Ellenzék, 1923. január (44. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-03 / 1. szám
Cluj-Kolozgvár, 1923. Január 3 mskXMs&szzszstarm 2 Feloszlatják a pagjogi• A tisztviselőket és altiszteket más intézményekhez helyezik át Pótlásukról nem gondoskodnak. Ki ellenőrzi a dohánycsempészést ? Simionescu vezérigazgató cáfoló nyilatkozata •»als Ellenzék tudósítójától — A múlt hónap közepén a pénzügyőrség feloszlatásáról elterjedt hírekkel kapcsolatban leközöltük Simionescu pénzügyi vezérigazgató nyilatkozatát. A nyilatkozat szerint az állam szempontjából igen fontos intézményt nemcsak nem akarja feloszlatni a kormány, hanem be akarja vezetni az ókirályságba is, ahol ez az intézmény nem ismeretes. A pénzügyi vezérigazgató nyilatkozata nagy megnyugvást keltett volna az erdélyi pénzügyőrök között, ha a kormány azóta is nem cáfolta volna meg azt többszörösen intézkedéseivel, melyek valószínűvé teszik, hogy bukaresti felfogás szerint a pénzügyőrségre nincsen szükség. Szerkesztőségünkbe tömegesen érkeznek Erdély legkülönbözőbb részéből levelek, melyek szerint a pénzügyőrök kétkedéssel fogadják Simionescu vezérigazgató nyilatkozatát. Kétkedésüket azzal indokolják, hogy a kormány intézkedése értelmében máris áthelyezték a pénzügyőrség tisztikarának túlnyomó részét, úgyszintén igen sok altisztet is már intézkedtek arra az esetre is, hogy mi történjék akkor, ha az egyes Pénzügyigazgatósági kerületek pénzügyőrségi tisztek nélkül maradnának. Még döntőbb bizonyíték a pénzügyi vezérigazgató cáfoló nyilatkozatával szemben, hogy a pénzügyőrségnél nincs létszámkiegészítés, sőt az új kerületi adóhivatalok felállítása, az altiszteknek gyárakba való tömeges beosztása, a monopol-ügyeknek, a pénzügyőrségtől való elvétele és más intézkedések folytán a pénzügyőrség működési köre napról-napra szűkül. A legutóbbi kormányintézkedés szintén megerősíti a pénzügyőrség feloszlatásáról elterjedt híreket. Néhat nap előtt utasítást kaptak ugyanis az összes pénzügyőri kirendeltségek, hogy ha valahol tilos dohánytermelést fedeznek fel, ahhoz, mivel a monopoláruk ellenőrzése nem az ő hatáskörükbe tartozik, semmi közük. A pénzügyőrség intézménye sem a múltban, sem a jelenben nem dicsekedhetett népszerűséggel az ország lakossága előtt De, hogy feloszlatása, régi hatáskörét minden tekintetben pótló utódintézmények életbeléptetése nélkül óriási károkat okoz az államkincstárnak, felesleges e helyen részleteznünk. A magyar kormányzat alatt az ország pénzügyi szervezete semmi kívánnivalót nem hagyott hátra, feladatának minden tekintetben megfelelt, így indokolatlan még akkor is a feloszlatás, ha helyettesítéséről más intézményekkel gondoskodnak. A szerkesztőségünkbe tömegesen érkező panaszos levelek kapcsán újra megkérdeztük Simionescu pénzügyi vezérigazgatót, aki kétségtelenül felsőbb utasításra újra megcáfolta a pénzügyőrség feloszlatásáról elterjedt híreket és kijelentette, hogy a kormánynak a pénzügyi intézmény helyett más intézmények életbeléptetése nincsen szándékában. Két piktor és egy szobrász Három művész, három vérbeli művész kiállítása egyszerre Kolozsváron. Ritka öröm és élvezet, mellyel az év első napja megajándékozott s amely az egész esztendőre bő aratást igér. Mégis: az ígéret alighanem szebb a teljesülésnél, mert a legpazarabb esztendő se hozhat garmadával olyan örömös, igaz, becsületes alkotásokat, amilyenekkel az év első napja beköszöntött. örülnünk kell, az ígéret beváltásának kell majd tartanunk, ha az újévkor érkezett három művésznek az év folyamán nálunk csak egy-két méltó utóda is akadt. Az egyikük képfaragó, szobrász, a másik kettő piktor. A szobrászt Rubleczky Gézának hívják s már nem egy sikerre tekinthet vissza. Szobrait a magyar kormány reprezentatív kiállításra küldte s Firenzében, a nagy szobrászok nagytragédiájú városában is, hol hosszabb időt töltött, becsülést vívott ki velük. A szobrait elnézve, komoly tudású, szelíd érzésű, magasabbra törekvő művészt találunk alkotójukban. Témáinak változatlan sorozata az anyaság öröme és tragédiája. A megkettőzött élet első megmozdulásától kezdve a lélbe szakadt bimbó tavaszos levélbomlásáig, poétájára talál benne minden mozzanat. Az első kép: az Anyaság, Maternitas, az ülő nő fájdalmában a melleit szorítja, de mintha fájdalmán keresztül valamit hallana. Kicsi sovány válla megmagyarázhatatlanul egyszerűen és mégis hatalmasan utal egy nagy tragédiára, mig komoly, szép, fájdalmas arca valami nagy mélység ütemét érezteti. A belső rejtelem, rajongása van a szép márványarcon melynek nemességét a fájdalom se vonja, a nagy titokhoz méltatlanul tozzá. A második szobron már az anya kezében a gyermek: Anyacsók. Olyan ez a szobor, mint az anyaság megtestesült fehér álma. Az anya reszketőrajongó ajka szinte összeolvad a gyerek kis arcával: ebben a csókban nincs két test és nincsen két lélek. A csók lelke reszket a márványban, — mely nem értékösszehasonlítás okából — önkéntelenül emlékeztet Rodin szobrára. Talán ez az emlékeztetés kelti azt a benyomást, hogy Rubleczky szobrán a kéz mennyire nem olvad be a lélek kifejezésébe. Ennek éppen ellenkezője mondható az Elevatio-ról, melyen a gyereket szorító kéz — tökéletlen, csak odavázolt és mégis nagyszerű kéz — remegése szellemivé teszi az anyagot. Valósággal monumentális hatású ez a kis szobor, mint ahogy monumentummá lenni vágyik az Anya és gyermek című kis alkotás, mely az anyaság csöndes fenségét emeli a világ dolgai fölé. Azután itt van az egész sorozat, az anya védő, ölelő mozdulata, az anya fájó pillantása gyermeke fölött az életbe, százféle mozzanat s az örök tragédia százféle meglátása. Majd maguk a gyermekfejek, egy kedves, bájos csecsemőfej, a mosolygás pillanata egy impresszionista stílusban kidolgozott gyermekfejen és végül egy gyermekfej, a 17-es, mely mintha nem is egy gyermek, hanem A Gyermek volna, a picike új lét bámuló ébredése a világba. A Tavasz serdülő finom gyermekteste a bimbótermés himnusza, végtelenül kedves, csinos alkotás. Ennek a szobornak mását a román király vette meg. A másik művész, ki a városunkba eljött, ffataky Sándor. Aradi piktor, ki Erdély s a nagy róna határairól hozta el témáit. Egyszerű, igazi művészember, akinek nyugodt művészetü képei üditőleg hatnak az újabban divatba jövő üres nagyhanguság között. Témái az érzés és hangulat témái: falucska a hegyék alatt, napsütötte mező, az avar rétsége és őszi rétek fakósága. Finom színérzék és nagy dekoratív érzék képeinek a jellemzői, melyeken megvant a vízfestés minden könnyedsége és finomsága. A Faluvége című akvarell érezteli a nyári árnyék minden puhaságát és hűvösségét síneítette aranyos naxfény önti el a talajt. A Verőfény monumentálisan egyszerű semmi más, mint egy kopár földfoltocska, de ez a talajdarab érzékelteti az egész nyárt Mintha a porrá száradt rögök mögül hallanák a szöcskék cirpelését ... Az Oldalozó napfény című képen lehetetlen nem érezni a délután hangulatát, a Vihar előtt megkapóan dekoratív. Nagyszerűen megfestett a Március elején, melyen minden szín, minden gally mély művészi hatást ér el: ez a kép egyedül is elég volna ahhoz, hogy Patakyt igazi művésszé avassa. Az őszi láz című képen a színek nagyszerű skálája nyúl le az égtől kezdve a tarló őszi rétségéig. A Girod völgye, a Virágos mező kis költemények, melyeken az erdélyi táj lelke olvad színekbe. Olajban hasonlóan erős Pataky, őszi munka című képe oly érték, mely ritkán fordul elő erdélyi kiállításokon. Az erős foltok dinamikus hatást keltenek, minden mozog ezen a képen: érezzük arcunkon az őszi szél sivitását. Különösen erősek azok a képei, melyeknek tárgya az alföldi ősz: az őszi hangulat színeinek pompás összehangoltsága megkapó, a Nyirkos ősz érezteti a dér és fa borzongató nedvességét. Általában véve a végső konklúzió: Patakyban olyan művészt ismert meg a közönség, ki nagy kritika képességgel és tudással törekszik komoly és becsületes célok felé. Munka nélkül Kolozsvár minden negyedik munkása — Az Elilenzék tudósítójától — A liberális párt pénzügyi politikája, mely minden lehető alkalommal az ókirályságot favorizálja Erdély és Bánság gazdasági érdekeivel szemben, a csőd szélére juttatta a kapcsolt területek iparát. A kormányintézkedések által előidézett pénzhiány s a hitel túlzott megszorítása súlyos helyzetbe döntötték a vállalatokat, de ugyanakkor kétségbeejtő helyzetet teremtettek az ipari munkásság soraiban is. Illetékes helyen összegyűjtött statisztikai adatok szerint Kolozsvár háromezernyolcszázfíz szervezett ipari munkája közül ezer a munkanélküliek száma. A nem szervezettek között még több a munkanélküli. A helyzet Erdély többi városaiban ugyanilyen, sőt a nagyobb ipari fejlettségű középpontokban, mint Arad, Temesvár, még szomorúbb. Hogy teljes képét adhassuk a szomorú gazdasági állapotok szülte szociális nyomornak, szakmák szerint csoportosítjuk a kolozsvári munkanélküliek statisztikáját. Az építőipar csődje a gyakorlatban Kolozsvár szervezett építőmunkátaainak száma 650. A szervezetlenek, akik jórészt vidéről verbuválódnak,, 3500-ra tehetők. Ennek a jelentékeny emberkontingensnek 75 százaléka munkanélküli A 650 szervezett építőipari munkás közül 475 munkanélküli. Arra, hogy elhelyezkedjenek, semmi kilátás nincsen, mert a tél békében sem volt „szezon" kőművesnek, ácsnak, betonmunkásoknak és állványozónak. Normális viszonyok között mégis ledolgozta mindenikük a maga évi 36 hetét, ami — ha máson is, — de elviselhetővé tette a négy téli hónapot. Ez a négy hónap azonban az „építőipar csődje" miatt 36 hétre szökött, mzert ha szerencséjük volt is, 16 hétig dolgoztak a nyáron az építőmunkások. Akinek nem volt szerencséje, munka nélkül maradt nyáron is. Hozzátesszük, hogy az ókirályságnak alig van építő szakmunkása, így az egész ország a kapcsoltterületek 4500 építőmunkására van utalva. Segélyből él a vasasok harminc százaléka Az építőmunkások után a vasasok következnek. Mivel a vegyészeti gyárak munkásai is közéjük számítanak, Kolozsvár kezdetleges ipari élete ellenére is megüti, számuk a 750-et. Ezek köözül 150 a munkanélküli. Ha az így kijövő húúsz százalékból leszámítjuk a vegyészeti gyárak munkásait, akik csaknem valamennyien alkalmazásban vannak, harminc százalékra tehető a munkanélküli vasasok száma. Kilátásaik javulása csak az általános gazdasági helyzet konszolidációjától várható, ami még vigasznak is sovány. A szabók „tíz órás" munkaideje ilyenkor, karácsony, újév és farsang idején aranyat ért békében minden szabó keze. Ma 220 kolozsvári szabó munkás közül 53 munkanélküli. Akik állásban vannak, redukált munkaidő címén eseti 48 óra helyett Csak 10, vagy a legjobb esetben 28 órát dolgozhatnak, mert ugyan kinek van ruhája pénze a nagy pénzhiányban? I. Nyomdász, cipész, szobafestő A hárteim éppen nem rokonszakma között az a hasonlóság megvan mégis, hogy egyformán változott időket élnek. Normális viszonyok között a tél volt a nyomdászok főszezonja. Ma 500 kolozsvári nyomdász közül 40 munkanélkülivan. A cipészek helyzete még nyomasztóbb, mert 200 közül 60-an nem dolgoznak. Ami igen szomorú jelenség, ha a nyárra gondolunk, amikor vége lesz a cipészszezonnak. A szobafestők és mázolók húsz százaléka békében is múlanélkül volt a téli hónapok alatt^Ha Kolozsváron 120 festőmunkás^^Csak 20 dolgozik, 350 pincérből^B mindössze 70. A kon^Mirs-szakmák A sok elriasztó az^^Bán enyhítésül szolgál, hogy olyan is vannak, melyekben lázasan a munka. Erdély 15000 szervezik bányásza közül csak az van munka nélkül, aki nem akar dolgozni. Az esettőlegi import nehézségében leli magyarázatát. A 320 kolozsvári famunkás 50 munkanélkülijehatározott javulást jelent a tavalyi állapotokhoz képest, végül a bőrgyári munkásokat említjük meg, kiket a két kolozsvári bőrgyár béven ellát munkával. A szervezetlenek Fenti adataink csak azokra a munkásokra vonatkoznak, akik tagjai valamelyik szakszervezetnek. Jelentékeny azonban azoknak a munkásoknak száma is, akik nem szervezettek s igy nem ellenőrizhető, ha munka nélkül vannak Szervezetlen munkások különösen a bányászok, szabók, fa-, bőr-, festőmunkások között vannak. A munkanélküliek száma számos ok miatt a szervezetlen munkások között sokkal nagyobb, mint a szakszervezetek tagjai között, így a statisztika még vigasztalanabb volna, ha tökéletesebb lenne. Javulás a közeljövőben nem várható. Románia ugyanis a naponként növekvő számmal bejelentett fizetésképtelenséggel mindjárt Csehszlovákia és Jugoszlávia után következik. Mindhárom államban egyre-másra jutnak csődbe ipari és kereskedelmi cégei. A gazdasági életet megbénító jelenségnek Csehszlovákiában és Jugoszláviában az az oka, hogy a valuta magas ; Romániában, hogy alacsony, mert a kormány úgy akar segíteni ezen a bajon, hogy visszatartja a pénzt. A túlzott deflációs politika igénybevétele m nálunk a gyakorlatban annyit jelent, hogy pl. az aradi Astragyárnak kétszázötven millióval, a Resicának háromszázzal tartozik az állam, mert politikából nem fizeti adósságát. A papírpénzt semmi módon nem adja ki a kezéből a kincstár. A bankok nem adnak hitelt, a pénzszűke napról-napra nő és mégis csökken a lej értéke. És a valuta gyors értékemelkedése sem segítene a helyzeten. Ebben az esetben oda kerülne Románia, hol Csehszlovákia áll s úgy a vállalatok, mint a munkások kényszerű pihenése még általánosabb volna. LETI HNZÉK