Erdélyi Híradó, 1842. április-június (27-51. szám)

1842-06-10 / 46. szám

Foglalat. Erdély és Magyarország: kinevezések; adónkról VI. *czikk; országgyűlési közlemények; marosszéki közgyűlés; tudósítás felsőfejeiből; magyarhoni dolgok: adakozás; irodalom; lóverseny; megyei élet: Lng megye közgyűlése. — Észak Amerika. — Anglia. — Francziaország. — Spanyolország. — Oroszország. — Göröko rsz á g. — Németország. —• Nemzeti Társalkodó. Utakról, gr. Teleki По vi о kostól. — Hirdetések. Erdély és Magyarország. (Kinevezés.) Az érd. amlgu kir. főkormányszék béllózsai lelt junius 8-án a’ sósmezei Vajda Mihály halálával az érd. tart. főszámvevői hivatalnál ürességbe jött számvevő-tiszti hivatalra ingressista k. polyáni Zonda Istvánt, ennek helyére járulnak Kovács Lörinczet ’s ennek helyére diurnista Ignácz Martont; a’ kir. főkormányszéki nagyobb cancellaria mellé pedig Incze Mihály , Bartha Mózes, Szilágyi Sámuel , Medvés Mihály, Boltos István, Szőlősi Pál, Pákei Lajos, Greising Vilmos ’s Reich József liszt, irnokokat valóságos s fizetéses írnokokká kinevezni. Adónkról. VI. czikk. Ösmeritek-e ti a ma napjainkban olly sok szájon forgó adóvetési táblákat? Annak egyik külön hasábjára a’jobbágy-telek szántóinak köbölterjedelme és kaszálóinak szekér-száma után rovalik fel azon pénzüszveg, mellyel földadó-czim alatt a’ jobbágy fizetni tartozik. Ti tudjátok ’s én untig említem, miként a’mostani kulcs nem kérdi az ország szükségeit , hanem az illető czikkekről fölszedi a’ kiszállott krajczárokat. ’S mit nem kell még felednetek , hogy meggyőződéstök arra legyen vezetve, miként a’ haladás természetes útja addig voltaképen nem tárul föl e’ nemzetnek, mig adózásán segíteni késik? Én elmondom, mit mindnyájan hangoztatnak. — Ki az adóvetési táblákból akarna arról eligazulni, hogy mit bír nálunk a’ paraszt, az az egész világon talán legtöbb csalfa adatot gyűjtene. 1762 ben történt egy összeírás, mellynek csoportos hiányait akkori körülményeink természetessé, kedvezéseit az átalános népnyomorban, mellyel institutioink miatt eleitől fogva sujtatánk, szokatlan terhű új rendszer menthetővé teszik. Ezen munkálat, mellynek iveiről a’ levéltárok halott-porát semmi statisticus nem törölné le, fentartalik és él az adótáblák által. Ha a’ víz elsodor egy földet ’s utósó sövényszemei is idegen helyt alkottak uszadékot, a’ tartozáson semmit sem változtat, a’ colonus fizetni fog érette, mert 1762ben bírták ősei. Ellenben egész lelkek, mintha allodialurák volnának, mentesítvék , mert 1762ben nem lajstromoztattak. Továbbá az adótáblák jobb részint kifejedének 80 teljes évet, nem figyelnek az irtások és új felfogásokra, miket a paraszt azóta jön, és semmi más utáni birtok gyarapodás hasábaikon helyet nem foglal. Ha előfordul is tehát azon rendetlen állapot, midőn egyesek fizetnek azért, mit csak papiros szerint birnak; százszorta gyakoribb és tetemesebb ama kedvezés, melly állományaik nevezetes mennyiségét a’ rendszer bilincsei alól tettleg felszabadítja. És épen ez azon érintkezéspont, hol adózásunk találkozik anyagi kérdéseink legsürgetőbbikével, az úrbériek Szabályozni kell a’ szolgálatot, intézni rabolásainkkali viszonyainkat. De mit vegyünk alapúl fel ? Az adózási táblákat. Ez könnyen gazdagíthatna minket ’s csak egy tollvonilásban kerül; nem volna olly költséges, elme-feszitő , fáradalmat igénylő, mint az okszerű gazdálkodás; nem volna olly mocskos, mint útonállás , ’s tán kevesebb veszélylyel járna, mint atyáink ököljoga. De mit mondana reá az el nem fogott világ, miként nyilatkoznék a’ koldussá tett milliók ínsége? A’ világ így szólana : „Soha törvényhozástok szerint feltétlen sajátatok nem volt a’ jobbágy-állomány; ti elvettétek róla a’ tartozásokat, a’ szerint mint országos termeitekben elhatároztatok. Mi joggal veszitek, ’s annyi éves háboríthatlan használat után mi joggal veszitek el azon földet, mi általatok nem iratok 1762 ben lajstromba, ’s az ok hasznokra, de a’ ti hibátok vagy kedvezéstekből vonatott a’ közterv alól ki? Mi okból tulajdonítjátok el azon részét a’ jobbágy-állománynak, melly ellen még az sem használtathatik ürügyül, hogy az egykori összeírásba betéve nincs mert csak a’ táblákból hagyatott egy idő óta ki? És az 1762dik évtől fogva történt irtás, felfogás ’s más nemű telekgyarapodás miért nem vételek, földesurak, általatok tekintetbe? Végre ha abban láttatok kárt és anomáliát, hogy a’ szolgálat elhatározva nincs és egyenetlen mennyiségű, ’s ezért szerzétek urbért, hogyan nem vevélek észre , hogy czéljaitokat játszodjátok ki, midőn határozott napszámért olly gúnyos kiterjedésű telket, mellyről család el nem élhet, dobtatok jobbágyaitok elébe, és a’kezeikből kicsikart többi rész felől korlátlan alkudozást engedtetek a’ mindent bírónak az éheshalóval szemben? Nem keletkezend ebből az új alpok és a régi közt azon egyetlen különbség, hogy urbér előtt, mint ritkán előforduló abnormitáson, kiki csodálkozék , hogy is van helység, hol hét család bir egy antiquát, ’s mínxlenik róla az egész állományt illető szolgálatot teszi; urbér után pedig már e’ jeleneten —mivel megszoká — senki sem csodálkozik ? “ A’világi — ismétlem—így szólana. ’S miként nyilatkoznék a’ koldussá tett milliók ínsége? Erről beszélenem felesleges; hiszen mii e’ pontig jutni nem fogunk. Mert ha a’ méltányosság érzete, az okok súlya győzni nem is bírna önösségünk ellen, szándékunk kivitele előtt megrendítendi szivünket azon gondolat, miként illy eszme: neked nincs már több veszíteni valóda, ha a’ tömeg agyában befészkelő magát, azon clavicula Salamonissá válnék, melly az alvilág minden daemonait fölidézni szokta, —szélesebb alapra fogjuk tehát mi az urbért építeni, erről semmi kétségem nincs. Azonban itt megint egy örvény nyílik fel előttünk. Mert ha a’ jobbágy-állomány valóságos kiterjedését összehasonlítjuk azzal , mi az adótáblába foglaltatik, teméntelen különbséget fogunk találni. És e’ különbségből csináljunk e mi az adórendszer számára új hódítmányt? Irassanak ezen lappangó köblök a’ kivetési táblába be, és hordozzák a kulcs terűit? Akkor nevezetes részét annak, mit az úrbérben nyerne a’ paraszt, veszítené az adó által. És itt fájdalom — véleményünk egybetalálkozik a’ reactivéval, hogy elferdítessék általa. Az urbér mit sem ér, mert bár mennyit nyujtson saját zsebéből a’ földesúr colonusainak, az közvetőleg a’ kormánynak vettetik martalékul: ezt mondják ők. És mit szóljunk mi erre? Oda törpüljene a’ szabadelvűség, hogy minden szerepe csak annak megmutatásában álljon , miként a’ rendezett viszonyokból ömlő nyereség forintjától talán egy pár fillér megtakarítalhatik e’ misera contribuens plebs számára is? E’ jövendőtől félünk mit, ’s épen azért akarjuk, hogy az adó az urbérrel kapcsolatban tárgyaltassék. E’ jövendő, azon nap t. i., melly a’ reactionak győzedelmet adna, ’s kiejtené az adóügyet a’ tárgyalandók sorából, összezavarna minden rendet, megmérgezne minden viszonyt. Képzeljük csak a’ kárörömös rivalgást. Most ők így szólanak : „Az urbér elszakítja a’ cologust földesurától és a’ kormány alá helyzi. A’nemes birtoka miatt a’ hivatalviselők önkénye alá vettetik. A’ megyei tisztség, mellynek választásába illőleg be nem folyunk , és a’ kormányszék úrbéri viszonyaink által zsarnokoskodhatnak felettünk. Oda függetlenségünk. Le tehát az urbérrel felekezetünk érdekénél lógva!“ Most, ismétlem, így szólanak ők, de akkor még ezt is elmondanák: „Az urbér képzelmi hasznot a’ parasztnak, valóságos nyereséget az igazgatásnak nyújt. És mi a’ helyett, hogy a’diplomás öszvegre szállítanék az adót, ’s így könnyítenénk a’lenyomott néposztályon, még a’ jelen öszveget is közvetőleg tetemesen szaporítjuk, ’s eként új terűt aggatunk a’ szegénységre. Le tehát az úrbérrel az adózók érdekénél fogva.“ ’S tudjátok-e ti, mennyi zavar rejlik e’ szavakban ? Lefestem azon állapotot, melly akkor következnék be, ha ők győzedelmeskednének. A paraszt továbbá is rongyai közt maradna és számlálná az egyiptomi rabság esztendeit; de lelkén nagy változás menne keresztül. Undor vegyülne a’ nemesség ellen minden vércsepjébe, egész szive az igazgatóhoz csatlakoznék, ’s annak minden dobbanása felülről várna segítséget. Ám az egyik veszedelem, az aristocratia meggyűlölése! Isten mentsen olly gyalázattól, hogy aggódjunk azon, ha az igazgatás népszerű. De nem fészkelne-e meg az értelmesek agyába, a’ jó szándékunk keblébe azon álhit, hogy a’ felsőség e’ népszerűséget bitorolja, mert midőn az urbért sürgeti, nem a népen akar könnyíteni, hanem az adó szaporodását állítja ? Ím egy fanyar érzést ébresztő gyanúsítás! A nemesség azt vélné, hogy ő becsületesen járt el hivatásában, midőn lágyszívűség által félre nem vetette lé magát, ’s nem neki, hanem a’ kormánynak kell az elnyomattatásért számolni. Ám a’ politicai helyzet megfertőztetése, ’s a’ lelkiösmeret elaltatása! S mindezek által végre megörökítetnék a’ kormány és nemzet közti súrlódás, a’ kölcsönös birodalomnak árnyéka is elenyésznék , ’s ime melly hamar volna elérve ez élet ok azon czél, hogy jobbjaink minden erejűket meddő oppositiora fecséreljék , ’s ne maradjon egy gondolat, ne egy üres perez is az anyagi kérdések számára. Azonban mii magas szemöldökeitek daczára is remélleni merjük, hogy a’ kormány böltsesége és szilárd akaratunk a’ rosszak-e legrosszabikától megőrizni fog. Ssemény 2isj**tsíts.i»l.