Erdélyi Híradó, 1842. július-december (52-104. szám)
1842-09-16 / 71. szám
Kolozsvárit Kedden » September 6án. ERDÉLYI HIRADÓ B r d ó I . és Magyarország: halálozás; nemzetiség ; országgyűlés : sok nyelv ügye; alsófejéri közgyűlés: nemesség adója iránti indítvány) j* .. i.. „i, Xi...... 'i~. rr. i.. R, V Foglalat, E r nyelv ügye; alsófejéri közgyűlés: nemesség adója iránti indut'dai lánc/hid alapköve letétele. Zala-, Borsod- és Sitrsismegyé ország: kormányzóság feletti vita, a’ törvényjavaslat nagy sí Hirdetések. 1842. Sitik szám. kormányzó gróf T. J. ’s Lészai Dani a’ L ------ V ^ ° • 1 - e szótöbbséggel elfogadva. __ 0.... j.. .1. s Ljeszai vainéi alapító leveleik, magyarokra s.n.i közgyűlés. Körösi Csoma Sándor; magyarhoni dolgok: pestbuki közgyűlése . Külföld: Spanyolország. —— Anglia. —Franczia-Országgyűlési ujabb tudósítii szr. ERUÉLT és MAGYARORSZÍRe. Halálozás. Verebi Végh Ignácz, a’ királyi vallófeltörvényszék elnöke, három napi betegség után munkás életének 55ik évében bélgyuladásban meghalt. Nemzetiséff. elven kívül létezik még más kellék is, melly a’ nemzeti egységre megkivántabk és ez a’ polgári institutiok egyformaságában, vagyis ogyanazonságában áll. És ha e’ meggyőződésre jutottunk, kezünkben lesz egyszersmind a’ leghatósabb eszköz, mellyel legbiztosabban és az ellenhatás veszélyei nélkül juthatunk nemzetiségünk fölvirágzásához. Vannak kérdések , mellyek mellett az okok tömérdeksége szól el annyira, hogy midőn végigtekintünk a’ minden oldalról csoportosan feltoluló szempontok hosszú során, hogy kiszemeljük gondosan a’ leggyőzőbbeket, határozatlanul állapodunk meg, mert azt találjuk, mikép minden specialis ok, minden támogatás ártalmára van az ügy nagyszerűségének. És minden gondolat és vele minden érzemény egy hatalmas vágyban forr egybe, melly mint a’ szeretés, hideg számítást nem tűr. Minek ott gyámokok , hol a’ természet szava olly hatalmasan ösztönöz? Hideg okoskodás fogja-e lángra gyulasztani a’ szülői, gyermeki, testvéri vagy baráti szerelmet? A’ mindent élesztő nap nagyszerű fényét és hevét akarnók-e gyönge mécs világával, vagy kályha melegével pótolni? Mi is volna egyéb, ha nemzetiségünk, ügyét gyámokokkal, miket az ész hideg számítása válogat, akarnak csepegtetni az emberi szívbe ’s ha mellette nem az érzés egész hatalma emelne szót. És ha más sok milliókból álló nemzetek nyugalomban élvezik terjedtségökben az Örök fenállás természetes biztosítékát, bennünket a’ sors kényszerit, hogy érzésben, akaratban, cselekvésben egybeforjunk , ha— mint a’ P. H. mondja—• nemzetünk „csak most keletkező létezését koczkáztatni nem , helyet pedig— mellyre a’ sors és civilisatio által hivatott— kellőleg betölteni akarja.“ Volt idő, hol a’ magyar fegyvernek hódolt idegen érdek, midőn még messzevágó politica megalapíthatta volna a’ biztos jövendőt, midőn históriai jogok nyomadéka túlsúlyal bírt minden más érdekek fölött. Ezen korszak sikertelen vonult el nemzetiségünkre nézve. A’ hiba— ne mondjam bűn— nem egyedül miénk; mások valának ama kor általános irányai; a’ természet-jogról alig létezett homályos sejtelem; úr és szolga, hóditó és hódoló lölték be a világot és e’ hatalmon épült kapcsokat, melly embereket ’s nemzeteket összefűzött, boldog hitében mindenki örökösnek álmodá. Nem úgy most. A’ históriai jogok tekintélye egyének és nemzetek viszonyaiban éppen olly aránnyal száll alá, mint a’ természeti elűdásh ellen jogok iránt a’ visszakövetelés ösztöne terjed. Ama korban elmondható királyunk ,unius lingvae, uniusque moris Regnum imbecile et fragile est, mert a’ pogány vadság szelidítésére hatos eszköznek tekinté az idegenek beköltözését, kik különböző szokásokat, ismereteket hoztak az országba. Későbbi idők az eldarabolás rendszerét bámulatos fokra emelek ’s átszivárgóit az állományunk szerkezetébe nálunk kitünőbben , mint bárhol e’ világon. Itt állunk már most a’ letűnt idők megrögzött maradvámaival küzdve, betölteni a’ jelenkor igényeit, kipótolni ahosszu évek mulasztásait, lehordani a’ választó falakat, mellyek egy kicsinyded hon alig két milliónyi polgárait annyifelé szaggatják, hogy a’ parányszerü osztályi érdekek mindig éber tusaiban annál bizonyosabban merüljön el a’ közérdek, közjólét, és közerelkedés. A’ letűnt kor mellyről említést tevénk a’ nemzeti egységet egyedül a’nyelvegységben kérésé. Előttünk sokkal kiáltóbb példák állanak, hogysem azt magában elég erősnek tarthatnék a’ ,nemzetiség megalapítására. Ki fogná állítni, hogy a’ magyarhoni és erdélyi magyar egy nemzet, melly lélekben és akaratban egy, melly együtt vív a’ társadalmi magasbezérok felé. Sőt ugyanazon egy országban a’ magyar és székely minden nyelvegysége mellett is nem két külön nemzete? Nem mutatja-e ez világosan, mikép a’ Magyarhon sokkal nagyobb kiterjedésben és néeiséggel törvényhozásilag egy nemzetet alkot. Nálunk már nyelvre nézve is két nemzetiség foglal helyt egyesületi hitre kötelezve, a’ magyar és szász. Századok tűntek le, és a’két nemzet idegen maradt egymás iránt, és valamint a’ magyar be nem fogadta kebelébe a’ magány jogi tekintetben sokkép megbecsülhetlen german institutiokat, úgy az alkotmányos jogok, mellyekben a’ magyar szövetség részeltete nem bírt a’ szászoknál fölébreszteni közszellemet, nem a’ rokonszenvet azon közjogi institutiok iránt, mellynek áldásait csak alig érezhetek. Tekintsük a’ dolgot csillapult kedélyei. Hiszen letűnt idők sötét képeit idézzük elő. A’ fejedelmek korában oligarchiai ármány és példátlan kegyetlenség uralkodott. A’ két nemzet pártfőnökei örökös háborgás közepette, eszközeikben kimerülve, mindig sóvár szemekkel néztek a’ vagyonosabb szászra; nem voltak-e mindig a’ zsákmányolás ösztönének czélpontjai? Állásuk e’ közben csupa védelmi (defensiv) jön, és ez megrögzött előítélet gya- s nánt hatott egészen le a’ jelenkorig. Illy viszonyok közt, mi fejthette ki a’ hatalmas ingert, melly őket nemzetiségünk felé ösztönözte volna ? Bírhatott alkotmányos jogok gyönge árnyéka azon a varázserővel, melly fentartásukért más érdekek feláldozását könynyűvé, önkénytessé tehetik ? — Sőt inkább elvonulva saját határai közé, megnyugovást keresett belinstitutioiban , ’s mind inkább elidegeníti azon nemzettől, melly határain kívül saját kebelében tőle századokon keresztül minden jogokat megtagadott, ’s melly fonák magát, jogi viszonyainak súlya alatt naponkint inkább sűlyedelt, míg végre közös bűnért, közösen lakoltak ; midőn elavult baji tűkben keresik fel azon közjogi állást, melly a’ Gratus-élet mezejéről rég elenyészett. Említeni sem tartjuk szükségesnek, mikép korunkban minden erőszak, melly a’ nemzetiség terjesztésére lenne irányozva , a’bajt csak növelné. E’ meggyőződésnek legfényesb bizonyságát e’ napokban látók országgyűlési teremünkben, midőn a’ magyar nyelv ügye került tanácskozási szőnyegre. Minél melegebben buzog fel keblünk is saját nemzetiségünk mellett, annál inkább kiméletet igényel más nemzetiség tőlünk és pedig kiméletet még akkor is, ha a’ buzgalom a’ józan kiszámítás határain túlragadna. És ez vala jelleme a’ felemlített ügy országos tárgyalásának is. Mi távol vagyunk minden aggodalomtól a’ szász nemzetre nézve, mert ismerjük sokaknak e nemzet értelmesbjei közül nézeteit, szemtanúi vagyunk najyonkint azon igyekezetnek, mellyet a’ nyelvünk áttolására fordítnak. És mit az érdekek összesimulása megkezdett a’ nemzetek közös gyálpontján azt, az értelem és önállásuk ismeretének terjedése fokonkint meg fogja érlelni szerte a’ nemzetek kebelében is. Nekünk sorsunk és jövendőnk egy, mi nem egymástól, de együtt tarthatunk közös ellenségtől. Maroknyi töredéke egy nagy nemzetnek , távolabb a közanyától semhogy utalmára számíthatna, csak más nemzet testvéri szövetségében állhat fenn, és helyzetében más választása nincs, mint merre a’ civilisatív faly a Világa vezérli , nemzetiségünk felé. De minél inkább hisszük , hogy e’ meggyőződés szász testvéreink kebelében naponkint inkább terjedni fog, minél inkább örvendünk a’ lelkes példáknak , miket ők e’ tekintetben felmutathatnak , annál inkább óhajtanunk kell, hogy azon nemzet, melly az idegenajku testvérnemzeteket Önérdekének megnyerni kivánja a’ nemzetiség másik kellékére fordítson figyelmet, az institutiok egybeolvasztásán is markodjék , midőn aztán a’ közélet piaczán a’ részvét eszköze a’ magyar nyelv leend , ha az leend a’ civilisatio és joggyakorlás vehiculuma, nemcsak lélekben és akaratban egy nemzetté erősödünk, de anyanyelvűnket tanulni és tudni fogja mindenki és mit erőtet és soha véghez nem vitt, annyi nemes ösztön szabadon fogja teremteni.