Esti Hírlap, 1982. november (27. évfolyam, 257-282. szám)
1982-11-01 / 257. szám
Mit tehet a noteszíró, ha a Mindenre van magyarázat című kabaré egyik mindenre elszánt műsorvezetője már mindent megmagyarázott, s ezen való buzgalmában, sommásan, még a kritikusok feltételezett véleményét is előlegezte, mondván, erre — vagyis a műsorra — nincs magyarázat. Pedig van. Napjainkban, tudjuk, rendkívül nehéz szórakoztatni, pontosabban szólva, nehéz olyan fő műsoridőben sugárzott kabarét készíteni, amely mindenkit egyformán tudna mosolyra fakasztani. Biztosan voltak, akik elfogadták azokat a humoros jelenetecskéket, magyarázatocskákat, amelyet ez az összeállítás igyekezett adni, s így számukra kellemes időtöltést jelentett e program. Különben is, Gálvölgyi János és Antal Imre olyan kedvesen, annyi lelkesedéssel, odaadással tud régi viccet mesélni, hogy időnként már-már hajlamosak vagyunk a tréfák szakálláról is megfeledkezni. Veres Pál pikantériái is beugranak általában, s a színészek úgyszintén oly vehemenciával kezdtek bele egy-egy jelenetbe, mintha az szólt is volna valamiről... De arra már valóban nehéz magyarázatot találni, hogy miért kell önjelölt, humor nélküli „humoristákat” foglalkoztatni egy olyan programban, ahol nem elég jópofáskodni, miképp időnként a tévéhíradóban, hanem valóban a humor nyelvén kellene megszólalni. Ez esetben azonban csak önképzőkörben is nehezen eladható viccelésre futotta. Azt pedig már csak mélán morfondírozva említem, hogy ki tudja hány olyan szakállas vicc lappang még a világon, ami nem hangzott el — de bármikor elhangozhat — a Telepódiumon. (harangozó) AMERIKÁBAN Soltész Rezső fesztiválnyertes Első díjat nyert a Kansas állambeli Independence város nemzetközi dalfesztiválján Soltész Rezső táncdalénekes. A fiatal tehetségek évente megrendezett fesztiválján, a „Neewollah” fesztiválon kizárólag külföldi meghívottak vesznek részt. Soltész Rezsőt a várnai Arany Orfeusz fesztiválon fedezték fel az amerikai rendezők. Az idei fesztiválon Nagy- Britanniából, Svájcból, Kubából, Kanadából, Bulgáriából és Magyarországról léptek fel énekesek. Soltész Rezső nyerte a fesztivál közönségdíját is, míg a fesztivál nagydíja a bolgár Nelli Rangelováé lett. (MTI) MARICA GRÓFNŐ Felújítás a Kálmán-centenáriumon Az előcsarnok tablóiban egy mélyről indult és káprázatossá vált muzsikuskarrier emlékei, érdekes dokumentumok idézik elénk Kálmán Imre sorsát, sikereit, munkásságát. Az operettszínpad poétája a Balatontól indult el és eljutott minden óceánon túl, hogy végül megtérjen világhírének bázisára, végső pihenőre , Bécsbe. Ki tudja, miféle szándék színezi az ilyen karriereket felhőtlen tündöklővé, a nehézségeket is valami mesebeli hős legendájaként oltva a köztudatba. Talán egy régebben hatásos színházi reklámfogás? Mert az emberek szeretnek a szerencse fiainak árnyékába húzódni? Mert a valóság túlságosan egyszerű? Lehet. Lehet, ha a tehetség egyszerű. Kálmán tehetséges volt, a zene gyerekként megfogta, s úgy vonzotta, hogy nem kellett noszogatni a zongorához. Megtanulta a mesterséget, nagy kortársak osztálytársaként a pesti Zeneakadémián, zongorázását a csodagyerekeknek járó lelkesedéssel fedezték fel, a zenélésről szóló nézeteit és ítéleteit népszerű napilapban publikálhatta, szerzőként pedig — miután szimfonikus próbálkozásaira nem talált kiadót — beállt a színház szolgálatába. A Bachok, Mozartok, Verdik példájából azt tanulta meg, ami minden tehetség dolga: a szakmai lelkiismeretességet, a „kisiparos” szorgalmát, aki mesterművek alkotására képes. Nem önmaga zsenialitásáról ábrándozott, hanem dolgozott; nem áhította és követelte a dicsőséget, a sikert, a pénzt, hanem kiküzdötte. Ez a karrierkáprázat a valóságban csupa munka. Versenyfutás a határidők betartásáért, átdolgozott éjszakák, jottányit sem engedve a mívességből. Háborúk, fasizmus, gazdasági válságok ugyanúgy érintették, mint mindenki mást. Menekült, újrakezdett, mint oly sokan. S közben álmodott a küszködőkkel, mesebeli grófokról, hercegnőkről, akik időnként a halandók gondjai közé zuhannak, de a szerelem megacélozza őket, az állhatatosság és hűség, az érzelmek kivezetnek a bajból. A boldogságért érdemes küzdeni, hiszen csak egy kéznyújtásra van — kell-e ennél vonzóbb művészi kínálat? A Marica grófnő bonvivánja, Szapáry gróf is, ugye, tönkre ment, tiszttartóvá „süllyedt”, nem ragadta meg a gazdag nagynéni csúf mentőajánlatát, az érdekházasságot, nem bocsátotta áruba érzelmeit. Ezen a ponton, az érzelmek világában már nem is fontos, hogy gróf, hogy kizsákmányoló nagybirtokos: a mesebeli királyfik és Kukorica Jancsik egyenrangúak. Ha a néző azt kívánja, nyerjék vissza birtokukat, az semmiben sem különbözik attól, mint amikor mellettük drukkolunk a sárkönyölő viadalban. Ha azt kívánjuk, hogy Marica grófnő végül is legyen Péter gróf párja, ez ugyanonnan ered, mintha a Kék tóba dobott rózsától azt várjuk, változzék Iluszkává. Az operett: tegnapi mese felnőtteknek. Mese pedig kell. Akik elavultnak tartják, nos, költsenek helyette jobbat, álmodjanak szebbet, maibbat. De olyan mélyen és őszintén, olyan tiszta naivan, mint Kálmán Imre! Akinek volt érzéke az idők változásának fölfogásához is, először követte a nagy bécsi elődök mintáit, aztán felfedezte a népiesség hangját, végül nyitott volt a hangulatzene nemzetközi áramlatainak befogadására is. A mai musical comedyk ott gyökereznek az ő későbbi munkáiban. Az Operettszínház méltán emlékezett meg róla némi ünnepélyességgel, kiállítással, múltat idéző füzettel — és a Marica grófnő felújításával. Ez a felújítás nem tartozik ugyan a legfényesebb Kálmán-sikerek közé, de hogy a puszta címre hány teltháznyi közönség várható, nem nehéz elképzelni. Mert a premieren bizony irgalmatlan verkliszerűséggel, kiegyensúlyozatlanul, színtelenül vagy éppen triviális színekkel hadarta végig szólamait a zenekar. Se stílus, se tónus. A keringők ritmusából, az „esztamokból” hiányzott minden bécsiesség, a trombiták úgy szóltak, mint egy ringlispil zenéje, az énekeseket vagy ott hagyta a karmesternő vagy várniuk kellett, míg utoléri őket. A primadonna nem bírta hanggal, a bonviván hangja meg egyenesen csak karikírozni tudta a férfias érzelmek kifejezését, így aztán élvezetet csak a csöppet sem mellékes mellékszereplők szereztek, közülük is elsősorban azok, akik egy régebbi, nagy iskolán, nagy elődök árnyékában nevelkedtek. Mindenekelőtt Petress Zsuzsa. Briliáns színészi alakítását odasorolhatja primadonnaéveinek leglátványosabb sikerei közé. Vagy elé. Németh Sándor akkor is fölélénkíti a játékot, ha puszta rutinját veti be, sajnos, egyre beszűkültebben: a táncai lassan már csak néhány gesztusból állnak, mindig ugyanazokból, s a sugárzása is halványabb, fáradtabb. Zsadon Andrea jól énekel, de nem csúcsformában. Az epizódok némelyike azonban, hála Hadicsnak, Mednyánszky Áginak és Mucsi Sándor kidolgozott játékának — üdítő. A második szereposztás primadonnája, Kovács Brigitta oldódik már a színpadon, jól énekel, illúziót kelt. De aki ilyen adottságokkal érkezik a műfajba, azt „meg kell csinálni”, speciális gyakorlatokkal, hangképzéssel, tartásbeidegzéssel, s főleg tökéletes játékmesteri munkával. Ugyanez vonatkozik a jó bonviváns hanggal rendelkező Jankovits Józsefre. Mert ez a hang nem elég hajlékony, s a jobb játékhoz mozgás- és beszédgyakorlatok kellenének. Utóbbi azonban nemcsak rá vonatkozik. A színház legfőbb munkatársa ma egy logopédus lehetne! Mert e társulatban fehér holló az olyan szépen beszélő — de éneklésben, táncban, átélésben, gesztusban is magasan a társulat fölé növő — kiművelt tehetség, mint Oszvald Marika. Akinek jó partnere Farkas Bálint, ahogy Petress után is kitűnő Lotti lett Gallay Judit. Igaz, a második premier szereplőinek könnyebb dolguk volt azáltal, hogy az előadást Rónai Pál vezényelte. S ha nem is alakíthatta át a zenekari játékot gyökeresen, fontos árnyalatokat mentett meg az érzelmi kifejezés (és nem az érzelmeskedés) számára. A rendező, Seregi László, elnagyolt rutinmunkát végzett. De van egy érdeme: Benkóczy Zoltán most is harsány játéka sokkal ízlésesebb, mint régi alakításaiban. Ezzel hatásosabb is. Hát ennyire futotta a színház mai erejéből az új Maricára. Fodor Lajos Farkas Bálint és Kovács Brigitta (MTI Fotó : Tóth István felvétele) MAI TÁJÉKOZTATÓ SZOVJET HANGLEMEZHÉT SZVJESNYIKOVÉK - MAGYARUL Ma délelőtt 11 órakor kezdődött a Zeneművészek Klubjában az 1982. évi szovjet hanglemezhét megrendezéséről szóló sajtótájékoztató. Erre a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat hívta meg az újságírókat. Bors Jenő igazgató elmondta, hogy november első napjaiban, évtizedes hagyományként, a szovjet hanglemez ünnepnapjait rendezik hazánkban. Eseménnyé különleges szerepe avatja, melyet a kultúrtermék közművelődésünkben betöltött, és még ma is betölt. Az igényes hanglemez iránt érdeklődő közönségünk mindig figyel az olyan kiadványokra, mint az idei szovjet hanglemezhét során megjelenő „Psalmus Hungaricus” felvétel. Kodály művében a tenorszólót Ilosfalvy Róbert, az énekkari részeket a világhírű Szvjesnyikov-kórus énekli — magyarul! De éppen ilyen különlegesség Berlioz grandiózus „Te Deum”-jának felvétele. Erről a korongról a mű olyan részei is felhangzanak, amelyeket az egyébként ritka koncertelőadásokon általában elhagynak. Az egyetemes művészettörténet számára vonzó a keleti egyház ősi liturgikus zenéjével történő megismertetés, vagy éppen Igor Stravinsky nevezetes 1962. évi moszkvai hangversenyéről készült dokumentum értékű felvételek meghallgatása. Mindezekre az idei szovjet hanglemezhét újdonságai révén alkalom nyílik. A piacra kerülő lemezek között van egy Richter-felvétel. A zongoraművész négy Chopin-scherzót játszik. Az említett Berliozféle Te Deumot az örmény SZSZK kórusa, a jereváni zeneiskola gyermekkara, a Moszkvai Állami Filharmónia szimfonikus zenekara tolmácsolja O. Csekidzsjan vezényletével és V. Dolinszkij orgona játékával. Bizonyára nagy sikere lesz a Rimszkij-Korszakov népszerű Seherezádé szimfonikus szvitjének. A Londoni Szimfonikus Zenekar adja elő, vezényel I. Szvetlanov, hegedűn közreműködik I. Georgiadis. A Csajkovszkij-rajongók a Szovjet Rádió és Televízió zenekara révén hallgathatják a Csipkerózsika és A hattyúk tava szvitjét. Karmester: V. Fedoszejev. Szokásossá vált az utóbbi években e nagyon népszerű szovjet lemezek magyar nyelvű ismertető szöveges tasakban történő forgalmazása. A korszerű hanglemezkiadványnak szerves része a gazdag információs anyagot nyújtó grafikai kivitelezésű lemeztasak. A szovjet hanglemezhét november 2-án kezdődik. Vidéki megnyitójára Szolnokon kerül sor. Különböző helyeken kiállításokat is rendeznek a jobb tájékozódás érdekében. A hanglemezhétre küldöttség érkezett a Szovjetunióból a Melodia-gyár vezérigazgatójának, G. V. Kangelakinak vezetésével. (Kristóf) A TÍZÉVES MAXIMBAN Porondon a Kesslerek Van ebben az alapállásban valami kedvesen pimasz kihívás: zenei stílusok előadó-irányzatok tűntek fel, hulltak a feledésbe, de ők mindvégig hűek maradtak önmagukhoz, vagy-ч is mindahhoz, ami»e két nyúlánk, dekoratív megjelenésű hölgyet a világ szemében a Kessler-nővérekké tette. Alice és Ellen produkciója — pestiesen szólva — mai pénzben megszámítva is jó. Énektudásuk, dramaturgiailag pontosan megkomponált, a zenével teljes összhangban lévő mozgásuk, hangulatteremtő erejük, humoruk napjainkban is vonzó, amikor szépségük első varázsa pedig már eltűnt. Ám ezt valami mással képes pótolni az immár huszonöt esztendeje reflektorfényben élő páros, bravúros énektudással. A Kessler-nővérek a tizedik születésnapját ünneplő Maxim varieté jubileumi gálaestjein léptek fel, szereplésük sikert hozott, úgy is mondhatnánk, igazi profik módjára éltek a pódiumon, a Dobsa Sándor vezette Stúdió 11 kíséretével. Negyvenöt perces programjukat a televízió is rögzítette. Igazán ők jelentették a nagy attrakciót abban a három és fél órás műsorban, amelyet Barna István igazgató pergő, jó ritmusban állított színpadra. A sikerben osztozott a kitűnően táncoló Surányi Zsuzsa, az elegáns megjelenesű énekes, Tátrai Mariann, az amerikai komikuspáros, a milánói árnyjátékművész és Picard Endréék artista trióna. Ez a műsor dekorativitásával, a most már szép és jó alakú táncoslányokkal (sajnos, még nem mindegyikük nevezhető táncosnőnek, néhányuknak — ahogy mondani szokás — gyakorolniuk kell még) Európa bármelyik revüszínház mulatójában megállná a helyét. A Kessler-nővérek a hír szerint az év végén ismét föllépnek Budapesten. (hm) NÉGYSZEMKÖZT MINDENKIVEL A Reflektor Színpad ötödik évada Bemutatóval kezdte ötödik évadát a Reflektor Színpad. A Kulisszatitkok című monodrámát, amelyet Karel Capek elbeszélése alapján Szakonyi Károly írt, Gálvölgyi János adta elő Petrik József rendezésében. A játékban közreműködik az Astra Együttes, a bábokat és a díszletet Koós Iván tervezte, a zenét Palásthy Pál állította öszsze. A következő bemutató januárban lesz. Alekszandr Gelman új darabját hozzák színre Négyszemközt mindenkivel címmel. Az egy házasság válságáról szóló , de társadalmi ügyeket tárgyaló drámát Csomós Mari és Andorai Péter játssza Lengyel György rendezésében. A további tervek között szerepel Arne Skolen mai norvég író Balerina című darabja, amelyet Kőváry Katalin állít színpadra. Az író hazájában nagy sikerrel játszott mű főhőse egy idegileg sérült kislány, aki csak a tánc nyelvén képes érintkezni környezetével. A kislány szerepét két balettintézeti növendék felváltva játssza, a további szerepekben Sütő Irént, Káldy Nórát, Kelemen Évát, Bánffy Györgyöt és Sárvári Győzőt láthatjuk. A Reflektor Színpad korábbi előadásai közül továbbra is műsoron tartják az Olimpia Filmszínházban játszott Micimackót. Az Ámokfutó és a Változatok egy témája a századik előadásához közeledik, a Búcsúvacsora pedig a százötvenedikhez. ( mtg )