Építők Lapja, 1971 (66. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-04 / 1. szám
1971. JANUÁR 1. A szociális problémák is új bútorgyár építését sürgetik Mohácson, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat VI. számú gyáregységében, december 16- án 72 küldött részvételével került sor a gyáregységi szakszervezeti tanács, az stb. és a számvizsgáló bizottság újjáválasztására, a vállalati és a megyei küldöttek megválasztására. Az utóbbi két évben végzett írunkéról írásban is beszámolt a szakszervezeti bizottság, ezt egészítette ki a küldöttértekezleten Zsitva Gyula titkár vitaindítója. A gazdasági eredményekkel kapcsolatban beszámoltak a megvalósított műszaki fejlesztési és szervezési intézkedésekről, a 44 órás munkahét sikeres megvalósításáról. Az utóbbi négy évben másfélszeresére nőtt a mohácsi gyár termelése, a létszám 40 százalékkal emelkedett. A szociális létesítmények és a technológiai terület azonban nem fejlődött ennek arányában. A kárpitos üzemben, ahol többségben nők dolgoznak, korszerű öltözőt és fürdőt létesítettek, de e zsúfoltságot nem sikerült megszüntetni. Komoly probléma, hogy az asztalosüzemben még nem sikerült megfelelő öltözőt létesíteni és 40 dolgozó a munkahelyén kénytelen tárolni a ruháját. Étkezde hiányában a műhelyekben fogyasztják el élelmüket a gyáregység dolgozói. A növekvő zsúfoltság, a szociális problémák az új gyár megépítését, vagy legalább a meglevő üzemek bővítését sürgetik. Kedvezően alakult az idén a mohácsi gyáregység dolgozóinak átlagkeresete. A végrehajtott 5,2 százalékos bérfejlesztéssel 20 934 forintra növekedett az idei évre az átlagkereset. A mohácsi gyáregység az idén is megállta a helyét a vállalat gyárai közötti versenyben. A kongresszusi verseny keretében a második fél SOK FONTOS KÉRDÉSRE NEM TÉRT KI A SZAKSZVEMI MONSÁG BELMMCIÓJA Tibb megbecsülést a törzsgárdának - Sok még a baleset A bizalmiak legyenek a szakszervezeti munka szószólói A Budapesti Bútoripari Vállalat gyulai gyáregységében december 18-án tartották meg a szakszervezeti vezetőségválasztó küldöttértekezletet, melyen szakszervezetének megyei bizottságát Bargel Tiborné képviselte. Papp László szb-titkár beszámolójában többek között tájékoztatást adott arról, hogy a gyáregység — bár az árvízvédelemben való részvétel miatt sok volt a kiesett munkaidőt, az idei tervét már teljesítette. Az eredmény eléréséhez különösen hozzájárult a munkaverseny, melynek keretében 6 brigád nyerte el a szocialista címet. A szakszervezet munkája javult, ami kitűnik abból is, hogy a dolgozók mindinkább részt vesznek a közös ügyek megvitatásában és véleményükkel, javaslatukkal igyekeznek elősegíteni a termelés eredményességét. A továbbiakban megállapította, hogy két év alatt emelkedett a dolgozók bére, ami arányban állt a termelékenység növekedésével. Az idei harmadik negyedévben 80 nő bérét is rendezték a gyáregység vezetői. A munkavédelmi helyzet — bár fejlődés mutatkozik — nem kielégítő. Sok a baleset és a kiesett munkanapok száma. Az szb kapcsolata a gazdasági vezetőkkel és a társadalmi szervezetekkel jó. Sok segítséget ad a feladatok végrehajtásához a megyei bizottság. A beszámolóhoz többen is hozzászóltak. Elsőként Sztankovics Gábor művezető mondta el a véleményét arról, miért és hogyan kell a törzsgárdát megbecsülni. Kertész István, a gyár párttitkára elismeréssel nyilatkozott a szakszervezeti munkáról, hiányosságként említette meg azonban, hogy a szakszervezet kizárólagos képviselőjének az szb-titkárt tekintették, emiatt a más funkciót betöltők nem dolgoztak. Javasolta, hogy a vezetőségen belül osszák el a feladatokat. Kérte, hogy a szakszervezeti bizalmiak ne csak bélyegárusok legyenek, hanem a szakszervezeti munka szószólói. Doma Gábor főmérnök méltatta a dolgozók törekvését, szorgalmát. Megállapította, hogy a szakszervezet kezdeményezésére sokat javult a nők és a fiatalok helyzete. A legfájóbb gond — mondotta —, hogy sok a baleset, aminek az oka részben egyesek fegyelmezetlensége is. Kifogásolta, hogy az szb beszámolója keveset foglalkozott a munkaversenynyel, ami pedig igen sikeres volt 1970-ben. Bargel Tiborné elismeréssel nyilatkozott arról, hogy a gyár dolgozói már teljesítették éves tervüket, ami a szakszervezet tevékenységét is tükrözi. Helytelenítette, hogy az szb beszámolója sok fontos kérdésre nem tért ki, s így a küldötteket nem tájékoztatta megfelelően. Darvas János a munkások nevében arra kérte az új szb-t, hívja fel a gazdasági vezetők figyelmét, hogy mindenütt alakítsanak ki megfelelő munkakörülményeket. A választás következett ezután. A szakszervezeti tanácsba 15 férfi és 10 nő került. A szakszervezeti bizottság elnöke ismét Wiszt József, titkára Papp László lett. Megválasztották a számvizsgáló bizottságot, a társadalombiztosítási tanácsot, valamint a küldötteket, akik a megyei bizottság és a nagyvállalat szakszervezeti választásán vesznek majd részt P. B. Egy kitüntetett arcképéhez Raáb Károly elvtársat, Vas megyei bizottságunk titkárát nemrég kitüntették a Munka Érdemrend ezüst fokozatával. Amikor megkérdeztem tőle, hogyan fogadta ezt az elismerést, azt mondotta: — örültem neki, mint mindenki, akit kitüntetnek. De úgy könyvelem el, hogy nemcsak személyemet érte, hanem a megyebizottság kollektíváját. Természetesen sokat kell dolgozni, míg eljut az ember egy kormánykitüntetésig. Számomra most érett meg ez. Többet mit mondhatnék erről? Tíz éve dolgozik a megyebizottságon. Életútja még ipari tanuló korában kapcsolódott össze a mozgalommal. Az 1938—1939-es években a Magyar Általános Útépítő Rt.-nél dolgozott. A graz—budapesti műutat építették. Ott megérezte, hogy az embernek tartozni kell valahova, ügyeiket, érdekeiket csak intézményesen, szervezetten lehet előmozdítani. — Még gyerek voltam, s hurlajdonképpen nem sokat értettem a mozgalmi munkához — emlékezik vissza. — De megszerettem, tetszett a rendszeres szakszervezeti tevékenység. Aztán nagyon gyorsan kapcsolatba kerültem a vállalati vezetőkkel s a hatóságokkal, és emlékezetes nyomot hagyott, hogy mennyire lekezelték az embert. A felszabadulás hozta meg a teljesjogúság érzetét. Útja egyenesen vezetett a pártba. 1948-ban már a városi üzemek párttitkára volt. A rá következő évben a szombathelyi szakmaközi bizottság titkára. Majd amikor ezt megszüntették — elég helytelenül, jegyzi meg visszagondolva rá —, akkor az Állami Építőipari Vállalatnál üzemvezető lett. 1957-ben került vissza a pártapparátusba, ahonnan aztán a megyebizottsághoz jött. A pártban a téeszszervezéssel foglalkozott. — Hogy hozzá is tudjak szólni a mezőgazdasági kérdésekhez — jegyzi meg —, tanultam. Okleveles mezőgazdász lettem. Büszke is vagyok egy kicsit rá, különösképpen, hogy azokban a községekben, amelyeket patronáltam, jó eredményeket értek el a téeszek. Jó elvtársi kapcsolat alakult ki, ma is szeretettel fogadnak, ha arra visz az utam, és ez jólesik. Abban az időben, amikor visszakerült a szakszervezeti munkába, ez kicsit — úgy érzi — elhanyagolt terület volt. Először ki kellett alakítani a helyes munkamódszert, el kellett terjeszteni azt. Oktatással, személycserékkel, tapasztalatokat gyűjtve és ada tovább, lassanként — több esztendős munka eredményeként — kialakult egy tevékeny gárda a mai követelményeknek megfelelő munkastílussal. Politikai érettségben és tájékozottságban, szervezettségben egyaránt nagyot lépett előre a szakszervezeti élet. — Hogy csak egyet mondjak — s azt említi, amire a legbüszkébb —: az elmúlt tíz év alatt ezerötszáz-ezerhatszáz, jó képességű segédmunkásból szakmunkást képeztünk a megyében. Szükséges és nagyon hasznos kezdeményezés volt ez nálunk. S ezek az emberek jól megállják a helyüket. Egyidőben a gazdasági és a szakszervezeti vezetők kapcsolata okozott gyakori gondot. Sokan úgy vélték, az a mozgalmi munka fokmérője, ha mindenért a gazdasági vezetőket bírálják, támadják, akkor aztán már mást nem is kell tenniük. Időbe került a jó partnerkapcsolat alaphangját kialakítani, a megoldások közös keresését, a tárgyilagos bírálatot, a higgadt érvelést. Minderre visszagondolva mondja: — Az élet persze nem könynyű, néha nehéz feladatok elé állítja az embert, de azért vagyunk kommunisták, hogy mi legyünk erősebbek. Azt hiszem, jól választottam. Nem bántam meg, hogy ilyen munka mellett kötöttem ki. Sokak szerint az emberekkel való foglalkozás hálátlan dolog. Én az emberekkel való törődést, a sorsukról való gondoskodást nagyon szép feladatnak érzem. Látom az eredményét, a közös fáradozás sikereit. “Képzettebb, fejlettebb embertípus jelenik meg sorainkban. S bízom abban, hogy a céljainkat velük együtt el fogjuk érni. Németh Ferenc (Bojtár Ottó felvétele) Ipítök lapja évben 800 darab .„Mohács” rekamiét gyártottak terven felül. A gyáregységben ma már 16 szocialista brigád dolgozik, S van közöttük ezüst- és aranyplakettel kitüntetett kollektíva is. A brigádmozgalom további fejlődését nehezíti, hogy egyes műhelyek vezetői még nem foglalkoznak kellőképpen a szocialista brigádokkal, bár ők ismerik legjobban az egyes csoportokban megoldandó termelési problémákat feladatokat. Elemezte a beszámoló azt a problémát is, hogy évről évre növekszik a gyáregység dolgozóinak fluktuációja.. A 30 százalékos fluktuáció arra figyelmeztet, hogy a dolgozók egyéni problémáival is többet kell törődni. A munkavédelem helyzetével kapcsolatban fejlődésről adhatott számot a szakszervezeti bizottság. Gyakorlattá vált, hogy a munkavédelmi szemléken feltárt hiányosságokat a felelős gazdasági vezetők határidőre megszüntetik. Az intézkedések nyomán javult a baleseti helyzet, de még sok a tennivaló, hogy a baleseti veszélyforrások gyakrabban felszámolhatók legyenek. Külön megdicsérte a beszámoló mindazokat a munkavédelmi őröket, akik ifj. Kovács János munkavédelmi felelős irányításával tevékenyen segítik a balesetek megelőzését. Részletesen beszámolt a vezetőség az alapszervezet gazdálkodásáról is. Figyelemre méltó, hogy amiben a kis gyáregységben az utóbbi két év alatt 60 500 forint segélyt fizettek ki. Rendszeresen szerveztek ismeretterjesztő előadásokat, és 58 hallgatóval működik a szakszervezeti politikai iskola. Az ötszáz kötetes letéti könyvtárunknak 76 állandó olvasója van. Az elmúlt évben 400 dolgozó részére szerveztek kollektív mozilátogatást és több sikeres kirándulást is rendezett a gyár dolgozói részére a szakszervezeti bizottság. A gyáregységek kulturális programjából nem maradt ki az Építőik Napjának megünneplése, és minden évben rendszeresen megszervezik a nyugdíjasok találkozóját. A beszámoló és az előterjesztett határozati javaslat megvitatása után újjáválasztották a mohácsi bútorgyár szakszervezeti tisztségviselőit. A szakszervezeti bizottság öt új taggal frissült fel, a titkári tisztségre ismét Zsitva Gyulát választották meg. A Magasabb színvonalon szakszervezetünkhöz tartozó iparágakban több mint 300 ezer dolgozó tevékenykedik. Az 1970. évi tervet dolgozóink az építő-, fa- és építőanyagiparban — beleértve a közlekedés és a tanácsok területén dolgozó építőket is ■ túlteljesítették. A számszerű eredmények kedvezőek, bár nem minden téren értük el a megfelelő szinteket, például a termelékenység növekedése továbbra is lassú. Szükség vart a termelési eredmények számszerű mérésére, de nem fejeződik ki bennük mindig az az emberi erőfeszítés, helytállás, öntudat, ami a feladatok végrehajtásához szükséges. Így van ez a mostani építőipari és építőanyagipari termelési számok esetében is: a közel 10 százalék (a bútoriparban még több) — nem, a végleges adat — körüli tervtúlteljesítés nem fejezi ki az építőipari dolgozók helytállását. Az építők munkáját mindig befolyásolja az időjárás. Ha az időjárás az átlagosnál mostohább — 1970-ben például hosszú és kemény tél volt, majd árvíz — akkor ez olyan nehézséget jelent az építők munkájában, amelyet nem lehet tervezés útján megoldani. Minden az embereken múlik, az ő helytállásuk dönti el a tervteljesítést, így volt ez 1970-ben is. Az árvíz okozta katasztrófa elleni küzdelem megmozgatta népünket és tettekkel bizonyította, hogy képes úrrá lenni a bajokon. Ez az erő a tevőleges együttérzésben nyilvánult meg, melyből társadalmi összefogás lett. Ebben a társadalmi összefogásban az építő-, fa- és az építőanyagipari dolgozók részéről nagyobb helytállásra volt szükség: részt kellett venniük az árvíz elhárításában, a romok eltüntetésében és a sebek gyógyításában, az elpusztult házak újakkal való pótlásában. Ez a munka nem volt könnyű, új otthonokat kellett felépíteni gyorsan és a megszokottól jóval nehezebb körülmények között. Mindezt úgy vállalták, hogy az éves előirányzott tervet is megkísérlik teljesíteni, mert a többi területen is szükség van minden építményre, minden új lakásra. A bajba jutottakkal való együttérzésen túl a pártkongresszus iránti lelkesedésük vezette őket. Amit megígértek megvalósították! Lemondtak a szabadidőről, a munkaszüneti napokról: a tervezők gyorsan alkottak, a téglaipari munkásnők és munkások éjjel-nappal dolgoztak, az építők pedig folyvást építettek Mindegyikük lemondott a napi kényelemről, hogy teljesüljön a építők ígérete „tél beállta előtt fedél legyen az árvíz sújtotta családok feje felett”. Nem értékeljük túl most a helytállást, de el kell mondani, hogy mindazok az építő-, fa- és építőanyagipari dolgozók, akik részt vállaltak a fokozott tervteljesítés valóraváltásában teljesítették ígéretüket. Sokat dolgoztak, legyőzték a fáradalmat, mert tudták, érezték, hogy ez a bajbajutottak számára sok öröm forrása lesz. Az éves terv teljesítéséhez ez a fokozott helytállás is hozzátartozik, bár ezt számokkal kevésbé lehet kimutatni. Iparágaink dolgozóinak ezen helytállni tudása jelenti a legfontosabb alapot az 1971. évi feladatok végrehajtásához. Az éves tervek tárgyalása során ne feledjék a vállalatok igazygatói, párt és szakszervezeti vezetői szóvá tenni és megköszönni a munkásoknak, műszakiaknak, a törzsi gárda tagoknak a helytállást. A párt X. kongresszusi határozatában, a IV. ötéves feni irányelveiben és a decemberi parlamenti tanácskozáson kifejeződött, hogy az építőiparnak öt éven belül ötven százalékkal kell növelnie a termelést, lakásból 400 ezret kell elkészíteni, s ez egyben azt is jelenti, hogy az állami lakásépítés majdnem megduplázódik. A határozatok kimondják, hogy az építőipar és az építőanyagipar előtt álló feladatok megvalósítása szükségessé teszi az iparág gyorsütemű fejlesztését. Tehát a termelés fokozásával együtt nagy gondot kell fordítani a fejlesztésre: az építőiparban — beleértve az építőanyagipart is — öt év alatt 15 milliárd forintot kell beruházni. Ezek nagyon nagy számok, s a fejlesztést megfontoltan, körültekintően kell végrehajtani. Az 1971-es esztendő a IV. ötéves terv alapozó éve: nagyon következetesen és célratörően érvényt kell szerezni az építő-, fa- és építőanyagipar korszerűsítésének. Nem akármilyen korszerűsítésről lehet szó, amit ezen a téren például eddig elért az építőipar az a mennyiségi fejlődés jellemzője volt — most már a továbbfejlődés minőségi jellemzői kerülnek előtérbe. Részletes útmutatást adott erről az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, december 18— 31—22-én megtartott értekezlete, az igazgatóknak, párt- és szakszervezeti titkároknak. Miről volt itt szó? Többek között arról, hogy az ÉVM területén belül szorosabb összefogásra van szükség a tervező, kutató, szervező vállalatok, az építőanyagipari, szállítási és szerkezetgyártó iparágak, valamint a kivitelező építőipar egységei között. Csak szervezett, tudatos összefogással gyorsítható meg az építőipar fejlődése. Többek között bővíteni kell a közművesítést, újabb házgyárakat kell üzemibe helyezni, az építőipari gépállomány korszerűsítését és komplexitását kell elterni, ugyanakkor az építési módokat tovább kell szélesíteni többek között a könnyűszerkezetes eljárással. Mindezekkel együtt ki kell alakítani az építőipar ipari hátterét, olyan fejlesztést kell elérni az építőiparban és a faiparban is, hogy a fokozódó építési ütemhez megfelelő anyagmennyiség álljon rendelkezésre. Az ipar nagyméretű fejlesztésének átfogó elvei mellett más fontos feladatok is várnak a vállalatokra. Semmivel sem kisebb jelentőségű például a vállalatok belső szervezettének korszerűsítése, a termelőmunka ütemességének biztosítása, az anyagellátás javítása, a fegyelem, a rend megtartása. Olyan munkaszervezés kialakítása, mely segíti a termelékenység gyorsabb növelését. Napjainkban — év végi és év eleji számvetés alkalmából — sok szó esik a termelésről, ami természetes, de kevesebb szó esik az emberekről, a termelés emberi vonatkozásairól. Ha az 1971. évi feladatoknak meg akarunk felelni és ezt az évet a IV. ötéves terv alapozó évévé akarjuk tenni, akkor az emberi vonatkozásokat sokkal gondosabban, körültekintőbben kell figyelembe venni. A gazdasági vezetők és mozgalmi szervek vezetői törődjenek többet a dolgozókkal, főleg azokat becsüljék, akik hűek a munkahelyhez. Csakis az ő megbecsülésük nyomán fokozható a munkások ragaszkodása a munkához és a munkahelyhez — nem pedig adminisztratív intézkedésekkel. Sajnos vannak még vezetők, akik az utóbbitól várják a megoldást. Az ez évi termelési feladatok megoldásának kulcskérdése az emberek megbecsülése, a róluk való fokozott gondoskodásr Mir® van szó? Természetessé tenni, hogy a vezetők miiden szinten tárgyaljanak azokkal az emberekkel, akik a termelés során gondjaikra vannak bízva. Tárgyalni, szót érteni egymással, ezt kell mindennapos gyakorlattá tenni. Az árvíz idején, az év végi hajrá alkalmával megvolt ez a szóértés, tegyük állandóvá jóban és rosszban egyaránt. A szocialista munkaverseny mozgalomban, az anyagi érdekeltség munka szerinti alkalmazásában, a szocális, kulturális gondoskodásban, a fiatalokkal, a női dolgozók ügyével való foglalkozásban. A tényleges emberi gondoskodás ki kell, hogy szorítsa az ügyeskedők, a spekulánsok, az önzőek érvényesülését. Ha ezt sikerül elérni 1971-ben, akkor nagyobb léptekkel haladhatunk előre mind az éves terv, mind a IV. ötéves terv feladatainak valóra váltásában A terv a dolgozó emberért, a szebb, a jobb életért van, tehát ne feledjük az emberséget sem. Szalontai Lajos