Érdekes Ujság, 1958. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
Egyik szemük mindig sír, a másik örökké mosolyog. Két csöppnyi szemükben az ellentét lakozik. Tompán, kicsit fájdalmasan fénylik a bánat, s élesen, bizakodón a reménység. Bánat az egyedüllét miatt, reménység a felnőttek jóságában. Könnyeznek, ha egyedül vannak, és sírnak, ha valamelyik nevelő megsimogatja kócos hajukat. Olyanok, mint egy érzékeny barométer, megérzik, ha valaki nem törődik velük, és megérzik, ha valaki jót gondol róluk. A serdülő fiúk egyik pillanatban olyanok, mint a puha vaj, a másikban hirtelen makacsok lesznek. Nincs itt logika, és a nevelő hiába keresi a változás pedagógiai okát. Néha elég egy szó, egy név, egy pillantás, egy kézmozdulat és a kedves fiúból rossz kamasz lesz. Egész nap szaladgálnak, iskolába járnak, leckét írnak, és néha nem tudnak felelni az órán. Aztán lemegy a nap a Gyermekvárosban is, feljönnek az égre a csillagok, a rosszalkodó, makacskodó kisfiúk pedig angyalok lesznek. Este levetkőztek a hálóban, felveszik a hófehér pizsamát. A meleg ágyban újra kisfiúk lesznek, akik egy kedves arcú aszszonyra gondolnak. Nekik mindig borzalmas az este, mert egy képzeletbeli anya jut eszükbe. Egy anya, aki betakarja az övéit, és aki csak akkor fekszik le, amikor már mindenki alszik. Egy anyára gondolnak, akit nem ismernek. A nevelők ott vannak velük, és helyettesítik az ismeretlen anyát. Néha azután megesik, hogy valamelyik kamasz odahívja a nevelőt, görcsösen megszorítja a kezét, amit meleg könnyeivel öntöz. Szorítja és sír. Később kitárulkozik és mesélni kezd. Messziről indul, sok apróságot mond el, de végül mindegyik az anyjáról beszél. Könnyes szemek és fájdalmas kérdések merednek a nevelők felé: miért nincs anyám? Ez itt a nagy kérdés. Miért nincs anyám? Annyi sok gyereknek van, csak nekem nincs. Miért? Lehet erre a fájdalmas kérdésre felelni? Az egyik este Gabi néni, Barna Lajos igazgató felesége, aki szintén pedagógus, azt vette észre, hogy valaki zokog a hálóban. Odament, leült az ágy szélére és megsimogatta a fiút, aki fejére húzta a takarót. Mert sírni már szégyellt, hiszen tizenöt éves múlt a nyáron. Fájó kis szívének azonban nem tudott parancsolni. A fiút Szabó Lajosnak hívják, és a hajósi gyermekotthonból került Pótra. A szeme és a haja fekete, s nagy fekete szemeiben az örökös csodálkozás és a rémület váltakozik. Nevelői nem tudtak róla semmit Zárkózott volt, s mióta idekerült, sem magáról, sem az anyjáról nem beszélt senkinek. — Miért sírsz, kisfiam? — kérdezte az igazgató néni. A felelet újabb zokogás. Vad lett s ellökte az igazgató nénit — Bántott valaki? A sok kérdésre egyszer csak hirtelen elcsendesedett Kipirosodott, könnyes szemét az igazgató nénire függesztette, és szinte könyörögve kérte: — Igazgató néni, keressék meg az édesanyámat! — Jól van, kisfiam, megpróbáljuk — hangzott a biztató, de bizonytalan felelet. A kisfiú újra ismételni kezdte: — Keressék meg az anyámat! Keressék meg, látni akarom, tudni akarom, hogy milyen! Keressék meg! — Mit tudsz róla? A fiú már nem sírt. Szomorúan nézett körül, páros két szeme felelt inkább: — Semmit. Annyit tudok, hogy Debrecenben születtem, 1942. július 28-án. Az anyám Szabó Mária volt, vagy valami más. Szomorú gyereksors bontakozott ki. A menhelyről beszélt és a gazdáról, aki csak kihasználni akarta a lelencből kihozott gyereket. Aztán mond egy mondatot a gyerek: — Igazgató néni én csak Dévaványán, a gazdámnál tudtam meg, hogy Debrecenben születtem. Már nyolcéves voltam... Szabó Lajos nyolc évig volt egy helyen és nyolc év alatt mindössze egy szandált és egy inget kapott a gazdától Ha jöttek az intézettől, gyorsan lábára húzták a gazda fiának a finom boxcipőjét és a ruháját Aztán előbukkant egy emlék, egy nagyon rossz emlék. — Igazgató néni, nyáron kiküldött a gazda egy darab kenyérrel az udvarra, hogy egyek hozzá epret Ugye igazgató néni, egy igazi anya nem tud ilyet tenni? — Nem kisfiam — mondjaaz igazgató néni, mert tudja, hogy most nem az eperről van szó, hanem az anyáról. Nem az eper fáj, hanem az, hogy nem az anyja, hanem egy idegen küldte epret enni. Lajos néha felriad éjjel, mert azt álmodja, hogy gazdák jöttek a Gyermekvárosba és válogatják a gyerekeket — Ez lesz a te anyád! — hallja álmában ezerszer, és ilyenkor retteg, és sír. Neki ez a mondat a legfájdalmasabb. Máskor pedig azt álmodja, hogy betemette a hófúvás, és nem tud kiszabadulni. Ez valóban meg is történt vele, amikor egyszer a gazda egyedül hagyta a tanyán. Alig tudott reggel kijönni a tanyából, mert betemette a hó az ajtót A szomszédok mentették meg. Lajos fél az emlékektől. Fél a múltjától, amely kísérti. Fél, és sokszor maga sem tudja, mitől Fél, mert talán sohasem találja meg az anyját És attól is fél, ha megtalálja Fél, hogy csalódik benne. "Csupa félelem, amit oly nehéz eloszlatni lesz vele? Most végzi a nyolcadik általánost, és maga is tudja, hogy gyengén. Azt is tudja, hogy miért. — Nincs meg az alapom. Sose írtam én leckét, csak itt A gazda elkívánta volna, hogy többet dolgozzak. Nem is tudok én találni, nem köt le semmiféle olvasmány, se vers, se semmi Nem is szeretek olvasni. Elolvasok két-három oldalt, s már nem tudok odafigyelni. — Mit szeretsz csinálni? — Rádiót szeretek szeretni. Már csináltam is detektoros rádiót Villanyt is szeretek javítani. Azt nagyon szeretem. Megcsinálom én a biztosítékot, a foglalatot, még a konnektort te. Majd itt veszek drótot, ha lesz egy kis pénzem és tekercsetek. — És olvasni nem szeretsz semmit? — hangzik az újabb kérdés. — Csak barkács-könyvet Az igazgató néni majd mindent megvesz neki, drótot, barkács-könyvet villanykonnektort meg foglalatot. Mást is, többet te megvenne, ha tudná, hogy megnyugodna. De egyet nem tud megvenni: az édesanyát. Szabó Lajos pedig ennek a betege. Szeretetne, meleg simogatásra vágyik. Sírva emlékezik vissza, hogy neki még nem volt karácsonyfája, csak itt Fótan. Neki csak itt gyulladtak meg a karácsonyfán a gyertyák. A gazdánál egy gallyat kapott, néhány szem szalloncukorral. Pedig neki nem a fenyő illata, nem a cukor kellett volna, hanem az egész fa, ott benn a nagyszobában, az egész mindenség, az édesanya, a család és a szeretet. Az igazgató néni csak egyet tehet: megpróbál a gyerek anyja tenni. Lajosnak az idei volt az első boldog karácsonya. Meggyulladtak a gyertyák a hatalmas karácsonyfán, csillogott a sok gyerek szeme, szikráztak a csillagszórók. Minden olyan szép volt. Lajos szinte nem is hitte, hogy mindez valóság. És akkor hirtelen újra eszébe jutott: Nekem nincs anyám! Miért nincs anyám? Keressék meg az anyámat! Lajos összeszorította a száját, mert a sírás fojtogatta. Fénylő szemeivel a hatalmas karácsonyfát nézegette, és egyre jobban elérzékenyedett Ekkor ott termett mellette Gabi néni és megsimogatta a haját Megsimogatta és megcsókolta. Ha az idő lassan telik, Lajos kis szíve egy idő után megszűnik majd fájni a meleg otthonban. Ha pedig a fájdalom múlik, Gabi néni talán nemsokára lajos édesanyja te lesz. Olyan, amilyenre egy árva gyerek vágyik. Mészáros Ferenc -Sós« írtam én leckét, csak itt« (Érdekes Újság — Bottanek Miklós felvétele)