Esti Hírlap, 1969. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1969-10-18 / 244. szám
Miközben tegnap este a televízióban egyre-másra történtek a csodák, megdőlt egy babona, a babona szerint a képernyő kis négyszögébe zárt világ kizárólag két lábbal a földön állva jelenhet meg, mert így követeli azt a televízió sajátosnak nevezett realizmusigénye. Örkény István tv-filmjében egyszerre csak tótágast állt a világ, a valósághoz mérten egészen képtelenül kézen kezdett járni — bizarr testhelyzete ellenére mégis meglepően otthonosan mozgott a képernyőn. Hol a talpára állt, hol kézre ereszkedett, s a néző fenntartás nélkül elhitte, hogy ebben a groteszk cirkuszi produkcióban a lehetetlen is lehetséges. Elhitte, mert a Hanáknéegy tótágast álló világa a valóság képtelenségeinek, olykor abszurd módon tótágast álló értékrendjének szatirikus lenyomata. Miért csodálkozzon, vagy hitetlenkedjen a néző amiatt, hogy valaki elindul egy valóságos fodrászüzlet valóságos lépcsőjén — ami, persze, valójában nem is olyan valóságos —, s egyszerre csak egy kopár domboldalon szorongatja a hófehérre súrolt lépcsőkorlátot. Vagy hogy vizet fakaszt a kövekből, hogy a képzeletében lejátszódó ünnepségről a valóságban nála marad a csokor virág. Mert ahol egy Hanákné körül ugrál mindenki, hogy a legképtelenebb módon kedvében járjon, míg egy Ilona megvetett és kidobással fenyegetett fekete bárány, ott már minden megtörténhet. A „hanáknéság” elfogadásánál képtelenebb dolog úgysem történhet. Sőt, előbb-utóbb a néző arra döbben rá, hogy inkább érzi valóságnak azt, ami direkt képtelenség, azaz a főhős képzeletéből kilépő eseményeket, míg a filmbeli valóságot — a fodrászüzletben zajló életet — képtelenségnek. Horvai István pontosan számolt a kép, a képi megjelenítés konkrét, valóságos jelentésével. Jó érzékkel nem akart erőszakot tenni ezen stilizálással, a képtelenség látványbeli hangsúlyozásával. A leghihetetlenebb csodákat is úgy vitte filmre, mint reális valóságot, mint ami tényleg megtörténhet. Ezzel érte el, hogy a történet hihetetlen groteszkségében teljesen elhihetővé vált. Színészeitől is reális játékot kívánt a legapróbb mozzanatokig, az abszurd helyzetekben is. Gobbi Hilda lelkileg deformálódott Hanáknéja hátborzongatóan valóságos groteszk gonoszságában és félelmetes terrorjában. Egyszerre szánandó és taszító. Gábor Miklós újságírója biztonsággal mozog képzeletében életre keltett csodák között, míg az élet produkálta képtelenségekre hitetlenül csodálkozik rá. Elhisszük neki, hogy végül is közénk dobja a csodatévő varázspálcát. (bársony) Amatőrfilmek Az I. budapesti amatőrfilm-szemlét és -találkozót rendezik meg a Fővárosi Művelődési Házban. A versenyfilmek vetítése tegnap kezdődött, és ma délelőtt folytatódott. A díjkiosztás ma délután 6 órakor lesz. HOLNAP ESTE: Az ember tragédiája a képernyőn A televízió — tíz éve mondjuk — ideális népszínház lehet. Milliókat képes a legmagasabb színvonalú művekkel szórakoztatni. Lehetőséget ad a nemzeti irodalom klasszikusainak felfedezésére. Hiszen a legismertebb mű bemutatása is felfedezés, ha több millió ember nézi. Élményként győz meg erről Az ember tragédiájának televíziós változata, Színetén Miklós rendezői munkája. A holnap esti bemutató hosszú sorba lép. Madách drámájának 1883-as ősbemutatója óta a Nemzeti Színház 1931 őszén játszotta a Tragédiát. Szegeden, a Dóm téren és a vidéki színpadokon is több száz alkalommal lehetett műsordarab. Nem tudom atévépremiert pontos számmal jelölni, de azt tudom, hogy fejezetet nyit klasszikusaink televíziós interpretálásában. Szinetár Miklós a legmodernebb technikát állította a Tragédia szolgálatába. Ennél is fontosabb, hogy következetesen megvalósított koncepciója korszerű. Az izgatta: hogyan hangzik Madách Imre drámája 1969-ben? Miképpen hat Ádám, Éva és Lucifer szövege ránk, mai emberekre, akik végül is minden művészi alkotásban a magunk tapasztalataira, életélményeire és gondjaira várunk visszhangot. A mű ilyen megközelítése gondolati tisztázottságot, őszinteséget — tehát nagy intellektuális bátorságot — kíván. Korunkkal — és önmagunkkal — szembeni kritikai igényt, Madáchhoz méltó erkölcsi erőt feltételez. Enélkül nem lehet — Szinetárnak sem sikerülhetett volna — a dráma zsenialitását napjaink gyakran gyötrelmes vitakérdéseinek művészi fórumává tenni. * Madách művében — és televíziós változatában — nem egy múzeumi avittságú ereklye várja a nézőt, önismeret és önértelemzés igényeit elégíti ki ez a feldolgozás, amely a szellemi kihívás izgalmával szolgál. A Tragédia világirodalmi jelentőségét bizonyítja, hogy ez az időszerűség egyáltalán nemcsak magyar vonatkozású. Madách modernsége mélyebb a felszínes analógiáknál. Alapja a költészetté sűrített felismerés: a történelem alakulása sohasem felel meg a benne szerepet vállaló közszereplők óhajainak. Eszme és gyakorlat, ideál és valóság, cél és tett, szándék és lehetőség ellentétei űzik végig az embert álmának történeti színterein. A történelmet felívelések, és porbahullások, lángoló remények és szomorú kiábrándulások sorozatának még pontosabban — váltakozásának láttatja. A mi korunk és két-három generációnk erre az értelmezésre — amely nem kizárólagos, nem egyedül jogosult — különösen fogékony, lehet. De azt a választ is magáénak érezheti, amelyet a rendezés — Madách legmélyebb meggyőződésével egybehangzóan — sugall. A küzdelem vállalása, a világtörténelem nehéz embereként ábrázolt Ádám hitével, újrakezdéseivel azonosuló megértés teszi a televíziós változatot Szinetár önvallomásává, szinte szerzői filmjévé. A televíziós Tragédia méltó Madáchhoz. Madách lelkében is lemondás és várakozás, remény és cinizmus, tétovaság és határozottság ütközött. Mindezt nem egy, hanem két szereplőben írta meg. Ennek az egy lélekből származó kettősségnek tulajdonítható, hogy az alapkérdésre adott választól, Ádám életigenlésétől és Lucifer tagadásától eltekintve, a történeti színek utaspárja egyaránt osztozik a tévedésekben és a bölcs megértés találataiban. Szinetár erre a kölcsönösségre építette Mensáros László és Huszti Péter szerepformálását. Mensáros nem Ádám ellenségét, hanem az ember barátját, gondjainak kesernyés-fanyar, de lelkesülni is tudó megosztóját játssza, kitűnően. Másfelől: Ádám sem mindig rendíthetetlen képviselője a naív hiszékenységnek. Vereségeinek — és a vereség magasabb szinten ismétlődő kockázatának tudatában akar és tud újra meg újra erőre kapni. Érettsége éppen ellentmondásos történelmi útján bontakozhat ki. Huszti Péter a nagy szerep ilyen igényű realizálásában sok mindent szépen megoldott. Játékának hitelét alig teszi kérdésessé, hogy nem egyenletes, helyenként illusztratív. Ennek ellenére igazolva látom a rendezői felfogást, amely az ifjú emberpár megszemélyesítését fiatal színészekre bízta. Kiválóan érvényesül Moór Mariann friss szépsége, női vonzása Éva szerepében. A színházi néző szeménél élesebb, kiemelő és összefüggéseket láttató kamera — Sík Igor nagyszerű operatőri munkája — sok meglepetést nyújt. Az ember tragédiájának új változata nem hibátlan alkotás. Részleteiben, a megvalósítás eszközeiben, akad vitatható, kifogásolható. Most, a bemutatás előtt azonban arról kellett szólni, hogy nemzeti kultúránk igazi értékkel gazdagodott, s hogy a nézők milliói — akik vasárnap este az országban mindenütt a tévékészülékek elé ülnek — a legnemesebb élménnyel találkozhatnak. Dersi Tamás Ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek BETÖRŐK ÉS MÁS TERJEDELMES ÁRUK OLCSÓ, ERŐS CSOMAGOLÁSÁHOZ és GYÜMÖLCSFÁK VÉDELMÉHEZ ismét kapható a SCHRENZ csomagolópapír Gyártja: A PAPÍRIPARI VÁLLALAT LERAKATAITÓL! Jön aZ CANNESI-DÍJAS FILM Az idei cannes-i fesztivál beszámolói felkeltették a film iránt érdeklődő magyar közönség figyelmét a franciák versenyfilmjére. A produkció címe: Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, rendezője Costa-Gavras. Arról is értesültünk, hogy a kiváló francia—algériai film a zsűri különdíját nyerte el, s az egyik főszerepet alakító Jean Louis Trintignant alegjobb férfialakítás díját kapta. A nagy visszhangot keltett film, anélkül, hogy erre konkrétan utalna, Lambrakisz meggyilkolását és a görög junta uralomrajutását dolgozza fel. A nagy érdeklődéssel várt filmet példás gyorsasággal mutatják be a magyar mozik is. Premier: november 6-án. □ kósza-sípos lász.Ló fiatal festőművész tárlata vasárnap délelőtt nyílik meg a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban. □ FISCHER SÁNDOR főiskolai tanár beszédművészeti előadássorozata kezdődik október 21-én az V., Egyetem tér 1—3. alatt. Az NDK-ban rendezett barátság táncdalfesztiválon nyolc szocialista országból vettek részt táncdalénekesek. Képünkön Harangozó Teréz az egyik hangverseny után autogramot ad fiataloknak. PÉCS UTÁN Talán túlságosan patetikusan hangzik a cím. Ráadásul még pontatlan is: amikor ezek a sorok megjelennek, a szemle még zajlik. A pécsi magyar játékfilmszemle vonzása — talán azért is, mert nem járt anyagiakkal — soha nem a díjazás volt. Kezdetben az újdonság, a verseny lehetősége, a fellendülőben levő magyar filmművészet hulláma emelte ezt a filmes találkozót. De mi legyen a vonzása ma? A cím tehát erre vonatkozik: mi legyen Pécs után? Az már az első év alapján kiderült, hogy ez a szemle elsősorban abban segíthet, hogy az elismerés pálmáját, vagy legyünk pontosak: az elismerés busómaszkját azok a filmek és művészek kapják, akik produkcióikkal a társadalom analízisére és a filmi kifejezés igényességére törekszenek. Ez a körülmény elég hamar „leválasztott"’ Pécsről néhány rendezőt, aki ilyen filmet ritkábban készít. Most azonban úgy tűnik, mintha azok a művészek is kételkedni kezdenének egy ilyen szemle létjogosultságában, akik pedig jogosan magukénak érezhetik ezt a találkozót. De hátha azoknak van igazuk, akik azt mondják: jó filmek kellenek, s akkor minden rendben van szemle nélkül is. Rendkívül tetszetős ez a megállapítás, csak éppen demagóg: sokféle ember sokféleképpen értelmezi, mi a jó film. Tételezzük fel, hogy az a jó film, amelyik új dolgokat, új módon tud elmondani a ma emberének, a ma emberéről — akár kosztümös történetben is. Akik azonban ilyen filmeket készítenek, azok jó, ha mindent megtesznek, hogy mégis csak megnyerjék a közönség, a közvélemény egy részét filmjeik hívéül. Számukra tehát minden alkalom fontos és jó lehet, ahol közelebb kerülnek ezekhez a célokhoz. Kár, hogy sok rendező mégsem ismeri fel, mit tud nyújtani, máris ebből a szempontból ez az egyhetes találkozó, milyen lehetőségeket teremt a beszélgetésekre, vitákra, s legfőképpen arra, hogy ezek a „nehéz” filmek — mert valljuk meg, többségük az — külön támogatást kapjanak a közönségtől. Gyakran hivatkoznak a művészeti nevelés példájaként Kodály zenét oktató elszánásáról. Vajon nem kell-e a film művészeinek is hasonló áldozatokat hozni? S vajon nem Pécs-e erre a legalkalmasabb lehetőségek egyike? Lehet-e mellőzni azt, hogy egy hétig az ország a filmművészet eseményeire figyel? Döntsenek hát a művészek. Ha kell, írják le a pécsi egyenleg számlaösszegét, s örüljenek a kényelmesebb napoknak. Csak azt lehet megjósolni, ha netán „felmondanak” Pécsnek, valószínűleg csodálkozni fognak sok olyan jelenségen, amit most észre sem vesznek. Bernáth László Szolnoki siker Pesten JÓKAI ANNA: FEJÜNK FELŐL A TETŐT Szolnok új drámaírót avatott: Jókai Anna sikerrel birkózott meg „4447” című regényének más műfajba ültetésével. Az eredmény nem dramatizált regény, hanem: új dráma. Nyomasztó, sötét tónusú darab, tragédia is lehetne, ha hősei nem lennének valamennyien kicsiny, jelentéktelen figurák. A Szigligeti Színház együttese régóta készült erre a bemutatóra, vállalva az új szerző avatásával szükségszerűen együttjáró kockázatot is. Az eredmény a kísérletező szándék helyességét igazolja. Berényi Gábornak egyeneeletesen magas hőfokú előadást sikerült színpadra állítania. A rendezőn kívül ez elsősorban Hegedűs Ágnes érdeme. Nusi nénije rendkívül erőteljes, markáns alakítás. Mellette Andaházy Margit játéka emlékezetes, a színészi alkatától némileg eltérő szerepben is. A többi szereplő: Szakács Eszter, Baranyai Ibolya, Linka György, Kránitz Lajos teljesítménye egységesen jó. Baranyi László túlságosan egyoldalúan, szinte vígjátéki stílusban játszotta Jeneit, a hibbant albérlőt, Csikós Sándor idegenül mozgott nehéz szerepében. Csütörtökön este a budapesti Nemzeti Színház színpadán játszotta el a szolnoki Szigligeti Színház Jókai Anna drámáját. Sajátos atmoszféra uralkodott a Hevesi Sándor téren: igazi érdeklődésből, őszinte együttérzésből szövődött. Érezni lehetett a „veletek szurkolunk” hangulatát. Mintha ezen az estén szakmai féltékenység, kuliszszák mögötti intrika, egymás teljesítményének lebecsülése nem is lett volna a világon... Igazán jó ügyért szurkoltak a „fővárosiak” a „vidékieknek”, éppen ezért őszinte, forró volt a siker a vendégjátékon a Nemzeti Színházban. .. AZ IDŐ ABLAKA] Színes, magyar tudományos-fantasztikus film írta: Kuczka Péter Kép: Herczenik Miklós Zene: Gyulai Gaál János Rendezte: FEJÉR TAMÁS Szereplők: Gábor Miklós, Beata Tyszkiewicz, Ivan Andonov, Krystina Mikolajewska, Heidemarie Wenzel, Darvas Iván. BEMUTATÓ: OKTÓBER 23. •