Erdélyi Helikon, 1934 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1934-10-01 / 8. szám
MAGYAR ÍRÓK MÁRAI SÁNDOR EGY POLGÁR VALLOMÁSAI Időnként eltemetik a polgárt. Kijelentik róla, hogy lejárta magát mint valami túlhúzott masina. Megtette kötelességét, nyugodtan félreállhat tehát és átadhatja helyét jogos utódjának, melynek nevét azonban — ügyesen — óvakodnak megjegyezni. A polgári élet túlhaladott forma, nem alkalmas az új ember számára, mindenütt szűk és nem engedi meg, hogy túl lehessen nyújtózni rajta, legalábbis becsületesen túlnyújtózni. Köszönni sokat lehet neki, ezt bevallják. Az egész mai kultúra polgári eredetű, minden megnyilvánulásáról le lehet olvasni a polgárság áruló kézjegyét. Most azonban a polgár már a sír szélén vár, koporsóban, arra, hogy sírba bocsássák, ahova a vérmesebbek szerint már le is bocsájtották. Polgárnak lenni kínos kényszerűség, titkolni való szégyen, mint némely gáláns eredetű betegség, amit felnőttek is röstellenek nevén nevezni. De a polgárság van, ezen sajnos nem lehet változtatni. Ha kiirtani nem is lehet, akkor legalább át kell festeni vagy új cégért függeszteni föléje: — európaiság. Hogy ebben is tulajdonképpen a polgár fintora, szívós föltünési vágya van, egy ellenállhatatlan nyomás a középszerűség és egyszerűsítés egy nevezőre hozása felé, keveset számít. Aki tegnap polgár volt, az ma európai. A lényeg azonban ugyanaz, csak az elnevezés vonzóbb, az simul jobban a polgár meneküléséhez, aki a föltünést inkább szereti egyedül és tetszetős liberális-kulturális zászló alatt megoldani, mint esetleg harcias fölvonulásban. A polgár így is ugyanaz marad, mint tegnap, amikor posztópapucsban mázsálta a kölest és a repcét, vagy ma, amikor mondjuk a szellemi együttműködés és az európai állam rendkívül hatásos megjegyzése alatt éli ki tagadhatatlan alacsonyrendűségi érzését és talál rá jellemző elnevezést. A polgár aligha tűnhet el a társadalomból. Széthullási és átalakulási tüneteket mutathat — amint mutat is — de tulajdonképpen csak átszerveződik. Mert polgárnak lenni tulajdonképpen kellemes dolog, és nem túlságosan felelősségteljes vállalkozás. Márai Sándor is polgár, nem tud más lenni, akkor sem ha akar. Amikor él s amikor ír: polgár, de a javából, szinte már olyan jelképpé lett rokon, hogy több annál. A polgár hibái és erényei nőnek meg benne, duzzadnak föl. Arányai túlnyúlnak ezen az osztályon és osztályöntudata, melyet oly kedvvel és szeretve figuráz ki, fricskáz meg, egyetemesebb, írói öntudattá lesz. Eljutott arra a fokra, ahol ítélkezhet, ahol erre joga van, mint ahogy joga van rá egyegy társadalmi osztály jelkép értékű képviselőjének. Ami egy polgárnál a háborítatlanság nyugalma, az Márainál csömör lesz, ami elfojtott lázadás, veszedelmes zendülés, ami vágy a szertelenségbe: végigcsinált kaland, ami fecsegő hajlam, önkínző őszinteség és túlzó szubjektivitás, ami megszóló pletyka: széles bírálat, ami törekvés a rendkívüli felé: európai újdonság. így lesznek egy osztály erényei és hibái a maguk fölfokozottságában egy valóban korszerű író ismertető jelei és ami hiba volt esetleg a polgárban: legnagyobb erény az íróban. A NYUGALOM CSÖMÖRE Formaságok és törvénnyé előléptetett megszokottságok teszik ki az ember életét. Normákat tűz ki maga elé, menetrend van a szívében, iránytű a kezében, különböző gyakorlati vezérfonalakhoz tartja magát, s általában úgy ren-