Esti Hírlap, 1972. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-18 / 167. szám
A PÁLYAVÁLASZTÁS GONDJAI Elfogytak a hullámosok Igény és divat ♦ Inkább irodába A 7. általános iskolákon átfutott a demográfiai hullám — ezt állítják a szakemberek, s ezt igazolják az adatok. Budapesten az 1968 —69-es tanévben 33 ezer gyerek végezte el az általános iskolát, jövőre már csak 17 ezren fejezik be a nyolcadikat, s tovább csökken évfolyamonként a létszám. 1977 a mélypont: 14 ezer 14 éves. Évről évre kevesebben jelentkeznek továbbtanulásra, s ez mind égetőbb gondot okoz az üzemekben. A realitás azt kívánja, hogy pontosan, előrelátóan szervezzék meg az új munkahelyeket, ne a képzeletükre, a vágyaikra építsenek. A szükség — a jelenlegi munkaerőhelyzet és a várható munkaerő-utánpótlás is — most már arra szorítja a vállalatokat, hogy elsősorban jobb üzem- és munkaszervezéssel, a meglevő munkaerő jobb hasznosításával, a felnőttek továbbképzésével oldják meg belső gondjaikat. Változások Hingyi Györggyel, a Fővárosi Pályaválasztási Intézet osztályvezetőjével, a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság munkabizottságvezetőjével beszélgetünk egy jelentésről, amely öszszegezi a budapesti szakmunkástanuló-képzés helyzetét. A népi ellenőrök öt éve foglalkoztak a szakmunkásképzéssel. A mostani vizsgálat a múlt esztendők változásait, a fél évtized eredményeit rögzíti. 1967. óta elkészült a szakmunkásképzésről szóló törvény, amely egységes keretbe foglalta a szakmai oktatást. Megjelent a szakmunkásvizsga-szabályzatról intézkedő rendelkezés, befejezés előtt a szakmunkásképző iskolák és az önálló kollégiumok egységes rendtartásának kidolgozása. Februárban rendezték jónéhány szakma tanulóinak helyzetét. Reformtankönyvek jelentek meg, új tantervek készültek. Sok eredményről számolhattunk be a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottságnak — mondja Hingyi György. De hozzáteszi: — Mégis sok a gond. Az első és a legfontosabb megállapításunk: a következő években a munkába lépő fiatal szakmunkásokkal a nyugdíjba távozókat már nem lehet a fővárosban pótolni. Sajnos, a vállalatok még mindig nem terveznek reálisan. Fiatal szakmunkásból még mindig sokkal többet igényelnek, mint amennyi gyerek egyáltalán kikerül az iskolákból. Sok és kevés A budapesti szakmunkásképző intézetekben tavaly több mint 19 ezer tanuló — ötvenhét százalékkal több mint 1967-ben — végzett eredményesen. A demográfiai hullám azonban átfutott a szakmunkásképző iskolákon is: az idei tanévben már jelentős csökkenés lesz. Ez az általános kép —, de szakmánként szélsőségesen változnak a gondok. A divatos szakmákra még mindig a tervezettnél több a jelentkező, a kohász és a gépi forgácsoló mesterséget az utóbbi négy évben a tervezett létszámnak átlagosan csak a 62 százaléka választja. Az 1968—69-es tanévben úgy tervezték, hogy 412 kohásztanulót vesznek fel — 196-ot sikerült. A múlt tanévben nyolcvan tanulót kívántak felvenni, de csak 65 jelentkező volt. Ugyanakkor 1968—69-ben 701 autószerelő tanulót vártak, s 745-öt vettek fel. Tavaly 790 tanulót kívántak felvenni, s több mint 800 került az iskolákba. Ez számokban a hiányszakmák és a divatos szakmák helyzete. A szakmunkásképzés is jelzi a kordivat, változásait. Mind többen választanak úgynevezett borravalós foglalkozást. Néhány éve még gond volt szobafestő, tapétás, gázkészülék-szerelő tanulót találni. Mostanában ezekben a szakmákban is több a jelentkező, fősorban az értelmiségi pályák és az irodai foglalkozások felé tereli a fiatalokat. Azt tapasztaljuk, hogy a fizikai munka, a szakmunkásképző iskolák iránt van bizonyos idegenkedés. Pedig a múlt évek jelentős újdonsága a szakközépiskola és az emelt szintű szakmunkásképzés. Mindkét középiskola-típusban megoldott a fiatalok továbbtanulása is. Dolecskó Kornélia Idegenkedés — A vizsgálat során megállapítottuk, hogy az utóbbi öt évben a szakmák 25 százalékában igen kedvezőtlen a felvételi létszám alakulása. A pályaválasztás idején igen jelentős a szakmai presztízsekről vallott társadalmi ítélet, amely el Az évtized foglalkozásai Én perem a négyzeten Budapest egyik legcsendesebb zúgában, a Budagyöngye felett, a Napos út zöldjének hangszigetelő védelmében találkozom a zajmérővel. Negyvenéves, erőteljes férfi. Kis fekete szakállával, lábra állítható, villogó, mutatót lengető műszerével titokzatos átutazónak tűnik, aki, mielőtt elnyelné az országút pora, néhány órára e rejtett tájon vert tanyát. Valóban, átutazó is, pontosabban : kiszálló. Pécsről, a Mecseki Ércbányászati Vállalat megbízásából utazott Budapestre, hogy méréseket végezzen. Ha már idefönt volt, feltárcsázott, mondván: ő, ellentétben az Országos Munkaügyi Intézet zajvizsgálóival, különleges engedélyek nélkül is beszélhet a mesterségéről. Az ördöngösség fátylát is, amelyet némelyek e munkára szeretnének borítani, szívesen fellebbenti, illetve fellebbentené, ha lenne bármiféle rejtélyes elfedni való. De nincs. Ez a szakma is olyan, mint a többi: aki űzi, annak egyszerre nehéz és egyszerű , s ha létezik mégis elválasztó jegy, talán az, hogy egyelőre még igen kevesen foglalkoznak zajméréssel Magyarországon. Mindössze néhány ember. A pécsi zajmérő, Kohári József bányatechnikus, katonatisztből lett aknász, majd a Munkavédelmi Főiskola elvégzése után zajvizsgáló. Ahogy egészen hivatalosan nevezik, most főhivatású biztonságtechnikai technikus. Mint zajmérő, beutazta az országot. Mivel zajvizsgáló műszer nincs sok, s kezelése külön képzettséget kíván, a gyárak, a hivatalok általában bérmunkában rendelik meg a méréseket. — A Répcelaki Szénsavgyártól a Százhalombattai Kőolajfinomítóig minden ismert üzemben dolgoztam már. Munkamódszerem a következő: először levelet küldök, amelyben felajánlom a Mecseki Ércbányászati Vállalat szolgáltatásait, majd helyszínelésre utazom. A következő alkalommal már viszem magammal a műszert is. A 150 ezer forint értékű műszer itt áll előttünk a Nehézipari Minisztérium vendégszobájában. — Tegyünk vele próbát — mondja a zajmérő. Bekapcsolja a műszert, figyelni kezdjük a mutatót. Egyszerre kilendül. A villamos elhaladását jelzi. Csukott ablak mögött ülünk, a legtompább zaj is alig szűrődik be hozzánk. A műszer azonban „bemér". Kissé megborzong az ember, mai életünkben mind több ilyen falakon átlátó, távolságokat legyűrő csodaszerkezet jelenik meg, s mire próbáljuk kitapasztalni, hogyan is működik, máris itt az újabb technikai varázslat. Kellő tisztelettel bámulom hát a drága és ritka dán műszert; ez a tréfás játék megteremtette a tekintélyt. A zajmérőnek azonban mindez annyi volt, mintha én megmutatom a golyóstollam: íme, pirossal is ír. Barátságosan végigsimítja a műszer hátát, s máris a szakmai kérdések gondja redőzi a homlokát. — Van itt egy komoly tévedés — magyarázza. — Az emberek azt hiszik, hogy a zaj fokát egyetlen adattal ki lehet fejezni: ennyi meg ennyi decibel, és kész. Zajszintképet és hozzácsatolt adatlapot mutat. — Ez a határgörbe, amelyet itt lát, ez adja meg a legnagyobb zajszintet. Ha decibelben határozunk meg valamit, mindig hozzá kell mondanunk: hány hertzen értendő. A leghalkabb hangélmény másodpercenkénti 1000 rezgésszám mellett 2x10—5 N'm2, illetve: 2x10~* dyn cm■*. Még néhány, ehhez hasonló szám és szakkifejezés, mint az N 80-as ártalmassági határgörbe, az oktávsáv, a mérési hibahatár, a fájdalomküszöb, s riadtan kérem, vessünk véget a szakmai magyarázatnak, mielőtt a zaj végképp misztikus fogalommá válik előttem. — Van-e rendelet — kérdem gyorsan —, amely előírja a megengedett zajszintet? — Az úgynevezett ABEO határozza meg. Eszerint, ha a határgörbét meghaladó zajokat nem lehet kedvező értékre csökkenteni, akkor védőeszköz alkalmazása szükséges. Tudtom szerint azonban kevés helyütt tesznek eleget ennek a rendeletnek, s egyszerűen azért, mert a zajmérési vizsgálatokat sem végzik el... — Melyek a legártalmasabb zajkeltő források? — A fúrókalapács, a légkalapács, a nyomdai rotációs gép és így tovább. Igaz, a hangérzékenység egyénenként változik. Egy bányász, aki nyolc órán át szorítja a fúrókalapácsot, a villamos dübörgését zenének érzi. Éppen ezért, mert ki-ki másként szenved a zajtól, mind gyakoribbak a vitás esetek: vannak, akik igazuk tudatában a bírósághoz fordulnak. A pécsi zajmérő maga is több peres ügy részese, eldöntője volt — nemrég például a Pécsi Pedagógiai Főiskola és a Sörgyár közötti vitában vett részt —, s jelenleg a Veszprémi Járásbíróság zajszakártője. Sajnos, a zajforrások gyarapodnak környezetünkben, ritkán marad munka nélkül. Innen, Pestről éppen hazaugrik Pécsre a családhoz, s már indul is tovább. — A Beremendi Cementgyár következik. Legalább kéthetes munka lesz. Kósa Csaba Méri a zajt Hol a határ Befejezéséhez közelednek a Margit-híd budai hídfőjénél épülő HÉV-állomás munkavilái. A képen a tetőszerkezet félköríves vasbetonrészeit illesztik össze. Magyar jégkrémgyár A jugoszláv krémfagylalt nagy sikert aratott a hazai vásárlók körében. Az Élelmezésipari Tervező Vállalatnál most készítették el egy hazai jégkrémgyár terveit, amelyet elsősorban mezőgazdasági nagyüzemeknek ajánlanak. A VELENCEI TÓNAL Lebontatják a sufnika A Velencei-tó partján az illetékes hatóságok az idén 240 építési engedélyt adtak ki. Sok gondot okoznak az engedély nélküli építkezők, a „sufniépítők". Tavaly 42 ízléstelen, az üdülőtelepek egységét veszélyeztető építményt bontattak le. Az intézkedés azonban, úgy látszik, nem bizonyult elrettentőnek, mert az idén ismét emelkedett az engedély nélkül építkezők száma. Ezek veszélyeztetik a velencei-tavi fejlesztési program, a regionális és városrendezési tervek végrehajtását, rontják az üdülőtelepek képét. Az illetékesek a jövőben még fokozottabban ellenőrzik a tóparti építkezéseket. ZARÓRA Szombaton egy perccel fél kettő előtt felhívtam a hivatalt és a jelentkező nőtől megkérdeztem, hogy hétköznapokon hány óráig van hivatalos óra. Mérgesen rám szólt: — Szombaton fél kettőig van hivatal, már fél kettő, fél kettőkor zárunk, nem adhatok felvilágosítást. — De kérem, egy negyed pillanat alatt közölheti... — Sajnálom, már el is múlt fél kettő. — Félreért engem. Énnem pontos időjelzést kértem. Csak annyit mondjon, hogy négy, fél öt, vagy öt? Dühösen válaszolta: — Rémes, milyen kíméletlenek a felek! Egy szombatunk van, örülünk, hogy már fél kettőt mutat az óra, és akkor feltartják az embert. Látszik, hogy nem dolgozott hivatalban, nem tudja, milyen nehezen várjuk a fél kettőt. — Bocsánat, de én egyetlen szót kértem, maga körülbelül ötvenet pazarolt el. Nem lenne helyesebb, ha megmondaná, hogy ... Félbeszakított: — Még mindig nem hagyja, hogy elmenjek? A kalap már a fejemen van, az ajtóból jöttem vissza, és maga macerálja az embert. Értse meg, hogy hivatalos órán túl nem is szabad felvilágosítást adnom. Nahát! — De... — Semmi de. Felvilágosítás nincs és punktum. A felek elvárnák, hogy akár szombat este tízig is válaszolgassunk. Olyan nehéz megérteni, hogy szombaton fél kettőkor már víkend van? De mit törődik azzal az ügyfél, hogy mi menynyit gürcölünk mindennap fél kilenctől fél ötig ... — Köszönöm! Tehát hétközben fél ötig van hivatal. Köszönöm! Palásti László