Esti Hírlap, 1981. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-09 / 262. szám
• A főszerepben: Németh Sándor. Ez volt a negyvenperces tévéfilm címe és ez volt a tartalma is. Játszani, énekelni és táncolni láttuk Németh Sándort, vonzó környezetben, jól összeválogatott műsorban. Ahogy játszik és ahogy énekel, az csupa tehetség és báj, megannyi kedvesség és szívből jövő derű. Ahogy pedig táncol, az e műfaj élő klasszikusaira, Fred Astaire és Gene Kelly művészetére emlékeztet, könynyedségben, ritmusban, fantáziában és eleganciában. A közreműködők közül nem maradhat említetlenül az igazi színészi átéléssel, tökéletesen táncoló Medveczky Ilona, a nagyvonalú díszleteket tervező Nagy Sándor, a gyönyörű jelmezekért felelős Tóth Barna, a koreográfiát mozgalmasan megálmodó Cesler György, a Prágai Televízió remekül mozgó balettkara és a műsort jó érzékkel szerkesztő Csenterics Ágnes. • Horváth Ádám láthatóan vonzódik Molnár Ferenchez, a magyar vígjátékirodalom e mesteréhez, talán azért, mert édes unokája a világhírű szerzőnek, lehetséges azonban, hogy minden rokoni érzelem nélkül, egyszerűen csak azért, mert — mint annyian — szereti Molnár Ferenc utánozhatatlan eleganciájú, elbűvölően szellemes stílusát. A lényeg az, hogy egészen kitűnő előadást rendezett, amely amellett, hogy a maga közegében, tehát a televízió képernyőjén, elejétől végig lebilincselte a nézőt, így, ahogy van, átemelhető lenne egy másik közegbe, bármely színpadunkra, és ott is sikert aratna. A bravúrszerepeket olyan kiváló színészek alakították — formáik teljében —, mint Huszti Péter és Almási Éva Tolnay Klári, Tábori Nóra és Bánki Zsuzsa. Felkeltette a figyelmet friss tehetségével a főiskolát most végzett Kulka János. És az erős mezőnyből is kiemelkedett — életének egyik legnagyszerűbb alakítását nyújtva — Márkus László. (barabás) • A Thyl Ulenspiegelhez hasonlíthatóan szép, költői, pontos és unalmas filmet még sohasem láttam a Magyar Televízióban. Az ötrészes szovjet sorozat rendezői, Alekszandr Alov és Vlagyimir Naumov bámulatos munkát végeztek. Körülbelül ötször másfél órában, hallatlanul szépen komponált, költői erejű, festői szépségű képek során át megidézték Thyl Ulenspiegel korát, Németalföld tájait, természeti világát, az emberek szokásait, mindennapjait és szorongásaikban, örökös létbizonytalanságukban — a lelküket. A kosztümök, a szobabelsők, a maszkok, a fény-árny hatások, az egymásra épülő színek és az időnként lelassított, különös jelentést nyerő egyes jelenetek, az alkotók különleges korismeretéről és Urai látásmódjáról tanúskodnak. S mindez még akkor is élményt jelentett, ha a forgatókönyv írói — az említett rendezők — elfeledkeztek arról, hogy a kor tablója igazán csak egy érdekes, az események sodrában élő ember sorsán át válik izgalmassá. Márpedig a különböző, Thyl Ulenspiegel életét feldolgozó írások és filmek alapján ezt nyugodtan állíthatjuk. Nem a kosztümös kalandfilm szokvány helyzeteit kérjük számon, hiszen az alkotók kosztümös alakjaikon keresztül is napjaink emberéhez, azaz hozzánk kívántak szólni. Ám ez a szándékuk gyakorta eltűnt vagy feloldódott a nagy műgonddal komponált képekben. A történet ritmustalanná vált, egyes részletei vagy figurái túlságosan nagy hangsúlyt kaptak, s így nehezen, vagy egyáltalán nem értelmezhető szimbólummá általánosodtak. De mindenképpen nagy vállalkozás tanúi voltak azok, akik figyelemmel kísérték ezt a filmet. Szép képei maradandó vizuális élményt jelentettek. Ugyanakkor a vontatottság csalódást okozott. (harangozó) ÚJ KÖNYVSOROZAT A világirodalom klasszikusai Kétszáz mű a tervezetben Másfél évi vita után eldőlt: az Európa Könyvkiadó jövőre új könyvsorozatot indít A Világirodalom Klaszszikusai címen. Tavaly májusban bocsátották vitára a sorozat tervezetét, s a kötetnyi hozzászólás — írók, fordítók, lektorok, lapszerkesztők, könyvterjesztők, kulturális intézmények bírálata és javaslata — meghatározott tartalmat adott a bátor elképzelésnek. — Mi a sorozat célja? — kérdeztük Domokos Jánost, a kiadó igazgatóját. — Elsősorban az, hogy a mai irodalomtörténeti értékelés alapján választ adjunk arrra, hogy mely műveket tartjuk a legjobbaknak a világirodalom egészéből. A sorozat tehát összszegzés. Nem cél az ismeretlen művek felfedezése, a mindenáron újszerű válogatás, de nem is egyszerű újrakiadásról van szó. Arányok — A válogatás szempontjai ? — A világirodalom fogalma az utóbbi évtizedben megváltozott. Babits még a szellemi kapcsolatot, az egy töröl, a görög-latinból való származást tekintette az egyik legfontosabb kritériumnak, a nemzeti irodalmak megjelenését pedig „felbomlása folyamatnak”. Ha ma világirodalomról szólunk, akkor nemzeti irodalmakra gondolunk. Ez azonban több az európai és amerikai irodalomnál. Arra kell tehát törekednünk, hogy a sorozatban minden olyan nemzeti irodalom képviselve legyen, amely egyes műveiben a legnagyobbakkal is összemérhető színvonalat ér el. — Egyes irodalmak másodvonalbeli művei azonban jobbak más irodalmak élvonalbeli műveinél. — Ez igaz. Ezért ezt az ellentmondást úgy igyekszünk feloldani, hogy megfelelő arányokat alakítunk ki, és nem erőltetjük azt, hogy minden ország irodalma jelen legyen a sorozatban. Irodalomnak külön sorozata van, a Magyar Remekírók, melyinak kötetei a világirodalom legnagyobb alkotásaival versenyző művek, egyébként is a legtöbbször kiadott és legismertebb kötetek. — Szerkesztés? — Minden műhöz utószóit közlünk, s a köteteket jegyzetekkel látjuk el, amelyek a műre összpontosítanak és kerülik a filoszkodást. Kétszáz művet szándékozunk kiadni, egyegy évben tizenkettőt-tizenhatot. Tervezetünkben száznyolcvanhárom könyve im szerepel, a klasszikussá váló alkotások kiadására is lesz tehát lehetőség. A sorozat 1982-ben indul, az első kötetek a könyvhétre jelennek meg. Címek — Kérem, mondjon néhányat a megjelenő művek közül. — A görög-latin irodalom sorát Homérosz Iliász és Odüsszeia kötetei nyitják, lesznek ógörög tragédiák, vígjátékok és Vergilius Aeneise. Az európai latin középkori irodalom egyik antológiája legendáikat, intelmeket, novellákat, anekdotákat és iskoladrámákat tartalmaz. Megjelenik a Biblia, a Gilgames-eposz és egy válogatás a Mahábháratából, illetve a Rámájánából. A Szovjetunió irodalmát tizennyolc kötet képviseli, Dosztojevszkijtől és Tolsztojtól két-két mű is megjelenik. A lengyel irodalmat Mickiewicz, Prus, Reymont és Andrzejewski képviseli, a cseh irodalmat Hasek, Capek és Olbracht. A román és bolgár irodalmat két-két antológia reprezentálja, jugoszláv irodalmat öt kötet. — Német, francia, angol irodalom? — A német irodalom sorában többek között ott lesz Goethe Faustja, Kafka műve, A kastély és A per, továbbá Brecht drámái. Képviselve lesz az északi irodalom, elsősorban Ibsen, Strindberg és Jacobson révén. Az angol irodalomban Shakespeare-től Woolfig terjed a sor, összesen huszonkét kötet. Az északamerikai irodalomból tizenegy kötetet adunk ki, többek között London, James, Twain, Faulkner és Hemingway egy-egy könyvét. A francia irodalom alkotásai közül olvasható lesz a Roland-ének és Balzac Elveszett illúzióik című kötete, egyébként a francia irodalom,bár jelenik meg a legtöbb könyv. Végezetül az olasz, a spanyol-portugál, a a latin-amerikai, a távolkeleti és az afrikai irodalmat kell említenem. Korompay János Műfajok — Műfaji kérdések? — A Világirodalom Klasszikusai szépirodalmi sorozat, a szó hagyományos értelmében. Esszét, tanulmányt, történeti, filozófiai műveket, emlékiratot, vallomást a sorozatban nem adunk ki. Kivétel az irodalomként művelt görög és latin történeti írásokból készült válogatások, Platón dialógusai, Szent Ágoston és Rousseau vallomásai, Montaigne esszéi. Népmesét és népi költészetet is csak kivételes esetben közlünk, akkor, ha világirodalmi mérteikkel mérve is remekmű, mint például a Kalevala vagy az Ezeregyéjszaka meséi. Vegyes műfajú kötetet is csak elkerülhetetlen esetben veszünk fel a sorozatba, például Krleza tervezett kötetében próza és dráma együtt lesz jelen. — Miért hagyták ki a sorozatból a magyar irodalmat? — Elvi meggyőződésünk ellenére, gyakorlati okokból, a hozzászólók többségének javaslatára. A magyar irodalom szerepeltetését öt könyvvel mindenki kevésnek találta, többre viszont nem lett volna lehetőség. Érvként az is elhangzott, hogy a magyar 60 ÉVE SZÍNÉSZ. Sarki Imre köszöntése A Nemzeti Színház igazgatója, Sziládi János köszönti Sarlai Imre érdemes művészt november 11-én este a Fészek Klubban. Ekkor rendezik a Sarlai-műsort a 60 éves színészi jubileuma alkalmából, olyan közreműködőkkel, mint Benedek Miklós, Császár Angéla, Greguss Zoltán, Hámori Ildikó, Lukács Sándor, Pápai Erzsi és Ráday Imre. — Hány szerepet játszott hat évtizedes pályafutása alatt? — kérdeztük Sarlaitól. — Ötszázat — hangzott a válasz. — Tizenöt éves voltam, amikor megszöktem hazulról. Kellékes és színlaposztó lettem dali társulatoknál. Három esztendőn át gyalogoltam a szekerek után, amelyekre csak a nőtagok ülhettek fel. Színlaposztás közben gyakran tépték le a kutyák a nadrágomat. Mindig magam varrtam meg. Kezdő színészkoromban megismerkedtem Csortos Gyulával. Azt ígérte, ad egy öltönyt, hogy rendesebb külsőm legyen. El is hoztam tőle a bőröndöt. Egy ing és tizenegy gallér volt benne... — Vidéki évtizedei után hogyan került a Nemzeti Színházhoz? — 1979-ben, amikor Érdemes művész címmel tüntettek ki, kaptam meg a Nemzeti Színház felszólító levelét, játsszam el A konyha csavargószerepét. Azóta ott működöm. A jelzett darabon kívül a Tarelkin halála, Halleluja és a Két úr szolgája előadásain veszek részt. — Milyen szerepeire emlékszik a legszívesebben? — Liliom, az Oroszország című darab Péter cárja, Lucifer, Ádám, Doolittle, Petur bán. Emlékeimből egyébként mesélni fogok a Fészek Klubban. (K.) KOSZTOLÁNYI TÉVÍTÉLETE Kisajátított eszme, elorzott szerelem BEMUTATÓ A VÍGSZÍNHÁZBAN Alighanem Kosztolányi Dezső tiszteletre méltó tévítéleténekköszönhetjük, hogy a Vígszínház bemutatta a Forrón és hidegen című darabot, a belga Fernand Crommelynck alkotását. Kosztolányi ugyanis — egy másik műve, az 1921- benírt és két évvel később a Renaissance Színházban már játszott A csodaszarvas kapcsán — nem kevesebbet állít a szerzőről, mint hogy alkotó lángelme’’, „.. . szeme, keze csalhatatlan. Lélektani mondanivalója pontos”, hogy „... Bensőbb, mint Shakespeare, egészségesebb, mint Strindberg”; hogy „Ez a bohózat felér a velencei mór ... tragédiájával”; hogy „... Bruno (a féltékenységről szóló színdarab hőse) nagyobb Othellónál”. Ezek a minősítéseik minden bizonnyal A csodaszarvasra vonatkozóan is túlzások, s ha mégsem, érdemesebb lett volna azt elővenni, ugyanis Crommelynck későbbi művére, az 1935-ben írt Forrón és hidegenre semmiképpen nem találnak. Korántsem azért azonban, mintha e műnek nem lenne mondanivalója, mégpedig nagyon is komoly és többrétegű. Szól — pontosabban szólhatna! — az eszme kisajátításának veszélyeiről. A darab teljes címe ugyanis Forrón és hidegen avagy Dom nagyságos úr eszméje. Erről az eszméről, amelyről a színen egyébként soha meg nem jelenő Dom úr állítólag beszélt, senki nem tud semmit, de alighogy a Nagyságos örök álomra hunyta szemét, azonnal elkezdik kisajátítani, mivel: „...egyéb se kell a törtetőknek, mint hogy megszólaltassák a halottakat.” A törtetők persze rögvest működésbe lépnek, szervezni kezdik a domista osztagokat, s megfogalmazzák : „Mostantól kezdve a hűségesebb Domkövetőé, a jobb domistáé a diadal”. Szól — azazhogy szólhatna! — a darab továbbá arról, hogy milyen elviselhetetlen a két ember közötti nagy és tiszta érzelem a többiek számára. Amikor ugyanis Dom úr hitvese — Leona — megtudja, hogy az ő darákoló, unalmas, tehetetlen férje egy másik nő — Félie — számára lángoló lovag, aki kézenfogva fut kedvesével a harmatos réten, s költők ajkára méltó szavakkal udvarolja körül a szeretettet, s hogy a lány az öngyilkosságot is képes választani, hite szerint egyesülendő szerelmesével, inkább feláldozza legújabb szeretőjét, csakhogy lehetetlenné tegye, megsemmisítse azt a csodát, amelynek átélésére ő maga képtelen. Szól, szólhatna ... Végül is miért ez a feltételes mód? Azért, mert a szerző „csalhatatlan kezét” sehol sem látjuk formálni. A cselekmény lassan, nehezen bontakozik, s mire valójában érdekessé válnék, már vége is a darabnak. Mintha az egész egy hosszadalmas expozíció volna, amely azonban nem lombosul igazi drámává. Ráadásul Ruszt József rendező felnagyította a mű gyengéit. Ahogy mondani szokás: „rátett egy lapáttal”. Ha az eredeti szerzői utasítás szerint valaki egy karos székbe rogy, az Ruszt színpadán a fényes parkettára omlik, ha egy férfi egy nőt ölébe von, az ismét padozatra hanyatlásban és hempergésben valósul meg. Ráadásul tobzódnak a hang- és fényhatások. Sejtelmesen haloványul, majd ismét fölsugárzik a csillár, fénynyalábok vetülnek a magától (Dom úr szellemétől!) kinyíló ajtón át. Beethoven d-moll szonátája szólal meg ismételten, majd pattogó induló hangzik föl. Mindezek azonban inkább megosztják, sőt, kioltják a figyelmet, mintsem hogy a hangsúlyokat erősítenék. A darabot kitűnő színészek játsszák, legjobb képességeik szerint, de csak keveset tehetve a mű és a rendezés ellenére. Ruttkai Évára illik az általa játszott Leonóra vonatkozó állítás: „nincs kora, és ellenállhatatlan vonzerő árad belőle”, de ide az ő tehetsége is kevés. Bács Ferenc és Bárdy György alkatuktól idegen figurát játszanak. A polgármester például a szerző szerint: ártatlan képű, apró termetű, nyüzsgő, gömbölyű emberkezez volna Bárdy. Thierry: nagy darab, szögletes, bárdolatlan ember: ezt kellene elhitetnie a sudár-elegáns Bácsnak. Sikere Bánsági Ildikónak van a szobalány szerepében, és mindenekelőtt Balázs Péternek, aki a tanító szerencsétlen alakját eleveníti meg gyilkos nevetségessé tevéssel. Morvay István Meglepetések, érdekességek a novemberi számából: • Az elsivatagosodás kísértete — Balogh János akadémikus cikke, A megsebzett bolygó c. tv-sorozathoz. • Környezetvédelmi nyomozás Kaposvárott. • Tervek és lehetőségek: mi legyen a veszélyes hulladékokkal? • Termálmedencék az Alföld alatti geotermikus energiatartalékaink jövőjéről. Rejtvények, pályázatok, értékes nyereményekkel a novemberi Kóristák farmerban Nemrég hírül adtuk, hogy a müncheni operaház kóristái oly módon harcoltak bérköveteléseikért, hogy szólamukat csak suttogva adták elő a Nürnbergi mesterdalnokok előadásán. A londoni Coliseumban működő angol nemzeti operaház énekkarának tagjai pedig a minap farmernadrágban léptek színpadra, így tiltakoztak az ellen, hogy a hosszú időt igénybe vevő sminkelés és öltözés idejét nem fizetik meg nekik. Az énekesek fizetett munkaidejét csak az előadás kezdetétől számítják.