Esti Budapest, 1952. június (1. évfolyam, 50-74. szám)
1952-06-18 / 64. szám
6 Orosz Emmi, a 16 éves motorversenyző tanulásban is élenjár A városligeti nagykör mentén elhelyezkedő soktízezres tömeg élénk érdeklődéssel figyeli ti gyorsasági motorosbajnokság különböző géposztályainak küzdelmét. A 250 kcm-es kategória versenye után a női futam résztvevői készülődnek a rajtra. Még egyszer átvizsgálják a motorokat, majd sorra elfoglalják helyüket az indítókockákban. Néhány izgalmas pillanat... Hirtelen lecsapódik a fehér-feketekockás zászló... Rajt! ..Betolják a motorokat, felhangzik a jól ismert éles dugás. Elindulnak... „A kis Emmi fordult be elsőnek a kanyarban" — mondja valaki — és amilyen jó versenyző, már nem igen lehet tőle elvenni a győzelmet". S valóban úgy is történik. A 16 éves Orosz Emilia biztosan vezeti a mezőnyt, fokozatosan tesz szert térelőnyre. Orosz Emilia először 1950-ben, a Vasasban versenyzett, majd a Cs. Vasas színeiben állt rajthoz. Jelenleg a Bp. Honvéd motorszakosztályának tagja. A sport mellett nem ehanyagolja el tanulmányi fejlődését sem. Mint az ipari technikum hallgatója, de kitűnő eredménnyel fejezte a második évfolyamot. — Valami baj van —zúg a közönség. A harmadik körben — közvetlenül a célnál — leállt a fiatal kislány 100-as Csepel gépe. Gyertyáslusz! Orosz Emília biztos kézzel pillanatok alatt kicseréli az elromlott gyertyát. Közben fel-felnéz és látja, hogy versenyzőtársai egymásután húznak el mellette. Még egy-két erőteljes csavarás s máris nyeregbe pattan. A gyújtás kitűnően működik. .Most már azonban csak a versenyzőtapasztalat segítheti győzelemhez a kis motorost. A nézők minden további kör után fokozott mértékben biztatják kedvencüket, akin látszik, hogy mindent „belead". Az utolsó előtti körben be is mondja a hangos beszélő: „Orosz Emilia most befejezett körében 78 kilométeres óraátlagot ért el." Izgalmas percek... Vájjon ki tűnik fel elsőnek a híd előtti kanyarban? Mindenkit megelőzve Orosz Emmi lett az első. Az ifjú bajnok újból bebizonyította, hogy a nők mindenhol — a motorversenyzésben is — egyenrangúak tudnak lenni a férfiakkal. Hosszútávú motorcsónakverseny Budapest és Sztálinváros között Budapest és Sztálinváros között nagyszabású hosszútávú motorcsónakversenyt rendeznek június 22-én, vasárnap. A résztevők reggel 8 órakor Újpestnél rajtolnak és a Sztálinváros melletti szigetnél futnak a célba. A verseny távja 74 kilométer. A motorcsónakosok hajóikon egy kiló színesfémet és egy kiló vasat visznek magukkal Sztálinvárosba, hogy ezzel — jelképesen — hozzájáruljanak a Sztálin Vasmű mielőbbi felépítéséhez. Motoros gyorsasági verseny Sztálinvárosban A vasárnap Sztálinvárosban sorra kerülő motoros gyorsasági verseny egyben válogató verseny is tesz a soron következő nemzetközi találkozókra. A rendezőség a szokástól eltérően meghosszabbított tápokon állítja rajthoz a részvevőket. A verseny június 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik és arra az Építők sportelnöksége külön hajójáratot indít. Érdekesnek ígérkezik a motoros csillagtúra is, amelynek befutása ugyancsak vasárnap délelőtt lesz Sztálinvárosba. Szövetkezetünk a dolgozók szolgálatában! Üzemek! Vendéglátóipar! Vállalatok! 100 darab rozsdás, lekopott evőeszközt 49 forintért 48 órán belül újra nikkelezünk és rozsdástalanítunk mattnikkel kivitelben Evőeszközkészítő Fémipari KTSz Budapest, IX. Liliom utca 26. Telefon: 330—786 A mesterfokú tornászbajnokságon Pataki olimpiai bajnok gyűrűgyakorlatát végzi Az első ejtőernyős ugrások után ... Nemrégiben alakult meg a Testnevelési Főiskolán az ejtőernyős szakosztály, amely máris komoly taglétszámmal rendelkezik. A fiatalok kezdő- és haladó kiképző csoportokban ismerkednek az ejtőernyős sport titkaival. Az első ugrások után a bátor fiatalokat sokan halmozták el kérdésekkel. Ezek az ifjak elmondották,hogy aki a kiképzés során jól elsajátítja az ejtőernyő hajtogatásának módszereit és az ugrás technikáját, a levegőben éppen olyan biztosan mozog, min a talajon. Klement Sándor Testnevelési Főiskola. SZERDA, 1952. JÚNIUS II. &BBMPR! Ökölvívóink előkészületei a helsinki olimpiára A helsinki olimpiára ökölvívóink tervszerű, közös edzésekkel készülnek. Sokat gyakorolnak, edzenek versenyzőink, akiknek egy edzési napjuk a következőképpen zajlik le: 7 óra, majdnem egyórás szabadtéri edzés. Ezután séta, fokozatos futás, erős vágták, kiegészítve kötelezéssel és árnyékboxolással. 8 óra: fürdés, gyúrás. 9 óra. Taktikai megbeszélés. Ezen értékelik az előző napon látottakat, megállapítják a hiányosságokat, kijelölik a napi feladatokat. 10 óra: megkezdődnek a kesztyűs edzések Az olimpiai keret tagjai ötös csoportokban, egy-egy edző irányítása mellett iskoláznak, javítják technikájukat. 16 óra: gimnasztikai gyakorlatok, zsák, boxolás, majd hárommenetes versenyszerű ökölvívás. 19 óra: 5—10 perces levezető séta. Kovács Károly állami edző elmondotta, hogy a válogatott keret tagjai a szovjet tapasztalatok alapján kidolgozott edzéstervek szerint készülnek. Technikai és taktikai téren jók az eredmények, erőnlét és gyorsaság terén azonban még van hiányosság. Örvendetes javulás tapasztalható azoknak a formájában, akik az elmúlt hónapokban gyengébben szerepeltek, így Budai, Erdei, Horváth István és Bene III. formája felfelé ível. Változatlanul jó formában van Farkas, Papp, Placlus és Juhász. Az olimpiai keret tagjai is részt vesznek az országos atlétikai pályabajnokságon Június 19—22-e között az Előre sportutcai sporttelepén rendezik meg Magyarország 1952. évi atlétikai pályabajnokságát A bajnokságon a SZOT, a fegyveres alakulatok együttesei, valamint a Haladás és az MTSE csapatai vesznek részt. A négynapos viadal színvonalas küzdelmeket ígér, minthogy azon az olimpiai keret tagjai teljes létszámban indulnak. Az egyéni verseny mellett csapatverseny is lesz, ebbe azonban nem számít bele az OTSB által meghívott versenyzők eredménye. A verseny csütörtökön délután 17 órakor kezdődik az Előre sport utcai pályáján. v A FINNORSZÁG—MAGYARORSZÁG VÁLOGATOTT LABDARÚGÓMÉRKŐZÉSRE, amelyet június 22-én Helsinkiben rendeznek meg, a Varsóban szerepelt válogatottakon kívül még négy játékos utazik: Gellér, Börzsei, Lantos és Zakariás. Több válogatott is szerepel a Vienna együttesében, amely június 29-én és július 2-án a magyar fővárosban játszik Budapest I., illetve Budapest II. csapata ellen. Az osztrák labdarúgóbajnokság harmadik helyezettje kiváló játékerőt képvisel. A csapat tagjai közül Röckl, Decker és Épp válogatott játékosok. A közönség kívánságára csütörtöktől ismét műsoron: Becsületbíróság Arinka Uzsorás 15 éves kapitány Bátor emberek Muzsika szárnyán Farkasvér A BÉKE-POSTAVERSENY értékelése szerint több mint 6000 budapesti dolgozó állt rajthoz a béketalálkozó tiszteletére rendezett versenyeken. A legtöbb pontot a X. kerület szerezte és elnyerte a BTSJB vándorzászlóját. Második a XIII. kerület, harmadik a XVIII. kerület lett. Operaház: Pillangókisasszony (0. 10., 7). — Városi: Lakmé (V. Sz. VII. sor, 8. előadás, 7). — Nemzeti: Ozorai példa (7). — Katona József Színház: Warrenné mestersége (7). — A Magyar Néphadsereg Színháza: A harag napja (szelvény-bérlet, 7). — Madách Színház: Hajnal Moszkva felett (7). — Ifjúsági: A Népművészeti Intézet előadása (7) — Fővárosi Operett: Állami Áruház (Krecsányi—Gyulai-bérlet, 7). — Zeneakadémia: Új magyar művek (8). — Vidám Színpad: Hideg zuhany (7). — Fővárosi Víg Színház: Nyári szünet. — Kecskeméti Állami Katona József Színház (Pesterzsébet, Kossuth mozi): Határszélen (fél 8). — Állami Bábszínház: Szarvaskirály (fél 8). — Majakovszkij Színpad: (Margitsziget). • Donyeci bányászok (színes szovjet filmalkotás, 8). — Fővárosi Nagycirkusz: Humor jegyében (4, 8). UGRÁSSZERŰEN emelkedik a Toto-szelvények száma. Az elmúlt héten 61 ezer drb tipszelvénynyel több érkezett be, mint az elmúlt év megfelelő fogadási hetében. A 24. fogadási hét nyereményei : 12 találat = 5.138__forint 11 találat = 232.50 forint 10 találat =231.25 forint A 23. fogadási héten 2500 találatos tipszelvény érkezett be és azokra egyenként 20 Ft. nyeremény esett. Felesleges üvegeidet add el a MÉH-nek! — Ez itt kinek a helye, szakikám? — A Lógós Lalié. Ő nem érdemelte ki, hogy üdülésre beutalják ... Búcsú az általános iskolától Ma délelőtt 10 órakor a XIX. kerületben ünnepélyes keretek között búcsúztatta a tanács elnöke, az oktatási osztály vezetője és a kerület úttörőtitkára a nyolcadik általános iskolát végzett pajtásokat, akiknek nevében Ágocs Éva az Ady Endre úti iskola nyolcadik osztályának volt növendéke mondott köszönetet és ígéretet tett a jövőbeni jó tanulásra. Elmondta, hogy az ő osztályukból mindenki tovább tanul. (Tudósítónktól.) Teherautót kapott a „Bán Tibortsz. Budapest 37 termelőcsoportja közül elsőnek a IV. kerületi (Újpest) „Bán Tibor" termelőszövetkezet kapott teherautót. A három és féltonnás Csepel- gyártmányú teherautót hétfőn délután vette át a szövetkezet. Újfajta édesség Minden hónapban két-három újfajta édességet készít a Budapesti Csokoládégyár. Júniusban csokoládés gyümölcsszelet és többízű zseléfélék gyártását kezdték meg. (MTI) Újabb áresések a piacokon A piacról jelentik: Az állami begyűjtőkereskedelem útján Budapestre ma idei rekordmennyiségben érkezett karfiol, zöldbab és a legtöbb gyümölcsféle is. 68 ezer kiló tejeskáposzta, 58 ezer csomó zöldhagyma, 52 ezer csomó újkararábé, 36 ezer csomó retek, 22 ezer fej és 5 ezer kiló saláta, 19 ezer kiló kelkáposzta, 13 ezer csomó petrezselyemzöldje, 19 ezer kiló főzőtök, 14 ezer csomó újsárgarépa, 46 ezer kiló zöldborsó, 19 ezer darab zöldpaprika, 9 ezer csomó újgyökér, 7 ezer csomó és 1300 kiló főzőhagyma, 1400 csomó kapor, 8 ezer kiló karfiol, 3500 kiló sóska, 6 ezer kiló uborka, 2 ezer csomó zellerzöld, 7 ezer kiló zöldbab, 630 kiló gomba, 140 kiló paradicsom, 80 kiló paraj, 130 kiló spárga mellett 80 ezer kiló újburgonya és 7 ezer kiló hámozott, tisztított újburgonya került piacra. A gyümölcsök közül 190 ezer kiló cseresznye, 18 ezer kiló földieper, 15 ezer kiló sárgabarack, 9 ezer kiló meggy, 5 ezer kiló ribizli, 610 kiló őszibarack, 270 kiló körte, 170 kiló zölddió, 110 kiló egres, 74 kiló málna és 21 kiló alma érkezett. Új árak: a főzötök 1.80—2.50, a fejeskáposzta 2.20—3.20, a kelkáposzta 2.20—3.20, a zöldbab 5.80—6.40, a zöldborsó 3.20- 4.80, a meggy 3—8, a sárgabarack 6, az őszibarack 12—18, a körte 6 forint kilónkint. A csütörtökön megjelenő híradóban látható: 1. A borsodi kohászati üzemek versenyvállalása* az alkotmány ünnepére. 2. Pécs—budapesti műút építése. 3 Tudomány a mezőgazdaság szolgálatában. 4. Vidéki színházaik együttesei Budapesten. 5. Philipp Müller német békeharcos. Az építőipari dolgozók 41-ik napközi otthona Hétfőn avatták fel Óbudán a 23-as Építőipari Tröszt napközi otthonát. 120 ezer forintos költséggel létesítette a tröszt ezt a napközi otthont, amelyben egész héten gondoskodnak a vidéken lakó dolgozók gyermekeiről. A szülők csak a hét végén viszik el a gyermekeket, amikor maguk is hazautaznak. Az egész ország területén ezen kívül már 40 napközi otthont létesítettek az építőipari dolgozók gyermekei részére. (MTI) Nyári tatarozás A nyári hónapokban, a tanítási idő szünetelésekor sor kererül az iskolák helyreállítására, így a többi között tervbe vették a Hűvösvölgyi és a Hóvirág gyermekotthon festését és javítását, továbbá a hárshegyi gyermekotthon hézagmentes padlóburkolattal való ellátását. A javítási munkálatok és az évi ruházati szükségletek beszerzésére a tanács 65—70 ezer forintot irányzott elő. (Tudósítónktól.) Időjárás Európa nagy részén tovább tart a változékony idő. Hazánkban kedden derült, száraz volt az időjárás. A hőmérséklet a fővárosban elérte a 27 fokot. A legmelegebb Kecskeméten volt: 29 fok. Az északkeleti megyékben felhős volt az ég és ott csak 24 fokig emelkedett a hőmérséklet. Éjjel 16 fokig hűll le a levegő. Várható időjárás: az ég felhősebbé válik, újból lehetnek Záporok, zivatarok, főleg a délutáni órákban A meleg idő tovább tart. Időnkén élénk lesz a déli, délnyugati szél. Budapesten ma délben a hőmérséklet 29 fok. ESTI BUDAPEST ( MDP Budapest) Pártbizottság Két a Fővárosi Tanács lapja Főszerkesztő- Biró László Felelős szerkesztő: Gál György Lapkiadó tulajdonos Budapest) Lapkiadó Vállalat Felelős feladó: Kürti Lászlóné Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza-tér 3 Tel.: 343—104, 343—105, 343—107, 343—108. Terjeszt: a Posta Központi Hírlap iroda IIV., Budapest, V., József nádor-tér V Telefon: 180—850 Árusítási osztály telefon: 382—325 Expedíció telefon: 330—552. SZIKRA Lapnyomda. Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály. Apró- és kishirdetések Porszívót kölcsönvehet Keravilltól. Boltjaink a város minden részében, kölcsöndíj egy napra 12 Frt fél napra z Frt. Használt háztartást és szabóipari varró gépet vásárol a 3- as számú Keravill bolt, VII., Rákóczi út 14. Telefon: 221 -693. Használt művészlemezeket vásárol a 6 sz Keravill bolt. V. Kossuth Lajos-u 2 Telefon: 183—038 Használt rádiót és zenegépet vásárol a 34 es számú Keravill bolt. VI., kér Nagymező-u 14 Telefon 224—845 Rápllót priváttól kézpénzért vennék Thököly-út 5 Telefon: 427—027. Üzemképes állapotban lévő újabb típusú használt porszívót és padlókétélet, ventilátort és hajszárítót teljes tartozékkal vásárol a 11 szteravill bolt. VI., Leninkrt 101 szám Telefon: 125—531 HIRDESSEN AZ ESTI BUDAPESTBEN