Ellenzék, 1943. december (64. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-28 / 293. szám

Mill IM r ISZLO IKJ I Hogyan láttam az olasz összeomlást in. Kolozsvár, december ha. Mielődt felvattím , római naplómból kiragadó részletek közlését, szeretném felvivni a figyelmet a fascista pártban már jóelőre mutatkozó lazulásra, mely összefüggött az Olaszországra mindegyre kedvezőtlenebb kimenetelő hadihelyettel, az ellenséges propagandával és az olasz nép átlagának a lelkiségével is. A fascista Olaszország a múlt év október 28-án ülte meg a „Manu su Roma", a feketeligetek római bevonulásának huszadik évfordulóját. El Alameinnél ekkor már megingott a tengely északafrikai, arcvonala, azonban a közvélemény még nem sejtette a bekövetkezőket. Annál inkább nem, mert hiszen ezen a frontszakaszon állandóan hullámzón a hadiszerencse, Benghazi, Cirenaica fővárosa —, amelynek sorsát megrázó hatással bemutató filmet a magyar közönség is ismeri, s amelyet a velencei filmversenyen láttam először — már kétszer cserélt gazdát a háború során. A húszéves évforduló alkalmából az olasz fascista lapok jogos önérzettel közölték, hogy a nemzeti fascista pártnak'* (Partito Nationiale Fascista, rövidítve: P. N. F.) közel húszmillió tagja van, beleszámítva ebbe természetesen a „Dopolavoro"-nak, a munkások szabadidőszervezetének és a 7 évtől 21-ig az egész olasz ifjúságot magában foglaló ,,Crovento Italiana del Littorio"-nak (Fascista olasz ifjúság) egyenkint közel 5—5 milliós taglétszámát. A fascista párt még az a roppant és egész Itáliát behálózó szervezet, amelybe számszerűleg is csaknem Olaszország lakosságának a fele beletartozik, s mint ilyen, minden túlzás nélkül azonosítható magával az olasz nemzettel, mégis — e nagy számok láttára — bárkiben feltámadhatott az a gondolat, a kevesebb esetleg több lenne! . . . Aminthogy még nem telt el az év, amikor Virginio Gauda lapja, a „Giornale d'Italia" azt írta, hogy „a fascista pártnak a szó legnemesebb értelmében újra kisebbségi párttá kell lennie, mert a hatalom birtokában elkényelmesedett és túlságosan megnövekedett" . . . Vigyázat! A pártban túlsóban vannak! Ez volt az első piros vészjelzés: Vigyázat! A pártban túl sokan vannak. Korántsem mind a hősök, eszmeharcosok, meggyőződéses fascisták, hanem sokan bizony élősnek, akik anyagi és más előnyökért egyszerűen csak odatapadtak hozzá, de képesek amúgy egyszerűen „leválni“ róla, ha ezt maguk számára hasznosabbnak ítélik. De a régi forradalmárok, utcai harcok hősei is belekényelmesedtek a bársonyszékbe, s annyi a féltenivalójuk, hogy jobb szeretnének megállapodni és valahol „boztoti helyen " kikötni. A fascizmus örökös forradalom és megújulás — mondja a Duce. Várjon, hol vannak a „hőskorának azok az évei, amikor a Duce még a milánói via Paolo del Cannobio egyik ütött-kopott füstös bérházában szerkesztett, kisdolgozószobájának az íróasztalán ott volt a hatlövetű forgópisztoly és a munkatársaknak is bármikor készen kellett állaniuk a testi épségüket, életüket a vörösöktől veszélyeztető támadások ellen? Mindez „temps passati” váljon, mi lett az egykori elszánt, tűzbe menni kész munkatársakból? Dino Grandi, a lelkes milánói egyetemi hallgató, a Duce jobbkeze, aki annyit és olyan szívesen emlegette, hogy ,,először atyjától, másodszor Mussolinitól született, már nincs többé . . . Rómában olyasmit rebesgetnek — s mindez eljut egy külföldi újságíró fülébe is —, hogy gróf Grandi, a volt olasz külügyminiszter és londoni nagykövet feltűnően kerüli mindazokat az ünnepségeket, amelyek szorosabb vonatkozásban vannak a fascizmussal és Mussolinivel, így tüntetően távolmarad már évek óta a „Marcia su Roma“-nak megünneplésétől, viszont megjelenik mindig a november 4-i parádén, amely nem fascista, hanem „csak“ olasz katonai diszelgés . . . Ez már nemcsak „cambio della guardia. ,ndezek azonban csupa suttogások, amelyekről csak a beavatottak tudnak. De megint a nagy nyilvánosságnak szóló vészjel, hogy ez év február elején leváltanak több minisztert. A közvélemény érzi, hogy ez nemcsak egyszerű „cambio della guardiafascista őrségváltás, hanem több annál . . . Alessandro Pavolini népművelésügyi miniszter a „Messagero“ főszerkesztői székébe kerül. Ezt mindenki megérti és helyesli. Pavolini vérbeli író és publicista irányító tollára ugyancsak szükség van annak az olasz közönségnek, amelyet igen elkeserített napokkal ezelőtt Tripolsz ellenséges kézre kerülése. Abesszínia nem fájt annyira az olaszoknak, mint Tripolisz városának az elvesztése. Tripolisz városát az 1911 -es olasz—török háborúban foglalták el az olaszok, s a véráldozaton telb . harmincéves belefektetett pl.-n munka eredményét fájlalják. Tripolist majd nem és jogosan ugy tekintették, mint olasz várost. Noveomto-stiluisunj negyedei .1/ olasz modern városépítés remekei. Egyik székesegyházában Itala Balbo nyugszik, .1 fascismus qaudrumvirje, Tripolitána kormányzója, az „olasz szárnyak * megteremtője, .tkit fazak- Afrika felett vívott légiharcban lőtt le az ellenség . . . „Ez már a mi Innunk és vérünk"-mondotta nekem Tripoliszra célozva egy egyszerű olasz takarítóasszony ott a palazzo Jalconieriben, s ez a megállapása az olasz, tömegek véleményét fejezte ki. Tünedeznek a pártjelvények Visszatérve az olasz miniszterek hirtelen leváltására, a legnagyobb feltűnést Bottai-nk, a nemzetnevelési és Ciano grófnak a külügyi tárca éléről való távozása keltette. Sokat beszéltek erről, kivált Cianoról és az ő menesztését bizonyos különbéke-akcióval hozták vonatkozásba . . . S ekkor figyeltem fel egy — ha jól emlékszem, a „Messagero"-ban megjelentek is egy Hajrá bős cikkre, amely, ha nem is túl élesen, mégis szóvátette a fascista párttagok gomblyukából lassan-lassan eltünedező párt jelvényt . . . Mi ez? Igen, akadnak fascisták, akik feleslegesnek tartják azt, hogy a több, bajtársikkal való együttérzést a jelvény kitűzésével is kifejezésre juttassak. Ezek az emberek nemtörődömek, vagy szórakozottak. Fel kell hátrázni és figyelme-ztítni őket... 1 1 n .1 lapsz.éljegyzetet nem igen vette észre valamelyik távirati innta római szerkesztője. In akkor felírtam magamnak, anélkül, hogy akkor még sejtettem volna: mivé válik a következményeiben? Egy fecske nem csinál nyarat. A dsu fecskét azonban követték a többiek is. Az ilyen irányú észrevételek, felháborodott figyelmeztetések felbukkantak itt is, amott is, egyre sűrűbben bukkantak fel az olasz lapokban, ügyesek az ilyen egyének kipillengérezését, mások különféle más eljárásot sürgettek, mígnem meg nem jelent a fascista párt vezetőségének az a hivatalos közlése, hogy akit rajtakapnak, hogy a párt jelvényt bármilyen okból nem hordja, azonnal kitaszítják a fascista párt tagjainak sorából. Nem felejtem el, minő barátságosan figyelmeztetett engem egy öreg olasz pincér, amikor megtudta, hogy én is „cameralai" vagyok, vagyis mint ösztöndíjas, a G. U. F. (egyetemi fascio) külföldi osztályába tartozom, hogy miért nem viselem a pártjelvényt . . . Pedig én mint külföldi újságíró, nem is voltam erre kötelezhető és mégis . . . Ekkor már 1943 tavaszát írták. Tuniszban már csak egy keskeny partszegélyt védelmeztek ,a tengely erői. A fascista párt élén Carlo Stor,a főtitkár állott ,a Duce megbízásából, aki a hőskorra emlékeztető fanatizmussal látott neki a tisztogatáshoz. A lapokban állandó rovat, hogy kiket és miért zárták ki a fascista pártból . . . De mindez már kicsit elkésett! ELLENZIK 19431émber 28. H. szlovákiai magyarság sére mei telts szóvá gróf Esterházy János a pozsonyi parlamentben POZSONY, december 28. (Bud. Tud.) Esterházy János gróf, a szlovákiai magyarság parlamenti képviselője, a szlovvák parlament költégvetési vitáját alkalmul használta fel, hogy ismét kifejezést adjon a magyarság panaszainak. Esterházy gróf beszédében többek között a következőket mondotta: „ . Mai felszólalásom célja az, hogy az itt élő magyarság nevében a képviselőház száne előtt leszögezzem álláspontunkat. Az itteni magyarság a legteljesebb mértékben átérzi a világháború által okozott I helyzet súlyos voltát és azért, mert tudatja, hogy ilyen súlyos időkben a helyzet még komolyabbá válik, sőt egyenesen katasztrófálisá is válhatik, így a költségkvetést rajtam keresztül megszavaztatja. A gazdasági helyzet itt, Szlovákiában sok tekintetben nem rózsás. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy éppen úgy, amint bizalommal viseltetünk a gazdasági minisztérium iránt, nem viseltethetünk biszalorommal a kormány politikai miniszterei iránt. — Megkíséreltem panaszainkat adminisztratív után csendben, a nyilvánosság teljes kizárásával elintézni, mert ilyen vészterhes időkben kerülni kell minden olyan lépést, amely a különböző nyelvvet két egymástól eltávolítja. Reméltem és bíztam abban, hogy ilyennemű politikai magatartásunkat a kormány erre hivatott tényezői honorálni fogják azzal, hogy ők is súlyuk és tekintélyük latbavetésével meg fogják gátolni a sokszor naponként megismétlődő szekatúrákat. Sajnos, csalódnom kellett. Hallgatásomat és azt a tényt, hogy nem léptem a képviselőhöz elé panaszainkkal, úgy látszik, gyengeségnek minősítették és ezért a vegzatúrák azóta, sajnos, napról-napra még csak fokozódnak. Rengeteg anomáliát tudnék, felsorolni a belügyi kormányzat tárcájának terhére. Nem teszem ezt azért, mert remélem, hogy a belügyminiszter úr meg fogja érteni azt a szándékomat, hogy nem szónokolni akarok, hanem azt szeretném, ha az említett eljárások elleni ilyen néma tiltakozásomat a belügyminiszter úr megszívlelné és odahatna, hogy ezek a magyarságot mélyen sértő anomáliák megszűnjenek. A háború ötödik évében vagyunk. Egyikünk sem tudja, hogy mit hoz a holnap. Tagadhatatlan, hogy ezen a földön ezer éve egymás mellett élünk. A történelem folyamán voltak jó és boldog korszakok, de voltak katasztrófák, amelyek egyaránt sújtották az ország lakosságát, tekintet nélkülrra, hogy milyen nemzetiséghez tartozott. Aki nyitott szemmel jár, az tudja, hogy Európa hány országában élik a különböző nemzetek a legkatasztrófálisabb korszakot. Kérem tehát Önöket, a kormány erre hivatott tagjait, hogy teremtsenek olyan politikai légkört, amely megelégedetté fogja tenni az ország összlakosságát. Ha ezt a kormány meg tudná valósítani, mérhetetlenül nagy szolgálatokat tenne a jelenleg nagyon is veszélyeztetett általános európai civilizációnak is. . * SZÍNHÁZ és MŰVÉSZET Haplemente Gerhart Hauptmann színművének bemutatója a Nemzeti Színházban — — Napjaink színházbajáró közönsége ugyeszólván elszokott a mai szóval problémadarabnak nevezhető színműtől, az új szerzők igazán nem kényeztetik el problémákkal. Éppen ezért érdekes és szintetanulmány volt megfigyelni, hogy a közönség, amelyik állítólag nem kíván aszínpadról költőt hallani és azon vihart szemlélni, mennyire átérezte a Hauptmann-dráma hallatlan feszültségét és izgalmát. A szakmányba készült és konvencionális semmiségekkel megszörmött „társadalmi darabok“ után nagy élményvolt a tegnapi színházi est, amelyen egy nagy költő találkozott egy nagy művészszel. Ez a rendkívül ritka találkozó tette a bemutatót oly fényessé és forró sikerűvé, amilyenre a közelmúltban, sok dicsőséget látott színpadunkon nem is emlékszünk. A Naplemente előttt-et, mint Hauptmannak legöbb darabját, általában naturalistának szokták minősíteni, ami közönségesen az emberi ösztönök, indulatok és ■szenvedélyek fékezetlen, nyers kavargásának bemutatását jelenti. Való, hogy naturalista ez a dráma is, de a maga (hauptmann), azaz német módján. Igazi és vérbő naturalizmus, mint amilyen a franciáké, vagy az oroszoké, német költőnél nem is képzelhető el. Ez a gáttalan togersseség idegen a német lejektől, amely örökké kielégítetlenül csapong s még valamely program szerint naturalistának készült műben is szívesen rugaszkodik el a földhözkötött valóságtól, így és ezértáll Hauptmann is mindig félúton a naturalizmus valóságábrázolása és a szárnyaló ujromantika költőisége között. A Naplemente előtt-ön rajta van ennek a kettősségnek tipikus jegye s a költő hatalmas teremtő képzeletén és mesterségbeli tudásán túl talán ez teszi, mint sok más darabját is, annyira vonzóvá, a szó ágaz értelmében lenyűgözővé, azaz egyszerűen: drámává. Clausen titkos taná csos alakja és pályafutása az a bizonyos , jellegzetesen XIX. századbeli alak és pá-lyafutás, amely tömegével nőtt ennek a századnak sűrűjében. Erős ember, aki az élet gáttalan szabad versenyében valóságos kis birodalmat hódít magán , s amikor hetvenéves korában mindezzel betelt s a korlátlan hódítás idején , visszafojtott vágyainak enged, önző vagyon féltésből és hamis tekintélyi elvük alapján, saját gyermekei lázoknak fel ellene és végezettül megölik.. A dráma szereplőinek körülményei és elvei sűrített alakban adják a századforduló típusait és azoknak világképét. Hauptmann azonban mélyebbre ás és korának típusain kvül mind a egyes alakjából viharként elsodró erővel mutatja fel az örök embert, a vakot, az aljast és a nagyszerűt. Clausen-t, a nagy embert, a titkos tanácsost emelkedett kereskedőt és szervezőt, ezt az önmaga és saját hatalma fölé nőtt hetvenéves öregurat a színház vendégeként Somlay Artúr alakította. Megmutatta, hogy a „Darádés szerep“ is csak nagy művésznek nyújt korlátlan lehetőségeket. Az élet és játék nagyszerű szintézisét alkotta meg, valóságos életet élt a színpadon s ugyanakkor bölcs emelk°dettséeten, szenvedélyében, szenvedésében , bukásában több volt, mint ember. Maga volt a korlátait széttörő, magasabb boldogságra, beteljesülésre vágyó, ezért szenvedő és elbukó emberiség. Alkora, hangja, öltözködése, ösztöne és tudása mind egyes eszköz, amelyekből csodálatos összhangot teremtve alkotta meg Clausen-t, az embert s a tipus minden egyedét. Alakítása, mint a költői mű egyenértékese, monumentálisnak mondható. A közönség lélekzetét első is va, figyelte minden mozdulatát s a felvonásvégeken forró ünnep térben részesítve, valóban szűnni nem akaró tapsokkal hódolt művészetének. Együttesünk többi tagja természetesen nehezen bírná el az összehasonlítást Somlay Artúrral. Jó alakítás volt Sallay Kornélia apjáit imádó, öregedő leánya (Bettina). Fülöp Kató Inken-alakítása tökéletesen ráülő szerepében tehetséges volt,de inkább külsőségekben bizonyult a vendégművész méltó partneréül. A többiek közül Csóka József (Stopnitz), Tompa Sándor (Geiger), Kemenessy Ferenc (Hanefeldt) és Szécsi Ferenc (Wolfgang) váltak ki. Remek kabinet figurát alakított a nagyszerű epizódszínész, Várady Rudolf (Winter). Jók voltak Versényi Ida (Paula), Bodó György (Egmont), Senkálszky Endre (Kramroth), Hegijs Lili (Petersné), Lantos Béla (Wuttke), Dancsó György (Ebisch kertész) és Ross Jenő (főpolgármester). Az Immoos lelkészt alakító Dárday Antalnak nem volna szabad páni palástban leülnie a kertiszékben. A palást tudniillik nem porköpeny, voltaképp nem is „ruházati darab“, hanem több, azaz más valami. Ilyenkor legfeljebb a karján viheti magával. Dukonxi Margit (Chtilia) gvengeségév°l ..kirítta az együttesből. A darabot Somlay Artúr rendezte s a rendelkezésére álló rövid idő ellenére is sikerült, a lehetőséghez képest, egybehangolnia az együttes tagjait. A díszleteket Varga Mátyás tervezte. A bemutatóelőadás közönsége Somlay Artúrral együtt szereplőtársait is, sokszor a függönyök elé hívta: SZABÓ ISTVÁN. Amerikai egységek szálltak partra Újbritanniában LISSZABON, december 28. (MTI.) Az újguineai angolszász főhadiszállás jelentése szerint amerikai egységek partraszálltak az Új-britanniai Glouchesterfoknál. Hagyományos erdélyi szellemben, bátran, megalkuvás nélkül kezd mindennap a magyar nép boldog** lásáért su Ellenzék.