Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)

1882-09-16 / 211. szám

Harmadik évfolyam. SZERKESZTAI IRODA: Bal-kiralyutc­a 16. es. hová a lap szellemi rósiát illető közlemények c­imzendők. SZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DUAi Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre......................Is írt. ||| Negyedévre ... 4 írt. Félévre...........................8 frt.­­. Egy hóra helyben: 1 frl 50 kr. i. Egyes szám óra helyben 5 kr. vidéken 0 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 1211. szám, Kolozsvár, szombat September 16 18%, KIADÓ­HIVATAL: Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij min£ hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri csikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Sstllvi ac­ns. —■■■■——— —­­ Az adó. Tegnapi lapunk táviratában közöltük, hogy Sajó-Szentpéter melletti Kápolnán az adóvégrehajtót a nép megtámadta, s az sa­ját védelmére kénytelen volt forgó­pisztolyát használni s két embert agyon lőtt, erre a népség az adóvégrehajtót üldözőbe vette, s a házat, hova menekült felgyújtotta, mire az adóvégrehajtó — szabadulni nem tudván — magát is agyon lőtte. E rémitő eset sok gondolatra adhat al­kalmat­. Bizo­nyára senki sincs, ki helyeselni tud­ná a történteket. Ártatlan vérek kiontásába ki gyönyörködik ? A társadalom azon páriája, ki saját, s talán családja fentartásáért kény­telen volt az általánosan­ gyűlölt adó vég­rehajtói állást viselni, bizonyára csak hi­vatalos eljárásának szigorú teljesítése kö­vetkeztében jutott e borzasztó sorsra. Az ily és hasonló esetek kutforrása sokkal mélyebben, szerencsétlen politikai viszonyaink­ban keresendő. Ha az államkormányzat oly gazdasági politikát űz, mely által a nép minden réte­ge munkájának jól kiérdemelt gyümölcsét szedheti, a nép megelégedett, a nép szívesen űzeti adóját, mert van honnan fizetnie. Fájdalom nálunk ez nem így van. Az állami adók roppant súlylyal nehezednek az állampolgárok vállaira, és a­mi még elvisel­hetetlenné teszi a tervt az, hogy minden adózó polgár jól tudja, miszerint verejtékkel szerzett filléreinek nagy része nem államunk érdekében adatik ki Ha az állampolgár adózási kötelességét és az államhatalom adókivethetési jogát mint az állam természetében és rendeltetésében szükségszerűleg foglalt momentumot kell is tekintenünk, de az adózási kötelesség vagy az adózási jog határtalan és korlátnélküli­sége, a legveszélyesebb végletekre vezet, a polgárokat legfontosabb érdekeiben sérti, ma­gát az állam egyik fő czélját a vagyoni biz­tosságot lerontja, s azon igazságnak szem elől tévesztését is okozza, hogy minden adó az egyesre nézve áldozat és jövedelem ke­­reskedés, s hogy csak a takarékosan és eré­lyesen foganatosított államköltségek — ille­tőleg ezeket lehetségesítő adók — jogo­sultak. Az észszerű adórendszer fő kelléke, hogy az adózók törzsvagyonát, a polgá­rok szerzési tőkéjét le ne rontsa, hanem kímélje. Ez általánosan elfogadott elv szempont­jából tekintve adózási viszonyainkat, elté­mül minden igaz hazafi, s hazája sorsát szívén hordó polgár. Midőig látjuk, hogy az adózó családnak egyedüli táplálékát nyújtó tehenét dobolják el ; midőn látjuk, hogy kisdedének feje alól húzzák ki a vánkost,­­ midőn látjuk, hogy a falusi nép nagy ré­szének a legelső szükséglete, a kenyér, is kezd már hiányozni, bizony-bizony átkoz­nunk kell a közgazdasági politikánkat s ennek szülő­anyját, a közös ügyes kiegyezést. Mert ez, és semmi más, téve ily nyo­morulttá e nemzetet — s fogja vezetni a sír szélére, — ha ugyan nem szabadul ki e borzasztó lidércz-nyomás alól. Mi hiszünk e nemzet geniussában. Erő­sen meg vagyunk győződve, hogy a nem­zet még mielőtt késő lenne — felébred a lethargiából. Ide s­tova 1000-dik évet üljük e ha­zába jövetelünknek. Az ezeredik év érje e hazát, mint független államot, mely ne le­­gyen zsákmányul más államok érdekeinek oda dobva. Szabolcs: AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. szeptember 16._______ ___ Vasárnap délután. Pak­s, szept. hó. Ez is színdarab czime, de — előre kijelen­tem — kevés összefüggésben van a tárczaczikkel. Abból a kis darabból az látható, miként hódítják el a városi gavallérok a vasárnap délután tekéző, korcsmázó, vagy malom alatt politizáló és, mint rendesen „semmit sem sejtő“ férjektől a csinos (sokszor a nem is csinos) falusi menyecskéket. Ebben a tárczaczikkben meg azt óhajtom megírni: mit csinál az ember Párisban vasárnap délután? A felelet rá egy szó : „mulat“, mint a­hogy Lon­donban, meg „unatkozik“, vagy bibliát olvas. Van­nak azonban, kik, a fölebb említettem kis vígjá­ték útmutatása szerint, ki-kirándulnak a környék­re, „semmit sem sejtő“ férjek tilosában vadász­­gatni, a­mit azonban én senkinek sem tanács­ok , nemcsak a morál és a tíz parancsolat értelmé­ben nem, hanem a tagjai épségben maradására való tekintetből sem, lévén a férjek az életben mem mindig olyan semmit sem sejtek, mint a víg­játékokban. Legjobb hát, ha a párisi, vasárnap délután is itt marad , belenyúl az itt kínálkozó szórako­zások bőségszarujába. Ködös, barátságtalan őszi vasárnap délutánonként a „c­h a n t a n t“-okat (ezek ■bég a legélvezetesebb „tan t“-ok), a színházakat , zenekari hangversenyeket vagy a hippodrormot, szép téli vasárnapokon a „Champs Elysée“-t vagy * bonlognei erdőt választjuk. A café chantantokról már írtam s mivel nem akarom önmagamat czitálni, mint Cserná­­tony szokta, csak annyit említek meg, hogy a chantantok vasárnapi matinééi d. u. P/a-kor kez­dődnek s ötig tartanak. A helyárak ilyenkor na­gyon mérsékeltek, a házak fulladásig megtelnek s a néphumor gazdagon pezseg. Az ismerők a sok közül a „Grand Café chantan“-t választják (a „Rue St.-Denis“-ben), melynek közönsége legalább is a reframneket soha sem engedi át az énekesek­nek, hanem elénekli, karban maga. A színházak, az opera kivételével, mind rendeznek vasárnapi délutáni előadásokat. Az ál­lami subvenczióban részesülő „Odion“, a diák­városnegyed öblös színháza, hétfő esti órákkal (a legdrágább hely: 2 franc, előre megváltva 2 franc 50 cent.), a szintén gazdagon dotált, de kapzsi „Theatre Framjais“ rendes áraival. E két színházban ilyenkor nagyobbára klas­­sikus, vagy valamely fölkapott modern darab, illetőleg darabok (mert játszanak 8—10 felvo­­nást is) járják. Az Odéon a múlt télen nagyob­bára a Héliéret kultiválta, a Franfaisban a többi közt láttam Sophocles Oedipusát (kitűnő előadásban) és azt az elévülhetetlen százados bo­hózatot, mely „Pateliu“ czímmel a középkori színjátszó ügyvédjelöltek gazdag repertoirjából maradt az utókorra. A magánvállalkozók kezé­ben levő szinházak azon darabjukat adják vasár­napi matinéikon is, melyek esténkint járják s melyek, ha valódi sikert aratnak, mint a Zola Assomroi­ja vagy a Lecoq legújabb operetteje (Nap és hold), egy egész évig is ott büszkélked­nek a szinlapon. Élvezetes, tanulságos s nem is igen sokba kerülő szórakozása a vasárnap délutánnak: a ze­nekari hangverseny. Jelenleg három ilyen van Párisban. A legrégibb s egyszersmind a legjobb a Pasdeloupe a „Cirque d’ hiver“-ben (a téli cirkuszban), mely 10,000 hallgatót képes befogadni. Pasdeloup volt e tekintetben az úttö­rő. De más tekintetben is, ő volt az első, ki Wagner műveit népszerűsíteni igyekezett. Az igaz, hogy két évtized munkája után sem ért czélt (1870. után meg éppen nem), de azért W­a­g­­n­e­r sok, igazán szép művét (a Tannhäuser-in­­dulót, a Lohengrin-ouverturet stb.) ismertette meg a párisiakkal. Egészen népszerű Wagner úgy sem lehet Párisban s talán másutt sem, a­mit egyébiránt nem panaszképen mondok. Szívesebb veszik a párisiak Berlioz geniá­­lis műveit, melyek közül Pasdeloup a múlt télen „Faust“-ot, e hatalmas drárrai szerzeményt arat­ta elő. Csak úgy özönlött a közönség a „Cirque d’hiver“-be. Ember ember hátán volt. Oh, mily hangosat dobbant az én hazafias szivem, mikor az a tengernyi kéz a „Marche hongroise“ (ma­gyar indul ) eljátszása után mozgásba jött s az a tengernyi száj az ismétlést kívánta! Berlioz zenekölteményében ugyanis Faust Mephistóval Magyarországot is meglátogatta s e légi utazás alkalmával a magyar pusztákon fölhangzik a­­ Rákóczy-induló. Ez az a „Marche hongroise“, a „magyar induló“, mely oly frenetikus taplókat aratott a téli cirkuszban. Az is igaz, hogy Ber­lioz átirata, netovábbja a hangszerelésnek. Gyúj­­tóbb, poetikusabb, mint a Liszt-féle. Mondanom sem kell, hogy lelkesen tapsoltuk mi is: három magyar. A magánrészeket Pasdeloup hangverseny énekesei énekelték; a karok szintén az ő alkotása s mintegy három-négyszáz tagból áll az a sereg melynek ez az ősz wagnerianus a vezére. A másik két „concert populaire“ két szín­házban van: az egyik Páris városáéban, a Cha­­teletben (mely nagyobbára látványosságokat szo­kott szinte hozni, — itt adják most a tündéri kiállítású „Ezer egy éjszakát“), a másik a „Cha­teau d’ eau“ színházban. JAmannak Col­on­ne, emennek Lamoureux a karnagya. Ez utóbbi nagyobb-kisebb zenekari műveket adat elő, míg Colonne nagyobb fákba is szívesen vágja fejszé­jét. Mind a három hangverseny szép állami sub­­vencióban részesül (legnagyobb a Pasdeloupé) s azért aránylag igen olcsón lehet élvezni az itt művelt classikus zenét. Páris culturális jelen­tőségéhez e három „concert populaire“ nagymér­­­­tékben hozzájárul s az állami dotatiot kamatostól téríti meg. — Valóban, alig képzelek ma­gamnak e hangversenyen eltöltötteknél nemesebb élvezetekkel kínálkozó vasárnap délutánt. Az az, hogy mégis! A­kik a zenénél jobb szeretik a gyermekeket, élvezetesebb vasárnap délutánt tölthetnek a hippodromban. Hétköznapon­ként czirkusz-rautalványok, vasárnap délutánon­ként „Kér mess“ van itt. Etyraologiája szerint­­ ez flamand szó (Kerkmisse) s megfelel a mi tem­plomi búcsúinknak; itteni jelentése azonban: „gyermekek sokadalma“. Vagy akár „gyermekek öröme“. A jó gyermekeket a jó „kis mamák“ (kik büszkébbek a gyermekeikre, mint az éksze­reikre s az ő udvarlóikra), vasárnap délután a­­ hippodromba viszik. No ott aztán mulathatnak kedvekre s láthatnak annyit, hogy akár egy álló hétig beszélhetnek róla! A­ki czélzatos német firkáknak elhiszi, hogy Páris , Sodom­a és Go­­raorba­ menjen e vasárnap délután az elsyéei hip­podromba s látni fogja, hogy Párisban is van benső családi élet. Ha a Folies Bergére (s a többi) a „tisztátalanok“ gyülehelye, a hippo­­drom , vasárnap délután a tisztességes nők talál­kozója. S tisztességes nő van ám Párisban is szép számmal! Sőt tán .... De nem zavarom meg Bécs és Berlin moralitásának czirkulusait! A „hippodrom“ jóval nagyobb, mint a „Cir­que de hiver“, de azért vasárnap délutánonként mégis jócskán megtelik. Ebből látható, hogy Pária nem szorult erkölcsös nőknek a Németországból való importálására ... A mily szép látvány az a sok szépen öltözött s a mi fő: szépen meg­mosdatott (mert a gyermek csak igy szép) apró csevegő, nyüzsgő, untalan kérdező, okoskodó, most komoly, meg vidám arczu, nevetést és sírást egy zsákból s egy pillanat alatt előszedő „béke“! Mikor embergyűlölő gondolatok fognak el, ide jövök , kibékülök egy emberiséggel. E gömbölyű kis ar­­czok napsugarat lopnak a szivembe. Hogy élveznek is mindent, a­mit itt látnak! S mennyi minden látnivaló van is itt! A karzat­ról fölhangzik egy villanycsengetyű éles szava; a nagyok arra felé néznek s a nagy hirdetéslap­ról leolvassák: mi következik a programaiban ? S közlik a kicsenyekkel, kik vidáman futnak a Paprika Jancsi-bódék egyikéhez. (Ilyen négy van) Biz ez mindenütt egyforma! Itt is csak azt mű­velik a faalakok, a­mit a bécsi Práterben, az a Szegeden a függetlenségi párt tegnapelőtt tartott érteke­zleten Enyedi Luká­csot jelölte képviselőül, a kormánypárt pe­dig Mészáros Nándor tankerületi igaz­gatót.­­ A magyar honvédelmi és köz­lekedésügyi tárc­a állítólag közvetlenül küszöbön álló betöltésére vonatkozólag az utóbbi napokban elterjedt összes közlemények a félhiva­talos Bud. Corr. szerint teljesen alaptalanok. A Tisza Kállaán az üresedésben levő tárczák átvé­tele iránt eddig ele még egyetlen emberrel sem érintkezett. Ezzel a félhivatalos kőnyomatos meg­­c­áfolná a félhivatalos Nemzet­et. A­mi pedig egy új közlekedésügyi államtitkár kinevezését il­leti, Hieronyiai lemondása még el sincs fogad­va s valószínűleg nem is fog egyhamar elfo­gadtatni. — A vadászatról szóló törvények módosítását tárgyazó törvényjavaslat szövegezése felett a belügyminisztériumban Prónay József ál­lamtitkár elnöklete alatt tegnapelőtt tartott tanács­kozásban, melyen részt vett az igazságügyminisz­ter kiküldöttje is, a javaslat teljes szövege letár­gyaltakat és néhány a tanácskozás rendén felme­rült újab módosítással elfogadtatott. A törvényja­vaslat, azon körülmény tekintetbevételével, hogy a vadászatról szóló törvények határozmányainak több irányban való módosítása c­éloztatik, nem novelláris módosításokat tartalmaz, hanem a gya­korlati kezelhetőség szempontjából könynyebben áttekinthető, egy oly törvényjavaslat állapítatott meg, a­melybe a létező vadászati törvény fenn­tartott határozmányai is teljes szövegükben felve­tettek. E szerint az 1872: VI-dik és 1876: XLIV- dik trvezikkek egészen hatályon kívül léteznek. A most már szövegezett törvényjavaslat VI. feje­zetre oszlik. Az I. fejezet: a vadászati jogokról, a II. fejezet a vadak által tett károk megtérítéséről, a III. fejezet: a vadászati tilalmakról, a IV. feje­zet : a hivatalból való vadászatokról, az V. feje­zet: az eljárásról szól. A törvény végrehajtásával a most érvényben levő vadászati törvény utolsó §-ában megnevezett belügyi és igazságügyi mi­niszterek mellett, a földmivelés-, ipar- és keres­kedelmi miniszter is megbizatik. A fegyveradóról és vadászati adóról szóló törvény módosítása tár­gyában az ugyanezen vegyes bizottság tanácsko­zásai rendén létesült, megállapodásoknak törvény­javaslatban szövegezését a pénzügyminisztérium eszközli. Mindkét törvényjavaslat most már a minisztertanács közelebb tartandó ülésen tárgalás alá fog kerülni. JA hadsereg reformja. A király mint legfőbb hadúr — mint a Up Corr. értesül — most már a végrehajtandó hadseregújjászervezés minden részletét szentesitette s csak az átmeneti időszak alatt osztrák ujonczoknak néhány magyar ezredbe való ideiglenes besorozására, valamint a póttartalék egy részének behívására és kiképezé­­sére vonatkozó határozmányok hagyattak a tör­vényhozás határozathozataláig függőben.­­ Az országgyűlésnek az erre vonatkozó előterjesz­tések egybegyülése után rövid időre be fognak mutattatni. A debreczeni ref. zsinat. Debreczen, szeptember 14. A zsinat ma nyilvános ülést tartott. A jegy­zőkönyv felolvasása után Lónyai gróf beterjesz­ti a különbizottság határozati javaslatait, melyek felolvastattak. Vályi János kisebbségi határozati javaslata­­ már kinyomattatott, felolvastatott és szétoszlatott. A vita általánosságban a körül forgott, váljon fel­ter­jesztesséke az iskolarész is vagy levétessék a napirendről. Vályi és Lükő a felterjesztés mel­lett, Fejes, Balog és Szász D. a felterjesztés ellen szóltak. A kegyelmes leiratnak védelmére kelve ez utóbbi nagyobb beszédet tart és kifejti, hogy a határozati javaslatot támogató s abban elősorolt indokok részben a képzelgés világából merítvek, s így illuzóriusok, részben a tényállással hom­lokegyenest ellenkezők. De a kisebbségi javas­latot nemcsak indokainál fógva, hanem főkép azon következményekért sem fogadja el, me­lyek az elfogadás esetében szükségképen előálla­­nak. A bizottság indítványának elfogadására sza­vaz. Hegedűs László, a kissebbségi határozati ja­vaslat egyik benyújtója, kijelenti, hogy nem a képzelgés, hanem a realitás terén mozog. El­ismeri, hogy az 1790-91-ik évi 26-ik t. ez. az egyháznak megnyugvást szerzett és bizonyos autonómiát biztosított, csakhogy a törvény az ak­kori viszonyokhoz alkalmazkodik és nem nyug­tatja m­g kellőleg a kedélyeket. A törvény zára­déka ugyanis oly vitális tért nyitott, mely az ál­lam és egyház örökké versenyeztek egymással. Jól tudjuk, hogy keletkezett e záradék, s épen azért óvatosaknak kell lennünk minden elfogadott pontnál, nehogy az állam azt vethesse szemünkre: „hisz magatok hozzátok e határozatot, viseljétek tehát annak minden terheit.“ Lengyel Imre hosszasan elbeszéli, ho­gyan jött létre a zsinat és csatlakozik Lónyay határozati javaslatához. Makay Dániel a kissebbség véleményét pártolja. Felel Baloghnak és Szásznak. Re­formált egyház mindenütt ott volt eddig, a­hol veszély volt, megvárhatta tehát a kor­mánytól, hogy határozatait megerősítse. (De­rültség.) U­j­f­l­­­u­s­y Miklós Lónyay mellett be­szél, ezután Kiss Albert emel szót. Dobos be­széde — úgymond — fájdalommal töltötte el, Baloghéra megdöbbent, mert mindig okos em­bernek tartotta. (Felkiáltások : most is az !) Statisztikai adatokkal igyekszik bebizonyítani a katholikusok túlsúlyát a képviselőházban, az aka­démián, a­hol Révész Imre is csak levelező tag lehetett. Szász Domokos a gúny fegyverét hasz­nálta, pedig csak az gúnyolódhatik, a­kinek ér­ve nincs. Hivatkozik Deák Ferenczre, a­ki azt mondta, hogy a­mely jogot feladunk, nem sze­rezhetjük vissza soha. (Lónyay közbeszól : nem adunk fel egy jogot sem !) Nem fogadja el a többség javaslatát. Dobos János személyes kérdésben szól. Ő róla azt mondták, hogy olyan, mint a vén gyer­mek, aki mindennek örül, ami csillog. (Felkiáltá­sok : igaz! úgy van!) Pedig ő nem gyermekesen örült a zsinatnak, hanem szíve mélyéből. (Siketítő zaj, kacsagás, másrészről helyeslés, taps.) Kéri, hogy hagyják meg őt gyermekies rajongásában (felkiálitások : meghagyjuk!) Ő örült a zsinatnak, mint a kis gyermek, aki kezével nem éri el a játékot, de anyja oda adja neki. Éles­anyjának tekinti az államot, aki kezeibe adta a leiratot. (Iszonyú zaj, taps, lárma, helyeslés.) örül, mert az anyjának szerez boldogságot örömével. (Fel­kiáltások : mikor lesz már vége ?) Hosszasan polemizál Kiss Alberttel folytonos derültség közt. Szentpétery Sámuel hosszú beszédben a szélsőbal álláspontját támogatja. Ülés vége 1 óra 10 perczkor. A délutáni ülésen Kovács Ödön enyedi tanár, Béky Sámuel, György Endre, C­s­i­­d­e­r Károly, B­a­rl­a­g­i Mór, Fejes István sá­rospataki lelkész Jeney Viktor kolozsvári egye­temi tanár, Szilády János kunsági lelkész, és Ko­vács Albert a budapesti theologia tanár szólaltak fel, részint a többség, részint a külön kisebbség indítványa mellett. Az ülés a részletes tárgyalás befejezésével záratott be, összesen az indítványo­zók zárbeszédei vannak hátra, melyek holnap mon­datnak el.♦ A ref. zsinat tegnap d. e. 10 órakor Vay báró elnöklete alatt tartott ülésében Lónyay gróf és Vályi beszédei után megejtetett a szavazás; a bizottsági indítvány 42 szótöbbséggel áta­­lánosságban elfogadtatott. Ezután megkezdő­dött a részletes vita. Egyiptom. Az angolok egyiptomi győzelme teljes. Teg­napelőtt este megszállották Kairót, Egyiptom fő­városát. Alig harminc­hat órával Tel-el-Kebir el­foglalása után jutottak el innen a fővárosba. Ez a tény eléggé megmondja mennyire sújtó volt a f.­hó 13 ki katasztrófa az egyiptomi moz­galomra. Arabi húszezer főnyi fényes seregét úgy­­szólván nyomtalanul elvitte a szerdai zivatar , nem maradt belőle csak halott és fogoly. Az an­­golok szabadon nyomulhattak előre. Lovasságuk egyenesen Zagazignak tartott, míg maga Wolseley lekerült Belbeisig, a za­­gazig-kairói vasút közelébe. E­­asúton azután az angol előcsapatok gőzerővel siettek Kairó felé. — Útjukat senki sem zavarta, ellenál­lásnak hite sem volt, ellenségnek nyoma sem volt sehol. Ugyanaz nap mikor a főváros, Kafr-el-De­var is az angolok kezébe kerül. Az egyetlen te­kintélyesebb sereg, mely Arabi számára megma­radt, immár szintén az angolokhoz csatlakozott s a vasúti közlekedés az egész alexandria-kairói vo­nalon pár nap múlva teljesen felszabadul és az angolokat az egész ország egyedüli uraivá teendi. Ha igaz az a hír, hogy Arabi maga élve az an­golok kezébe került, akkor természetesen a nagy­szerű siker még teljesebb. Benhael-Asl, hol a angolok a menekülő Arabit állítólag elfogták,­­ alexandria-kairói vasút azon állomása, melyből zagazigi vonal kiágazik. Ide Arabi kétségkívül vasúton juthatott, me­lyeket a fejeket vesztett menekülők azonban elfe­ledtek szétrombolni, úgy, hogy az angol csapata kétségkívül szintén vasúton nyomukba voltak s benhai állomáson utolérték őket. Csakugyan e fogták-e magát Arabit, az még nem bizonyos,­­ katonai szempontból nem is lényeges. A vasé mindenesetre kezükben van s Arabi, ha el is me­nekült, ez idő szerint nem veszedelmes többé. E vesztette jelentőségét; a tekintély és dicsfény, mel egyéniségét környezte, eltűnt, katonája pedig ninc többé. Tényleg az angolok az ország urai. A styí­­ját fegyverükkel verték le a mozgalmat, s ig nagyon érthető, hogy Dufferin lordot tegnapest óta hasztalan csalogatják a portára a hirhedt ka­tonai egyezmény aláírása végett. Az angolok nem akarnak török katonaságot Egyiptomba bocsátani . Most már hasztalan tesz engedményeket a szul­­­tán, hasztalan módosítja utólag a már előbb köz­zétett proklamácziót Arabi ellen. Angliának nincs többé szüksége sem konvenczióra, sem török csa­patokra. Maga végezte a nagy munkát s a fé­nyes sikerben nem akar osztozni senkivel. Dr. Ajtai K. Sándor lelépő rector magnificus beszámoló beszéde. (Folytatás..] Addig is, mig a szűk kórházi helyiségei alkalmasakkal cseréltetnének fel, a belgyógyászat tanszék részére előadások tartására és járó bete­gek vizsgálatának megejtésére alkalmas helyiség bérlése engedélyeztetett. Midőn egyetemünk a múlt tanévben szeren­csés volt közoktatásunk fejét falai közt tisztelhet­ni, a közokt. miniszt­­e­r mga személyesen meg­győződött az egyetemi főépület helyiségeinek hiá­nyosságáról, s felhívta a tanácsot, hogy javaslatot tegyen a könyvtári helyiség, egyetemi nagyterem, s más szükséges egyet, helyiségek építésére vo­natkozólag. A tervrajzok az építészeti hivatal ál­tal elkészíttetve, fel is terjesztettek, de hiányosak lévén, kiegészítés végett visszaküldettek a jelzett hivatalnak, hol, sajnos, többszöri sürgetés daczára, hónapok óta vesztegelnek; minek következtében az­­ egyetemi tanács a tm. minisztériumhoz fölterjesz­tést tett, hogy ezen építkezések sürgős megkezdé­se czéljából saját közegeivel rendelkezni kegyes­kedjék. Ezen kilátásba helyezett építkezés folytán halasztatott a főépület repedt falainak 391 frt 3 krra számított, s előbb engedélyezett vaskulcso­lása. Az egyetem helyiségeiben levő 328 gáz­láng a nagyváradi Janky és Rimanóczy czég ál­tal saját találmánya új gázszabályzó készülékek­kel láttatott el, miután a tanács a Fabinyi tar. által megejtett kísérletek után meggyőződött, hogy­­ az új szabályozókban a gáz fehérebb lánggal, s nyugodtab­ban ég s alig észrevehető fénycsökke­­­­nés mellett annyival kevesebb gáz emésztődik fel,­­ hogy a megtakarított gáz árával a munkára for­dított összeg — 321 frt 44 kr — egy év alatt megtérül. Néhány száz forintra menő kisebb javítások ás berendezések eszközöltettek kölönböző intéze­tekben és hivatalokban, melyek részletes felsorol

Next