Erdély, 1872 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1872-03-28 / 13. szám
Második évfolyam. A pozsonyi főispiné. (Történelmi beszélj.) Emlékül egy ifju leánynak. .Folytatása és vége.) Bánffiné jól ismerve férjének lovagias jelemét, tudta a királyhozi hű ragaszkodását, egyszersmind fájt saját szive a megsértéstől, mely őt a király éjjeli látogatásával érte: nem akart az esemény elbeszélésével okot adni a király és alattvaló közti versengésre. Hiszen abból még egyiköknek halála is következhetnék, mert a főurak körében olykor-olykor szóba jött, a királynak ifjúságából kifolyó heves természete is, melyet azonban rendesen a rövid időn megbánás és jóvátétel követett, így amaz éji eseményről mit sem tudatott férjével. De a szemes várnagy, nemzetes Cseneházi Benedek uram, ki szolgált is a királyi kopjások közt, a bátor lépésű s férfias magatartásu éji vendégben gyanús embert ismervén föl, a várurnő hálószobájábóli távozta után visszalopózkodott s a kéményseprő ajtón a szoba kéményébe rejtőzve, hallgatta meg, hogy Hollósi Tihamér uram senki más, mint épen maga a király s ezt senkinek másnak nem beszélvén el, urának — mihelyt hazatért — tudtára adta. A főispán és várnagya hosszasan és a régi összeköttetésből folyó bizalommal beszélgettek a megtörténtekről, a várnagy szobájában, hol Bánfi arra a határozatra jött, miként feleségét elküldi ősi várába, Lindvára, hol aztán nincs joga senkinek őt keresni show nem létében senki, de senki nem fog bebocsáttatni várába. Cseneházi eleget javasolta Bánfinak, hogy feleségét sehová se küldje. Mátyástól ne féltse, mivel ez inkább tiszteli a női fenséget, hogy hatalmávali éléssel megsértené; e mellett elmondta és ismételte, hogy azon magaviselet után, milyent Bánfiné mutatott a király ellenében ama nevezetes éjjelen, nem hiszi, hogy többé — a királynak — kedve kerekedjék fellépni. Bizza nejére a dolgot, veszélyessége s női kötelmei érzetébeni bátorsága által, elég erővel bir a királyt fékezni, ha csakugyan még egyszer megfeledkeznék magáról, vagy végső esetben, élni fog a várornői hatalommal, s meg fogja tudni védeni magát s Bánfi Miklós feleségének becsületét! Mégis ennek dacára Bánfi feleségét lindvai várába küldötte, megparancsoltatván az ottani kevés őrizetnek, hogy semmi szín alatt, sem nappal, sem éjjel senki ember fiát a várba be ne bocsássák; mivel ő sem fog hírnökét küldeni, hanem mikor nejét láttatni akarja, maga megyen el. A király nem lehetvén annak körében, kiért a hongyülést Pozsonyba tette; vágyai tárgyának nem találása szivét, az iránta mutatott bizalmatlanság pedig büszkeségét sérté meg s mindezektőli felhevülésében, fölszólitá Bánfit, hogy „ hová tette el nejét?“ föl a főispánt, hogy miért alázza meg a királyt avval, miként a házat gazdasszony nélkül hagyta s az ő fogadtatását, holmi szedett-vett néppel rendezteti. Ezután több szemrehányást is tett. Hálátlanságot emlegetett, melyért a főispánnak meg kell bűnhődnie; azért előhivatá a várnagyot s megparancsolá, hogy Bánfit vezesse börtönbe. — Bánfi hallgatva tűrte mindezeket; ismerve a harag ellenszólás általi fokozását s nyugodt lélekkel várta be a történetidöket. Cseneházi pedig a király előtt térdet-fejet hajtott s szótlanul távozott. Mátyás azt gondolta, hogy fegyveres őrökért megyen a várnagy s lakosztályába távozott, az elfogadó teremben hagyva Bánfit, leveretten s valódi lélekfájdalomban. Ez alatt Cseneházi uram összehivatja hirtelen a várőrséget, zsoldjukat kifizeti, újból felesketi s megparancsolja, hogy menjenek a várkapun kívül s ott várják be őt. Azután előveszi a várkapu kulcsait, a királyhoz megyen s szól a krónika szerint ilyeténképen: „Felséges király! az én uram a főispán, úgy adta volt nekem által a vár kulcsait, hogy ha ő maga meghal vagy fogságba esik, azokat felségednek adjam. Már most látom hogy ő rab, azért a kulcsok is hol vannak, én Bánfi uramra kezemet nem teszem!“ A királyt bámulat fogta el ez esemény felett, de különben nemes szive, a valódi hűséget tisztelvén, Cseneházit menni engedte, hanem saját kíséretével Bánfit lánczokba kötöztette. Ezt is nézte Cseneházi s bízva önmagában, s a várkapuban álló — urokat és úrnőjüket tisztelő s őt szerető — várőrségben felkiáltott a király lakterméhez. „Felséges király a gonosztevőt sem viszik a vesztőhelyre gyalog, ugyan hát ennek a nagy embernek miért 13. sz. Maros-Vásárhelyit, 1872. március 28. Szerkesztői szállás: a szeminárium épületben, kiadóhivatal az ev. ref. főiskola nyomdájában; előfizetési dij: egész évre (i fzt; félévre 3 frt; negyedévre 1 frt 50 kr. o. é. Hirdetmények dija: háromszor hasábozott garmond sor 6 kr; bélyegilleték minden beigtatásért 30 kr. o. é. Mai számunkhoz van csatolva az előfizetési fölhívás.