Esti Hírlap, 1964. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1964-09-14 / 216. szám

A fővárosban egy hét alatt 300 alapszervi vezetőségvá­lasztó KISZ-taggyűlést tar­tottak. Október 15-ig egyéb­ként a KISZ valamennyi bu­dapesti alapszervezetében megtartják a vezetőségvá­lasztó taggyűléseket. A KISZ budapesti küldöttértekezletét pedig november 20—21-én tartják. A Magyar Nők Országos Tanácsának egyik legnépsze­rűbb kiadványa a ,,Szülők­nek a nevelési tervről” cí­mű kiskönyv a napokban újabb százezer példányban látott napvilágot. KIVIRÁGZOTT egy gyü­mölccsel teli szilvafa Kapos­várott, a Hunyadi János ut­ca 46. számú ház udvarán. Gyümölcs és virág együtt a fán nem mindennapi lát­vány. Már sorozatban készülnek a kisképernyős televízió­­készülékekhez a képcsőballo­nok a Nagykanizsai Üveg­gyárban. Az év végéig össze­sen 27 ezer ballont gyárta­nak. Sokan panaszkodnak reu­matikus bántalmakra a vas­ércbányászok közül Ruda­­bányán. A bányaüzem veze­tősége most úgy határozott, hogy a községben levő 500 személyes régi fürdőt kor­szerűsíti és a reumások ren­delkezésére bocsátja. Emel­lett Rudahegyen korszerű, 200 személyes fürdőt építe­nek. GYÓNI GÉZA emlékkiál­lítás nyílt tegnap Gyulán, az Erkel Ferenc Múzeumban. A megnyitón Beck Zoltán mu­zeológus méltatta a 30 évvel ezelőtt született költő mun­kásságát. A 80. bécsi nemzetközi vá­sárt Adolf Scharf osztrák köztársasági elnök vasárnap megnyitotta. A vásáron több mint 2700 osztrák és kétezer külföldi cég mutatja be ter­mékeit. A külföldi kiállítók között találhatjuk Magyaror­szág, az NDK, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia kiál­lítóit Nem adta meg az elsőbbséget a gyalogosnak Pesterzsébeten, a Dózsa György út és Kossuth Lajos utca torkolatában Horváth Györgyné 53 éves asszony fi­gyelmetlenül az arra haladó HÉV-szerelvény elé lépett és súlyos, nem életveszélyes sé­rüléseket szenvedett. Ugyan­így özv. Bogár Vilmosné 73 éves budapesti lakos, akit a Karinthy Frigyes út és Egry József utca kereszteződésében elütött Mojzes János 19 éves gépkocsivezető teherautójá­val. A baleset oka: Mojzes nem adott elsőbbséget a sza­bályosan haladó idős asz­­szonynak. IX. évfolyam, 216. szám 1964. szeptember 14. hétfő A KÖZLEKEDÉSI IGAZGATÓSÁG MAI TÁJÉKOZTATÓJA Milyen autóbuszok és villamosok közlekednek az Erzsébet-hídon át Megváltozik a Baross-teret érintő egyes járatok útvonala * Megszűnik az Erzsébet­ királyné út és a Belváros közvetlen összeköttetése ♦ Három autóbusz végállomása a pesti hídfőnél Az Erzsébet-híd megnyitá­sa jelentősen tehermentesíti a szomszédos hidakat és cso­mópontokat — ezzel a meg­állapítással kezdte ma dél­előtti sajtótájékoztatóját Nagy Rudolf főmérnök, a Fővárosi Tanács Közlekedé­si Igazgatóságának helyettes vezetője. A közlekedési szak­emberek ugyanis már megál­lapodtak, hogy az új Erzsé­bet-hídon milyen villamosok és autóbuszok járjanak. Az Erzsébet-hídon négy villamos és a betétjáratok­­kal együtt nyolc autóbusz­­járat halad majd át. A hídon a következő villa­mosok közlekednek: a 19-es a Keleti pályaudvar és a Ke­lenföldi pályaudvar között, a 68-as a Kerepesi út és a Mó­ricz Zsigmond körtér között, a 60-as a Keleti pályaudvar és a Csörsz utca között, és a 44-es Zugló, Rákospatak és a Moszkva tér között. A Rákó­czi úton a férőhely a jelen­legihez képest 15 százalékkal nő. Az Erzsébet-híd megnyi­tásával egy időben megvál­tozik a Baross teret érintő egyes villamosjáratok útvo­nala, így a 23-as a Keleti pá­lyaudvar—Közvágóhíd útvo­nalon, a 67-es Rákospalota- MÁV-telep és a Keleti pá­lyaudvari HÉV-végállomás között közlekedik. Az utóbbi elhatározásnak előreláthatóan a XIV. és a XV. kerület lakossága részé­ről sok ellenzője lesz, ugyan­is az Erzsébet királyné útja környéke és a Belváros közvetlen összeköttetése megszűnik. A közlekedési igazgatóság az­zal indokolja a 67-es Keleti­ig való járatását, hogy a leg­közelebbi visszafordítási le­hetőség csak a Déli pályaud­­varnál lenne, és a körülbelül 100 perces fordulóidő miatt egyenetlenné válna a 67-es forgalma. Még ha ez az ér­velés indokolt is, akkor sem helyeselhető, hogy az Erzsé­bet királyné útja mentén la­kóknak, akik például a Nagykörútra akarnak bejut­ni, át kelljen szállniuk a Ke­leti pályaudvarnál. Most épül belső Zuglóban a Kacsóh Pongrác úti lakótelep, s an­nak egyetlen összeköttetése a város belsejével a 67-es vil­lamos, s az új lakótelep valameny­­nyi lakosát ezek szerint át­szállásra fogják kényszerí­teni. Meg kellene találni a mód­­ját annak, hogy az Erzsébet királyné útról a Belvárosig átszállás nélkül juthassanak el a villamosutasok. Az új Erzsébet-hídon a következő autóbuszok közle­kednek majd: a 7-es Zugló és a Kelenföldi pályaudvar, a 7/c a Bosnyák tér és a Kosztolányi Dezső tér, a 8-as a Március 15. tér és az Irhás­­árok, a 8'a a Március 15. tér és a Farkasréti temető, a 16- os a Március 15. tér—Vár— Moszkva tér—Március 15. tér útvonalon, a 19-es a Nagy Lajos király úti lakótelep és — a Déli pályaudvar érinté­sével — a Goldmark Károly utca, a 19/a a Nagy Lajos király úti lakótelep és a Dé­li pályaudvar s végül a 89-es az Aszódi úti lakótelep és a Naphegy tér között. Három autóbuszjáratnak tehát az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél lesz végállomá­sa. Az Erzsébet-híd megnyitá­sa után a Lánchídon csúcs­időben 223 autóbusz helyett csak 165 autóbusz, a Szabad­­ság-hídon 50 autóbusz és 57 villamos helyett 28 autóbusz és 43 villamos közlekedik. Az autóforgalom is csökken a többi hídon. „Jól vette az akadályt, de legközelebb vigye magával lovát is.. Távoli ígéret Segíteni kell a pesterzsébeti háztartások gázhiányán Pesterzsébetről érkezett a panasz: hosszabb ideje nem kap gázt a háztartások nagy része. Ebben a kerületben igen sok család használja a házhoz szállított vagy a tele­pekről hazavitt gázpalacko­kat. Az elosztást két telep végzi, a szükséglet hozzáve­tőlegesen háromszáz palack, de ennek alig felét tudják csak rendelkezésre bocsátani. Van, amikor ennél is lénye­gesen kevesebbet. A gázhiányt az illetékesek „objektív nehézségekkel” ma­gyarázták: szállítás, palack­hiány stb. Megkerestük az ÁFORT-ot, ahol a „gázpalack-részleg” vezetője, Frank Károly el­mondta, hogy a súlyos hiá­nyosságokat valóban rajtuk kívülálló tényezők okozzák. A szőnyi finomítóban nagy­javítás folyt, ezért kevesebb a gázpalack. Ezen a héten már valamit javul a helyzet, de az igények maradéktalan kielégítése csak 1966-ra vár­ható. Ekkor készül el a haj­­dúszoboszlói földgázbontó és ennek üzembeállítása se­gít majd a háztartásokon. 1966 nagyon távoli időpont. A pesterzsébeti, háztartások égető gondján sokkal előbb kell segíteni. Mindenképpen. Szikra Lapnyomda Politikai napilap Főszerkesztő: Kelen Béla Szerkesztő: Paizs Gábor Szerkesztőség: vm.: Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 142—220* 343—100* Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató Kiadóhivatal: Budapest. VIII.: Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100 Terjeszti a Magyar Posta Index: 23 002 Mától kezdve egy héten át délután 2 órakor nyit a Mezőgazdasági Kiállítás Halmas, pezsgő viták, népes csoportok teszik elevenné ezeken a délelőttökön is. A mezőgazdasági kiállítások történetében először egy tel­jes hét délelőttjeit a szakem­berek eszmecseréjére, bemu­tatókra, tapasztalatcserére szentelik. A szakmai hét megkezdődött. Lesz-e sikere? Ma Baranyából, Bács-Kis­­kun, Csongrád, Tolna megyé­ből és Budapestről jött el négyezernél több mezőgazda­­sági szakember. A követke­ző napokban a többi megye kerül sorra. Az első nap programjában a szarvasmar­ha-, a sertés-, a baromfite­nyésztés, a szántóföldi nö­vénytermesztés, üzemszerve­zés és a mezőgazdasági mű­szerezés szakkérdései szere­pelnek. A szakmai héten 26 ezer szakember látogat el délelőttönként a mezőgazda­­sági kiállításra. Jugoszlávia 6 és fél millió font sterling kölcsönt folyó­sított Tanganyika és Zanzi­­bár Egyesült Köztársaságnak. Ebből az összegből bőrgyárat, négy vágóhidat és négy hűtő­házast építenek. A közönség számára csak délután két órától nyitja meg kapuit a vásár — még­hozzá az egész héten. Tehát a kőbányai vásár­város délelőtt elnéptelenedik, tereire csend borul? Nem. sz- Súlyos szabálytalanságok az egyik kispesti rendelőintézetben A jogtalan táppénzek visszafizetésére kötelezte a bíróság a tanács egészségügyi osztályát A Szakszervezeti Társada­lombiztosítási Központ ellen­őrei a múlt esztendőben meg­állapították, hogy az egyik kispesti rendelőintézetben a betegállományba helyezésnél szabálytalanságok történtek. Emiatt fegyelmi eljárásra is sor került, majd a XIX. ke­rületi Tanács egészségügyi osztálya ellen, amelynek fel­ügyelete alá az intézet tarto­zik,­­ a jogtalanul kifizetett táppénzek visszatérítésére az SZTK kártérítési pert indí­tott. Keresetét arra alapítot­ta, hogy az orvosok mulasz­tásáért a tanács egészségügyi osztálya felelős. A bírósági tárgyaláson ki­derült, hogy például egy sofőrt magánorvosi bi­zonyítvány alapján utólag, körzeti orvosi vizsgálat nélkül vettek táppénzes ál­lományba. Egy tisztviselőnő lázasan, epebántalmakra panaszkodva jelentkezett a körzeti orvos­nál. Bár panaszait a vizsgá­lat nem támasztotta alá és kiegészítő vizsgálatokon sem vett részt, mégis táppénzes állományba helyezték. A be­teg felülvizsgálatra nem je­lentkezett, beteglapját felszó­lításra sem vitte be. Ezután kórházban kivizsgálták, majd kijövetele után négy hétig táppénzt kapott, anélkül, hogy az úgyneve­zett négyhetes felülvizsgá­ló bizottság előtt megjelent volna. Amikor végül is a bizottság elé került, megállapították, hogy keresőképes. Nem sok­kal később — ismét újabb vizsgálatok nélkül —, szana­tóriumba utalták. Onnan ne­gatív leletekkel távozott, de furcsa módon mégis újból ke­resőképtelennek nyilvánítot­ták. Egy férfit, mint influenzás beteget, 11 napig úgy tartot­tak táppénzes állományban, hogy amikor már fent járha­tott, akkor sem jelent meg a kötelező felülvizsgálaton. Eb­ben az esetben a bíróság megállapította, hogy a körzeti orvos csak hét na­pig nyilváníthatta volna ke­resőképtelennek, a többi időre már csak a felülvizs­gáló vagy a szak­főorvos. A lefolytatott bizonyítás alapján a Fővárosi Bíróság úgy látta, a rendelőintézet orvosai nem tartották be a miniszteri előírást és így — a Munka Törvénykönyve értel­mében — a munkakörükben jogellenesen okozott kárért­ a tanács egészségügyi osztálya, mint munkáltató, az SZTK- val szemben felelősséggel tar­tozik. Ezért a bíróság az osz­tályt arra kötelezte, hogy a betegeknek jogtalanul kiutalt táppénzt és gyógyszerköltsé­geket az SZTK-nak fizesse vissza. H. E. Több mint egymilliós nyeremény a totón! A heti totófordulóban egyetlen 13 találatos szel­vényt találtak, amelynek nyereménye 415 386 forint volt. Ehhez a nyereményhez 647 221 forintos -1- 1-es juta­lom járult, s így a szerencsés totónyertes össznyereménye meghaladja az egymilliót. Össznyereménye: 1 062 607 forint! A 33 darab 12 találatos szelvény tulajdonosa 8391, a 451 darab 11 találatosé 614 forintot kap. A 3847 darab 10 találatos szelvényért 108 forintot fizetnek. 2, X, X, 7, Z, 1, 1, 1, X, Z, Z, Z, x, félbeszakadt 2. Tíz ember megsebesült a Kubát éltető tüntetők és a rendőrség között, a montevi­­deói repülőtéren történt ösz­­szetűzés alkalmából. A tün­tetők a diplomáciai kapcsola­tok megszakítása miatt távo­zó kubai nagykövetet búcsúz­tatták a repülőtéren. LÓVERSENY A vasárnapi galoppversenyek eredményei: I­ I. Pacsirta, 2. írnok, 3. Edi­son. Tot. 10:14, 10, II. 10. Bef.: 38 és 24. n. 1. Gazdász, 2. Dorabella, 3. Sürgős. Tot. 10:40, 17, 21, 18. Bef.: 123 és 106. I m­. 1. Deprimált, 2. Skandalum, 3. Karnevál. Tot 10:235, 39, 36, 19. Bef.: 906 és 532. IV. 1. Muzulmán, 2. Fregatt, 3. Bozsó. Tot. 10:30, 16, 27, 28. Bef.: 126 és 113. Hármas befutófogadás 10:1661. V. 1. Pampa, 2. Bakony, 3.­ Sandrapat. Tot. 10:37, 14, 16, 35. Bef. :82 és 181. VI. 1. Martalék, 2. Retorika, 3. Kassandra. Tot. 10:39, 20, 14, 21. Bef.: 195 és 250. VI. 1. Rizling, 2. Tabletta, 3. Istók. Tot. 10:38, 14, 13, 16 Bef.: 104 és 156, vm. 1. Capri, 2. Boglár, 3. Solferino. Tot. 10:60, 17, 15, II. Bef.: 194 és 129. IX. 1. Szabályos, 2. Ipoly, 3. Sorsom. Tot. 10:289 , 73 , 44, 33. Bef.: 2230 és 1086. X. 1. Fortély, 2 Bestia, 3. Dó-t­ri. Tot. 10:100, 26, 17, 20. Bef. 5 169 és 291. NAPTÁR Szeptember 14, hétfő, Szerén­­ke napja. A Nap kél 5.10, nyug­szik 17.58 órakor. A Hold kél 13.50, nyugszik 22.24 órakor. A Tabán és a Gellérthegy parkosítását és közművesíté­sét még ebben az évben be­fejezik. A két területet a Fő­városi Tanács belterjes park­ká, kertészetileg gondozott földterületté építi ki. A 3. tiszántúli jogászkong­resszus, amelyet Nyíregyhá­zán rendeztek, tegnap befe­jezte munkáját. A tiszántúli jogászok képviselői három napon át tanácskoztak a jog­­alkalmazás időszerű kérdé­seiről. KRÚDY-EMLÉKKI­ÁLLÍ­TÁST nyitottak tegnap Haj­dúböszörményben a Hajdú­sági Múzeumban. Az október 1-ig nyitva tartó kiállításon bemutatják azokat a Krúdy­­emlékeket, amelyeket a leg­utóbbi időkben gyűjtöttek. A Hadtörténeti Múzeum udvarán, a budai Várban árokásás közben nagy meny­­nyiségű török ágyúgolyóra bukkantak. A „MISS AMERICA 1965” címet Vonda Kay Dyke, 21 éves arizonai lány nyerte el Befejeződtek a budai Nap­hegyen a Naphegy tér, a De­zső utca és a Tigris utca út­építési munkálatai, amelyek­re az I. kerületi Tanács egy­millió forintot fordított. A vasúti áruszállítás éssze­rűsítésére, illetve a központi pályaudvarrendszer kialakí­tására vonatkozó vizsgálatok befejeződtek a Vasúti Tudo­mányos Kutató Intézetnél. Az első kísérletet Székesfe­hérváron hajtják végre. Nemzetközi Wartburg-ta­­lálkozót rendeztek Siófokon. A találkozón több száz kül­földi Wartburg-tulajdonos is részt vett. A vetélkedő győztese az NDK-beli Wer­ner Schönberg lett. A magyar gyógyszeripar termékeit már 70 országba szállítja­ a MEDIMPEX, de a gyógyszergyárak rekonstruk­ciója után tovább nőnek a gyógyszeripar külföldi kap­csolatai. Legújabban Viet­nam is bekapcsolódott a vá­sárlók sorába, ahol jövő év januárjában nagyszabású magyar gyógyszeripari kiál­lítást rendeznek. Tizenöt perces tűzharcra kerüll sor az olasz—osztrák határon az olasz alpesi vadá­szok és újnáci terroristák kö­zött, miközben az alpesi va­dászok négy, Ausztria felé menekülő terroristát akartak elfogni. A jugoszláviai ljubljanai erőművek nagy teljesítményű modern szénőrlő malmokat gyártanak a Dunai Vasmű­ben. A készülő verőlapátos szénőrlő malmok óránként 30 tonna szenet őrölnek meg. Újabb jelentős megrende­lést kapott Csehszlovákiából a Magyar Hajó- és Darugyári A csehszlovák belvizeken jól beváltak a váci gyáregység­ben épült vízibuszok, most újabb 2 személyszállító mo­toroshajóra jelentették be igényüket, valamint 100 kü­lönféle sportcsónakot: hor­gász-, vadász- és hordszár­­nyas csónakot rendeltek. Kerpel Pál gyógyszerész rövid szenvedés után elhunyt. Gyá­szolják felesége, fia, Tamás és menye, Agnes. Kedden, 13-én, fél 12-kor a rákoskeresztúri te­metőben (Kozma u. 6.) helyezzük örök nyugalomra. (x)

Next