, ki minden boldogságát fiában ta­lálta. A szülők igyekeztek fiuknak jó nevelést ad­ni. Pali értelmes gyermek volt, gyorsan haladt, élénk felfogása volt, de a gépészet iránt tanúsí­tott legtöbb hajlamot. Mindenféle gépeket egyfor­mán szeretett , legkedvesebb időtöltése volt azok­nak a szerkezetét vizsgálni, tanulmányozni s min­dig azon törte a fejét, hogy tudná javítani azt a mit látott, szeretett volna valami hasznos mes­terséget tanulni, de a szülei nem engedték. „Scho­field ur megígérte — mondák — hogy a West- Démi erdőt fiókra bízza, s nem volna szép tőle más kereset után járni . A szülei hedvéért Pali elfogadta a földes­­úr ajánlatát, s még nem töltötte be a húsz évet, midőn az erdőszlak urává jön. — Itt tanulhatok — gondola; sok szabad időm lesz, a mi felett tetszésem szerint ren­­delkezhetem, s kidolgozhatom azokat az eszméket, melyekkel fejem tele van. Azonban kevés idő múlva nagy változás történt rajta. Egyszer az Ashburnham nevű csi­nos kis városba ment, és ottan találkozott sor­sával. Itt és ekkor látta meg először azt a kedves arczot, mely a legszebb volt előtte e vi­lágon ; itt látta meg Hope Izménót, és attól a pillanattól kezdve halála órájáig soha se gondolt más nőre, változhatatlan hű szerelmét egyedül Izméné bírta. A kis város főutczáján ment végig, midőn vele találkozott. — A csinos kék köpenykébe bur­kolt kellemes könnyű alak, a kedves mosolygó arcz, a hullámzó gazdag barna haj — olyan kép volt, s olyan mély benyomást csinált reá, mit soha sem tudott elfelejteni. Meglepetéssel, komo­lyan és hosszasan nézett a vele szembe jövő leányra. Az Izméné üde ajkain mosoly­a vonult el­­az a hoszszasan reátapadó tekintet mulattatta. Gyakran megtörténik, hogy egy hirtelen­­­ sütő mel­y napsugár egy későn nyiló virágot»­ életre hoz, épen úgy hozta új életre az a futó mo­soly, az az egyetlen egy pillantás a Pál lelkét; e percztől kezdve uj világ nyílt meg előtte — úgy tetszett neki, mintha egy nagy fényes lángosz­­lop hullott volna a lábaihoz ; zavartan, kápráló szemekkel, mámoros fővel ment tovább. Az­tán visszafordult, megnézni, hogy a le­­ány merre és hova ment. A leány az utcza vé­gén egy egészen külön álló keskeny kis házba lépett be. — Meg kell tudnom, hogy ki — momni* magában. Oh de szép ! de kedves ! érzem, hogy szeretem — meg kell őtet nyernem! Szive, lelke égett ; minden érzeménye, min­den gondolata a kis leány körül forgott, nom­ volt többé egy pillanatnyi nyugta, mig meg nem­ nyerte. Nem utazott el Ashburnhamból, még a­ nap bemutattatta magát Hopené asszonyságnél, hogy mielőbb megismerhesse azt a szép leány, ki egy pillanat alatt elrabolta a szivét. Hopené özvegy asszony volt; a férje polgáári hivatalt viselt s oly kevés vagyont hagyott hátra,s miből szegényesen is csak alig lehetett megélni, Waldron szerette az egyenes utat, s rif­tön megmondta, hogy mi járatban van, őszintén megmondta, hogy leányába első lázá­ra bírt szeretett. (Folyt. köv.) A LAPOKBÓL. Időszaki sajtónkon ugyancsak meglátszik a választási viharokat megelőző szélcsend. A szél­rózsa minden irányából szedik össze vezérczikke­­ik tárgyát lapjaink publicistái. Meglátszik, hogy a csak most összeült országgyűlés aszkóros élete kihaló félben van és nem tud tárgyat adni a fel­dolgozásra, eszmét a gondolkozásra. Meglátszik, hogy a pártok előkészületei még most a kulissák mögött folynak, s így nem nyújtanak anyagot. Innen van, hogy a „Pesti Napló“ szorgalma­­toskodó munkatársa, Pulszky Ferencz irányczikk helyett, conjecturális politikát csinál. Czikkéből idézzük a következő sorokat: „Midőn Miletics hét év előtt a miniszterel­nököt interpellálta, vájjon igaz-e, hogy ten be van Boszniát az osztrák monarchiába bekebelezni, min­denki csodálkozott a szerb izgató e különös hó­bortján; a miniszter jóhiszeműen tagadott min­den ilynemű szándékot s csakugyan nem­ gyaní­tolta, hogy hat esztendővel később ő lesz a bosz­niai miniszter. Mindenki tudta, hogy sem Bécs­ben sem Pesten nincs képviselő, a­ki ezen kalan­dos politika ellen ne tiltakoznék ; mindenki lehe­tetlennek tartotta az ily eljárást és mégis meg­történt. ügy voltunk a három császár-szövetség­gel is. Nálunk tagadták és demontirozták ; Ber­linben pedig a bírós­ág ismerte el fennállását, mi­dőn egy újságírót azért büntetett meg, mert az orosz czár politikája ellen sértő megjegyzéseket használt, a közvádló pedig ezt büntetendőnek vél­te, minthogy a három császárszövetség következ­tében a czár a császár szövetségese. A tényt nem lehetett később kétségbe von­ni, ámbár ezen szövetség, mely az orosz-török háborút lehetségessé tette, azonnal véget ért, mi­helyt ez Oroszországnak alkalmatlanná vált s ha­diszerencséje túlvitte azon korlátokon, melyeket a szövetség megalakulásánál magának szabott. Í­gy vagyunk a szaloniki ka­­nddal is ; nem egyszer említették, de mindig csak úgy, mint egy kivi­hetetlen álmot, melynek valósítását senki sem kí­vánja, de a kísértet újra meg újra visszak­rül; nem egyszer hallottuk már, hogy kereskedelmi ér­dekeink nem a Duna mentében fekszenek, hogy reánk nézve a Fekete tenger távolról sem oly ne­vezetes, mint az Aegei, hogy a salouskii kikötő átellenben fekszik Alexandriával s a legrövidebb utat közvetíti az indiai kereskedésnek, sőt a ber­lini kongresszus azon pontjában, mely Boszniának ideiglenes elfoglalási jogát az osztrák magyar mo­narchiának megadja, eseti jog kiterjesztetik Novi- Bazárra Mitroviszán túlra is, miben ismét igen sokan az irányt látják, mely egyenesen Szaloniki­­ba vezet. Igaz, hogy ily kalandot ,ismét senki sem kíván — akár a magyar, akár az osz­trák törvényhozásnál ; bizonyos, hogy min­den miniszter jóhiszeműen ezt most is demon­­tírozná, csakúgy, mint Szlávy annak idejében a boszniai kalandot, de azért még sincs semmi biz­tosításunk, hogy a szalonikai expedíc­ió nem fog e megtörténni előbb vagy utóbb, midőn a csőd alá került Törökország sliquidálása megkezdődik. Az, angolok legalább erősen hiszik az osztrák-ma­gyar monarchiának ilyen politikáját, sőt azt is tudjuk már, hogy e részben megállapodás jött volna létre Oroszországgal, s hogy a felosztás iránt tisztában van már a két hatalom ; termé­szetesen úgy, hogy Oroszország vazallusai mind­azon országukat megkapnák, melyeknek termé­keny földje van, nekünk pedig minden kopár hegy, minden plavina s minden legvadabb törzs jus­son; ő eszi a spárga fejét, nekünk hagyja a na­gyobb felét, csakhogy ez a fás szár, az ily osz­tály nem bontja fel a barátságot. A „Festi Hírlap”, e mindig szellemesen csevegő lapja a fővárosi közönségnek, a legutóbbi francziaországi választásokkal foglalkozik, s mi­után a Gambetta győzelmét constatálta volna, kifejezést ad abbeli örömének, hogy a soczialisták teljes leveretése által, a franczia köztársaság telje­sen k­onsolidaltnak tekinthető, s hogy e győzelem alkalmat nyújt arra, hogy Francziaország az euró­pai hatalmak gyűlésében, ismét elfoglalja az őt jogosan megillető vezérszerepet. Laptársunk ez örömét szívünk egész melegével osztjuk. És oszt­juk azon nézetét is, hogy ha Gambettának eként megszilárdult hatalma revanche politikát vonna maga után, Francziaországnak sikerülne Eli­as és Loh­ingiát visszahódítani, az ránk nézve nemcsak hogy veszélylyel nem járna, hanem a franczia szellemnek jótékony hatású terjedését látnák ben­ne. E czikkből a következőket közöljük : „A szoczialisták megbuktak Parisban, Lyon­ban, egész Francziaországban Ki lettte volna? ! Az általános népszavazat hazájában, hol minden huszonnégyéves férfi szavazatjoggal bir, a res- i publikában, mely a radikalizmusnak annyira ked- t vez, az amnesztia után, mely a kommunistákat mind haza hozta, Rochefort, Blanqui, Pyat, Louise Michel izgatásai daczára Párisban, a commune vá­­ros­ában, Lyonban, a szoczialista forradalom fészü I­kében, a szoczialisták rutul megbuktak. Most * ELLENZÉK már tudjuk, Párisban 450,000 választó között van 30,000 szoczialista. Egyetlen jelöltjüket sem bírták a községi választásoknál keresztülvinni, a városházán minden párt képviselve lesz, csa­­k nem. Ezt nem várta senki , Pak­s maga is meg lesz lepetve az eredmény által s az egész Európa. De a monarchista pártok és a klerikálisok is leverettek. A konzervatív departementek, az ultramontán városok és faluk is többnyire repub­likánusokat választottak a konzervatívok helyére. A monarchista pártok régen eljátszották a nép bizalmát, a royalistáknak nincs komoly jelöltjük, a bonapartisták a császári herczeg halála óta fej nélkül vannak, a monarchia lehetetlennek bizo­nyult, nincs mit csodálkozni, hogy a nemzet mo­narchikus pártok felett napirendre tért. De hogy a klerikalizmus oly gyöngének mutatkozik Fran­­cziaországban, hogy a szerzetes­irendek eltörlése nem szül visszahatást, hogy a községekben az ultramontánok nem tudnak pártot gyűjteni és felszínre jutni, az talán még váratlanabb, mint a szoczialisták csúfos veresége. Az „Ellenőr“ czikke Ungernek azon in­dítványával foglalkozik, hogy az 1871i. 31. t.-cz.­­ben elősorolt szem­élyeknek az ugyanezen törvény szerint végrehajtás alá vonható fizetései, nyug­díjai és egyéb illetményei, más vagyon hiányá­ban, nem tekintetnek oly vagyonnak, melynek alapján ellenök csőd elrendelhető volna. Örömün­ket fejezzük ki, hogy ez indítvány a függetlensé­gi párt részéről létetett, s hogy pártunk ez által újabban bizonyítékot adott arról, hogy nem a tisztviselői kar ellen van kifogása, hanem csak a visszaélések ellen, és hogy szívén hordja az álta­lános politikai irányzat által páriokká sülyesztett hivatalnokok evidencziáját. Ez indítványra az „Ellenőr“ következőleg felel . Csak arra hívjuk fel az igazságügyi bizott­ság és törvényhozás figyelmét, hogy Unger mó­­dosítványának alapján nem lehet a kérdést meg­oldani , ha az egyáltalán megoldható volna is a csődtörvényben. Unger indítványa ugyanis két osztályt teremtene a hivatalnoki karban. Azon osztályt, mely b­r magánvagyonnal, s azt, mely nem bir. Az első hátrányban lenne ez utóbbi mel­lett. A vagyonnal biró hivatalnok ellen lehetne csődöt nyitni , ezt sújtaná a csődnyitás minden következménye. Bűne az volna, hogy vagyonnal bir. A másik osztálynak vagyontalanságában vol­na előnye. Ez igazságtalan és ferde viszonyt te­­­­remtene magában a hivatalnoki karban. Mivel pe­dig a kérdés sarkpontja a csőd következményein nyugszik, nem volna helyes megoldás az, hogy a hiatalnoki kar egy része megvédessék, másik ré­sze meg ne védessék e következmények ellené­ben. Vagy meg kell tehát védeni a vagyonnal bíró hivatalnokokat vagy védelem nélkül kell hagyni a vagyontalanokat is. S ez az oka, amiért a csődtörvényben bajos megoldani a kérdést, mert azt aligha lehet ki­mondani itt, hogy a hivatalnok vagyona csőd­­mentes E szerint világosnak látszik, hogy nem a csődnyitást kell megtagadni a hivatalnok irá­nyában, hanem a csőd következményét kell eltö­rölni. Ez pedig más térre, s nem a csődtörvény terére tartozik, ha ugyan az állam egyáltalán nyugodtan hagyhatja érdekeit oly közeg kezében, kit hitelezői csőddel rohantak meg. KÜLFÖLD. Hadi készülődések. Hogy mennyire adhatunk hitelt az európai diplomácia békés színezetű nyi­atkozatainak, azt a többek között legjobban illustrálja azon tény, hogy jelenleg Steyerben hét comissió időzik megren­­delt fegyverek átvétele végett, még­pedig­­Ausz­­tria, Magyarország, Montenegró, Görögország , Szerbia és Románia részéről; ezeken kívül leg­­közelebb várják a chinai comissió megérkezését is, így aztán nem csodálkozhatunk felette, hogy az ottani fegyvergyárba az utóbbi hetekben 1600 új munkást vettek fel. A török-görög kérdés is rövid időn újabb fordulatot vehet, ugyan­is a konstantinápolyi „Vakit“ közelebbi számában egy török diplomata levelét közli, melyben az azt tanácsoja a portá­­nak, hogy a választott bíróság határozott elve­­tésével, nyolcz napi határidőt szabjon Görögör­,­szágnak az október 3-iki jegyzékben proponál­­tak elfogadására. Tagadó válasz esetére a porta azonnal űzze ki a birodalomból az összes görög lakosságot, mert azok vagyonukkal gyámolítják Görögországot. A levél végén azt tanácsolja a postának, hogy ragadja meg az alkalmat most, midőn Európa kedvezően van hangolva Törökor­­szág iránt. * * * Január H, Oroszország és a tudomány. Pétervárról Írják jan. 4-ről: Loris­­Melikoff gyakorlati éles látása ez alkalommal is bebizo­nyult. Az egyetemek újjá­szervezése jó idő óta a beügyi kormányzat egyik legfontosabb feladatai közé tartozott, minthogy az egyetemek élénk részt­­ vettek a politikai zavarokban, de­­minél tisztább volt a reorganizáczió szüksége, annál homályo­­o­sabb volt az út, melyet követnie kellene. Arrl volt szó, hogy egy részt az összeesküvéseknek­­ adjanak új táplálékot, más részt ne akadályozzál a tudomány szabad mozgását. Sokan azt akartál, hogy az egyetemeket egyszerű katonai akadémi­ákká alakítsák át s a tervet főleg Loris Melilor gróf buktatta meg. A Deki tulajdoníthat­ó, hogy a helsingforsi egyetem mintájára szervezik med újjá az orosz egyetemeket s hogy a tanulók s rektorok és dékánok ellenőrzése mellett nem lé­­nyegtelen önkormányzati dolgokat fognak nyer­ni. A bizottság, mely elé a terv terjesztetett, so­káig ellenezte azt. De most bír szerint elvben el­fogadta. * . * * Anglia. Londonból írják : Gladstone angol miniszter­­elnök az alsóházban tartott legutóbbi beszédében felemlíti azon pontokat, melyek a kormányt meg­győzték arról, hogy az 1870-iki agrár­törvény tökéletlen. Ilyenek az igen magas haszonbérére­­telések meggltlására c­élzó intézkedések, továb­bá ama határozmányok, melyek biztosítják a bér­lő kártérítési jogát birtokháborítás esetére és meg­gátolják a haszonbéri összeg felemelését a kibér­lett birtok mértékén felül. Hangsúlyozta továbbá, hogy a kormány elégtelennek tartja a bérlő jo­gainak átruházására vonatkozó jelenlegi törvényt valamint hogy az 1870-iki törvény Bright-féle szakaszai is hatálytalanoknak bizonyultak. A minisztérium javaslatait Írországban a rend helyreállítása és a földbirtok viszonyok re­formja tárgyában a napi sajtó általában véve kedvezően bírálja. Különösen az ellenzéki lapok látszanak a javaslatokkal megelégedve lenni. A Standard megelégedését fejezi ki Gladstone arai vallomása fölött, hogy a köztörvények ez idő sze­­rint Írországban nem elégségesek és hogy az ese­mények ellenállhatlan nyomása a kormányt kény­szerpolitika felé hajtja. A Daily Telegraph is ör­vend a kényszerrendszabályokra vonatkozó javas­latnak és elismeri, hogy a földbirtokra vonatkozó javaslat nem tartalmaz [elpalástolt konfiskáczión

Next