Esti Hírlap, 1962. október (7. évfolyam, 230-256. szám)

1962-10-08 / 236. szám

Az Erzsébet-híd szívkamráj­ában Süllyesztik a pesti hídfő környékét Folyosólabirintus a vasbetonban — Kevés a teherautó, több kellene A téren már csak egy fa áll magában — az sem sokáig. El­viszik alóla a földet. Az Erzsébet-híd pesti híd­főjének betontetőjén állunk, Ligeti János építésvezető-he­lyettessel. Alattunk, a mint­egy négy-öt méter mélyen dol­gozó eszkavátor egy-egy fogás­sal egyszerre köbméternyi föl­det tesz a teherautóra. Azzal a kérdéssel fordulunk Ligeti Jánoshoz: mondja el, mi újság a pesti oldalon? — Az a nagy gép, amely a templomnál dolgozik — mond­ja —, felhúzza az úgynevezett Larssen-pallókat. Ezeket az acélpallókat tíz-tizennégy mé­ter mélyre vertük le az agyag­ba, szorosan egymás mellé, hogy talajvíz ne juthasson a munkagödörbe. A hídfő olyan, mint egy ha­talmas betonerőd. Megkezdték már a kőburkolási munkát, ez­zel a terv szerint december végéig készen lesznek. A tér jelentős része már négy-öt méterrel „lesüllyedt’’. A Március 15. téri templom Szintjén állunk. Eddig innen öt-hatezer köbméter földet vittek el. A markológép napi teljesítménye hét-nyolcszáz tonna föld kitermelése is le­hetne. Csak... — Kevés a teherkocsi — jegyzi meg az építésvezető­helyettes. — Hat-hét kocsi he­lyett tizenöt kocsi kellene a nappali műszakra is. Éjjelre jobban ellát bennünket a TE­­FU, de nappal többször gon­dolhatnának ránk, mert így lassan megy a munka, s a markológépet is csak húsz­huszonöt százalékosan lehet kihasználni. Kezelőfolyosókon át jutunk le a csaknem tizenkét méter mélyen fekvő hídfő szívébe. Már a postaaknákról és a gáz­vezeték aknájáról elmondhat­juk: olyan szépek, mintha la­kószobának készültek volna. A szívkamra teljesen vízhatlan lesz. Ligeti János elm­ondta, hogy majd ezekhez a lehor­gonyzó csavarokhoz kötődnek a hidat tartó kábelek. A folyo­sókon át pedig majd naponta ellenőrzik, mennyire koptatta el őket a híd forgalmának üte­me, dobogása. Lesüllyesztik a teret az Erzsébet-híd pesti hídfője körül. Pártértekezletek a főváros kerületeiben Vasárnap a főváros több ke­rületében tartottak értekezle­tet a kongresszusra készülődő budapesti pártszervezetek kül­döttei. Az I. kerületi vállala­tok, intézmények kommunis­táinak az Általános Épületter­vező Vállalat székházában rendezett tanácskozásán Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a műve­lődésügyi miniszter első he­lyettese is részt vett. A kerü­leti pártbizottság beszámoló­jának, az MSZMP-szervezetek munkájának, feladatainak megvitatása után megválasz­tották a kerület új pártvezető­ségét, amelynek titkára Anda János lett. A VI. kerület kommunistái­nak az ÉDOSZ-székházban le­zajlott értekezletén a párt Központi Bizottságát Kállai Gyula, a Politikai Bizottság tagja képviselte. A kerületi pártbizottság titkárává Sar­lós Istvánt választották. A XV. kerületi pártértekez­letet a rákospalotai tanácshá­zán — Sándor József, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának részvételével — tar­tották meg. Az újonnan meg­választott kerületi pártbizott­ság titkára Varga Péter lett. A XVI. kerületi pártszerve­zetek küldöttei az Ikarus-gyár művelődési házában tanács­koztak. Az értekezleten Né­meth Károly, a párt Központi Bizottságának tagja is részt vett. A kerületi pártbizottság titkárává Uzsoki Istvánt vá­lasztották. Rákoskeresztúron, az Egye­sült Vegyiművek művelődési termében vitatták meg a XVII. kerületi kommunisták a pártszervezetek időszerű fel­adatait. Az értekezleten, ame­lyen Csikesz Józsefné, a buda­pesti pártbizottság titkára is megjelent, dr. Kiss Ferencnét választották meg a kerületi pártbizottság titkárává. (MTI) 1963. október 8. hétfő VH. évfolyam, 236. szám Ara 60 filér Olasz fasiszták provokációi Tömegverekedés Rómában és Milánóban Róma, október 8. Hírügynökségi jelentések szerint Rómában vasárnap es­te az Olasz Szocialista Párt­hoz tartozó fiatalok felvonul­tak az ismeretlen katona sír­jához, hogy elhelyezzék ko-i szólóikat a párt megalapítá­sának 70. évfordulóján. A felvonulókat az emlékmű előtt fasiszta huligánok meg­támadták. Ökölharcra került sor, az egyik utcában egy kisebb bomba is robbant. Egy felvonulót, aki megsebe­sült, kórházba szállítottak. A rendőrség a fasiszták közül tí­zet letartóztatott. Milánóból jelentik: Vasárnap nagyobb tömeg tüntetett a milánói spanyol konzulátus épülete előtt. A tüntetők követelték, hogy bocsássák szabadon a spa­nyol haladó erőknek a kö­zelmúltban börtönbe vetett vezetőjét. A tüntetés hírére a spanyol diktatúra híveinek kisebb cso­portja a helyszínre sietett és verekedést provokált ki a tün­tetőkkel. A rendőrség közbelé­pésére a rend helyreállott, még mielőtt sebesülések történtek volna. Harcok jemeni és szaud-arábiai csapatok között A trónkövetelő a határ közelében tartózkodik Szanaa, október 8. Az AP hírügynökség a kai­rói rádió jelentésére hivatkoz­va közli, hogy Jemen északi határán ütközet folyik a jeme­ni és szaud-arábiai fegyveres erők között. Szaud király ka­tonái, főként testőrségének tagjai, igyekszenek elérni a ha­tártól mintegy 50 mérföldnyi­­re délre fekvő Szada városát. Mint a rádió, jelentette, az utóbbi 48 órában már több kisebb összetűzés volt a köztársaságiak és a szaúd-arábiai betolakodók között. Hasszán herceg trónkövete­lő, a hírek szerint a határhoz közel fekvő Najranban tartóz­kodik, táviratot intézett U Thant ügyvezető ENSZ-főtit­­kárhoz és Zafrullah Khanhoz, a közgyűlés elnökéhez, hogy — mint mondotta — „megma­gyarázza a való helyzetet az országban”. A herceg távirato-'­­­ban azt állítja, hogy a nép őt­­ támogatja. Azt is közölte, hogy­­ a vezetése alatt álló emigráns­­ kormány külügyminisztere­­ nemsokára az ENSZ-közgyű­­lésre New Yorkba érkezik. Mint ismeretes, a köztársasági kormány külügyminisztere, Aini, már az ENSZ székhelyén tartózkodik. A MEN hírügynökség jelen­ti: Ahmed Macha, Jemen kai­rói megbízottja megbeszélést folytatott Irak, Libanon, Szu­dán, Marokkó és Tunézia ügy­vivőjével. Az eszmecserék után az iraki szóvivő kijelen­tette, hogy kormánya a közel­jövőben el fogja ismerni a köztársasági Jement. A szanaai rádió mai adásá­ban hírül adta, hogy a legfelsőbb védelmi ta­nács tanácskozásra a fővá­rosba rendelte a sejkeket, a törzsek vezetőit. A tanács első hivatalos ülését október 14-én tartja. A rádió arról is beszámol, hogy a kor­mány 52 szakértőt kért az EAK-tól, hogy segítséget nyújtsanak a különféle minisz­tériumok megszervez­ésében. Az AFP a MEN hírszolgálati irodára hivatkozva közli, hogy Bagdani jemeni miniszterel­nökhelyettes kijelentette: minthogy az Egyesült Államok késlekedik az új kormányt el­ismerni Jemen felül fogja vizsgál­ni azokat a megállapodá­sokat, amelyeket még a királyi rezsim kötött az Egyesült Államokkal. Ez különösképpen az amerikai petróleumtársaságok számára lesz hátrányos. Az AP kommentátora sze­rint „a törzsek képezik Jemen jövőjének a kulcsát. Ha az or­szág lakosságának 80 százalé­kát kitevő törzsek Szalal köz­­társasági rendszerét támogat­ják, akkor az ezredes a kor­mány élén marad. A jemeni törzsek híres harcosokból áll­nak, és e harcosok létszáma jóval meghaladja a reguláris hadsereg állományát. A tör­zsek 70 százaléka a Zaidi ne­vű muzulmán szektához tarto­zik, amelynek hite szerint Al­lah nem hallgatja meg az imádságot az imám, az állam egyházi és világi feje nélkül. Nyilván erre épített Hasszán, amikor New Yorkból Szaúd- Arábiába utazott, hogy felve­gye a harcot a forradalmárok ellen” — véli az amerikai kommentátor. Nagyszabású fogadás az NDK nemzeti ünnepén Berlin, október 8. Az NDK fennállásának 13. évfordulójára rendezett hiva­talos ünnepségeket vasárnap eeste nagyszabású ünnepélyes fgadás zárta le. Walter Ulbricht, az NSZEP központi bizottságának első titkára, az államtanács elnöke, Oetto Grotewohl, a miniszter­­i nács elnöke és dr. Erich I­­rrens professzor, a Demok­ratikus Németország Nemzeti Frontja országos tanácsának elnöke meghívására több száz vezető személyiség vett részt a fogadáson. A párt és a tö­megszervezetek képviselőin kívül számos tudós, művész, kiváló munkás, a néphadsereg tisztjei és kitüntetett katonái, a diplomáciai testület tagjai és sok külföldi vendég jelent meg. A fogadáson Walter Ulb­richt pohárköszöntőben hatá­rozta meg az NDK célját, amit így foglalt össze: béké­ben és kapitalista kizsákmá­nyolás nélkül élni. A diplomáciai testület nevé­ben Pervuhin, a Szovjetunió nagykövete méltatta azt a te­vékenységet, amellyel az NDK nagymértékben hozzájárul a német és a berlini kérdés bé­kés megoldásának eléréséhez. Kis kirándulás Október első vasárnapján nyári idő köszöntött a fő­városra. Sokan kirándultak, sőt, a nyitvatartó strandok medencéi is megteltek für­­dőzőkként is . Uzsonna a füvön a Szabadság-hegyen. Oly jó ez a vasárnap ... ... Nem mindenkinek. A CF 26—80 rendszámú autó utasai Gyöngyös közelében rövid pihenőre kiszálltak. Néhány perc múlva a sebesen robogó CE 30—04 személykocsi — egy hirtelen felbukkanó gyalogost kerülve — belerohant a szabályosan parkírozó Skodába és felborította. A karam­bolozó kocsi utasai megsérültek.

Next