Ellenzék, 1924. április (45. évfolyam, 74-97. szám)
1924-04-16 / 86. szám
,*z*. aprizs 1o. szerda Huj-Kolozsvár, 45. 4v, 86. ntm Szerkesztőség: Strida I. Bratiano * oldatos szám 2 L, Bafcarestben 2 fiú (Király u.) 22. szám. Kiadóhivatal* a . dicitua mi/i Ac 16 oldalos száma 4 L, Bukaresti*® S LitárDS-palota.Telefonszámok: Szer- AlSpitOltfl. BAK I rlA mlKLUo Előfizetés: havonta 5©, negyedévre eszteség: 9. kiadóhivatal: 109 sz. 140, félévre 260, égési évre 500 lej. Kormánytámadás a Magyar Párt ellen A kormány a magyarság politikai egységére tör. — Bernády visszautasítja Tatarescu vádjait. — A Magyar Párt tárgyalásra tűzte ki Tatarescu nyilatkozatát Az angol munkáspárt a szakértők javaslata ellen Magdonald nyilatkozata a liberálisok és konzervatívok ellen (Az Ellenzék tudósítótól.) A kormány, illetve a belügyminisztérium kisebbségi államtitkára kolozsvári időzését felhasználta arra, hogy egy nyilatkozatban magyarázatát adja annak: miért nem lépett érintkezésbe a kormány a Magyar Párttal, a magyarság egyetlen reprezentáns szervével. Zatarescu nyilatkozata alkalmas arra, hogy lehangoltságot idézzen elő. Az államtitkár ugyanis azzal a nyilvánvaló tendenciával, hogy a magyarság egységét megbontsa s az egységes pártban egyesült politikai árnyalatokat egymással szembeállítsa, azt a meglepő kijelentést teszi, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a Magyar Párttal, amely — mint mondja — nem képviseli a magyar kisebbség tömegeinek érdekeit Anélkül, hogy felesleges vitába bocsátkoznánk Tatarescu államtitkár úrral, megállapítjuk, hogy a magyarság, minden rétege a Magyar Párt mögé sorakozik, tehát a legilletékesebb fórum, a magyar nép már eldöntötte, hogy a Magyar Párt őt képviseli. Az államtitkár úr nyilatkozatát tehát nem tekinthetjük másnak, mint ürügyet arra, hogy a kormány továbbra is el akar zárkózni a magyarsággal való tárgyalások, tehát a kisebbségi kérdés mindkét felet kielégítő megoldása elől. Tatarescu kisebbségi államtitkár azzal a feltétellel tette meg nyilatkozatát a „Keleti Ujság“ munkatársának, hogy szóról-szóra adják közre kijelentéseit. A nyilatkozat, amelynek megjelenésére tehát az államtitkár különös súlyt helyezett s amelyet egy hivatalos álláspont kifejezőjének kell tekintenünk, a következőképpen hangzik: A kötelességek között, melyeket tárcám reám rótt, hivatásom a népkisebbségek különböző problémáival is foglalkozni. Hogy e kötelességnek eleget tehessek, tanulmányoznom kellett és kell a népkisebbségek minden irányú szükségleteit. S közvetlen öszszeköttetésbe lépve a magyar kisebbség szükségleteivel, meg kellett állapítanom, hogy a magyar kisebbségnek nincs olyan vezetősége, amely igazi exponense lenne a magyarság minden irányú érdekeinek. Kivéve az egyházak hivatalos fejeit, akikkel gyakran tárgyaltam a magyarság vallási kérdéseiről, nincs módom arra, hogy szóba állítassak a magyar tömegek hivatott, autentikus képviselőivel. A tudósító megkérdezte Tatarescu államtitkárt, miért nem tárgyal a Magyar Párttal. A Magyar Pártot, úgy ahogyan vezetőinek ténykedéseiben megnyilvánult, nem tudom olyan pártnak tekinteni, amely a magyar kisebbség tömegeinek érdekeit képviselné és védelmezné. A Magyar Pártot, vezetőinek szóbeli és írásbeli megnyilatkozásaiból ítélve, inkább akadálynak tartom a kisebbségi védelem fejlődésének útjában. — Én és minden román politikus vágyva vágynék mielőbb lefektetni a román és a magyar rgiép viszonyának, végleges alapjait. Kétségkívül vannak a Magyar Párt vezetői között komoly — és hozzáteszem — derék intenciójú emberek, akik meg tudják érteni egy párt hivatását államunk életében és akikkel természetesen hosszasan és gyakorlatilag lehetne tárgyalni e végleges alapok rendezését illetőleg. Ámde a Magyar Párt vezetőinek többsége valamennyiünk megítélése szerint, olyan speciális direktívákat ad a párt akciójának, hogy azt ma már elsősorban osztályérdekek védelmi szervének tartjuk, amelyeket az egész magyarság érdekeinek szeretnének feltüntetni. Éppen ezért a párt csak eltávolította a magyar néptömegeket a románságtól, de nem közelíthette, hiszen vezetői inkább foglalkoznak a nagybirtokosok földügyeivel és közönyösnél mutatkoznak a parasztok sorsáva szemben. " Az elmúlt idők uralkodó osztályainak szóvivői természetesen kevéssé törődnek a dolgozó osztályok sorsával, márpedig a végleges konszolidációt csak ez osztályok sorsának nyugvópontra juttatásával tudhatjuk mi biztosítani. De kivel tárgyaljunk erről ? Hiszen a Magyar Párt mai formájában a vigasztalhatatlanok klubjának („clubul neconsolabilitär”) látszik a szemlélő előtt. Bármily nagy és jogosult legyen azokban az ő fájdalmuk s bármily erősek is annak lelki reakciói, a fájdalom mégsem lehet kalauza egy párt politikájának. Bismarck mondotta: a gyűlölet nem diplomáciai érzés. A gyűlölet olyan megítélésekhez, elhatározásokhoz és tettekhez vezet, melyek már nem is hibák csupán. E tettek jelen esetben azt bizonyítják, hogy a Magyar Párt vezetőinek túlnyomó részével nincs mit kezdeni, mert füleik sokkal érzékenyebbek külső sugalmazások, mintsem a dolgozó magyar nép belső érdekei iránt.* Már pedig a külső sugalmazáso által felállított óhajtásokról nincs mit tárgyalni. íme, ez az igazság. /*(„ ig+A Aa — Minisztériumomban — folytatja a miniszter — mindennap tucatszámra intézem el a különböző kisebbségi kérvényeket. Két titkárom foglalkozik azzal, hogy utasításaim szerint s a méltányosság szellemében nyerjen kielégítést. Beszélgetek a legeldugottabb csíki földművessel is. De azt hiszem, hogy a kisebbségi kérdés lényegbeli megoldása felől a Magyar Párttal tárgyalni csak időveszteség volna. Mert mai szerkezetében és mai vezető princípiumai szerint ez a párt szociális szempontból anarchronizmus, politikai szempontból pedig képtelen arra, hogy vele a román nemzet és a magyar kisebbség iszonyának végleges szabályozásáról komolyan beszélhessünk. — Vizsgáljál?” még Önök maguk : miben áll e párt eddigi pozitív munkája ? Némi adatgyűjtés a mágnás- Birtokok kisajátítása ellen beadott népszövetségi tiltakozáshoz, néhány kellemetlenkedő külföldi lapkommüniké elhelyezése s propaganda, melyet nem kívánok kvalifikálni, de amely semmiesetre sem szolgálta a megegyezés ügyét. Ismerek néhány papot,anevű és nem hivatalos magánembert, akik egymagukban is többet tettek a Magyar kisebbségért, mint a Magyar Párt politikája. De ezeknek a munkáját hála helyett még akadályozni igyekeznek. Ez a véleményem a Magyar Párt tevékenységéről s azt hiszem, ez a véleménye mindazoknak a román politikusoknak, akik e tevékenységet közelről ismerik. Konklúzióm az, hogy nincs a magyarságnak olyan vezetősége, amely a dolgozó népnek, a parasztoknak, munkásoknak, kisembereknek, intellektuálisoknak kizárólagos szükségletéből fakadó politikát folytathatna s a népkisebbségi kívánságok kielégítését öndón. (Az Ellenzék távirata.) A francia sajtó nagy gaudiummal fogadta az amerikai szakértőbizottság jelentését a német jóvátételi fizetésekről. Csak e legtúlzóbb lapok harcolnak a terv ellen. Az orosz kormány is helyesli a tervet és olyan hangok hallszanak Itáliában, hogy a szakértők javaslata politikailag is nagyon ügyesen van fogalmazva. Egyedül Anglia és különösen az angol munkáspárt részesítik kedvezőtlen bírálatban a tervet. A munkáspárt vezetői attól félnek, hogy az amerikaiak túlbecsülték Németország teljesítőképességét és javaslataik még jobban lerontják a német munkásosztály életnívóját. Véleményük szerint, ha Németországban a munkásvédelem és a bérek mértéke lényegesen szenvedne a jóvátételi tervek következtében, Angliában is nehéz volna elviselhető munkafeltételeket teremteni. A munkáspárt azt reméli, hogy ajóvátételi egyezményhez a vezető iparállamok nemzetközi egyezményt fognak csatolni, mely fentartja a nyolc órás munkanapot és egyforma árindexet vezet be a bérszerződések alapjául. A munkáspárti lapokból azonban kitűnik, hogy Macdonald nem mint szocialista, hanem mint az angol kormány feje fog a javaslattal szemben közbülső álláspontot elfoglalni. A Daily Herald örül, hogy végre megtörtént azoknak a fantasztikus követeléseknek a revíziója, melyeket a békeszerződésben Németországhoz intéztek. Ha a szakértők javaslatát a Ruhr-megszállás előtt terjesztették volna elő, a munkáspárt ellenezte volna, mert egyetlen népnek sem kötelessége a gazdasági életébe való külső beavatkozást eltűrni. A jelen helyzetben azonban a javaslat az egyetlen mód arra, a tó tudatos lojalitással, a román néppel való megegyezés útján keresné. Amint a magyar népnek olyan vezetősége lesz, mely a kisebbségek szociális, kulturális és gazdasági szükségleteit a román állam keretei között ilyen eszközükkel igyekezik megoldani, a románság egyeteme készséggel fogja megtárgyalni vele a románság és a magyarság viszonyának végleges és teljes szabadságát. /loj/StCjizc!) A Magyar Párt ma délelőtti ülésén, amelyen Ugrón István elnökölt, Czernády György dr. tette szóvá Tatarescu nyilatkozatát. A maga részéről visszautasította az államtitkár vádjait s javasolta, hogy a kérdést tűzzék az ülés napirendjére. Hajdú István és Paál Árpád dr. felszólalásai után az intéző bizottság elfogadta Bernády javaslatát. A nyilatkozat kérdésében való állásfoglalásra valószínűleg délután kerül sor, hogy a helyzeten javítani lehessen. A Times a szakértők javaslatát „új reménységnek“ nevezi. A „Manchester Guardian” szerint azokat a kérdéseket, amelyeket a javaslat látszólag nem érintett, Macdonald és Poincaré megbeszéléseinek tartották fenn. A „Daily Telegraph” szerint Macdonald ezekben a kérdésekben most már hamarosan meg fogja ragadni a kezdeményezést. Macdonald egy nyilatkozatban keservesen panaszkodik a parlamenti helyzet ellen. Hevesen megtámadta a liberálisokat és a konzervatívokat. Kijelentette, hogy ha a parlamenti praxisban nem lesz meg bizonyos tisztesség, nemcsak a kormányt, hanem az alsóházat se fogják sokra becsülni. O, Macdonald, még soha életében nem látott olyan pártszenvedélyt, mint jelenleg. A lakástörvénnyel csak a bizottságnak kellett volna foglalkoznia. A liberálisok és a konzervatívok azonban az alsóház előtt ismét tövérőlhegyére tárgyalták a kérdést, mert a kormányt meg akarják alázni és valami leánynevelőintézeti fegyelmet akarnak bevezetni. Az ilyen obstrukció azonban a törvényhozást egyszerűen lehetetlenné teszi. A kormány nem tűrhet ilyen humbugot, mely csak egy zugügyvédre volna méltó. A kormány keresztül fogja vinni azt az ígéretét, hogy a munkanélküliséget megoldja és ezáltal emeli az életnívót. Az angol parlamentben olyan jelenetek játszódtak le, melyekre Angliában még nem volt példa. Amery volt tengerészetügyi miniszter az ülés után felpofozta Buchanan munkáspárti képviselőt, aki őt piszkos csirkefogónak nevezte. Buchanan erre rá akart rohanni Ameryre s csak nagy nehezen lehetett a botrány folytatását megakadályozni.