Esti Hírlap, 1970. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-02 / 1. szám
JEGYZETEK FINNORSZÁGBÓL (1.) Elmaradt a botrány Szolid Szőr a Svéd Színházban Kiesnek a szerepből Kábítószer a kárpótlás Helsinki színházi csemegéje a Hair. (Szőr.) Erről tanúskodik a pénztár is: nem lehet jegyet kapni a soros előadásokra. Baráti segítséget kellett igénybe vennem. Érdemes volt. Tanulságos estét töltöttem a Svéd Színházban. Rögtönzött kiállítás várja a nézőt. A Hair világkrónikájának néhány részlete: újságkivágások, képeslapfotók emlékeztetnek Ragni és Dermot musicaljének botrányaira. New Yorkban , ahol egy teljes évadon át ment zsúfolt házakkal —, annyira tetszett a karzat közönségének, hogy sokan követték a színészek példáját. Levetkőztek. Ruhadarabok záporoztak a földszintre. Előadás után pedig a félig pucér ifjak tüntető menetben húztak végig a Fifth Avenue-n. A párizsi premier látványossága: a Porte Saint-Martin Színházba telepített rendőrszakasz. Az sem érdektelen, hogy Mexikóban a rendőrség is tisztes bevételre tehetett szert a Hair jóvoltából. A szemérmes természetű rendőrfőnök az egész társulatot bezáratta. De mivel a színészek hajlandók voltak tetemes összeget fizetni, szabadlábra kerültek és megtarthatták a következő előadást. Lement a függöny és a taps, jöttek a rendőrök, a a társulat indult vissza a börtönbe, így ment ez jó néhány hétig. Az ingajárat mindenkinek kifizetődött. Ilyen előzmények után alig vártam, hogy kezdődjék a játék. A gyülekező közönség látványa azonban gondolkodóba ejtett. Fiatalok, középkorúak és idősebbek jöttek a Svéd Színházba. Viselkedésük kifogástalan, öltözékük inkább hagyományos, mint korrekt, temperamentumuk hőfoka — enyhén szólva — mérsékelt. Miképpen lesz ebből botrány? Erkélyről lógatott kötelek A nézőtéren jegyszedők helyett fiatal színésznők és színészek fogadnak. Helyre nem vezetnek, viszont kurjongatnak, az erkélyről lógatott köteleken himbálóznak, a páholyok korlátjára fel, s onnan a zsölylyék közé ugrálnak. Már az előadás megkezdése előtt jelzik, hogy fékezhetetlen kedvű hippik. Baj csak akkor van, ha az érkező közönség veszi a lapot. Néhányan beszélgetni kezdenek a vadul színes jelmezekbe bújtatott művészekkel, mire azok sajnálatos módon kiesnek szerepükből. Csendes, kedves, szerény fiatalok — finn módra. A színpad még üres, a függönyt jóelőre felhúzták. Fekete háttérfüggöny, három, kerekeken gurítható fémszerkezet, rejtőző s látható reflektorok. Tétova csendbe hasít a gépzene. Megkezdődött. A színészek a letakart zenekari árkon át a színpadra sietnek. Jelmezük, amely az előbb, a nézőtéren még egzotikumnak hatott, odafönt természetes. Sőt, konzervatív. Hiszen a Hair-t világszerte meztelenséggel fűszerezik. A Svéd Színházban semmi erotika, semmi ínycsiklandozás. A Hair cselekménye nem mondható vékonynak, mert egyáltalán nincs. Van viszont remekül hangszerelt, változatos ritmusú, sokféle érzelem és hangulat kifejezésére alkalmas zene, amely az énekbetétek és táncok tartóvázaságát. Helsinkiben ez sem sikerülhetett. Hiszen az előadás nem szemérmetlen, s arra sem ad okot, hogy finn rendőrök megsértődjenek. Milyen a Hair, milyen egy hippi musical? — kérdik itthon az ismerősök. Nem könnyű a válasz, de meg lehet próbálni Több benne a jószándék, mint az anarchia. Hősei utálják a mai Amerikát, a vietnami agressziót, a faji megkülönböztetést és a hidrogénbomba fenyegetését. Lázadnak a háború és az elnyomás ellen. Érzéseik kuszák, indulataik csaponganak, gondolkozni nem szeretnek és nem is tudnak. A rossz elleni keserves haragjuk mégis rokonszenves. A zene pedig nagyszerű. Nem ártana megismerni. Dersi Tamás (Következik: Ida Aalberg nyomában) Taps a reflektorkölteménynek A szöveg egyebek között arról tudósít, hogy az élet csúf, magányos, szomorú, elhagyatott. Sokan vannak ezen a színpadon egyedül és sok szó esik a keserűségről. A zene azonban nem ezt sugallja, hanem éppen az ellenkezőjét. Valami nincs rendben a hippiprodukció logikájával, így van ez a Hair politikai indulataival is. Szívesebben nevezném gondolatoknak, ha legalább a következtessék minimuma felismerhető volna. Csakhogy ezek a hippik egyszerre átkozzák ki az amerikaiakat és a franciákat, az angolokat és a kínaiakat, az államot és a szülőket, az egyházakat és az iskolákat. A kárpótlás, a kábítószerek és szeretkezések mámora — kevés. Pedig a Hair hősei ezzel vigasztalják önmagukat és társaikat. Az eredmény kétes. Az előadás vége felé ugyanannyit, ha nem többet, panaszkodnak. S újra meg újra politizálnak. De hogyan? Az eredeti darabban még Johnson elnök ellen hadakoztak. Az új céltábla Nixon. Vele együtt tapossák sárba a csillagsávos lobogót. A játék rögtönző szelleme továbblép. A Svéd Színház színészei az egyik jelenetben Kekkonen elnök ellen is tüntetnek. Azután pedig a háború ellen protestálnak és követelik a békét. Azt a békét, amelyért az öt perccel korábban gúnyolt államférfi nem keveset tett és tesz. A közönség a hibás aktualizálásra fagyosan reagál, a háború víziójának reflektorkölteményét viszont megtapsolja. Nem ártana megismerni Valószínű, hogy a hely szelleme sem segíti itt a Haír-t. Van például egy jelenete, amelyben rendőrök masíroznak a rivaldához. Igazoltatnak, szapulják a szeméremsértő látványos MA ESTE Azucena Ruza Baldani a New York-i Metropolitan Opera jugoszláv énekesnője, több alkalommal vendégszerepelt már Budapesten. A művésznő — akit korábban Ruza Rospis néven ismertek az operakedvelők — ezúttal két alkalommal lép a magyar közönség elé. Ma este az Erkel Színházban a Trubadúr Azucena szerepét énekli. Negyedikén az Operaházban a Carmen címszereplője lesz. Juliette Greco műsorának bemutatása az Erkel Színházban 1970. január 9-én (pénteken) este */j® órakor, és 1970. január 10-én (szombaton) éjjel 11 órakor lesz. A december 16-ra váltott jegyek a január 9-i előadásra, a 17-re váltott jegyek a január 10-i előadásra érvényesek. (x) A Fővárosi Operettszínház ja ■nuár havi bérletnaptára: I. S- án Komb. 5. bérlet, 4. ea. 4-én: du.: G. bérlet, 2. ea. 1-én: K. bérlet, 2. ea. 9-én: Komb. 4. bérlet, 4. ea. 10-én: du.: B. bérlet, 2. ea. 12-én: Komb. 4. bérlet, 2. ea. 17-én: R. bérlet, 2. ea. 29-én: Komb. 3. bérlet, 3. ea. (x) Az Állami Bábszínház hétköznapi előadásai az iskolai téli szünet alatt: január 7-én de. 10: Az Elvarázsolt egérkisasszony, január 8-án de. 10: A gyáva kistigris, január 10-én du. 5: János vitéz, január 14-én de. 10: Jancsi és Juliska, január 15-én de. 10: Jancsi és Juliska. (x) A Magyar Cirkusz és Varieté Stúdiója felvételt hirdet a Fővárosi Nagycirkusz akrobatikus tánccsoportjába. Feltételek : akrobatikus, táncos, művészi torna, vagy pantomim előképzettség. Korhatár 16—20 év. Jelentkezési határidő: 1970. január 31. V. ker., Arany János u. 34. Artistaképző Iskola. Telefon: 310-046. (x) Szilveszter a televízióban és a rádióban Vitray-show A Televízió végre nem tett szemrehányásokat a nézőknek, amiért az a szokása, hogy éjfélig a képernyő előtt ül és figyel. Sokszor kikaptunk már ezért a vakmerőségünkért, kioktatásban is részesültünk, hol mindenhol — és hogyan — lehet jól eltölteni az év utolsó estéjét. Idén végre kioktatás helyett jó műsort kaptunk. Angyalt és Kloss kapitányt, Sammy Davist és Gilbert Bécaud-t, továbbá egy igazán szórakoztató szilveszteri programot. A szilveszterest betétszámai nem voltak különbek, mint a sok havi átlag. Volt aranyos Kiss Manyi, jópofa Gobbi-Szabó néni, volt Németh Marika és Németh József, aki végre operettet énekelt, ami legtesthezállóbb műfaja. Volt egy gyengébb parodista — Angyal János —, egy jobb — Rónaszéki András —, megint egy pompás Hofi— Koós duett és egy gyengébb álcigány duó. Láttunk nagyszerű színészeket — Darvas, Mensáros — gyengécske párjelenetben, és egy civil kislányt „a mamájával’, Zih Katit, Bánki Zsuzsával, akik most élő adásban is pompás kettőst csináltak a gyerekszáj kiapadhatatlan humorát használva. Szóval voltak jobb, voltak gyengébb számok. Mégis elnézést kell kérni a szinte hadseregnyi látható és láthatatlan közreműködőtől, hogy nem szólhatunk róluk részletesebben. Ez a szilveszterest ugyanis nem a műsor miatt volt igazán jó. S még csak nem is az egyébként használható kugliötletért, vagy a sok helyszín miatt. Vitray Tamás miatt volt állagon felüli szórakozás. Mondhatnánk: ez a világ rendje, ám ez így nem igaz. Legfeljebb csak annyi: ez a tv rendje. Mert hogy a televízió ilyen műfaj. Ugyanez az, adás, akár változatlanul, élő közvetítésben elképzelve, egy színházból vagy egy stúdióból, jó közepes szórakozás. (Egyéni ízlés és az elfogyasztott alkohol arányában ez a minősítés 20 százalékkal le- és felfelé korrigálható.) Ez azonban riportműsor volt. És nem attól, mert versenyeztek benne, szerencsére ezt a versenyt senki se vette nagyon komolyan. (Ki is nyert: egyszer Miskolc, egyszer Szeged?) Attól volt riportműsor, mert volt egy olyan riportere, mint Vitray. Mi ennek a riportereskedésnek a megfejthető, de aligha kopírozható titka? Mindig mindenről eszébe jut valami kedves vagy okos dolog — mondhatnánk rá, de ez csak féligazság. Más riporterek is vannak a televíziónál, akik értik a szakmájukat, s éppen a szilveszteri műsorban is bizonyítottak, hogy készek a replikával, s ha van egy másodpercük, már tudnak mondani valamit. Mégis, mi teszi ma Vitrayt a legnépszerűbb tévériporterré a közönség körében? Ő az a riporter Magyarországon, aki mindig, minden helyzetben a nézővel azonosul. Nem a stúdióban ülő versenyző, esetleg a stadionban szurkoló közönséggel, nem a mindig a képernyő előtt ülő nézőt képviseli. Bárkivel álljon szemben. Ezért engedi meg magának, hogy teljes kötetlenséggel élje egyéniségét a kamerák előtt. Jó példa erre a kugli-teke ügy. Érezte, hogy a telefonálónak igaza van, de ha most javít, a riport hangulatát ronthatja el az állandó „tekézéssel”. (Legfeljebb riporterkollégánt kezelhetné némileg nagyobb szívvel, már csak azért is, mert azok úgyis hálátlanabb szerepeket kapnak az ilyen típusú műsorokban.) Mintha mindig érezné, hogy a rászegeződő objektív lencséi mögött két-három vagy ötmillió arc hogyan reagál arra, ami a kamerák előtt történik. Tudás, egyéniség és adottság dolga lehet ez, ámbár az sem lehetetlen, hogy ez a három dolog egymástól nem is elválasztható. Hát ezért lehet megkockáztatni az állítást, hogy szilvesztereste láttunk a tévében egy kitűnő Vitrayshow-t. Pompás hangulatot teremtett, s közben Horváth Ádám láthatatlan karmesteri pálcáját követve — énekeltek, táncoltak, szórakoztattak bennünket igazán kitűnő művészek. Amikor a betétszámok következtek, akkor lehetett enni, inni, beszélgetni, de amikor Vitray jött , oda kellett figyelni. Több évi komyadozás után ezért végre megint, jól szilveszterezhettünk a képernyő Berniál László NÉGYSZÁZ PERC, MEG A KABARÉ A rádió nem várta meg az estét , délután két órakor kezdte búcsúztatni az 1969-es évet. Muzsikás, érdekes, hangulatos négyszáz perccel ment a főműsor elébe, s realizálta a közismert tévéplakát, szövegét: otthonunkba hozta a nagyvilágot. A nemzetközi zenés riportműsor nemcsak színeket, hanem költői felhangot is kapott az éter négy világtájról érkező hullámaitól. Egy hét órán át pergő élő adás természetesen sosem tarthat számot a hallgatók koncentrált figyelmére. Különösen nem szilveszter délutánján. Czigány György, Sebestyén János és Török Mária tiszteletre méltó szakmai gondosságára, felkészültségére, s nem kis rutinjára vall, hogy négyszázperces blokkműsoruk mégis több volt hangkulisszánál. Bárki, bármikor hallgatott bele egy riportba, interjúba, vagy zenei részletben jól szórakozhatott, s egyben értékes információkhoz jutott. A monstre adás eleganciájában a hadseregnyi közreműködőn kívül igen nagy része volt a riportergárdának : Petress István, Rapcsányi László, Regős Sándor és Szilágyi János hangulatteremtő, kitűnő rögtönzéseinek. Aztán jött a kabaré. Nem „a” kabaré, nem egy ország felfokozott várakozásának kiteljesedése —, hanem a havonta jelentkező Rádió Kabarészínház szilveszteri műsora. Egy friss, eleven és sikeres sorozat alkalmi kiadása. (Gyorsan tegyük hozzá: jó kiadása.) Éppen ennek az elmúlt évben rendszeresen szájaskodó, szemfüles és ízig-vérig pesti ihletésű színháznak köszönhető, hogy akár valami oltóanyag, sikeresen kiirtotta a köztudatból a szilveszteri kabarét össznépi üggyé avató hisztériát. Ha Jenő meg Lujza az esztendő hétköznapjain, azon melegében naiv tiszteletlenséggel kibeszéli a közélet maflaságait és ferdeségeit —, akkor a várakozás kajánságát sem érdemes felhalmozni szilveszterre. Arról nem is szólva, hogy év közben elfogynak a témák, mire elérkezünk a pezsgős pohárhoz, már túlhaladott állásponttá válik az esztendő legtöbb kulturális, belpolitikai, nemzetközi vagy sportbotránya. Így aztán legfeljebb az történik, hogy a nagyközönség totózik: tévé vagy rádió mellett lesz-e mulatságosabb az este? Aki történetesen a televíziót választja, s esetleg csalódás éri, az sem marad ki semmi jóból. Kárpótolhatta magát az ismétléssel. A B.u.é.k., 19701-ből Komlós Jánost, a Peterdi—Szepesi kettőst és Hofi Gézát hallgatjuk meg , majd újra a legszívesebben. Műsoruk borsos szellemességén remekül szórakoztunk. Tetszett Radványi Ervin Bugylibicskája — Mezei Mária ellenállhatatlan volt! —, és Szilágyi György Reklámvizsga-bohózata. Tulajdonképpen egy-két laposabb vagy hosszadalmasabb tréfától eltekintve az egész szilveszteri adást nagy örömmel hallgatjuk majd még egyszer. Komlóst és a Kiestünk a sombreróból című Peterdi-jelenetet viszont akár háromszor is újra végignevetnénk. Marton Frigyes rendezőé az érdem, hogy a Rádió Kabarészínház 1969. évi utolsó előadása méltó volt az előző többihez és a rádió szilveszteri hagyományaihoz. Nóti Ilona ***" 111 ***' " — ———— ■ ■ ■ ■ r ■ - - i i i ■ ur ■ r - Mindenből 10^-os árengedményt adunk JANUÁR 2-TÓl 10-16