Erdővidék, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1916-01-02 / 1. szám

2. oldal­ ra, ahelyett, hogy térdreborulva imádná azt az aranyborjút, melyet ezen a pén­zen szereztek. Valami olyan őszintén érzett és kö­vetkezetesen végrehajtott'élő'lelkiismeret, mint teszem föl Németországban, hol bókolás helyett inzultálni merik a haza­árulóknak kékrókás bundába burkolód­­zó, brilliánsoktól csillogó feleségeit. Egy ilyen élő lelkiismeret segíthet­ne rajtunk De ez nincs. Ezeknek az uraknak volt gondjuk korrumpálni előbb a társadalmat, hogy háborítatlanul dő­zsölhessenek az imádott aranyborjú csön­des árnyékában. Kenyérjegy az egész országban. A kormány egy új rendeletben sza­­­­bályozta a liszt és kenyérfogyasztást és életbe léptette a kenyérjegy-rendszert. Mindenkinek 240 gramm liszt vagy ke­nyér jut naponta. Ez a porció nagyobb, mint akár az osztrák, akár a német por­ció. Nem sok­, de nem is kevés, amint hogy nálunk nincs szükség semmiben, de há­ború lévén, bőség sincsen. Nem is a szük­ség, hanem az előrelátás hozta létre az új rendeletét Az idei termés végső eredménye ugyanis nem olt olyan fényes, mint aminőnek az első becslések szerint mu­tatkozott, a cséplésnél rosszra fordult, az idő és megromlott a termés jobbnak ígérkező képe. A jövő terméstől pedig még hét hónap választ el, s így mind­nyájunknak be kell rendezkednünk a napi szükségletek okos, óvaton mérsé­kelt kielégítésére. Mindenki legyen a maga kormányzója, segítsen a közható­ságnak a háborús gazdasági rend ki­egyensúlyozásában és zavartalan fen­­tartásában. Háborúban állunk immár tizenhét hónapja s tudnunk kell vég­re, hogy csak a józan gazdasági beosztás elve mellett boldogulunk, csak fegyelmezetten gyűr­hetjük le végképpen esküdt ellensége­inket. Az uj kenyérrendelet egyáltalán nem kíván olyan áldozatot, mely csa­k elsőrendű életszükségletek megtagad­sával vagy rosszabb kielégítésével lenne meghozható. Ez a rendelet semmi egye­bet nem követel, csak belátást, előrelá­­tást, szóval magyar értelmességet. Isten­nek hála, semmiben szükséget nem szen­vedünk, de azt, amink megvan, gazdasá­gosan kell felhasználnunk. Ez érdeke az egész nemzetnek, érdeke tehát külön-kü­­lön is mindenkinek. A liszt- és kenyárfogyasztást sza­bályozó rendelet kimondja, hogy 1916. január 10-től kezdve búza-, rozs- vagy árpalisztből vagy e gabonaneműek ke­verékéből előállított lisztből bárki legfel­jebb 240 grammot fogyaszthat naponkint és fejenkint. Nehéz testi munkával fog­lalkozók s azok, akiknél azt valamely ok szükségessé teszi, naponkint és fejenkint 300 gramm lisztet, az őstermeléssel fog­lalkozók 400 grammot fogyaszthatnak. Búza-, rozs- és árpaliszte­­s a lisztnem­ű­ékből előállított kenyeret január 10-től kezdve csak a közigazgatási hatóság által kibocsátott liszt- és kenyérfogyasz­tási igazolványok ellenében szabad for­galomba hozni, elidegeníteni és vásárolni. A kormány tehát ezzel az egész országra életbe léptette a kenyérjegy­­rendszert, amelynek részleteit várme­gyékben és törvényhatósági joggal fel­ruházott városokban a törvényhatóság első tisztviselője, Budapesten a városi tanács állapítja meg. E rendelkezéseket a belügyminiszter megváltoztathatja és el is rendelheti,­hogy egyes­ törvényha­tóságok egész területükre vagy annak egyes részeire vonatkozólag kölcsönösen érvényes liszt- és kenyérfogyasztási iga­zolványokat állapítsanak meg. Liszt- és kenyérfogyasztási igazol­ványra csak annak és olyan mértékben van igénye, akinek és amilyen mérték­ben liszt- vagy gabonakészlete az általa felhasználható lisztmennyiséget nem fe­dezi. A kávéházakban, vendéglőkben étkezők csak kenyérfogyasztási igazol­ványra tarthatnak igényt. Akinek augusztus 16-ig számítandó házi vagy gazdasági szükségletét meg­haladó gabona- vagy lisztkészlete van, az köteles a hatóság felhívására kész­letének a szükségleten felüli részét maxi­mális áron a lakosság lisztellátása céljá­ból a hatóság rendelkezésére bocsátani. A rendelet megszegése két hónapi el­zárással és 600 korona pénzbüntetéssel büntettetik. M TÁRCA, m­ohj elesett fanity Bmegyte.*) (Folytatás és vége.) De ezekre a szegény özvegy — az, mert a királyné is szegény, ha özvegy — felelet gyanánt csak valami fáradt mosolyt ad akárcsak egy megvesszőzött angyal, avagy a megkövült fájdalom. Mert halni vagy drága halottja után. Ámbár nem helyes, de mégis úgy tesz, mint a pelikán madár melynek fáj, hogy lassan jő hozzá a halál s vérző szivét kibontott szárnyaival verdesi, hogy fá­radt dobbanása a hulló vércseppek után halkuljanak el minél előbb Belefelejtődni a halálba, belekö ▼ülni a fájdalomba, nem helyes. Nem szabad. Sőt vétek az. Ez az egyik szám. A másik szám pedig ez : kisértse meg asszonyom, elesett férje életére visszagondolva, újra és újra átélni s mintegy beteg lelkébe beidegzeni, hogy az életnek szent és komoly *) Kezdetét lásd a 91. számban, dolognak kell lennie. Azzá pe­dig csak akkor lehet, ha örök­kévaló, abszolút jónak szolgá­latában áll. Férje abszolút értéket szolgált : csa­ládot, iskolát hazát Istent. Mint apa, tanító, honvéd és zsoltáros. És ez érté­keket úgy szolgálta, mint hős. Ez adja meg a szolgálat szent és komoly jelle­gét. Ugyanis egy nagy német bölcsész azt monda :hőssé akkor tesz a szolgá­lat, ha annál saját személyünk még kér­désbe sem jó. Amit én úgy értek, hogy nem az az első kérdés, hogy nekünk diadalmaskodjanak az örrökkévaló ér­tékek, hanem az, hogy velün­k, ha kell mint áldozatokkal is. Férje életének esz­ményi bezáródása, amidőn áldozata lett hazája abszolút értékének, egész­ életére rálehehelte a szentség és komolyság patináját.­­ Ezt hagyta asszonyomnak drága örökség gyanánt a család, az iskola, a haza és az isten értékei tekintetében. Mert anya is, tanító is, honleány is, Is­ten szolgálója is. Ha már most belefe­­lenti magát bánatába, ha lélekölő ká­bulatba zuhanva fájdalmas énével té­pelődik szünet­szü­ntelen, akkor az örök­kévaló értékeket nem szolgálhatja hősi­esen. Akkor árva gyermekei csak a gyászba öltözött asszonyt látják és ár­tatlan lelkük elhervad a szakadatlan borulatban, ahelyett­, hogy ereket ven­nének az apa áldozatos halálából. Ak­kor az asszonyom vezetésére bizott, nö­vendékek nap-nap utáni rettegésben él­nek és átkot szórnak a háborúra, mely­nek forgatagában pedig talán az ő édes­apjuk is ott tusakodik. Akkor a haza szentséges fogalma puszta molod­á higul előttük. Akkor a mindenekben szaba­dos Isten ez ártatlan gyermekvilágban detronizálva lesz Szóval az a követelőleg fellépő gyá­szoló én föltétlen mögötte maradjon a szolgálatra elkötelezett énnek bármily önmegtagadás árán is, mert mi csak gyaluforgácsok vagyunk az Isten világ­háztartásában. Elhullunk. De mielőtt elhullanánk, addig velünk is diadal­­maskodniok kell az örök javaknak. Az pedig határozottan önző. Kérdés volna hogy nekünk is. Lehetséges, nekünk is. De az élet szentsége és komolysága E r d ő v i d é­k 1. szám serülbelöli bevonulása és id­őlvizsgálása. A honvédelmi miniszter két új ren­deletet adott ki: az újrasorozottak bevo­nulása és a 42-50 évesek újbóli felülvizs­gálása tárgyában. A legújabb bevonu­lási hirdetmény szerint mindazok az 1873., 1874, 1875., 1876. és 1877. évben azonkívül az 1891., 1895. és 1896. évben született, népfölkelésre kötelezettek, akik a most novemberben és decemberben tartott pótszemléken alkalmasnak talál­tattak — amennyiben név szerint föl­mentve nincsenek — 1916. január 17-én tartoznak a népfölkelési igazolványi la­pon feltüntetett parancsnoksághoz be­vonulni. A 42—59 éves, alkalmasnak talált népfölkelők felülvizsgálásáról már meg­emlékeztünk. A honvédelmi miniszter most már szétküldötte rendeletét, amely szerint nem minden sorozókerületben, hanem csak a miniszter által meghatá­rozottakban lesz felülvizsgálás ; nem lesz így a többi között Budapesten sem. A rendelet fontosabb részei így hangzanak : A folyó évi 9000. évi. sz. körrende­let értelmében foganatosított népfölkelő bemutató szemlén nyert tapasztalatok arra indítanak, hogy a 43 — 50 éves egyé­nek népfölkelési bemutató szemléjén hozott határozatokat felülvizsgáltassam és oly szempontból, váljon a szemlén alkalmasnak nyilvánított egyének között

Next