Erdélyi Helikon, 1939 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1939-05-01 / 5. szám

SZÍNHÁZI napló MŰTÉT — Tomcsa Sándor színdarabja. — Késhegyen járó téma. Főként maga az alaptétel, amelyet az első felvonás­ban kapunk. Ha csak egy pillanatig meginog, vagy elvét egy mozdulatot, menthetetlenül olcsó örvényekbe hull, s üres, melodramatikus laposságokba téved. A munka nélkül élő dr. Ember László egy legutolsó rendű penzió egyik szobájában kis játékszekér faragásába mélyed. Különös ember. Fáradt szelíd­­ség, dermedt riadozás az arcán, patologikus láz a szemében, amely mintha csak befelé látna, bezárkózva a valóság elől egy titokhoz, de emellett valamit játszva önmaga és a világ előtt. Megtudjuk: valahol felesége és egy négy éves kisfia van. Minden perce, minden gondolata az övék. A kis szekérkét is azért csi­nálja, mert most lesz a fia négy esztendős, ajándékba fogja küldeni neki. A harmónia közte és a családja között tökéletes, zavartalan, nagy szeretetben él­nek. Körülötte mindenki, a háziasszonya, a penzió többi szegény lakói mind szeretik dr. Ember Lászlót, minden szépet és jót tudnak a feleségéről, együtt áradoznak vele a kisfiáról, aki a legremekebb gyerek, különböző kedves hun­cutságairól tudnak, pompás kis történetkéket ismételgetnek róla. De sohase lát­ták se a »nagyságos asszonyt«, se a kisfiút. Mindezt csak dr. Ember László áradozásaiból, lázasan lelkesedő elbeszéléseiből tudják. Ha szóba jön a család, dr. Ember László nem bír kifogyni a beszédből, annyira, hogy alig jutnak hozzá ahoz az egyszerű kérdéshez, hogyhát csak azt nem értik, miért nincs dr. Ember László a családjával; hogy lehet az, hogy soha meg nem látogatja őt a felesége, meg a kisfia; hogy csupán egy rosszképű mosónőn keresztül érint­kezik velük, vele küld jelentéktelen apróságokat, szegényes ajándékokat... A penzióban csupa élet szélén megfogózkodó, társadalom alvilágában élő ember lakik. Közöttük van egy életvidáman ide-oda mozgó, kotnyeles figura: Flam­­bó. Neki is rögeszméje van. Tele a feje detektívregényekkel, mindig »lelep­lez«, titokzatos hátterek felé kutat, az igazságot keresi és várja az élettől azt a csak neki kiszabott egyetlen feladatot, amit el kell végeznie, amit csak ő vi­het véghez, senki más. így jön rá arra, hogy dr. Ember Lászlónak igazában nincs is családja. Se felesége, se kisfia. Csupán évekkel előbb hirtelen rásza­kadó nagy csalódása elől menekült e rögeszmébe, amelyet aztán tovább táplált és épített, mint valóságot. Flambó úgy érzi, hogy itt a feladat, ami csak rá van kiszabva, senki másra: kimenteni betegségéből dr. Ember Lászlót, rögesz­méjét élet­teljes valósággá váltani át. Egy nőt kell keresni valahol és egy kis fiút, odavinni hozzá egy órára legalább, eljátszatni velük a »családot«. Műtét ez is. Műtét, amikor más orvosság már nem segít. Kockázattal jár, de utolsó próbaként meg kell tenni... Ez a tétel. Az első felvonás. Ha a néző a szerző­vel eddig együtt haladt, s a játékba belement, a mese további útja már biz­tosabb. A mindig leleplező, igazságot kutató Flambó gyorsan hozzálát, hogy felépítse azt a nagy hazugságot, amellyel, mint egy műtéttel, meg akarja gyógyí­­ t58 Művészeti Szemle

Next