Esti Budapest, 1953. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-21 / 247. szám
4 SZÍNHÁZAINK MŰSORPOLITIKÁJÁRÓL A magyar dráma kérdéséről sajtóvita kezdődött. Háy Gyula u rak a Béke és Szabadság hasábjain írt „Színházi levelére" Kende István, a népművelési minisztérium színházi főosztályának vezetője válaszolt az Irodalmi Újságban. E páros vita ezideig még — ha egész sor elvi kérdést vetett is fel — személyi síkon mozog. Szerkesztőségünk részt akar venni a vitában s igyekszik azt bővíteni, elvi síkra segíteni. Ezt a célt szolgálja Hegedűs Géza hozzászólása. A cikknek vannak vitatható megállapításai — éppen ezért várjuk a további hozzászólásokat. Uáy Gyula elvtárs nevezetes Színházi levele a 5.Béke és Szabadság” hasábjain, amelyben felemlítette az új magyar drámáik kalandjait a bürokrácia útvesztőjében, úgy látszik a tárgy fontosságához méltó érdeklődést váltott ki. Kende István elvtárs válasza az „Irodalmi Ujság”-ban a vitát bizonnyal nem zártai le s egyre világosabb, hogy itt nem két elvtárs ■— a világhíres író és a fontosszavú főtisztviselő — személyes ellentétéről van szó, hanem egész színházi műsorpolitiikánk elvi kérdéseiről. Ez tehát nem csak a drámák íróinak vagy a drámák sorsát intéző hivatalbelieknek ügye, hanem mindenek előtt azoké, akiknek kedvéért és érdekében a drámákat írják és előadják, tehát a dolgozó tömegeké. Ezek a dolgozó tömegek pártunk és állatmank kultúrpolitikája folytán most már magukénak tudják az őérettük működő színházakat, estéről estére megtöltik a nézőtereket és elvárják, hogy a színházpolitikai és a színházművészet az ő érdeküket szolgálja. Ez a tény pedig nagy felelősséget hárít a színházi élet minden illetékesére: írókra és hivatalbeliekre, színigazgatókra, dramaturgokra, rendezőkre és színészekre egyaránt. Az olvasó embernek könnyebb a dolga, mint a színházbajárónak. Ha kedve támad egy könyvre, akkor elmegy az első könyvtárfiókba vagy benéz valamelyik könyvkereskedésbe és hazaviszi az olvasmányt. Vagy ha nem is találja meg éppen azt a könyvet, talál valami hasonlót,amely kielégítheti igényét. Nem így a színházbajáró, aki csak azt nézheti meg, amit adnak. A színházak szükségképpen korlátozott száma határt szab a választék nagysága elé. A műsorpolitikainak tehát az a feladata, hogy ez a természetszerűen kisebb terület az adott körülmények között a lehető legváltozatosabb legyen. Ezt a célt szolgálta fővárosi színházaink „profitírozása”, azaz, hogy mindegyik jellegében különbözzék egymástól, nehogy az amúgy is kevés számú egyszerre adható színdarab hasonló színházi élményt nyújtson. Nem is volna itt baj, ha a színházak vezetőségei, vagy más hivatali szervek következetesen vigyáznának a színházaik kijelölt és magukra vállalt arculatára. Ez elkerülhetővé tehetne sok műsorpolitikai elvétést. De önmagában ez még nem elegendő. Tudjuk, hogy milyen nagy szerepe és lehetőssége van a színháznak, ennek a lélekgyönyörködtető szószéknek, a szocialista ember nevelésében. Ha tudjuk, akkor azt is tudjuk, hogy minden bemutató előtt fel kell tennünk a kérdést: mire akarjuk nevelni vele a nézőközönséget? Ha egy könyv esetleg kevésbbé felel meg a gyönyörködtetve nevelő célzatnak, aránylag kisebb hiba, mert — mint mondottuk — ott nagy a választék. De minden könnyelműen kiválasztott színdarab egy fontosabb elől veszd el a színpadot. Azt is jól meg kell fontolnunk, hogy az új nézőközönség egyre tudatosabban igényli a sokoldalú színházi kultúrát. Azt pedig aligha fogja bárki is tagadni, hogy a haladó, nevelő erejű, valóban értéket adó műsorpolitikának négy forrásból kell táplálkoznia: a mai magyar drámákból, a szovjet színjátékból, a nemzeti klasszikusokból és a világirodalom nagy mestereiből. Akármelyik hiányos ezek közül — helytelen a műsorpolitika. K Kétségtelen, hogy színházaink eddig is sokat tettek új színházi kultúránkért, de azért — azt hiszem — műsorpolitikánkhoz nem egy nézőnek lenne megjegyeznivalója. Csak úgy szemelgetve és szinte ötletszerűen tegyünk fel néhány kérdést. Váljon megfelel az Ifjúsági Színház profiljának Ivanov már klasszikussá vált színműve, a most bemutatott „Páncélvonat”? — Ez a dráma úgy, ahogy van nem ifjúsághoz szóló alkotás. Ez nem azt jelenti, hogy az ifjúság (már t. i. a serdült ifjúság) ne nézhetné meg, de végre is egy olyan dráma, amely azzal az első képbeli érzéki csókkal kezdődik, majd idővel másállapotos asszonyt hoz a színpadra, nem alkalmas arra, hogy kamaszgyerekek csoportosan nézzék, mert nevetésre és irodalmon kívüli sugdolózásra ad okot. Ha ugyanaz a kamaszgyerek nem csoportosan, hanem felnőttek között, más színházban látja ugyanezt, akkor megérti az írót és hat reá a mű nevelő hatásai, így — a közelemben ülő néhány serdülő fiú magatartásán mértem le — éppen ellenező hatást ér el, mint amit a színrehozók kívántak. Itt tehát a profil megsértése bosszúlta meg magát. — De nézzünk egy másik példát. Vájjon mi értelme volt Rostand Cyranóját felújítani. Én nem tagadom sem a mű, még kevésbbé Ábrányi mesteri fordításának részletszépségeit. De végtére is ez az egész új romantikus dráma a dzsentri-krakélerség dicsfénybe vonása. Az nagyon helyes, hogy a romantikának minél nagyobb helyet adjunk színpadjainkon: az igazi romantika gyönyörködtetve nevel, lelkesít, nagy tettekre készteti az embert. De az igazi és nem az ilyen cifra csomagolású pótanyag. Nem lett volna helyesebb már csak a tavalyi évforduló kedvéért is — Victor Hugót hozni, például a „Ruy Blas”-t? Miért nem a szabadság nagy harcosait állítja a Néphadsereg Színháza a nézők elé? Higgyék el, bármilyen nagy sikere volt Cyrano szavalgatásának, ennél is nagyobb szeretettel] fogadták volna Tell Vilmost (és Schiller, legalább olyan jó költő, mint Rostand). De nézzük csak, hogy műsorpolitikánk milyen mértékben merít ama négy forrásból? A mai magyar drámák kérdése — ez a tárgya Háy Gyula vitaindító nyílt levelének, eddig még csak erről szólt a vita, és a vita anyagából is láthatjuk, hogy ezen a téren nincs minden a legnagyobb rendben. — A második forrás: a szovjet színművek. Vájjon elég sokoldalúan válogatunk belőlük? Mi az oka annak, hogy az olyan kitűnő művekhez, mint az „Ukrajnai mezőin” vagy a „Nem magánügy”, először a merészebb vidéki színházak mertek nyúlni, holott Budapesten sem voltak ismeretlenek? Miért nem láthatták még valamelyik színházban Kornyejcsuk nagyon szép „Platon Krecsit”-jét? Vagyis: miért félnek színházaink a szocializmus építéséről szóló legjobb daraboktól? De azt sem értjük, hogy a Gorkij mellett legeslegnagyobb szovjet drámaírónak, Trenyovnak a művei miért nem állandó műsordarabjaink? Hiszen a közönség a „Ljubov Jarovájá”-ból már megismerte ezt a nagyon nagy írót és vannak kiváltságosok, akik a „Gimnazisták”-at is ismerik. Tudjuk hát, hogy élt, sőt azt is tudjuk, hogy sok drámát írt és azok közt nem egy remekmű van. Nem lett volna jobb és helyénvalóbb mondjuk a Páncélvonat helyett a Gimnazistákat bemutatni az Ifjúsági Színházban? A világirodalom nagy klasszikusai közül nagyon hiányoljuk Ibsent, a kritikai realizmus e legnagyobb nyugati drámaíróját, a polgári hazugságok legnagyobb színpadi leleplezőjét. Hogy itt csak ezt a legfőbb hiányosságot említsük. — De mindennél súlyosabb hiányosság az, amit nemzeti hagyományaink, saját klasszikusaink terén tapasztalhatunk. Mintha fenn akarnók tartani azt a tévhitet, hogy van egy Bánk bánunk és ezzel kész a lista. Igaz, a Bánk bán a legjobb magyar dráma, de nem az egyetlen jó magyar dráma. Hol marad a magyar polgárvilág legnagyobb drámai bírálója, a magyar realista dráma alkotómestere, Csiky Gergely? Évekkel ezelőtt volt két felújítása, majd a siker úgy látszik arról győzte meg az illetékeseket, hogy ne adjunk több Csikyt. Én azt hiszem, helyes műsorpolitika mellett elképzelhetetlen volna olyan színházi évad, amelyben egy-egy újabb Csiky-darabot ne elevenítenénk fel. És Csiky mellett ott várakozik Szigligeti (aki nemcsak a Liliomfit írta, hanem száznál több darabot, köztük néhány remekművet), ott van Bródy Sándor ,,Dadá”-ja, ott vannak a régen és méltatlanul elfeledettek, amilyen Nagy Ignác vagy Obernyik Károly... Kapásból legalább ötven olyan magyar klaszszikus színpadi művet tudnék felsorolni, amely lényegesebb dramaturgiai beavatkozás nélkül, azonnal színrevihető. És ez elsősorban a Nemzeti Színház feladata lenne. Miért hiányoznak ők, büszkeségeink, a mi színpadjainkról? Miért nem szólhatnak klasszikusaink azokhoz, akikhez szólni akartak a magyar tömegeikhez? — Hadd fejezzem be ezt a hozzászólást egy kérdéssel, amelyet kedves és tisztelt barátomtól, Major Tamás elvtárstól, a Nemzeti Színház igazgatójától kérdezek így nyíltan, mindenki füle hallatára. — Miért nem játszunk több magyar klasszikust? Hegedűs Géza Krúdy Gyula: Duna vendégei Ma hetvenöt esztendeje született Krúdy Gyula, az új magyar prózairodalom egyik jellegzetes, kiváló alakja. Megannyi regényben, novellában örökítette meg Pest és Buda utcát, jellegzetes alakjait, a mesebeli hajós, Szindbád történeteit, felvidéki városokat, s nem utolsó sorban a magyar szabadságharcok megragadó epizódjait. Az alábbi írás az 1919-ben megjelent „Pesti album” című kötetéből való, s Krúdy a háború éveiben írta. A hagvasárnaptól kezdve mindig állnak szakértők a Lánchídon, a középső bástyánál, akik a Duna folyását ellenőrzik. Vagy különben, mi egyéb tennivalójuk volna azoknak a nőknek és férfiaknak, akik a híd közepén váratlanul megállnak, abbanhagyják az utat Pest és Buda vagy az élet felé és fertályóráig mozdulatlanul nézik a nagy vizet? Nem egyéb ez, mint ellenőrzése a folyamnak. Nem fordított-e irányt vagy egyéb szélhámosságra nem vetemedett? De az is meglehet, hogy némelyik ember minden esztendőben másnak, újnak látja a Dunát. Egyszer tán utálatos, dermesztő a sárga tavaszi folyó. De már egy esztendő múlva selyemágynak is láthatni a Dunát, amelybe belefeküdni a legnagyobb boldogság. Bizonyosan a hullámok változtak meg. Ezek a hullámok a boldogság erdejéből jönnek, hol télen hó alakjában szolgáltak tánchelyül a hold tündéreinek. A Lánchídon ácsorgott egyszer Cukkermandel kisasszony. Az öreg Cukkermandel leánya, akinek apja kirabolta Pesten először a keresztényeket, azután a zsidókat. Harminc palotát vett, de szállodában lakott, mert attól félt, hogy otthonában meggyilkolják. Cukkermandel kisasszony már ennélfogva is úgy unatkozott, mint azok az emberek, akik mindig a vonatot várják, de soha sem utaznak el. Ekkor éppen egy vizihullát kergettek a Dunán. Mária Valéria ilyent még sohasem látott. Egy nyitottszájú, veresruhás csecsemő volt az üldözött, aki duzzadt pólyáiban úgy úszott, mint egy dinnye a folyó sodrában. Voltak olyanok, „híre az utazást már a Margit-hídnál észrevették. Ezek a dologtalan emberek a part mentén követték a csecsemőt, mintha lelkük üdvössége függne tőle. A hídon lassítottak az omnibusz-kocsisok, a járókelők kihajoltak a híd korlátján, egy kopottas kabátú, másvilágszürke arcú fiatal nő váratlanul felsikoltott... Talán egyszer ő is, egy régi, szélvészes éjszakán elindított egy kis pasasort, gyöngéden fektetve a habokra ... Ezüstfejű öregúr a társadalmat szidta, vénasszony rongyaiban sápitozott, szabadságos katona kihajolt a fedezékből a kis muszka után. Divat ar felsóhajtott... „A nők”... mondta és rókasképű emberek megálltak útjukban a vasút, minisztérium felé, amíg a csecsemő méltóságteljesen, mint egy kis hajó elúszott a híd alatt. A nap sütött, mert húsvét volt Pesten. A tornyokban harangoztak. Mintha a kis utazó tiszteletére szólaltak volna meg a budai tornyokban függő, rácasszonyhangú harangok. Pestről átmozog az István-kupola nagyharangja, mint a polgármester, aki a kis húsvéti királyt fogadja üdvözlő beszéddel. Fiúk és lányok megálltak a budai parton, mintha elfelejtették volna további mondókáikat, amelyekre a tavaszi nap tanította őket. A kis koldusfajzat véres rongyaiban a Duna vizében megragadott minden érdeklődést. — Hátha még menyasszony-ruhában úszna valaki a Dunában — gondolta Cukkermandel Mária Valéria. Minden szem a köpönyeges rendőrre meredt, mint egykor Toldi Miklósra, aki egy csónak orrában állott és hosszúnyelű csákánnyal igyekezett elfogni a csecsemőt. A dunai rendőr ügyes ilyen fogásban, mert erre tanítják. De a kis utas, még ügyesebb volt, mert bizonyosan nagyon imádkozott valaki, hogy a hívatlan idegen háborítlanul érjen el a Fekete-tengerig. Midőn harmadszor is utánanyúlt a rendőr a csákánnyal, a veres pasasor megúnta a játékot s lemerült a Dunába. A partról, a hídról, a harangokból, a felhőkből már csak a néma nagy vizet nézték a szemek. — így fogok meghalni holnap — gondolta Mária Valéria kisasszony. S egy napig — szép halála felett gondolkozván — nem unatkozott. És ha egyszer mégis öngyilkos lenne egy dúsgazdag, finom kisasszony a városban, jussanak eszünkbe a kis vizihullák, akik ismeretlenül, megszabadulva úsznak el Pest alatt. Talán ők hívogatják maguk után az öngyilkos nőket. A II. MAGYAR ZENEI HÉT PROGRAMMJÁRÓL Országszerte nagy a készülődés zeneművészeink és előadóművészeink, valamint a művészegyüttesek körében a II. magyar zenei hétre. Október 24-től november 1-ig nyolc hangversenyen és három színpadi előadáson mutatják be azokat a legkiemelkedőbb magyar zeneműveket, amelyeket zeneszerzőink az elmúlt két esztendő alatt, az első ilyen seregszemle óta alkottak. A zenei hét műsorán 14 szimfonikus mű, 17 kamarazenemű, továbbá 41 kantáta, kórusmű és tömegdal, valamint egy opera és két operett szerepel. Ennek a nagyszámú zeneműnek is több mint kétszeresét hallgatták és vitatták meg a Zeneművész Szövetség tagjai, amikor 29 szakosztályi ülésen kiválasztották a plénum anyagát. A plénumon bemutatott zeneművek felett nyitnak majd négy ülésből álló vitasorozatot, amelynek során dolgozó népünk képviselői válaszolnak majd arra a kérdésre, hogy Zeneszerzőink, zeneművészeink mennyiben teljesítették a rájuk háruló feladatokat. Ezektől a vitáktól számos alapvető kérdésre várható felelet. Mint például: elég sokrétűen ábrázolják-e zeneszerzőink szocializmust építő népünk színes és gazdag életét, sikeresen harcoltak-e a formalizmus és kozmopolitizmus maradványai ellen, mennyire haladtak a népzenei kincsen alapuló, jellegzetesen magyar zenei nyelv építésében, fokozták-e műveik eszmeiségét és művészi színvonalát? A II. magyar zenei hét célja, hogy az elért eredmények és a még meglévő , hibák, hiányosságok megvilágításával újabb lendületet adjon zeneművészetünk fejlődésének. (MTI). SZERDA, 1953 OKTÓBER 21. A közeljövőben kerül bemutatásra Lavrenyov szovjet író „Leszívmosás" cím darabjából készült film. Képünk a film egyik jelenete. Operaház: Bánk bán (H, 2., 7). — Operaház Erkel Színháza: A keszkenő (12. bérlet, 2, 8). — Nemzeti Színház: Hamlet (6). — Katona József Színház: Pymalion (7). — A Magyar Néphadsereg Színháza: Cyrano de Bergerac (7). — Madách Színház: Liliomfi (7). — Ifjúsági Színház: Páncélvojlat (7). — Ifjúsági Színház Kamaraszínháza: Az eltüsszentett birodalom (4). — Fővárosi Operettszínházi Boci-boci tarka (7). — Vidám Színpad: Nem a tükörgörbe (7). — Fővárosi Víg Színház: Egy marék boldogság (7). — Állami Bábszínház: Hófehérke (3, 5), New York,42. utca (fél 8). — Artista Varieté: Vidám találkozás (fél 7, fél 9). — Rádió: Zeng az erdő, daljáték (Kossuth, 20.30). 1953 október 21. ELLOPOTT BOLDOGSÁG: URÁNIA (Rákóczi út 21.) 4, negyed 7. fél 0. A FLOTTA HŐSE: SZIKRA (Leninkrt. 120.1 prol. 10. 12, negyed 3 fél 5, háromn. 7. 9. CORVIN (Kisfaludy-köz) prol. háromn. 4. 6. fél 9. FELSZABADULÁS (Flórián-tér 3.) fél 4 háromn. 8. SZÖKIK A MENYASSZONY: PUSKIN (Kossuth Lajos-u. 18.) fél 10. fél 12. fél 2., fél 4. háromn. 6 8. SZABADSÁG (Bartók Béla-út 64.) prol. 11, háromn. 2. 4. negyed 7. fél 9. GYÖNGYVIRÁGTÓL LOMBHULLÁSIG (Kísérőműsor: Szépség és erő ünnepe): VÖRÖS CSILLAG (Leninkrt. 45.) 4. hétre prol. fél 5. háromn. 7, 9. DUNA (Fürst Sándor-u 7. ) 3. hétre prol. fél 3. háromn. 7, 9. FÉNY (Újpest) 4. hétre prol. 6, 8. A BOLDOGSÁG MADARA: ZUGLÓI (Angol-u. 26.) prol. fél 4 háromn. 6, negyed 9. KIRÁLYLÁNY A FELESÉGEM: MÁJUS 1. (Mártírok útja 55.) 6. hétre prol. 4, negyed 7. fél 9. MUNKÁS (Kápolna u. 3/b.) prol. negyed 6. fél 8. DÓZSA (Róbert Károly-krt. 59.) fél 5./háromn. 7. 9. TOLDI, plasztikus mozi. (Bajcsy -Zsilinszky út 36.) prolongálja nagysikerű műsorát 5, negyed 7 fél 8. SZÖKIK A MENYASSZONY: GORKIJ (Orosznyelvű mozi, Akácfa u. 4.) háromn. 6. 8. AZ ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES KÍNÁBAN: (magyarul beszélő kínai riportfilm) (Kísérőműsor: Vízilabda) FÁKLYA (Lenin-krt. 88.) negyed 5. negyed 7. negyed 9. SZÉPSÉG ÉS ERŐ ÜNNEPE: színes film a Népstadion megnyitásáról. Kísérőműsor: a Vörös Csillag, Duna, Fény (Újpest) mozikban. 1. Magyar híradó, 2. Szovjet híradó, 3. A szabadságért. 4. 3. számú magyar világhiradó, 5. Szomjazó földek: HÍRADÓ (Lenin-krt 13.) Reggel 9-től este 11-ig folytatólag Föltámadott a tenger I.-II. JÓZSEF ATTILA (Kálvária-tér 7.) fél 5, fél 8. Ezer veszélyen át: BETHLEN (Bethlen Gábor-tér 3.) 4. negyed 7 fél 1. Az óceán jegén: ADY (Somogyi Bélaút 3.) 4. negyed 7, fél 9, MARK (Landler Jenő u. 39.) fél 4, háromn. 6. 8. Twist Olivér: TANÁCS (Szt. Istvánkrt. 10.) 3. hétre prof. 10. 12, negyed 3 fél 5. háromn 7. 9. ÓBUDA (Selmeci út 14.) prol. 4, negyed 7, fél 9 Anna: UGOCSA (Ugocsau 10.) fél 4. háromn 6 8. TINÓDI (Nagymezőn, 8.) fél 4. háromn. 6. 8. Róma. 11 óra: BÁSTYA (Lenin krt. 8.) 11. 1. 3 . 7. 9 Elveszett melódiák: SPORT (Thökölyút 56.) 3. hétre prol. fél 4. háromn. 6. 8. Különös örökség: CSOKONAI (Népszinház u. 13.) prol. 10. 12. 2. 4 6. 8 Leleményes asszonyok: RÁKOSI MÁTYÁS KULTÚRHÁZ (József Attiláig 4.) negyed 6. fél 8. szerda szünnap. Állami Áruház: VERSENY (Szt. László tér 14.) fél 6. háromn. 8. Rejtelmes sziget: BEM (Mártírok útja 5/b.) prol fél 11 fél 1. fél 3. fél 5. fél 7. fél 9. PENTELE (Leninkrt. 39.) prol 10 12. 2 4. 6. 8. Tengerészbecsület: ZRÍNYI (Leninkrt. 26.) 4. negyed 7. fél 9. Hóvirág: ALKOTÁS (Alkotás-u 11.) 10. 12 2 4 negyed 7. fél 9 Angyallal nyaraltam: BÁNYÁSZ (József krt. 63.) A-terem: 4. negyed 7. fél 9. B-terem: fél 6. fél 8. HALADÁS (Bartók Béla-út 128.) fél 4. háromn 6. 8. OTTHON (Beniczkyu. 3—5.) fél 4. háromn. 6 8 Ezerarcú hős: RÁKÓCZI (Rákóczi-út 68. ) 11. 1, 3, 5, 7, 9 Civil a pályán: HONVÉD (Rákóczi-út 82.) fél 11. fél 1. fél 3. fél 5. fél 7 fél 9 Halálraítélt hajó: ÉVA (Erzsébet királyné-út 36/b.) fél 4 háromn. S. 8. HAZÁM (Váci-út 150.) 4. negyed 7. fél 9. SZABADSÁGHEGYI (Evetke-u 2.) 21-én 6. 8. Nevess velünk: TÁTRA (Üllői-út 63.) prof. fél 3. fél 5. fél 7 fél 9. Első hangverseny: NAP (Népszínház- u 31.) fél 4 háromn . 8. Gőgös hercegnő: KULTÚR (Kinizsi-u. 28.) fél 4. háromn 6. 8. Mágnás Miska: PARTIZÁN (Üllői Út 101.) 4. negyed 7. fél 9 Kiváncsi vőlegény: DIADAL (Krisztina-krt. 155.) 4. negyed 7. fél 9. Táncmester: VASVÁRI (Kerepesi-út 44.) 4. 7. Emberrablók: ÁRPÁD (Kerepesi-út 146.) negyed 6. fél 8. Nincs béke az olajfák alatt: IPOLY (Csáky-u 65.) fél 4. háromn. 6 8. Egy hét a csendes házban: BÉKE (Szt. László-U. 48 .)4. 6, 8. Heten a hó ellen: ÚJLAKI (Bécsi út 69. ) fél 4 háromn 6. 8.