Érdekes Ujság, 1957. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-06 / 27. szám

4 ITT A JEGES - HOL A JEGES (Pesti jégvirágok) PASARÉT, reggel hét óra. Minden utcasarkon ,­egy-két vö­dörrel, tálla­l felszerelt asszony vagy férfi várakozik, futball­­nyelven szólva: lesállásban. Ezek az emberek ugyanis lesnek. A je­gest lesik, aki talányos játékot játszik, a várakozóknak kell kita­lálni, mikor jön, és mikor nem jön? Rendszerint a várakozók vesztenek, elvesztik a türelmü­ket, és hazamennek. És akkor jön a jeges, remek tempóérzékkel, de csöndben. A Pasaréten reggel hét órakor várták, és megjött délután fél háromkor. Mi a baj Pasaré­ten? Lenne jég, ha a Szilfa utca sarkára telepített jegeskocsinak akadna kezelője, aki reggel ki­árusítaná az éjjel leszállított je­­get. De nincs vállakozó a napi 2—3 óra munkára, amely havi 500—600 forintot jövedelmez. A jegeskocsi, mit tehetne mást, befa­gyott magányában. * ATTILA UTCA, fél kilenc. Itt is lesik a jegest, aki meg is érke­zik kilenc órakor. Az első fél percben hatan állnak sorban, a második percben harmincan. A sor nem növekszik a mértani ha­lad­vány szerint, mert a pótko­csis „nylon jegeskocsi” gyorsan kiszolgál. A sorjázó emberek és asszonyok közé Dongó motorral behajt egy pápaszemes diákgye­rek. Egy asszony sikolt, a földre zuhan. Más baj nem történik, a diák két nyaklevessel megússza, az asszonyt felsegítik, a jeges fájdalomdíjként fél Vödör jégtör­melékkel megtoldja az adagot. Hogy legyen mivel borogatni az ütődés helyét. Amiből kitűnik, hogyha jege nincs is mindig a jegesnek, humora van. * TOLBUCHIN KÖRÚT, a csar­­nok­ba épített jéggyár. Kinn a ko­csinál hosszú sor, benn éppen „húzzák” a jeget. Tíz tábla csusz­­szam a padlóra, azon nyomban viszik és árusítják Az emberek mozognak, pedig húsz perc alatt mindenki sorra kerül. A kis jég­gyár azonban nem tud annyit termelni, amennyi kéne. Néhány adatot mond a Jégértékesítő Vál­lalat igazgatója, Vészi Gyula: a Jéggyáraink elöregedtek. A legfiatalabb is elmúlt hatvan­éves, a Forgács utcait 1902-ben selejtezték ki a vágóhídon, azóta is termel, napi hét vagont. Tá­rolni szeretnénk nyárra a jeget. Ha kapunk egymillió forintot, akkor a régi istállóinkat átalakít­juk jégraktárrá. ■ * WESSELÉNYI UTCA, tíz óra. Hangosan zajong a tömeg, a ba­kon egy cserzett arc, amint éppen azt kiabálja, hogy nincs jég. Az utcán megáll egy tanácstag és követeli, hogy nyissák ki a kocsi ajtaját. Az erélyes közbelépés se­­gídt, kiderül, hogy van jég. Az utca végén feltűnik egy teher­autó is, amely jeget szállít. Ez az „utánfuvar”, amely a lovaskor­esik után szállít. Néhány kemény ká­romkodás, a rendőr felír néhány nevet, a jeget kimérik, amikor egy tízéves fiú nyomul előre. Ez a gyerek a környék jégbizomá­nyosa. Tizenöt-húsz családnak szállítja a jeget, napi 50—60 fo­rintot keres.* GARAY TÉR, dél. A „konti­­nent”, a jégárusító házacska üres. A kocsi nem ad senkinek, a bol­tokat „jegeli”. Az igazgató segély­kocsijáról előkerül húsz tábla. Kimérik. Akinek nem jut, elfoglalja őr­helyét a lesállásban és várja, mikor tűnik fel a következő „se­gélykocsi”. (h. g.) A »mesebeli jeges«, akinek még délben is van jege A »nylon* jegeskocsi. Boldog az a vidék, ahol ez jár A gazdátlan, öreg jegeskocsi a Szilfa utcában. Ha gazdája lenne, a budai légellátás sokat javulna Féltékenység. Ketten sóváran nézik a szerencsés harmadikat, aki már kapja a jeget (Hemző Károly felv.)

Next