Ellenzék, 1935. június (56. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-08 / 129. szám

6 Koreai atyáfiak között Egyik vasárnap elhatároztam,, hogy meg­látogatom a hai-lungi koreaiak gyülekezetét. Hai-Lungban lakik néhány koreai család, akik itt telepedtek le. Közülük páran ke­resztyének, akik nem is olyan régen tér­tek meg. Különösen egy nagyon szegény ember, aki két éve, hogy megtért és egy éve, hogy Hai-Lungban lakik, nagyon buz­­solkodó atyja fiai és még meg nem tért testvérei között Nagyon szegény, de na­gyon gazdag az Urban ez a koreai ember, aki egy koreai diákkal együtt pásztorolja a hai-lungi koreaiakat. A mi imaházunkban gyűlnek össze vasárnaponként és felváltva a diákkal hirdetik az Isten üzenetét test­véreiknek. Ha ők egymással nem törődnek, ha ők össze nem tartanak, az Istenen kí­vül ki törődik velük? Nagy volt az örö­mük, mikor meghallották, hogy meg aka­rom Látogatni őket. Sokat közülük már ismertem. Az Istentiszteletből nem értettem semmit, a..az mégis..... Megértettem a szeretetüket az Úr iránt és egymás iránt, megértettem azt, hogy Jézus Krisztus és azt, hogy „Ámen“. Kell-e ennél szebb és tartalma­sabb prédikáció? Elgondolkoztam a prédikáció alatt. Ezek­nek nem kell egyházi hatósági rendelet, se misszió barátokra nincs szükségük, pap­juk még nincs, hiszen még nem kialakult gyülekezet, meg aztán s­egél­yek is és mégis, mégis az Isten Igéje hirdettetik, mégis pásztorolják egymást, mégis, mégis szeretik egymást,.... Miért kell nekünk ot­ton megparancsolni, hogy törődjünk a gyermekekkel, hogy gon­dunk legyen a gyülekezet minden tagjára, hogy ifjúsági munkát kell kezdeni, hogy belmissziós bizottságot kell alakítani...? Miért kell nekünk otthon annyit beszélni és támadni és cikkezni a regáti missziót illetőleg ? Miért, hogy itt ebben a kis koreai gyü­lekezetben minden megy sallangok nélkül? Miért ? Miért ? És százszor és ezerszer „miért“ ? A kis gyülekezet „prédikátora“ jött hoz­zám és azt kérdezte: „Ugye Babos tiszte­letes úr, nekünk csak az Isten kegyelmére van szükségünk és arra, hogy bízzuk reá magunkat és Ő nem hagy el minket ? Nekem nem volt semmi „prédikálni“ va­lóm számára, csak annyit mondtam, mert csak annyit mondhattam: „Úgy van“. A koreaiak, amint közöttük dolgozó misszionáriusoktól hallottam, nagyon jóra való emberek. Akiket eddig ismertem, csak Braşov, (május). Ünnep van. A piros parolis gyalogosok és a félrecsapott baretti vadászkatonák ellepik a brasovi Porond­teret, melynek közepén három hatalmas, lomha testű autóbusz vár a kirándulókra. Lassan elhagyom az autóbuszokat is, me­lyek mély zöld színükkel harmonikusan beleolvadnak a várost környező hegyek tavasz-zöld hangulatába, aláhúzva a szom­szédos havasok hófedte, szikrázó csúcsait. E lépek a barnára festett főkapun, négy­­szerletes faborította termésköveken me­gyek fel a dombon a görögkeleti vallás és egyben az erdélyi románság legrégibb er­délyi várába, a brasovi Szent Miklós templomba. Az első fakereszt Hozzávetőlegesen 1392-ben románok jöt­tek a bulgár császárságból Erdélyország te­rületére. Brasov területére érve engedélyt kérnek a város környékén való letelepü­lésre. Az engedélyt meg is kapják és en­nek emlékére állítanak egy fakeresztet, nem messzire attól a helytől, ahol a mos­tani templom épül. Úgy látszik szorgalmas lehetett ez a Bul­gáriából ideszakad néhány család, mert 1403-ban, azaz tizenegy évvel később már templomot építenek a kereszt helyet. Igaz ugyan, hogy most még csak fából van a templom, de lám 1493-ben fejedelmi ven­déget kap Brasov váro­s. Muntenia feje­delme IV. Vlad Călugărul vagyis Szerzetes Vlad ide menekül ellenfelei elől, feleséges­tül, gyermekestől, udvartartásostól. A munteniai fejedelem nem számít rosz­­szul. Brizov városa mindenképpen meg­nyugtató hely a saját főurai által hajszolt, a török által kergetett uralkodónak. Bra­sov város bírái minden időben óvták vá­rosuk semlegességét, így hát Vlad, a Szer­zetes békén él a városban, a megölésére kiküldött orgyilkosokat távol tartja tőle a nemes város elővigyázatossága és igy csak természetes, hogy visszakapva a trónját, hálából nekikezd a Szent Miklósnak szen­telt templom fél kőből való felépítéséhez. ... és emele Istennek­ templomot De nemcsak ő, hanem utóda Neaga Ba­sarab is hozzájárul a templom építéséhez. Ez utóbbi 1519-ben ... külországban kép­zett mestereket küld tervekkel és hozzá­értőket, hogy is emelne Istennek templo­mot. 1584-ben a brasovi románság két főpapja, Enea és Mihai nagy lépésre határozzák el magukat. Felkerekednek Bolgárszegből, így hívták ugyanis Brasov román lakta részét és felkeresik Petru Cercel-t, az ak­kori munteniai fejedelmet. Némi kis segélyt kér a két pap és a ke­gyes uralkodó megadja a kért segélyt, sőt megépítteti a templom oltárát, a bejáratot, az asszonyok helyét és ezenkívül „képíró mestereket“ is rendel, hogy díszítsék a templomot. Biztosan a fejedelem képe, vala­mint a Vitéz Mihály vajdáé is a templom­ban lévő képek k­özött szerepelt, erre utal legalább is egy későbbi feljegyzés, mely szerint kijavították ... az igen kegyelmes Mihály vajda úr képét.“ Két évszázadon keresztül virágzik a templom. Muntér­ia, sőt Modora minden­kori uralkodó­, évi kegyadományokkal segítik, egyházi kincseket küldenek aján­dékul, így például .aon moldovai fejede­lem évi 12.000 asper­t rendel a templom­nak. Ezt az összeget hűségesen és ponto­san küldik a templomnak egészen a XVII. század közepéig, amikor is, hogy a tem­plom évkönyvét idézzem „váratlanul és indokolatlanul elmaradt a kegyes külde­mény.“ Elisabetha Petrovna 1749-ben Vasilievici főpap az ortodox vallás patrónusához, az oroszok legfőbb urához fordul, aki abban az időben, nem volt más, mint Erzsébet cárnő. A főpap Mária Teréziánál való közbenjárásra kéri a cárnőt. A cárnő teljesíti a kérést, ezenkívül mér­hetetlen értékű kinccsel halmozza el a tem­plomot és egyben pénzt adományoz, hogy be lehessen annak építését teljesen fe­jezni. Ez meg is történik, mit a templom falába illesztett latin és száv nyelvű em­léktábla hirdet. — Pia Liberalitate Elisabethae Petrov­­nae Monocraticis Totius Russiae Impe­­ratricis Invictae Hic Sacer Locus Eist Re­­novatus Anno 1791 — hirdeti fent latinul, alatta szláv nyelven az emléktábla, mig a templom bejáratától balra szláv nyelvű fogadalmi tábla fogadja a belépőt. Ezüst szentképek, tömjén- és csempekályha Több mint hat évszázad hűvös levegője csap meg, amint a meleg májusi napsütés­ből belépek a templom előcsarnokába. A falhoz támasztva réges-régi brékát és se­lyem zászlók és fenyt a falon szemközt a belépővel a tizenötödik század közepének naiv, új bizánci stílusú szentképei. Szent­ Péter őrzi a menyország bejá­ratát, méltóságteljesen az akkori idők papi viseletében, hosszú szakállal és az egész festményt körülfogja egy aranyozott keret. A másik kép a három napkeleti bölcset ábrázolja, amint térdelnek a Csecsemő bölcsője előtt. A három napkeleti bölcs arccal a szem­lélő felé van fordulva, egyenes arcéllel ketten szakálasan, a harmadik, gondolom Boldizsár, mert sokkal több okkerrel van festve, mint két társa, szakástalanul és az egészet körülveszi a dús, mértéktelenül agyonaranyozot keret, mely mintegy fe­ledtetni akarta a festmények hibáit a szemlélővel. A templom belseje zsúfolva van ikonok­kal, szentképekkel. Másfélméteres nagy­ságú Szentgyörgy lovag viaskodik a sár­kánnyal, bizánci módszerű felépítésben tiszta ezüstből, csupán a lovag arca kan­dikál ki megfestve a pazar ezüsttakaró alól. Elől az oltár mögött falnagyságú arany és ezüst lemezekkel fedve, részletek az Evangéliumból, a régi veretű gyergyatar­­tókban viaszból öntött karvastagságú gyer­tyák és szinte bántóan üti meg a szemlé­lőt az a két hatalmas kékszínű csempe­­kályha, mellyel a kőlapok hidegét akarta ellensúlyozni a templom gondos vezető­sége. • • • az vesse rá az első követ A templom jobb oldalhajójának külső falán még teljes épségben látszanak a fres­kók, melyek hozzávetőleges számítás mel­lett is a XV. századból erednek. A fal felső részét körbe, ameddig csak a freskók tartanak, a különböző szentek gallériája foglalja el. Fejük felett az obli­gát glória, mellettük a szlávbetűs felírás tájékoztatásul. Majd valamennyiüknek hosz­­szú, jól ápolt szakállat festett az ismeret­len falfestő kit a barna és a kék színek túlzott szeretete és helyenként önkényes használata jellemez. A szentek galériája alatt nagyobb terje­delmű falfestmények foglalnak helyett az evangéliumból vett tárgyat ábrázolva. E­gyik kép előterében térdel egy kissé elmosódott alak, kezeit imára kulcsolva. A háttérben feszes, lovagi nadrágokba öltözött férfiak emelik kezeiket, eldobni készülve az azokban szorított követ, ám mintegy kiesve a kép perspektívájából ott van az Atya-Fiú-Szent-Lélek és izzó napsugarak között ömlik le szláv nyelven a mondás, mely lefojtja a dobni készülő lendületet: — ... aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá az első követ. Az ismeretlen falfestő a következő ké­pen Jézus megkoronázását örökíti meg, majd kissé oldalabbra ettől következik a falfestmények leginkább épségben maradt darabja: Krisztus és a kisdedek. A kép előterében Krisztus és két gyer­mek áll kiknek fejére áldólag helyezi ke­zét a Megváltó. A kép színezése a meg­szokott bordó-barna és kék keverék, az alakok merevek és a háttérnek szánt fák, mintegy Krisztus dereka táján nőnek ki a földből, arányosan három jobbról, három balról. A fák levelei és ágai is arányosak. Krisztus mereven néz maga elé és befonja az egészet az idézet: — engedjétek hoz­zám a kisdedeket. Búcsú a templomig Búcsúzom a templomtól. Megyek lefelé a terméskövekből kirakott utón, melynek közeit benőtte a fa és a kutyatej. Az u. mellett kétoldalt rózsaszin-fehér almafavi­­rágok és mélyzöld szinü százados fenyők állanak őrt a brasovi bolgárszegi Szent Miklós templom előtt, melyet Vlad kez­dett, a szerzetes fejedelem és amely —­­... Petrovna Erzsébetnek, Minden Oroszok Cárnőjének a Legyőzhetetlen Uralkodó­nak“... Brasovba juttatott kegyes ado­mányaiból fejeztetett be és most itt áll a májusi napsütésben, oldalán az ismeretlen falfestő freskóival, mint ahogy itt állt, hó­ban, viharban, napsütésben évszázadokon keresztül. Laer József „... Erzsébet Pefrovnánall, minden oroszok egyeduraSitovő cárfisőjénielt hegyes aJossié Biya egy erdélyi városban Ezüst ikonok, aranyrámás fogadalmi képek, naiv freskók és modern csempe-kályha: a görög keleti vallás legrégibb erdélyi várában, a Brasovi Szent Miklós templomban ELLENZÉK I­­­ gétét­ekben, mint az. dlöUő'’ite órán igye­­kestem velük megértetni, hogy a vasárnapi iskola nem módszer, hanem­ sokkal inkább lelkiből, sokkal inkább súlyos megbízás és Isten iránti felelősség. A gyermekek nagyon piszkosak. Otthon nem atnak semim tisztaságot, itt pedig már nincs semmi berendezkedés, hogy a vasárnapi iskolában megmosdassuk őket. Nyáron ezt inkább meg lehet tenni, így egyelőre csak biztathatjuk őket a kézmo­sásra. Azt hiszem, hogy sok közülük még nem látott vizet a születés óta, ha ugyan­akkor is jutott egyáltalán. Egytől-egyig azonban kedvesek és úgy rá vannak szo­rulva, hogy valaki törődjék velük. Olyan piszkosak és sebesek és férgesek, hogy az ember fél hozzájuk nyúlni, de ezt a félel­­met le kell küzdeni és nem undorodni tő­lük és nem félteni a ruhánkat, hogy jaj összepiszkolják a gyermekek. Mikor az első biztatást kiadtam a kézmosásra, a kö­vetkező vasárnap a legel­ő dolguk volt, hogy hozzám jöttek és mutogatták a ke­züket. Ha talán még egy hétig, minden nap szobás vízben és sok szappannnal meg­mosnák, akkor, de csak akkor, talán tisz­tának lehetne nyilvánítani a kezüket. Nehezen tudom leszoktatni a gyerme­keket arról, hogy, ha kérdezem csendesen és ne ordítva feleljenek, de mit tehetek én, ha az iskolában az a szokás, hogy torkuk szakadtából ordibálják a tanítónak­ a fele­letet. Élvezet hallgatni, amikor az arany­mondás begyakorlásánál az egész osztály ordibálva kezdi: „gyin gyű“ (azt jelenti, hogy aranymondás) és csak úgy harsogják az aranymondást. Re­méljük, hogy lassan­­lassan leszoktatunk a kiabálásról. A múlt vasárnap ok­a voltam a boldogságtól, mert egyik fiú imádkozott a saját szavai­val és a többiek utána mondták. Téli időben a kínaiak csak kétszer esz­nek, reggel és úgy délután négy óra felé. (Talán nem is igen tellene a gyakori étke­zésre). Nyáron háromszor étkeznek, így a fiuknak van idejük a vasárnapi iskolába járni. A mi gyermekeink a templomban tartott vasárnapi iskola után egyenesen mennek a kórház udvarára, ahol másfél órát várnak, amíg mi megebédelünk, hogy azután játszódhassunk és vasárnapi iskolát tarthassunk, így nekünk nem igen van nyugtunk tőlük, amit egy cseppet sem bá­nunk, sőt örvendünk, hogy a gyermekek inkább jönnek a missziós ház udvarára, minthogy az utcán tekeregjenek. Múlt va­sárnap rekedtre is kiabáltam, énekeltem és játszottam a torkomat erről győztek m­eg. Az Istentiszteleten arra kértek, hogy magyarul imádkozzak. Áldott pillanat volt, amikor az imádság nyelvén keresztül olyan nagyon is megértettük egy­mást. Az áldást is nekem kellett mondanom magyarul. Ami az áldás magyarul való mondását illeti, itt Madzsuriában, el kell mesélnem egy esetet. Még Liaoyangban történt, hogy az istentisztelet alkalmával a prédikáló evangélista a skót misszionáriust kérte fel az áldás mondására, ő azonban valami ok miatt előbb eltávozott a templomból és így az evangélista felszólította Pá mosé-t, (ez­en volnék kínaiul, ami annyit jelent, hogy Pá lelkész) hogy mondaná az áldást. Akkor még nagyon kicsi volt a kínai tu­dományon­, meg aztán, ha köznapi dolgo­kat beszélni is tudtam, se az áldást, se saját jókívánságaimat még nem tudtam kínaiul tolmácsolni. Az evangélistára néz­tem és fejemet rázva tudtul adtam neki, hogy nem lehet. Vártam­, hogy mást kér fel erre. Vártam, vártam, de hiába vártam. Várt a gyülekezet is. Szörnyű kínos pilla­natok. A verejték kiütött a homlokomon. Mit csináljak ?.. . Lehunytam a szememet és egyszerre csak megeredt a szó a számon. És Man­dzsúriában ebben az életben először hang­zott el az áldás magyar nyelven : „Az Ur Jézus Krisztusnak kegyelme, az Atyának szeretete és a Szent Léleknek mindenezeket megszentelő ■ feje legyen és maradjon mindnyájatokkal. Amen“. „Amon“ — felelték rá az atyafiak. Utánna sokan jöttek hozzám és kifejez­ték tetszésüket, hogy magyarul mondom az áldást De az is igaz, hogy hazamen­tem és a legelső dolgom volt kínaiul meg­tanulni az apostoli áldást. Ili Mandzsúriában a prédikáló különben sok mindenre készen kell legyen. Megtör­ténik az, hogy a prédikáció közepén bejön egy atyafi a templomba és hangosan kér­dezősködik : Itt van a sógorom ? Vagy pl. valamelyik áhitatos lélek felkel és nagy krákogás és köhögés után kiköp a templom ablakán vagy ajtaján. Pan Shili Hsienben láttam a következőt: Egy pólyás kis kínai bernit „ment ki“, úgyhogy a pólya vizes lett. A mama fogta magát és m­íg a misszionárius harsogott a reménységről az áhitatos híveknek, oda­ment a kis imaterem közepén álló meleg kályhához, szembe a misszionáriussal, fel­húzta a kis kínai csemete ruháját és oda­tartván a meleg fülé, szárítgatta kis testét és ruháját. Mindez, olyan természetesség­gel történik, hogy senkinek eszébe nem jut botránkozni vagy nevetni. Babos Sándor I O 3 li Inni ii n fi. DEMON petróleumház FŐZ­ÖN Kérjen díjtalan árjegyzéket az országos egyedárusító Apaddw, s. a. r. Bucureşti I., Str. Regala 11. főlerakatától : 1 9 FÉNYŰ, Cluj, Strada Memorandului­­» MOLYZSÁK a ruhák legbiztosabb nyári megőrzője. Darabonként 30, 45, 65 lejért (nagyság szerint) kaphatók az ELLENZIK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN Cluj, Piaţa Unirii. Vidékiek darabonként 5 lejt számítsanak portóköltségért.

Next