Esti Hírlap, 1970. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-27 / 22. szám
a Körúttől a körútig Halló! Iránytaxi! Naponta több, mint ezer kocsi Jön hatszáz kis Fiat Fennállása óta páratlan eredményeket ért el tavaly a Fővárosi Autótaxi Vállalat: 38 millió forint nyereséggel zárta az évet. NÖVEKVŐ IGÉNY A siker háttere: a múlt év áprilisától bevezetett intézkedések végrehajtása. A harmadik negyedévben naponta délelőtt tíz órától csaknem hétszáz kocsi járta a főváros utcáit. A délután ötkor kezdődő csúcsidőben ez a szám 800- ra emelkedett, sőt, meg is haladta azt. Mindez együtt: naponta több mint ezer kocsi volt forgalomban. A számok természetesen nem egyértelműek azzal, hogy minden fuvarigényt teljesített a taxi. A visszautasított fuvarok száma a tavalyihoz viszonyítva 12—13 százalékkal nőtt, s az év végéig 220 ezerre emelkedett. — Mivel magyarázható ez? — kérdeztük Horváth Gézától, a Fővárosi Autótaxi Vállalat igazgatójától. — Gyorsabban nő az igény, mint vállalatunk lehetősége. Az idén fő feladatunk a szolgáltatások további mennyiségi növelése. Jobban kell gazdálkodnunk a meglevő kocsiparkkal. Ugyanakkor javítani kell a szinte ijesztő méreteket öltő baleseti százalékot. ÜLÉSBŐL CSOMAGTÉR — Mi a helyzet az évek óta tartó, nagyfokú létszámhiánnyal ? — A múlt esztendő fordulat volt: minimálisra csökkent az eltávozók száma, több mint 500 új dolgozó jelentkezett felvételre. Javult a munkakedv, megnövekedett a vállalathoz való tartozás becsülete. — Várható-e jelentős változás az idén? — Igen. Kocsiparkunkat felfrissítjük. Reméljük, hogy a várva várt lengyel Fiatokat hamarosan megkapjuk. Tárgyalunk hatszáz kis olasz Fiat megvásárlásáról is. Ez a típus kitűnően megfelel a városban, gazdaságos, strapabíró. Hatszemélyes Fiat kocsikról van szó, a hátsó két ülés lehajtható, átalakítható csomagtérré. Az idei beruházás terhére 760 új kocsit vásárolunk. A kiöregedett Warszawákat selejtezzük. Ezzel elérjük, hogy a taxik száma 1463-ra emelkedik. Nemcsak 232 kocsival lesz több mint tavaly volt — minőségi változásról is szó van. Krisztina körutat, a Bartók Béla utat, a Petőfi-hidat, s vissza, a Mester utcáig. A másik útvonal: Boráros tér—Petőfi-híd—Déli pályaudvar—Moszkva tér—Mártírok útja—Nyugati pályaudvar—Nagykörút és a végállomás: ismét a Boráros tér. Valamennyi taxiállomás egyben megálló is lesz. Az utas útközben is kérheti, hogy a kocsi álljon meg. Az útvonalat több szakaszra bontják. Ezeken belül még forint a viteldíj, egyébként az egész vonalra, illetve több szakaszra: 8 forint. Acsomagdíj a teljes útvonalra 5, egy szakaszra 3 forint. Békés Attila EL RON—S—100 műszeres készülékkel biztosítják a taxik elektromos átvizsgálását, a motorgyújtás, a karburátorf lgállás ellenőrzését — a kocsik biztonságos működését. ÚTKÖZBEN IS MEGÁLL Idei újdonság még: az iránytaxi. A lengyel kisbuszok érkezésétől függően, még az első negyedévben két útvonalon megszervezik az iránytaxi-közlekedést. Az egyik: a Mester utcából indul, végig a Körúton, érinti a Nyugati pályaudvart, a Moszkva teret, a Déli pályaudvart, a 1970. január 27, kedd KISKÚN NAPOK Tűzijáték, kiállítás, toronyzene A HETEDIK, AUGUSZTUS 20-23 Kiskunfélegyházán a városi tanács úgy határozott, hogy hosszabb idő után újra, s a jövőben ötévenként ismétlődően megrendezik a hagyományos kiskun napokat. Augusztus 20-a és 23-a között a kiskunok látványos, sorrendben hetedik népünnepélye lesz. A szervező bizottság összeállította a négynapos ünnepség gazdag programját, amelyben többek között parádés felvonulás, kiskun viadal, irodalmi vetélkedő, lovasverseny és népitánc-fesztivál szerepel. Találkozóra invitálják a Félegyházáról elszármazott jeles személyeket, s ekkor avatják fel a Móra Ferenc szülőházában berendezett emlékmúzeumot is. A kiskunsági város ipari és mezőgazdasági üzemei kiállításon mutatják be termékeiket. A rendezvényeket tűzijáték, térés toronyzene színesíti majd. (MTI) BUSZON, VILLAMOSON, HEVEN Figyelmesebben közlekedünk A Budapesti Közlekedési Vállalat múlt évi baleseti statisztikájának elemző öszszesítése a növekvő forgalom ellenére viszonylagos javulást mutat. Míg Budapesten a balesetek száma tavaly tizenöt százalékkal emelkedett, a BKV-nál ez a növekedés mérsékeltebb, mindössze nyolcszázalékos. A forgalomban 2272-en sérültek meg, halálos kimenetelű baleset 76 személyt ért, ebből hatot okoztak a BKV dolgozói. A halálos kimenetelű balesetek száma az előző évhez képest, sajnos, ötvenöt százalékkal emelkedett. Főleg a hatvan év felettiek körében volt sok a baleset, a gyermekbalesetek száma viszont több mint tizenhárom százalékkal kevesebb. A KN-közlekedés bevezetése óta óvatosabbak az utasok. Lényegesen csökkent a vigyázatlan fel- és leszállásból s a lépcsőn utazásból eredő balesetek száma. Kevesebb volt az ajtók helytelen kezeléséből származó és a járművek korai indítása miatt előadódott sérülés is. Sok balesetet okozott, hogy a járművezetők megszegték a szabályokat. Az elemzés szerint a balesetet okozó leggyakoribb szabálytalanságok a következők voltak: szabálytalan kanyarodás, szabálytalan forgalmi sávváltoztatás, gyorshajtás, az útviszonyok figyelembevételének elmulasztása, az elsőbbségi jog megsértése. Lényegesen emelkedett tavaly a gyalogosok által okozott balesetek száma. Értesítjük az AUTÓSOKAT ÉS A MOTOROSOKAT, hogy Kárpát utcai töltőáromásunkat (XIII., Kárpát utca 21.) vasárnap és munkaszüneti napokon is ÉJJEL-NAPPAL NYITVA TARTJUK A KERÜLETRŐL KERÜLETRE Újpest költségvetése FOLYTATJÁK A MUNKÁSKERÜLET ÚTHÁLÓZATÁNAK KORSZERŰSÍTÉSÉT A IV. kerületi Tanács ma délelőtti ülésén a kerület csaknem 113 millió forintos kiadást előirányzó költségvetéséről és Újpest idei fejlesztési tervéről tárgyaltak. Bejelentették: az idén befejezik az Ambrus Zoltán utcai bölcsőde és a Kossuth utcai óvoda építését. Bővítik a Viola utcai iskolát, műhelytermeket létesítenek a Bajza utcai iskolában, a szociális foglalkoztató pedig központi épületet kap. Rendezik a Megyeri út külső szakaszát, és folytatják a kerület útjainak, járdáinak és közvilágításának korszerűsítését. Kavicsaszfalt utat építenek a Thaly Kálmán utcában, a Bányagépgyár utcában, a Dessewffy utcában, öntött aszfalt járdát a Semmelweis és a Váci úton, javítják a közvilágítást az Attila utcában, az Elem utcában és a Klára utcában. A III. kerületi Tanács végrehajtó bizottságának mai ülésén egyebek között beszámoltak a kerületi népi ellenőrzési bizottság munkájáról. Az előző évihez viszonyítva több volt a bejelentés és a panasz. Három bejelentés érkezett például az Üde utcai vízcső-fektetéssel kapcsolatban. A bejelentők elpanaszolták, hogy az építkezésen húzták az időt, nem vettek át egy dömpernyi betont, mert az ott dolgozók nem voltak a munkahelyükön. A beton tönkrement. Egy másik fuvarbetont egy lakóház építéséhez használtak fel. A bejelentés alaposságát két népi ellenőr vizsgálta meg, majd az Út- és Közműépítő Vállalatot fegyelmi eljárásra szólították fel. A vétkes dolgozót kártérítésre kötelezték, a vizsgálat eredménye pedig a munka meggyorsulása volt. A kerületi népi ellenőrzési bizottság az idén — egyebek között — a lakóházfelújításokat, az oktatási intézmények fenntartási költségeit vizsgálja meg. Ööreg fák közt merengtem egy téli csodaparkban, egyebek között azon, hogy milyen lassan, észre nem vehetően halódik egy bükk, egy jávorfa, egy fenyő, amikor távirat hozta a hírét: meghalt Szekula Jenő. Szóltam már róla e hasábokon — 85 éves volt akkor —, az öreg pipásról a Fészek Klub halljában, régi idők, saját maga tanújáról. Az egykori tárcaíróról és szerkesztőről, aki — állítólag — hordóban is lakott a Római-parton. Tisztelgő tapintattal igyekeztem beszélni róla, nemcsak azért, mert öregember volt, hanem mert őszintén szerettem — és tiszteltem is — a kevés beszédű öreget. Amikor azonban megjelent a tárca az Estiben, egy kicsit mégis megijedtem. Mert a tapintat s a szeretet burkában — csak amikor nyomtatásban láttam, vettem észre magam is — benne volt, hogy Jenő bácsi ötven éve egy sort sem írt le, hogy a pipázáson kívül nem csinált semmit. Azt hogy a szellemileg különben teljesen friss Szekula Jenő megharagszik. De nem! Megfogta a karomat az örök tanyán, a Fészekhabban, s minden külön bevezető nélkül kijelentette: — Egyszer, amikor még fiatal voltam, hetvenéves koromban, megpróbáltam újra írni... Nem ment... Talán majd újra megpróbálom, ha elég érett leszek. Majd ha elérem a kilencvenet ... Kilencven nem lett, csak majdnem annyi. Új műveit nélkülözzük. A régieket sem tudom, hogy érdemes-e elővenni. Izgalmas azonban, hogy különféle korosztályú és különböző érdeklődésű írók, művészek — a csodaparkhoz tartozó csodakastély lakói — mégis mind tudtak róla. És akivel csak beszéltem, nem akarta elhinni, hogy Szekula nem él, hogy nincs ott a hallban, hogy pipája kialudt. A csodálkozók, sőt, megdöbbenők többsége talán életében sem ejtette ki nevét. De tudtak róla, mert hozzátartozott nemcsak a dalihoz és a művészklubhoz, hanem az irodalmi élethez és Pesthez is. Intézmény volt. Szerény létesítmény, amely nincs ugyan az idegenforgalmi prospektusokban, de azért aki nem volt idegen az irodalomban és Pesten — s aki nemcsak forogni szeretett e sajátos tájakon, hanem néha meg is állni —, azt tudta, hogy van Szekula Jenő. Nem is kell hozzá park és merengés, elég fellapozni Vajda Ernő öreg fák című, nemrég megjelent, szép könyvét, hogy megtanuljuk: nem minden öreg fa királyi, nem minden öreg fa olyan, mint Lear, hatalma teljében. Vannak egyszerű, szikár öreg fák is, amelyeken azonban mégis érzik a sok vihar, amelyet átéltek. Nem lehet minden fa lombos, terebélyes, nem lehet minden öreg fa háznépeket védelmező. A vékony öreg fák is hozzátartoznak — igen — a parkhoz, a világhoz. S talán tovább is, mint a Lear-fák, ha azok egyszer megsebződnek belül. Ilyen kis, öreg fa volt — nyír, juhar? — Szekula Jenő. Hosszú-hosszú évtizedekig állta az időjárás viszontagságait. Gazdag lombozat nemigen maradt utána. De gyökérzete érdekes lehetett: szívós és szerteágazó. Antal Gábor NYÍR, JUHAR ! MARI HÍR A szobához koszt is jár A Balatonon a nyári főidényben a nyaralók egy részét a fizetővendéglátó szolgálat magánnyaralóiban helyezik el. Ezek a többnyire különálló, családias hangulatú nyaralók a külföldi turisták körében is igen népszerűek. Siófok, Balatonföldvár, Balatonalmádi és Balatongyörök villáiban minden nyáron már törzsvendégként járnak vissza az osztrák, német, lengyel és csehszlovák turisták. A kedveltebb nyaralóhelyeken egyes külföldi utazási irodák már előre kibéreltek több száz szobát. A Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal a fizetővendég-szolgálat új formáját vezeti be az idén: három nyaralótelepen a szálláson kívül napi egyszeri étkezést és érdekes programot is kínál. (MTI) Röntgenezik a Duna vizét KLÓROZÁS HELYETT TERMÉSZETES SZŰRŐK Érdekes megbízást kapott tavaly a Vízművektől az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának egyik kutatócsoportja: röntgenezzék meg az év különböző időszakában a Duna vizét és állapítsák meg, mikor mennyi szennyeződést, hordalékot és apró élőlényeket tartalmaz. Az átvilágított vízmintákban , hóolvadáskor, tavaly márciusban volt a legtöbb szennyeződés: egy liter vízben 90 milligramm iszap és apró szemcse lebegett. Júniusban, az esőzések idején, literenként 50 milligramm hordalék volt a Dunában. Augusztusra megtisztult a víz, ekkor kezdődött azonban az algavirágzás, s ezért a vizsgált vízmintákban 40 milligramm apró és úszó állatka volt. Legkevesebb szennyeződést mutattak a novemberi és a decemberi mérések: alig 10 —15 milligramm volt a vízben levő hordalék súlya. Ugyanakkor ebben az időszakban volt a legalacsonyabb a Duna vízállása. A vízröntgenezési módszer nagyban elősegíti a Duna-víz tisztításához a megfelelő természetes szűrőrétegek kiválasztását, s lehetővé teszi a Duna mellett levő parti szűrőkutak vízhozamának növelését, így egyre kevesebb klórozott víz jut majd a vízvezetékeken át a fogyasztókhoz.