Erdélyi Helikon, 1943 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1943-07-01 / 7. szám
428 Művészeti Szemle színpadra. Éppen ezért: helyzet- és jellemkomikummal átszőtt vígjátékai, szeretetreméltó alakjaiknak ábrándozásaival, csalódásaival és egymásratalálásaival , nevettető csattanóikkal, hibátlan fordulataikkal, vagy logikusan előkészített gördülékeny változásaikkal együtt akaratlanul és észrevétlenül áttörik egyéni voltukat és mementókká válnak. Sugaras és hiteles korrajzokká. A fentebb leírtak vázlatos igazolására, mintegy kézenfekvő példának kívánkozik a kolozsvári Nemzeti Színház közelmúltbeli műsordarabja, Kisfaludy talán legérettebb vígjátéka, a Csalódások. A jobbra-balra elkanyarodó, de — pár kivételével — önmagukba visszatérő cselekmények láncolatában a tizenkilencedik századeleji, békével bélelt és fonák kórtüneteket rejtő vidéki magyar élet egyéni alakjai: a szerelem lángjában vergődő fiatalok, a nehézkes falusi gavallér, a külföldön kószáló főúr, stb., egy központi hős köré csoportosulnak s a bonyodalmak pazar színű sokaságában jutnak el a gordiuszi csomó kibogozásáig, a játék céljainak beteljesüléséig. A megszokott eszközökkel teremtett helyzetekbe zavartalan lélekelemzés iktatódik s ezzel az alakok ott járnak a vigjátékíró számára legnehezebben fellelhető aranyközépúton: a helyzetek adta — s sokszor oly merev — komikumot maradéktalanul nemesítik meg a lélek tiszta derűjével. A humor dús hímzésű köntösében pedig kibontakozik a sugaras és hiteles korrajz. A Nemzeti Színház a Csalódásokat Galamb Sándor átdolgozásában mutatta be. Az átírás kétségtelenül használt a darabnak. Még elevenebbé és színesebbé tette s pillanatra sem kanyarodott el szellemétől. A szövegen semmi »modern könnyítést« nem alkalmazott s a szereplőkre nem erőszakolt korszerűtlen megnyilvánulásokat. Az énekes-táncos-betétekkel és zenei aláfestésekkel határozottan növelte az egységes hatást. — A sikeres előadásért elsősorban Tompa Miklóst illeti elismerés. Mint már a Csalóka szivárvány és a Fösvény jól kidolgozott rendezésével, úgy most is bizonyságot tett rendezői elhivatottságáról. Az egyes jelenetek és legapróbb részletek beállításán és megoldásán mindenre kiterjedő figyelme és lelkiismeretes munkája érzett. Külön érdeme, hogy a darab buffó-stílus felé hajló mozzanatait nem engedte átsiklani az operett olcsó és »hatásos« megoldásokkal gazdag területére. Az együttes — néhány tagjától eltekintve — becsületére váló játékot nyújtott. A teljesítmények legelején Lantos Béla alakítása áll. Beszédéből — legalább is ez alkalommal! — eltűnt az annyit szemére vetett pátosz. Mozdulatai egyszerűek és helyénvalók voltak, szerep szabta hideg fölénnyel kendőzött szerelmi hevülése nem lendült végletekbe. Nemes, egyéni légkört teremtett maga körül, ami a színész voltát elfelejtő embert hozta közelebb a közönséghez. PAPP JÓZSEF Felelős kiadó és szerkesztő: KOVÁCS LÁSZLÓ