Szalay László: Magyarország története 6. A karloviczi békekötéstől a szatmári békéig 1700-1711 (Pest, 1859)
I. Az udvar úgy vélekedett, hogy a választási alapról öröködésbe szállított, korona szükségképen az összes törvényhozás, az egész közigazgatás átidomítását vonja maga után. Részben, hogy e szándéknak megfeleljen, de még inkább a végett, hogy azt mérsékelje, a nádor herczeg Eszterházy Pál indítványt tett, mely szerint az 1987/B-ik országgyűlés bizottságot fogna kiküldeni nemugyan a törvényhozásnak de mégis a közigazgatásnak újjászervezésére, magában értetvén, hogy a szervezési tervek helybenhagyás végett a legközelebbi országgyűlés elébe terjesztendők. A nádor javaslatának alapvonalai ezek voltak : Pozsonyban székelő kormányzóság a politikai ügyek kezelésére. Elnöke : a nádor ülnökei : két püspök, két világi országnagy, egy hadi tanácsos, a magyar udvari kamara igazgatója vagy aligazgatója, a királyi tábla praelatusa és bárója, a királyi személynök két titkárral. Ezen tanács nemcsak kormányozna, hanem igazságot is szolgáltatna, törvénykezési ügyeknél maga mellé vevén az összes királyi táblát s ilyenkor hadi és kamarai biztos nélkül ülvén együvé, miután a királyi ügyigazgatónak különben is helye van a táblánál, s ehhez képest a korona jogainak oltalmában nem leszen hézag. A kormányzóságnak, mint ítélőszéknek, két ülése volna évenkint, öt-öt hétig tartó mindenik, a nagyböjtben az első, Márton napja körül a második. A nyolcados és rövid ügyek egyiránt ezen ülésekben fognának elintéztetni, szabadság 1*