Esti Budapest, 1955. október (4. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-07 / 236. szám
,-«aaBBBBaaaBaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaBaaaaaaaaaaaai Mindszenti Ödön emlékműsor Néhány napja csak, hogy eltemettük a váratlanul elhunyt Mindszenti Ödönt. Meghatottan hallgattuk e héten a rádióból hangfelvételét. Mindszenti nemcsak színpadi énekes volt, hanem még inkább hangversenyénekes és főként méltán népszerű népdalénekes. Mostani számai is mutatták tudását, előadásának ízlését. A rádiófelvétel is természetesen adta vissza baritonját. Népdaloknál különösen fontos a mesterkéletlen éneklés. Mindszentinek ez egyik kiemelkedő erénye. Fájdalmas, hogy képességeinek teljében szakadt meg pályája, de értékes hagyatéka elevenen fogja felidézni mindig emlékét és művészetét. A Fővárosi Népi Zenekar hangversenyébe illeszkedtek Mindszenti számai. Ez az együttes a kitűnő Kozák József vezetésével — mint azt nyilvános hangversenyei is bizonyítják — jól fejlődik, játéka, műsora gazdagodik. De mostani sorozatára az a megjegyzésünk, hogy az aránylag rövid rádió-hangversenyeken nem célszerű annyi különböző stílusú népdalt összezsúfolni. A sokféle szempont, tarkaság ilyen alkalommal nem a változatosságnak vanhasznára, a kontrasztokkal itt nem emeli az érdekességet, hanem inkább hiányérzést kelt a különböző típust kedvelő hallgatóiban. A műsor számainak helyes összehangolása a hatás elengedhetetlen feltétele, s minden más meggondolásnál előbbrevaló. Talán nem felesleges megemlíteni azt a másik észrevételt (és ez nemcsak erre az együttesre vonatkozik): nagyon örvendünk, hogy a népi zenekarok lenyesegetik a rikító cikornyákat, a túlzott cifrázásokat, a végnélküli érzelgősködést, viszont nagyon kell vigyázni, hogy ez ne érintse a sajátos, az igazi cigányzene üde, friss színeit, zamatét és „improvizáló“, „rögtönző“ jellegét. Péterfi István -^«■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■•■■■■■■■■■BaBBaBBaBaaBBBBBBaaaaaBaBaBaBaaaaaaBBaBa, Petőfi rádió 14.00: Népek zenéje. — 15.00: Szórakoztató zene. — 16.00: Népi zenekarok hangversenye. — 16.59: Halász Béla Bach-műveket orgonál. — 17.30: Beszélő atlasz. Indonézia. — 17.45: Tánczene. — 18.25: Pillantás a nagyvilágba. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Tarka kendő. Négy évszázad költészetének dalaiból. I. — 19.58: Előadóművészeink hangversenye. — 20.40: „A szorgalmatos mezei gazda.” — 21.00: Részletek Weber operáiból. — 21.30: Lakatos Vince és zenekara játszik. — 22.00: Zenekari hangverseny. Kossuth rádió 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.20: Karcsi, Mándi Iván elbeszélése. — 9.40: A Debreceni Zeneművészeti Szakiskola növendékzenekara játszik. — 10.10: Bálint Ágnes Schubertműveket zongorázik.• 10.30: Napos Palkó. — 11.00: Balettrészletek. — 11.30: Otthon. — 12.10: Csehszlovák szerzők operettjeiből. — 13.00: Nótacsokor. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.40: Charles Imbert énekel. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Fényszóró. — 16.25: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel — 16.40: Mándy Margit Mozart-dalokat énekel. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: A Meteorológiai Intézet jelenti: A hőmérséklet süllyed. Riportműsor. — 18.20: Az Állami Népi Együttes énekkarának műsorából. — 18.40: Az ifjúság írói. — 19.00: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.02: Ismerkedés a zeneirodalommal. — 20.20: Könnyű zene. — 20.42: Mi újság a tudomány és technika világában? — 20.52: „Európa hangversenytermeiből.” Helyszíni közvetítés az 1955. évi Salzburgi ünnepi játékokról. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A hangverseny közvetítésének folytatása. — 23.20: Szól a harmonika ... — 23.35: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 0.10: Népzene. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Operarészletek. — 15.00: A kék tengeren . . . Szórakoztató zene. — 16.00: Operettrészletek. — 16.30: Lengyel és német népzene. — 17.00: Kórushangverseny. — 17.25: Nemzetközi kérdések. — 17.40: Sosztakovics: Zongoraötös.— 18.15: Németh Amadé: Palotás. — 18.20: Beszélgetés Hoffner Pállal, a Szabványügyi Hivatal főmérnökével, dániai ésangliai útjáról. — 18.40: Vidám zongoristák. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: Tánczene. — 19.43: Ének Vasziljevics Iván cárról, ifjú testőréről és a vakmerő Kalasnyikov kalmárról. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Zenekari hangverseny. — 21.20: „Fúj, süvölt a Mátra szele..." — 21.40: A kéz. Pap Károly elbeszélése. — 22.00: Szerenád, nével a föld körül. — 11.00: Lányok, asszonyok... — 11.15: Rimszkij-Korszakov: Hópehely-szvit. — 11.30: Magyar fúvósegyüttesek műsorából. — 11.47: Villanás az égen. — 12.10: Vidéki népi zenekarok játszanak. — 13.00: Hangszeres muzsika. — 13.30: Részlet Strauss: Egy éj Velencében és Planquette Cornevillei harangok című operettjéből. — 14.15: Hangverseny gyermekeknek Händel műveiből. — 15.10: Kancsi gróf vadászik. — 15.25: Szecsődy Irén és Palló Imre énekel. — 16.00: Szállj, szép emlékezet! Irodalmi műsor Petőfi Sándorról. — 16.50: Magyar szerzők kórusművei. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: A népművészet mestereinek műhelyében. — 18.20: Ifj. Magyar Imre és zenekara játszik. — 18.47: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 18.50: Közv. a Fővárosi Operettszínházból. Szabadság —■ szerelem. Regényes daljáték három felvonásban. — 20.25: Az operettközvetítés folytatása. — 22.15: Az operettközvetítés folytatása. — 23.00: Bartók vonósnégyesei. — 23.33 Szórakoztató zene. — 0.10: Magyar nóták. — 0.22: Himnusz. OKTÓBER 11 Ena@ Kossuth rádió 8.10: Népdalok és verbunkosok. — 9.00: Indulók. — 9.15: Úttörő-híradó. — 9.40: Kis muzsikusoknak. — 10.10: Ze 1955. október 10—16-ig KaggTgMTTg-iK.amsM Kossuth rádió 8.10: Operarészletek. — 9.20: Kincses ország. — 9.40: Daltanulás. — 10.10: Zenés szótár. — 10.30: Hol jársz, hová megy? — 11.00: Az Állami Orosz Énekkar és az Oszipov együttes hangversenye. — 11.30: Szülőknek a nevelésről. — 11.50: Glinka: Keringőfantázia. — 12.10: Tánczene. — 12.55: Könnyek. — 13.20: Régi magyar muzsika. — 14.15: Úttörőhíradó. — 14.40: Hangszeres muzsika. — 15.10: Tévedés az egész. — 15.50: Zenekari hangverseny. — 16.40: Válaszolunk hallgatóinkak. — 17.10: Bemutatjuk legújabb népzenei felvételeinket. — 17.45: Riporterszemmel a világ körül. — 18.00: Dalok a békéről. — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: A vi- Operaház: Bohémélet (6.bérlet, 2. sz., 7). — Az Operaház Erkel Színháza: A keszkenő (18. bérlet, 1. sz., 7). — Nemzeti Színház: Bálik bán (Csortos— Rátkai-bérlet, 7). — Katona József Színház: Tartuffe (7). _ A Magyar Néphadsereg Színháza: A néma levente (7). _ József Attila Színház: Nagymama (7). — József Attila Színház vendégjátéka a Dallos Ida Kultúrotthonban (XI. Fehérvári út 47). Nem élhetek muzsikaszó nélkül (7). a MOM Kultúrotthonban (XII. Csörsz u 18). Nászutazás (71. —Madách Színház: Caesar és Cleopatra (7). — Madách Színház Kamaraszínháza: Nóra (7). — Petőfi Színház: Szépek szépe (4). — Jókai Színház: Fenn az ernyő nincsen kas (7). — Fővárosi Operettszínház: Szabadság, szerelem (7). — Blaha Lujza Színház: Balkezes bajnok (7) — Zeneakadémia: MÁV Szimfonikusok I bérleti hangversenye (8). — Vidám Színpad: Könnyű pesti sértés (7) — Budapest Varieté: Tótágas (8). — Kamara Varieté: Humor a napirenden (6 fél 9). — Állami Bábszínház: Tündér Ibrinkó (3). Szigorúan bizalmas (fél 8). — Fővárosi Nagycirkusz: A Varsó Cirkusz vendégjátéka (4, 8). MOZIK MŰSORA: 1955. október 7. ISKOLAKERÜLŐ: MŰVÉSZ (Lenin krt. 88.) 9. 11. n2 f4, h6 3. VÖRÖSMARTY (Üllői út 4.) f1, h6, 3. — HONGKONGBÓL ÉRKEZETT: SZIKRA (Lenin krt. 120.) 4. n7, f9. DÓZSA (Róbert Károly krt. 59.) f5 h7 9 — GÁZOLÁS: MÁJUS 1. (Mártírok útja 55.) 4. hétre prol. 4 ' n7' f9. PUSKIN (Kossuth Lajos u. 18.) 4. hétre prol. f4. h6, 8. SZABADSÁG (Bartók Béla út 64.) 3. hétre prol. 4, n7, f9. VÖRÖS CSILLAG (Lenin krt. 45.) 4. hétre prol. f5, h7, 9. FELSZABADULÁS (Flórián tér 3.) prol. f4, h6, 8 . KUTYAFEJŰEK: DUNA (Fürst Sándor u 7.) prol. f5, h7, 9. URANIA (Rákóczi út 21.) prol. 4, n7, f9. UGOCSA (Ugocsa u. 10.) f3, f6, h7. 9. — ÖZÖNVÍZ ELŐTT: (16 éven felülieknek) CORVIN (Kisfaludy köz) prol. 3. h6. f9, KOSSUTH (Váci út 14.) prol. 4, h7, flO, SZIKRA (Lenin krt. 120.) csak délelőtt, prol. no, ni, SZABADSÁG (Bartók Béla út 64.) csak délelőtt fll, n2, VÖRÖSMARTY (Üllői út 4.) prol. csak délelőtt flO. ni, ZUGLÓI (Angol u 26 ) f4 n7. 9 — HEGYEKBŐL JÖTTEK: TOLDI (Bajcsy-Zsilinszky u 36 ) prol f4 h6, 8 RÁKOSI MÁTYÁS KULTURHÁZ (József Attila tér 4.) n6, f8. — JÓ REGGELT: MUNKÁS (Kápolna u. 3/b.) f4, h6,.8. Magyar híradó: Országos Mezőgazdasági Kiállítás, Rákóczi-induló, Magyar sporthíradó: HÍRADÓ (Lenin krt. 13.) reggel 9-től este 11-ig folytatólag. — Romeo és Júlia: BÁSTYA (Lenin krt. 8.) 3. hétre prof. 5, 7, 9. NYOMDAIPARI SZAKSZERVEZET KULTUROTTHONA (Kölcsey u. 2.) 6. 19. — Titokzatos Afrika: (16 éven felülieknek, kísérőműsor: Játsszunk együtt és Dámák) BEM (Mártírok útja 5/b.) csak délelőtt 10, 12, 2. BETHLEN (Bethlen Gábor tér 3.) prof. 4, n7. 19. — Hirosima gyermekei: (16 éven felülieknek) BEM (Mártírok útja 5/b.) 4, n7, 19. — Gróf Monte Christo I. rész: CSOKONAI (Népszínház u. 13.) 10, 12, 2, 4, 6. 8 — Gróf Monte Christo II. rész: ADY (Tanács krt. 3.) prol. f2, f4, h6, 8, HAZÁM (Váci út 150.) 4, n7 f9. — Ma este minden véget ér; PUSKIN (Kossuth Lajos u. 18.) csak délelőtt 9 11, n2, SPORT (Thököly u. 56.) 4, n7, f9. — Békében élni; TANÁCS (Szt. István krt. 10.) prol. 10, 12, n3, f5, h7, 9. — Telepesek; BÁSTYA (Lenin krt. 8.) csak délelőtt 11, 1, 3. MÓRICZ ZSIGMOND KULTÚROTTHON (Jókai u. 2.) h6, f8. — Scott kapitány: ÚJLAKI (Bécsi út 69.) 14, h6, 8. — Félelem bére: (16 éven felülieknek) BÁNYÁSZ (József krt 63.) A-terem prol. flo. ni, 3, h6, f9. — Bátor emberek: BÁNYÁSZ (József krt. 63.) prol. B-terem 4. n7. f9. — Sztálingrádi csata I — II. rész: GORKIJ (Akácfa u. 4.) 4. hétre prol. 5 óra. — Nyári valcer: ELŐRE (Delej u. 41.) f6. h8. — Tengerparti találkozás: (kísérőműsor: Böske) REGE (Rege u. 15.) f6. f8. — Mühlenbergi ördög: TINÓDI (Nagymező u. 8.) 14. h6, 8. TÁTRA (Üllői út 63.) prol. f4. h6, 8. — Boldogság madara: MÁTRA (Lenin körút 39.) prol. 10. 12. 2, 4, 6, 8. — Veszélyes ösvényen: (kísérőműsor: lile is sportol) JÓZSEF ATTILA (Kálvária tér 7.) f4. h6, 8. — Papa, mama, ö, meg én: ÓBUDA (Selmeci út 14.) 4 n 7, 19. — Pármai kolostor II. rész: VERSENY (Pataki István tér 14.) f6. h8. — Berlin eleste ! —II. rész: AKADÉMIA (Üllői út 101.) 7. h7. — Valahol már találkoztunk: (kísérőműsor: Több fényt) BÉKE (Mautner Sándor u. 48.) 4. 6. 8. OTTHON (Beniczky u. 3—5.) f4. h6. 8. — Nagy kísértés: DIADAL (Krisztina krt. 155.) 4. n7. f9. KULTUR (Kinizsi u. 28.) f4, hó 8. — Eladó kísértet (kísérőműsor: Szánkó) ÉVA (Erzsébet kirné útja 36/b.) f4, h6, 8. — Tigrisszelídítő: HONVÉD (Rákóczi út 82.) fn, f1, f3, f5, f7, f9. IPOLY (Hegedűs Gyula u. 65.) 4, f7, f9. — A hűség próbája: NAP (Népszínház u. 31.) f1, hó 8. — Titkos küldetés: PETŐFI (Pongrácz u. 9.) f6. h8. — Beszterce ostroma: VASVÁRI (Kerepesi út 44.) h4. h6. 8. — Bátrak csapata: ÁRPÁD (Kerepesi út 146.) n6. f 8. Vacsorázzunk a MIJSji. CS-ban! Halászlé állandóan kapható Az étteremben HORVÁTH ELEMÉR és népi zenekara muzsikál A Kulacs-szobában TÓTH MENYUS és FEKETE MIKLÓS szórakoztat KULACS ÉTTEREM VII. Miksa utca 11. (Dohány utca sarok.) Telefon: 221—158. V.. ÁLLANDÓ HÉTKÖZNAPI MŰSORSZÁMOK: Kossuth rádió. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 4.32 — 8.00: Reggeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak. — közben.— 4.59: Időjelzés. — 5.59: Időjelzés, hírek. — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 7.00: A Szabad Nép vezércikke. Hírek. Időjárásjelentés. — 7.45: Reggeli naptár. — 10.00: Lapszemle. — 12.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 17.00: Hírek. — 22.00: Hírek. Sport. — 24.00: Hírek. — Petőfi rádió: 344 m-es középhullám. — 6.30: Jó reggelt, gyerekek! 6.40- Torna. — 6.50: Szórakoztató zene. — 7.10: Azonos a Kossuth rádió műsorával. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 23.00: Műsorzárás. A BARÁTI RÁDIÓ MAGYAR ADÁSAI: Moszkva minden nap 7—7.30: a 25. 81 és 41 m-en; 18—18.30: a 49 m-en, hétfőn és pénteken még 16 — 16.30 is a 40 m-en. Uzsgorod 9 és 17.30 a 337.1 m. Besztercebánya, Pozsony II., Kassa II.: hétköznap 6.15—6.30., 14 —14.10. 17.20 —18. a 427.9 m-en. Román rádió hétköznap 5.40 — 6. 261, 397 m; 14.15 — 14.45: 261, 397 m; 18.15—13.40: 261, 397, 1335 m (szombaton csak 261 és 1935 m), 20.30 — 21.15: 261 m; vasárnap 7 — 7.20: 261, 397 m; 12.20 — 13: 261, 397 m; 18 — 19: 261, — 11 •ZI APÁTI RÁDIÓK HULLÁMHOSSZAI: Moszkva I.: 17.24 m, 1935 m, nappal 31, 25. 19 m, este 50 és 10 méteren. Moszkva II.: 1500 m, 547.4 m, 25, 41 és 50 méteren. Moszkva 111.: 344 m és 49 m, Lvov 320.9 m, Minszk 1068 m, Kisihyev 300.6 m, Kiev: 1435 m. Odessza: 256.6 m, Uzsqorod 331.1 m, Praha I.: 1102.9 m, Bratislava: 273.5 m, Banska-Bystrica: 427.9 m, Kosice 243.5 m, Praha II.: 470 ° m. Buciról:» > : 351.3 m, Warszawa I.: Í322 m, Warszawa II.: 367 méter, Szófia I.: 352.7 m. Szófia II.: 506 m, Berlin 375 m. rágzó mezőgazdaság útján. — 19.15: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.17: Jó munkáért — szép muzsikát. — 20.20: Arcképcsarnok. — 21.20: Gúth Ágoston javasolta... — 21.25: Tánczene. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 23.35: Éji zene. — 0.10: Lukács István cimbalmozik. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Művész lemezek. — 14.40: Vidám zene. — 15.20: Mai operettekből. — 16.20: Márványba vésett verssorok. — 16.40: Ifj. Kovács Imre zenekara játszik. — 17.20: Kezdődik a pártoktatási év. — 17.40: Kamarazene. — 18.30: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 18.50: Részletek Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjéből. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.00: Francia szerzők kórusművei. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Opera részletek. — 21.20: Egészségvédelem tudományosan kidolgozott módszerekkel. — 21.30: Hétmérföldes léptekkel ... — 22.00: Vidám dalok és táncok. — 22.30: Rafael Márta énekel, Petri Endre zongorázik. Kossuth rádió 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.20: Híres király híres háborúja. — 9.40: A Marczibányi téri Általános Leányiskola énekkara énekel. — 10.10: Nyári Károly és zenekara játszik. — 10.50: Balettzene. — 11.30: Új hajtás. — 12.10: Verdi operáiból. — 13.00: Hangszerszólók. — 13.20: Sárközy: Szelistyei asszonyok — daljátékrészletek. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora a kisiskolásoknak. — 15.10: Magyar mezők virágai. Népdalok. — 15.25: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 15.55: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. — 16.10: Klastrompuszta. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.25: Egy falu — egy nóta. — 17.55: Pillantás a nagyvilágba. — 18.00: Ígéretek nyomában ... Ankét. — 18.20: „A mikrofon előtt”: Antal István. Zenés beszélgetés. — 19.00: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — Kapcsoljuk a VI. stádiót i ► . A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 20.20: Rácz Aladár cimbalmozik. — 20.35: Janacek, Jenufa (Az árva leány). Opera három felvonásban. — 22.15: Az operaközvetítés folytatása. — 22.55: Szórakoztató zene. — 0.10: Verbunkosok. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Zenekari muzsika. — 14.40: Népzene. — 15.20: Kertész Lajos zongorázik. — 15.47: Mesélő muzsika. — 16.30: A zenehallgatás művészete. — 17.25: Bolgár népi muzsika. — 17.45: A pártoktatási év előtt. Propagandisták és hallgatók a tanulásról. — 18.00: Kamarazene. — 18.35: Az öreg teknősbéka. — 19.00: Filmzene. — 19.30: Glier, a szovjet muzsikusok tanítómestere. — 20.00: „Csütörtökön este.” Népdalok. — 20.40: Makótól — Londonig. — 21.00: Tánczene. — 21.30: Sporthíradó. — 21.50: Vidám kórusok. — 22.26: Szabó Ferenc: Ludas Matyi — szvit. OKTOBER 14 Kossuth rádió 8.10: Mezei csokor. — 9.00: Dalok. — 9.20: Hamupipőke. — 10.10: Pestyánszky Ella Brahms-, és Liszt-dalokat énekel. — 10.30: Füles és Bundás a cirkuszban. — 10.50: Az Okos Mackó. — 11.00: Lányok, asszonyok... — 11.20: Ljepin: Valahol már találkoztunk. Filmzene. — 11.30: Magyar operákból. — 12.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 12.35: Úttörő-híradó. — 13.00: Tánczene. — 14.15: A Textil Szakszervezet népi zenekara játszik. —*14.40: Kiss Ferenc hegedül. — 15.10: A szovjet irodalom története. Szimonov. — 15.40: Két operettnyitány. — 16.00: Orosz nyelvtanfolyam kezdőknek. — 16.20: Elkészülni... Vigyázz ... Rajt! Fiatalok sporthíradója. — 16.40: Haydn: G-dúr vonósnégyes. — 17.10: A Társadalmi Szemle legújabb számának ismertetése. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Az ismeretlen VI. kerület. — 18.20: Mendelssohn: Ruy Bias — nyitány. — 18.30: Magyar Képeskönyv. — 19.00: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.02: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! -- 20.25: A varsói VIT holland küldötteinek hangversenyéből. — 20.45: Emlékkönyv. — 21.05: Opena részletek. — 21.40: Sporthíradó. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Tánczene. — 22.50: „Az orgona kezdete!” — 23.00: Szép esti muzsika. — 0.10: Hallgatók és csárdások. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Operarészletek. — 14.50: Népi zene — népi tánc. — 15.30: Magyar kamarazene. — 16.00: Szovjet népek dalaiból. — 16.25: A győzelem tudománya. Előadás. — 16.40: Zenekari muzsika. — 17.17: Zendülés az urfiért. — 17.47: Ravel-művek. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Két asszony szerelme. — 20.15: Ünnepi hangversenyek Bartók Béla (1881 — 1945) emlékére. — Kb. 21.20: Molnár Aurél zenei riportja. — 21.40: A hangverseny folytatása. — 22.30: Szórakoztató zene. OKTÓBER 15 WSMUa Kossuth rádió 8.10: Indulók, és táncok. — 8.50: Operettkettősök. — 9.20: Úttörő-híradó. — 9.45: Magyar szerzők gyermekdarabjaiból. — 10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: Hegedűmuzsika. — 11.30: Rendkívüli kiadás. — 11.40: Madrigálok. — 12.10: Őszi séta. Hangi. — 13.00: „Hull a szilva.” Magyar népi muzsika. — 13.40: Fúvószenekari hangverseny. — 14.15: Szórakoztató zene. — 15.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.40: 1944. október 15: a Horthy-rendszer árulásának betetőzése. — 16.00: Könyv, muzsika, színház. — 16.40: Chopin: Prelüdök. I. — 17.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.00: Tánczene. — 18.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Ismertetjük ma esti és holnapi műsorunkat. — 19.05: Utón — útfélen. — 19.10: Szombat esti muzsika. — 20.20: „Házasságnak dicsérete.” — 22.15: Tánc éjfélig. — 0.10: Csárdások. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Operettrészletek. — 15.00: Dalok. — 15.20: Az opera mindenkié. Puccini: Turandot. — 16.20: Tánczene. — 17.05: Akik szívükben fiatalok. Dickens.. — 17.30: Áriák és dalok. — 18.00: Don Quijote. III. A Búsképű Lovag vezeklése. — 18.30: Kamarazene. — 19.00: Külpolitikai kalauz. — 19.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.45: A balatoni hajóraj. — 20.00: Északi népek kórusai énekelnek. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Operarészletek. — „Este van már.” Népdalok. — 22.00: Zenekari hangverseny. OKMII 16 Kossuth rádió 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Fotoamatőrök öt perce. — 9.00: Új zenei újság. — 10.10: Kíváncsiak klubja. Rádiójáték. — 11.00: Népdalok és táncok. — 11.25: Őszi barangolás. — 12.15: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 13.30: Hangos naptár. — 14.15: Jó munkáért — szép muzsikát. — 15.00: Helyszíni közvetítés a 100. Magyar—osztrák válogatott labdarúgómérkőzésről. — Szünetben, körülbelül 15.45: Egy hét a külpolitikában. — 17.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 18.40: Tánczene. — 19.18: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.20: Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél. Operett egy felvonásban. — 21.20: Bach: cisz-moll preludium és fuga a Wohltemperiertes Klavier-ból. — 21.30: A vasárnap sportja. Totóhírek. — 22.10: Szórakoztató zene. — 23.00: Zenekari hangverseny. — 0.10: Utry Anna énekel. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 8.00: Fúvószene. — 8.30: Unitárius vallásos félóra a stúdióból. — 9.00: Bura Pál és zenekara játszik, Kotlári Olga és Béres Ferenc énekel. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Vidám szüret. — 11.40: Részletek a varsói VIT braziil küldötteinek díszhangversenyéből. — 12.20: Keringők. — 12.30: A világirodalom humora. — 13.00: Tavaszi hangok. Vígopera két felvonásban, előjátékkal — 14.35: Filmzene. — 15.00: Tudósok a mikrofon előtt. — 15.20: A Pitvarosi Népi Együttes műsora. — 16.00: Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel és Fazekas Mihály megzenésített műveiből. — 17.00 „Bögöly”. — 18.00: Könnyű szimfonikus zene. — 18.35: Szivárvány. Zenés, irodalmi tarka est. — 19.30: Színes magyar népi muzsika. — 20.20: A Tartós békéért, népi demokráciáért! c. lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Népek dalai. — 21.56: Zenekari hangverseny. A Moszkvai Rádió műsorából VASÁRNAP, OKT. 9. MOSZKVA I.: 18.00: Népzene. — 19.00: Kálmán Marica grófnő. — 22.05: Dalest. MOSZKVA II.: 17.20: Esztrád. — 18.00: Dargomizszkij-dalok. — 20.00: Csilei zene. — 21.00: Táncest. — 21.30: Muszoraszkijoperákból. — 22.05: Szerenádok. HÉTFŐ, OKT. 10. MOSZKVA I.: 16.00: Szimfonikus hangverseny Leningrádból. — 18.30: Hárfadalok. — 19.30: Kamarazene. — 22.20: Beethoven: Zon gora és zenekari verseny. MOSZKVA II.: 21.00: Operetthangvers. — 21.30: Kamarazene. KEDD, OKT. 11. MOSZKVA I.: 17.45: Hangverseny Kazányból. — 21.00: Beethoven: V. szimf. — 22.05: Nyugati könnyű zene. MOSZKVA II.: 16.15: Hervé: Nebántsvirág. — 18.00: Filh. zenekar. — 21.00: Könnyű zene. SZERDA, OKT. 12. MOSZKVA I.: 16.45: Doluhanova hangversenye. — 21.00: Dalest. — 22.05: Ivanováka hangversenye. MOSZKVA II.: 18.00: Hangverseny közvetítés. — 20.15: Tarka zene. — 21.00: Orosz kamarazene. — 21.30: Haydn: óra szimfónia. — 22.05: Operetthangverseny. CSÜTÖRTÖK OKT. 13. MOSZKVA I.: 16.30: Ünnepi dalok és táncok. — 17.20: Opera. — 21.00: Hazafias dalok. — 22.25: Szovjet operettzene. MOSZKVA II.: 17.35: Népzene. — 18.00: Hangverseny közvetítés. — 20.10: Szovjet zene. — 21.00: Operetthangverseny. — 21.30: Olasz dalok. — 22.05: Csajkovszkij hangverseny. PÉNTEK, OKT. 14. MOSZKVA I.: 21.00: Hangverseny. — 22.05: Csajkin-hang. — 22.35: Külföldi könnyűzene. MOSZKVA II.: 18.00: Hangversenyközvetítés. — 22.05: Belorusz népzene. — 22.25: Szovjet zene. SZOMBAT, OKT. 15. MOSZKVA I.: 16.00: Kívársághangverseny. — 16.30: Szovjet dalok. — 17.25: Hangverseny Leningrádból. — 22.05: Kedvelt zenék és előadók. — 23.20: Magyar népzene. MOSZKVA I., 19.15: Hangversenyközvetítés. — 21.00: Rossini: A sevillai borbély. ■■■■■■■■■■■■■aBBBaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaBI