Erdélyi Napló, 1991. november-december (1. évfolyam, 10-18. szám)
1991-11-07 / 10. szám
'«■■■■■1гаавав!{&Евяяакв1>акгавкЁ^ ZUDOR JANOS ,, Senki ne mozduljon a helyéről!” [7. oldal] Elfelejtettek svéd könyveket rendelni [11. oldal] MINDEM H CSÜTÖRTÖKÖN ERDÉLYI NAPLŐr A 10. oldalon: Л magyarellenesség a későbbiekben is kulcsfontosságú szerepet kap majd a választási stratégiákban, pontosan olyan mértékben fog felerősödni, amilyen mértékben az önállósult Szekuritáte-Gollem érdekei ezt megkívánják. AZ ÖNÁLLÓSULT SZEKURITATEGÓIEM Politikai hetilap Nagyvárad, 1991. november 7. Új sorozat, I. évfolyam, 10. szám 16 oldal, ára: 12 lej, 16 forint VAR [5. oldal] November 7. TM A VALÓSÁGTÓL VALÓ FÁJDALMAS ELRUGASZKODÁS SZOMORÚ ÉVFORDULÓJA... A HONTALANSÁG NYUGTALANSÁGA KIŰZETÉS A PARADICSOMBÓL? FÉLEK, DE NEM EGYEDÜL [6. oldal] HALA Hol vannak már a szépágeres idők? Amikor a tábor legvidámabb barakkjából át-áthallszott a szomszédos cifra nyomorúságba a félvidám (kis vidám) kurjongatás. Kis Magyarország, kisebbecske gondok, nagy Románia, nagyobbacska gondok. A tudományos szocializmus már csak ilyen vér, didalektikuss... Aztán jött 1989, és kitört az igazi, demokratikus, forradalmi, rendszerváltásos román—magyar dunamenti, keleteurópai, kárpátmedencei barátság! Az immár szabadabb Magyar Köztársaság nem csinált nagy ügyet a dologból (akkor még nem, majd később, a választási kampányban már messzehangzott a melldöngetés), hiszen miért épp Budapestet ne tévesztette volna meg a bukaresti tévés „revolúció“? Különben is nem ez volt a lényeg: segíteni kellett-illett, a szomszédság, az évtizedekig mellőzött-elhallgatott határon túli nemzettest, az antikommunista nekibuzdulás, a proletár internacionalizmus, meg ki tudja még milyen megfontolások okán. És a javakban maga sem igen dúskáló Magyarország elsőként ugrott. Heteken-hónapokon át jött-áradt az adomány, a segítség, a támogatás, magyartól románnak, magyartól magyarnak, embertől embernek. Otthontól otthonig, lélektől lélekig, „fától fáig“. Hej, ha nem lennének a „politikusok“! Két év sem telt el azóta, s a jószándék, az önzetlenség, az empátia, a sajnálat, egyáltalán: a gesztus mára már visszafelé elsülő fegyverré változott. A türelmes, jólelkű, gyöngéd, vendégszerető stb. román nép választott tribünjei úton-útfélen útszéli hangnemben gyalázzák-mocskolják-sértegetik a magyar nemzetet — egészében és ide-oda szakadt részeiben —, felrúgva nemcsak a diplomácia, hanem az európai együttélés legelemibb szabályait is. Ez a hála, a köszönet! Ráadásul a magyar állam igyekszik jó képet vágni a dologhoz: nem az a legény, aki adja, hanem aki állja, nemdebál? DÉNES LÁSZLÓ