Esti Hírlap, 1964. október (9. évfolyam, 231-257. szám)

1964-10-01 / 231. szám

Több a vagon — kevesebb a vasutas Rákos rendező. Az állomás épülete sárga kősziget a sín­tengeren, amelynek még hul­láma is van. A Szegedi úti sorompók között 70 centivel feljebb emelték a vágányo­kat, hogy alattuk később megépülhessen a régóta várt Hungária körúti aluljáró. A „hullámvasút“ — Most már mi is hullám­vasúton közlekedünk — mondják a vasutasok, cél­zásul arra, hogy a valódi, a városligeti itt magasodik a sínrengeteg szélén. S meg is jelenik a közelebbi hul­lámvasúton egy hatalmas, piros Diesel-mozdony. Trom­bitál, dübörög, nyikorog. Lassan megy, mert min­denütt dolgoznak. Az ötven­éves pályaudvar átépül, korszerűsödik. A megújho­dás a bejárat felől közele­dik, s elérte az állomás kü­szöbét, onnan beljebb; a hetvenéves falak között most karcsú fenyőoszlopok sűrűje támasztja a meny­­nyezetet, mert elaggott ez a ház, kikezdték a szünte­lenül döccenő, kattogó ko­csikerekek, amelyen az évek is messzire gurultak. A sárga falak ablakszemei még lát­ták a magyar vasút első mozdonyait, a hosszú kürtös, kacsacsőrű, pöfögős kis ma­sinákat — és azóta? ... Mostanában naponta 70— 80 vonat érkezik a pályaud­varra. Csak Szob felől, a határon túlról huszonkét szerelvényt fogadnak. Autó, gép, koksz, műtrágya. Azt mondják, hogy­­ ilyen még nem volt: naponta három­száz kocsival több áru ér­kezik a Rákosrendezőre a júliusi, az augusztusi meny­­nyiségnél, pedig akkor sem volt uborkaszezon. Csúcsfor­galmat emlegetnek, a kisza­bott feladatot (szeptember­ben a vonatok menetrendsze­rűsége hetvenöt, a vonatköz­lekedés terve hatvanöt száza­lékos legyen), túlteljesítik. Közben teljes erővel folyik az állomás átépítése. Régi, elkopott vágányokat, váltó­kat cserélnek, Kőbánya vas­tag vízcsöveit fektetik, búj­tatják át a sínek alatt Ar­­rább óriás olajtartálynak ásnak széles alapot a forgo­lódó földmarkoló gépek. A gurító — az állomás szí­ve. A pályaudvar fogadóvá­gányaira öt irányból berobo­gó hetven vonat minden ko­csiját szétkapcsolják, felvon­tatják arra a dombra, ahon­nan vissza már új sorokba gurulnak, más tájakra indul-­­ nak. Tizenöt évvel ezelőtt ezen a gurítón 24 óra alatt mozdítottak meg 1600 kocsit. Naponta 3000 kocsi Akkor mindenki úgy hitte, hogy Rákosrendezőn ennyi a határ. Ma: 3000 vagont kell naponta feldolgozni, ám a vasutasok létszáma a tava­lyinál százzal kevesebb, leg­többjük visszament falura, a termelőszövetkezetbe. A gu­rító se változott, felújítása csak két év múlva kezdődik. A kocsik elrendezése, a vo­natok kiállítása lassú a nagy teljesítményű, újabb szerel­vényekért gyorsan forduló Diesel-mozdonyok mellett A sebes, erős gépek már indul­nának, amikor órákat kell még várakozni, hogy minden kocsi a helyére kerüljön. A tolatás dieselesítése, a gőz­­mozdonyok leváltása segíte­ne a felemás helyzeten. Ócska vagon az öltöző Rákosrendezőn nemcsak a gépek körül vannak bajok. Az emberek szociális ellátá­sa sem megfelelő. Ócska vas­úti kocsiban találjuk az egyik öltözőt, máshol: ebédlő, öl­töző, fürdő, mosdó, mellék­­helyiség — együtt áll. Az átépített területen hamaro­san tizenhét váltó lesz az eddigi négy helyett. Őrtor­nyot kérték, hogy egy köz­pontból állíthassák a váltó­kat. Pénz is lenne rá, de ha az idén nem használják fel, jövőre már késő: elvész. Se pénz, se őrtorony. Az állo­más vasutaslaktanyájában nemrégen felállítottak egy villanybojlert. A dolgozók kérték, hogy az egyik víz­csap helyett zuhanyrózsát szereljenek fel, mert külön­ben hogy fürödjenek a csap­ról. Néhány forint lenne az egész, ám hónapok óta nem teljesülhet kívánságuk, mert ilyen nagy állomás főnöké­nek, mint Rákosrendező, nincs annyi jogköre, hogy 20 forintos alkatrész beszerzésé­ben intézkedhessen. Engedélyt kell kérni a központból... Békés Attila Csúcsforgalom Rákos-rendezőn * A Diesel és a gurító * Pénz van, őrtorony nincs Isztambulba indul a vonat. (Visant felv.) GÉPÍRÁST, MÁSOLÁST a lakosság részére soron kívü­l készítenek a Fővárosi Nyomdaipari Vállalat leíró irodái. Bp., XL Bartók B. út 15. Bp. VIII. Rákóczi út 15. Bp., V., Marx tér 8. TÖKÉLETES KISZOLGÁLÁS Menyasszony-szolgálatot vezet be a tanács Budapesten. — Parancsoljon megtekinteni, export minőség! Húzza rá, elnök elvtárs KÉT NAP, KÉT ÉJSZAKA • KILENCÉVES KORÁTÓL • AKI MELLÉKESEN A KÖZSÉG ELSŐ EMBERE A jó palócok, a Mikszáth­­könyvekből híres jó palócok ma is élnek-halnak a két or­szágra szóló lakodalmakért. Szegényebb helyeken is két napig tart a menyegző, amelyre legalább száz ház­ból verbuválódik a vendég­sereg, de az új házasoknak bőségesen megtérül a lako­dalmi költség, hiszen leg­utóbb is Mátranovákon a La­katos-lány menyasszonytán­cán éppen egy tucat ezres hullott a násznagy kalapjá­ba. Nagy tisztesség érte a prímást Hogy kezdődik a mulat­ság? Úgy hogy télen csen­gés szán, máskor felpánt­likázott szekér repül a hegyek között Bárna köz­ségbe Csörge Géza zene­karáért. Mindig Bárnára, mindig csak odavágtatnak a szalagos sörényű lovak im­már tizenöt esztendeje, mi­óta Csörge Géza villanysze­relő megalakította a hétta­gú zenekart. Mert a palóc­országi lagzikban nemcsak az a fontos, hogy szépen muzsikáljon a prímás, ha­nem az is kell, főleg az kell, hogy két nap, két éj­szaka talpon tudjon ma­radni a banda, s rendületle­nül húzza a talpalávalót. Hanem két esztendeje prob­léma támadt a híres zene­kar körül. Ugyanis nagy tisz­tesség érte a prímást: meg­választották Bárna község tanácselnökévé. A megvá­lasztás utáni héten Mátra­­szelére kellett menni muzsi­kálni, már korábban megál­lapodtak az örömapával. Szombaton kezdődött az es­küvő, szerda este a szelei ember átbuszozott Bárná­ra és ugyancsak begyul­­ladtan kereste az újdonsült tanácselnököt. — Gratulálok, Géza! — szorongatta a tanácselnök kezét az öreg, de látszott raj­ta, hogy nem teljes szívből beszél. — Köszönöm Imre bátyám, üljön le! Már megvettük a triót Az öreg komótosan leült, térdére tette a kalapját, s nagy köntörfalazással kezd­te a mondókáját. — Sohse hittem volna, hogy így felviszi az isten a dolgod... Az elnök tudta, hogy mi bujkál az öregben, de hagy­ta, majd elmondja ő. Ha­nem felelni kellett vala­mit, hát azt mondta: — De több gondot is adott az isten. — Már megvettük a triót a lakodalomhoz — került közelebb a témához az öreg. A tanácselnök nem felelt erre semmit, a szeles ember meg nagyot sóhajtott. — Csak hát nyakig va­gyunk a pácban. — Miért, mi baj? — mu­tatta a meglepődöttet az el­nök. — Most szaladgálhatunk muzsikusok után, mert nem hinném, hogy ezek után el­jönnél. —■' Miért ne mennék, Imre bátyám? — Hát az elnökség miatt. — Attól még prímásnak is megfelelek talán... A zene a mindene Bárna tanácselnökét, a népszerű prímást magam is hasonló kérdéssel ostromo­lom, mint az a szeles ember, akinél akkora lakodalmat csaptak, hogy máig is emlé­keznek rá. — Valóban nem gondolt rá, hogy leteszi a­­hegedűt? ’ — Kilencéves koromban — meséli a fiatal tanácselnök — Rozner Gyulától, aki most is a zenekarodban játszik, megtanultam muzsikálni. Azóta a zene a mindenem. Nem tudnák lemondani róla. — S ha azt mondanák a járásban vagy a megyénél: Csörge elvtárs, mi nem he­lyeseljük, hogy tanácselnök létére prímáskodik... — Vitatkoznék. — Ha azt mondanák: tes­sék letenni a hegedűt meg a vonót. Azt mondja csendesen: — Inkább itthagynám ezt a széket, meg ezt az asztalt. Arra is kíváncsi vagyok, hogyan szólítják, minek ne­vezik a jó palócok lakodal­mán. Csakugyan, hogy szólí­tanak egy prímást, aki civil­ben tanácselnök? — Tisztességesen. Még ha nagyon jó kedvük van, ak­kor is. . — De hogyan? — Hát... —­­mosolyog az elnök —, azt mondják, hogy ezt meg ezt a nótát húzd el, Géza. Zagyvarónán történt a múltkor: elémtáncolt egy kapatos öregember, torka­­szakadtából dalolta a nótát, és két kézzel vezényelt ben­nünket, mint a karmester. Jó kedve csúcsán elkurjantotta magát: „Húzd rá, cigány.” De azonnal eszmélt, szájára csapta a tenyerét és meg­szeppenve azt mondta: „Ó, bocsánat... húzza rá, elnök elvtárs!” Alig tudtam hege­dülni a nevetéstől. Simon Lajos Őzgida futtában, madár röptében... A csepp, karcsú dámgida anyja emlőjén ágaskodik, anyja mozdulatában, amint hátrahajtja fejét: figyelem, gyöngéd, nemes kecsesség. A család többi tagja — élükön a kapitális agancsú szarvas­bika — legelészik, hever vagy a távolba figyel, túl a tisztást szegélyező nyárfák lombjain. Diorámák Egy pillanatra szinte azt várná az ember, hogy szét­rebbenjenek közeledtére. Se­hol a preparált, állatok me­rev élettelensége — mozgal­mas, igazán művészi látvá­nyosság ölelkezik a legponto­sabb tudományossággal itt, a Természettudományi Múze­um nagyszabású, Magyaror­szág állatvilága című állan­dó kiállításán, a Nemzeti Múzeumban. Az ezer négy­zetméteres alapterületből 350 négyzetmétert a kiállítás ékességei, a diorámák fog­lalnak el. Ezek a szinte szín­­padszerűen kiképzett, reme­kül megvilágított és beren­dezett, hatalmas előképek egy-egy jellegzetes magyar tájat mutatnak be a benne élő állatvilággal. Bizonyára nemcsak hor­gászok és halászok öröme lesz az az akváriumszerűen kiképzett kilencméteres dio­ráma, amelyben a Duna ha­lai láthatók, az ujjnyi lápi póctól a kétméteres harcsá­ig, s a másik, amelyben a hegyi patakok lakói lebeg­nek. Jávorszarvas, bölény Az emlős állatok, az állat­világ legfejlettebbjei, ural­kodnak a kiállításon. Még aki járja is vándor turista­ként az erdőt és a mezőt, az se ismerheti mindet saját környezetében, hisz legtöbb­jük elrejtőzik az ember elől. S végképp nem láthatja már senki másutt, mint itt a ha­hosszú, aprólékos, gyön­géd munka előzte meg ezt az élményt adó kiállítást (amelynek csupán egy ré­szét, a gerinceseket emle­gettük, holott épp ily érde­kes, szép és elgondolkoztató az általános és a gerinctele­nekről szóló rész.) Itt minden ág és minden nádszál, min­tánkból végleg eltűnt állat­fajokat, a régesrégen kihalt jávorszarvast — szép példá­nyát a leningrádi múzeumtól kaptuk —, vagy a bölényt, melynek preparálása körül­belül egy évig tartott. A bar­namedve — ma már csak a Kárpátok erdeiben cammog — ugyancsak ránk néz a bokrok közül, s egy hold­­fényszerűen megvilágított, nádas részleten, éjszakák rit­ka réme, a farkas leselkedik. De szerencsére, vadászok és természetbarátok örömé­re ma is gazdag állatban a magyar rét és erdő. A kicsi­nyek: vidra, nyúl, mókus, s a nagyok, élükön a ma élő emlősállatok legnemesebbi­­kével, a világhírű magyar szarvassal, a kiállítás fény­pontjai. de a virág és az avar minden levele: eredeti, az adott táj­egységről hozott válogatott és preparált növény. A pla­­nátor műanyag ragasztóval való preparálás — amelytől rugalmas marad a növény — Esztergályos Lajosnak, a múzeum munkatársának ta­lálmánya. Mindenütt szeré­nyen a háttérben maradnak, mégis írjuk le a többiek ne­vét is: bár a preparátorgárda és a kiállítási csoport min­den tagja megérdemelné, ez­úttal csupán Andor Lórán­­tét, Kaszás Ferencet, Maky Györgyét. S mindenekelőtt a kiállítás főirányítóját, dr. Kaszab Zoltánt, az állattár vezetőjét illesse az elisme­rés. Jön Afrika! Nem kell különösebben ál­latbarátnak lenni ahhoz, hogy az ember föllelke­sedjék ezen a kiállításon és gyerekeinek is mielőbb meg­mutassa. Külföldet járt mu­zeológusok beszámolója sze­rint egyetlen európai mú­zeum sem büszkélkedhe­­tik ma ilyen grandiózus ál­lattani kiállítással. Megnyi­tása méltó nyitánya a most induló múzeumi hónapnak. Ami pedig a jövőt illeti: gyűlik már a leendő afri­kai állatfajok kiállításának anyaga, az 1956-ban el­pusztult anyag pótlása. Fencsik Flóra Levelenként, fűszálanként... A múzeumi hónap nagyszabású nyitánya a Nemzeti Múzeumban

Next