Esti Hírlap, 1984. október (29. évfolyam, 231-257. szám)

1984-10-02 / 232. szám

AZ еагММидTELEXE * AZ earttutuc,TELEXE * AZ TELEXE NAPTÁR Október 2., kedd, Petra nap­ja. A Nap ktél 05.45 órakor, nyugszik 17.22 órakor. A Hold két 14.25 órakor, nyugszik 22.24 órakor. • TEMETÉS. Szabrónaki Gyula, a KNEB volt elnöke temetése ma délután 2 órakor lesz a Mező Imre úti temetőben. • SZOBORAVATÓ. Gá­bor Andor születésének szá­zadik évfordulója alkal­mából ma délelőtt a Mar­gitsziget­­ művészsétányán felavatták az író mellszob­rát. Domonkos Béla szob­rának lele­pezése után Me­zei András költő mondott beszédet, majd a Művelő­dési Minisztérium, a Ma­gyar Írók Szövetsége és a Fővárosi Tanács képviselői helyezték el koszorúikat az emlékműnél. • VENDÉGKÓRUS. A Chorus Oeconomicus, a Marx Károly Közgazdaság­­tudományi Egyetem ven­dégül látja a valenciai Or­­feon egyetemi énekkart, amely már több fesztivá­lon szép sikereket ért el. Október 4-én, csütörtökön este fél 7-kor a két kórus közös koncertet ad a Ze­neakadémia Kistermé­ben. • A STUDIÓ „K” színházi alkotóközösség mától nyitott próbákat tart október 27-ig minden kedden, szerdán és pénteken délután 5-től fél 10- ig, szombatonként pedig 3 és fél 8 között. A tizenhárom pró­bából álló sorozat célja, hogy új tagokat válasszon a cso­port. A próbákat, melyeknek programjában egyéni és cso­portos improvizáció, mozgás­fejlesztő tréning, játékok és gyakorlatok szerepelnek, a Fő­városi Gázművek Művelődési Házában tartják (Bp. III., Súj­­tás u. 3.). NEMZETKÖZI SZEMINA­RIÚM Hagyomány és újítás az egészségügyben Pannenberg, a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világ­szervezetének elnöke. Az átfogó téma lehetővé teszi orvosok, közgazdá­szok, építészek, mérnökök, orvos- és kórháztörténé­szek, elméleti és gyakorla­ti szakemberek vélemény­­cseréjét, egymás munkájá­nak és eredményeinek megismerését. A szeminárium előtérbe helyezi a múlt hagyomá­nyainak ismertetését. Ennek birtokában át lehet gondolni, mit tanulhatunk a kórházak történetéből, mi az,­ amit át lehet men­teni, alkalmazni lehet a jö­vőben is. Eddig az új épü­letek építése, a korszerű­ség igényeinek megfelelő új kórházak létesítése volt előtérben. A jelenlegi vi­lággazdasági helyzet kö­vetkezményeként a figyelem most egyre in­kább a már meglevő lé­tesítmények felé fordul. Ez a szemlélet pedig egé­szen más szempontokat he­lyez előtérbe. A tervezés, a felszerelés új megközelí­tését kívánja, és kihat az egészségügyi és kórházi el­látás szervezési kérdéseire is. Nemzetközi egészségügyi szemináriumot rendeznek ezen a héten Budapesten, fő témája ог egészségügyi és kórházi ellátás öröksé­ge és jövője. Mintegy két­száz külföldi vendégszak­ember vesz részt a szemi­náriumon a világ negyven országából, közöttük dr. Politikai napilap Főszerkesztő: Paizs Gábor. Főszerkesztő-helyettes : Komornik Ferenc és lantos László Szerkesztőség: Vill., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1962 Budapest Telefon: 336-130 . 343-100. Telex: 22-70-40 Esti H. H. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest Blaha Lujza tér 3. 1959. Telefon: 336-130, 343-100" Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1., 1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre 400 Ft. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató ISSN 0133-2201 Index: 25 002 Hidak, utak, kerületek Őszi nagytakarítás Megkezdődött Budapest őszi nagytakarítása: a Fő­városi Közterület-fenntar­tó Vállalat dolgozói október 1-től november 7-ig meg­tisztítják a főváros útháló­zatát a nyári szennyeződés­től, alul- és felüljárókat ta­karítanak, s lemosnak több dunai hidat és köztéri szob­rot. A nagytakarítási akció során a legnagyobb feladat a lehullott falevelek össze­gyűjtése és elszállítása. Sok tennivaló vár a takarítóbri­gádokra a gyalogos-aluljá­rókban is: alig több mint egy hónap alatt 39 aluljáró­ban mossák le a falburkola­tot, s tisztítják meg a hul­ladékgyűjtőket a szennyező­déstől. A hídmosás is a sok mun­káskezet igénylő felada­taik közé tartozik: az ütemterv szerint a Mar­­git-hidat október 16-án, az Erzsébet-hidat 17-én és 18- án, a Petőfi-hidat 19-én, a Lánchidat 23-án és 24-én mossák le. A váralagút gépi és kézi takarítása — ame­lyet október 31-ig kell befe­jezni — már forgalomelte­relést igényel, de az ottani feladatokat igyekeznek úgy megoldani, hogy a lehető legkisebb mértékben zavar­ják a közlekedést. Ez egyéb­ként vonatkozik a többi munkájukra is, így egyebek között a fővárosból kiveze­tő főútvonalak takarítására, az ottani optikai vezetőosz­lopok mosására. Nagy figyelmet fordíta­nak a közterületeket szeny­­nyező törmelékek elszállítá­sára, intézkednek az illegá­lis lerakóhelyek megszün­tetéséről. A lakótelepeken a takarítással egyidőben 500 újabb alumínium hul­ladékgyűjtőt helyeznek el. Már a hideg, fagyos napok­ra gondolva, ebben az idő­szakban szállítják ki a köz­területekre azokat az egy köbméteres műanyag tartá­lyokat, amelyekben homo­kot tárolnak majd a síkos­ság megszüntetéséhez. Az őszi hónapokban is folytatják a kerületekben a lomtalanítási akciót: októ­ber végéig eljutnak a VI., a XI., a XVIII. és a XXII. ke­rületbe. Erről kerületenként előre értesítik a lakosságot. • SZÁMÍTÁSTECHNIKA a vezetés szolgálatában. E témiáról kezdődött ma be­mutatóval egybekötött ta­nácskozás Nyíregyházán, a Technika Házában. • FINN HETEK. A finn légitársaság és a Malév együttműködve Finnország második legnagyobb étter­mi vendéglátó vállalatával, az ALKO OY-jal, valamint a HungarHotelsszal mától kezdve két budapesti és három vidéki szállodában finn gasztronómiai heteket rendez. A finn gasztronó­miai hetek nyitó fogadását ma délután tartják a Hun­gária Étteremben. • FIATAL MŰVÉSZEK. A II. kerületben rendezett ifjúsági hét alkalmából fia­tal művészeknek — nyolc festőnek, grafikusnak és szobrásznak — nyílt kiállí­tás a Marcibányi téri Művelődési Központban. A tárlat október 7-ig tekint­hető meg.­­ ÉVFORDULÓ. A Cseh­szlovák Néphadsereg meg­alakulásának 40. évforduló­ja alkalmából ma délután ünnepséget rendeznek Szol­nokon, a Kilián György Repülő Műszak­i Főiskolán. BÖRZSÖNYTŐL A MECSEKIG VIT-gyalogtúrák A XII. VIT Magyar Nemzeti Előkészítő Bizott­sága gyalogtúrázni hívja a magyar fiatalokat, lehetősé­get kínálva hazánk természeti szépségeinek megismeré­sére, az edzettséget fokozó, egészséges testmozgásra. A túrákat az ország legszebb tájain szervezik: a Mecsek lankáin, a Bakony erdeiben, a Börzsöny és a Bükk csú­csain teljesíthetik az érdeklődők a­ VIT-túrák követel­ményeit. Az indulókat a 20 km-es gyaloglás fáradal­maiért kárpótolja a táj téli, tavaszi és nyári arculatá­nak megismerése. A gyalogtúrákat mind a négy hely­színen három időpontban, 1985 telén, tavaszán és nya­rán rendezik meg,, összesen tehát 12 alkalmat kínálnak a fiataloknak erejük, állóképességük kipróbálására. Ezeken a lehetőségeken kívül az olimpiai ötpróba foly­tatásaként 1985 januárjában meghirdetendő ötpróba sportakció téli próbáin is megkísérelhetik a VIT-túra követelményeinek teljesítését a vállalkozó szelleműek. Azok a fiatalok, akik teljesítik a 20 km-es távot, emb­lémát, a legalább három alkalommal túrázók pedig VIT-jelvényt kapnak. A legkitartóbbak, a mindhárom évszakban túrázók között a XII. VIT-re 30 jutalomuta­zást sorsolnak ki. (MTI) MA DÉLELŐTT KÉRDEZTÜK Miért állt a stopmozgalom? Idán adta ki az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda az autóstopos iga­zolványt, támogatva ezzel az ifjúsági turisztikának ezt az ágát. ♦ Mik az eddigi tapasz­talatok? — erre válaszol Nagy Vilmos, az Express belföldi és turisztikai osz­tályvezetője. — Hatvanezer garnitúra autóstopos igazolványt ké­szítettünk el az induláshoz. Ezek az igazolványok ma­gukban foglalják a nyere­ményt és a biztosítási szel­vényeket is. Ennek a kész­letnek az értékesítését két­­három évre terveztük, de az idén eddig csak alig va­lamivel több mint kétezret vásároltak. -­ Mi lehet az oka a si­kertelenségnek? — Az igazolványokat azért adtuk ki, mert úgy éreztük, igény van -e. Csa­lódnunk kellett. Igaz, sokan mondják, hogy késtünk az igazolvány kibocsátásával néhány évet. Szerintem ez nincs így, hiszen a demográ­fiai hullám ezekben az évek­ben tetőzik, ugyanakkor a magánautópark most olyan nagyságú, hogy érdemes kiadni igazolványt. Igaz, a rendelkezésünkre ál­ló összeg nem volt nagy, a KISZ KB anyagi segítségé­vel együtt félmillió forint, de úgy éreztük, hogy a nagy igény miatt nem is kell nagy propagandát ki­fejteni. ♦ Milyen terveik van­nak? — Nincs igény az iga­zolványra, tehát az a je­lenlegi formájában nem tartható fenn. Ennek felül­vizsgálatára novemberben kerül sor, C. M. Z. CSÚCSFORGALOM Utazás a buszon A Petőfi-rádió műsor­­szerkezetének változásá­hoz igazodva, ma délután­tól egy órával korábban, fél 4 órakor jelentkezik a Csúcsforgalom című közle­kedési adás. A találkozó­­hely a Moszkva téri vég­állomások indítóközpont­jánál lesz. A beszélgetések témája: a nagy forgalmú fontos közlekedési csomó­pont. Sor kerül egy érde­kes utazásra is: a BKV há­rom autóbuszt bocsát a műsor rendelkezésére, me­lyek­ az érdeklődő hallga­tókat — köztük a meghí­vott taxisofőröket — úgy viszik végig az ismert au­tóbuszvonalakon, hogy a buszvezető menet közben folyamatosan ismerteti a veszélyhelyzeteket, a meg­tévesztő szokásokat, kriti­kus kereszteződéseket. Ma kezdődött a tárgyalás­i ítélet, várhatóan holnap Képtolvajok a Bíróság előtt A Legfelsőbb Bíróságon ma délelőtt megkezdődött a tárgyalás a képlopás ügyében. Kovács és Raffai bilincsben, szigorú őrizet­tel érkezett, Balogh Béláné és Jónás Katalin szabadlá­bon védekezik, meghívták a szabályoknak megfelelő­en a tárgyalásra a fiatal­korú törvényes képviselő­jét, édesanyját is. A Szép­­művészeti Múzeumot a Központi Múzeumi Igaz­gatóság vezető jogtanácso­sa képviseli. Elfoglalták helyüket a 9 órakor meg­kezdődött tárgyaláson a meghatalmazott védők és a Legfőbb Ügyészség képvi­selője is. A tárgyalás az előzmé­nyek ismertetésével kezdő­dött. Magyar és olasz bűnö­zők — mint ismeretes — tavaly november 5-én, es­te a Szépművészeti Mú­zeumból hét nagy értékű festményt logtak el. A tette­sek közül a Fővárosi Bíróság Kovács Gusztávra 11 évi, Raffai Józsefre 5 évi sza­badságvesztést rótt ki, a bűnpártolásért elmarasz­talt Jónás Katalin bünteté­se 6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztés lett. Ba­logh Béláné hamis tanúzá­sért 1 évi börtönt kapott. A vádlottak és védők felmentést, illetve enyhí­tést kértek, az ügyész va­lamennyi vádlott esetében súlyosbításért fellebbe­zett. A Legfelsőbb Bíróság várhatóan holnap hirdeti ki ítéletét. No. a.) POHÁRBAN, TÖLCSÉRBEN, DOBOZBAN TÖBBFÉLE ÍZESÍTÉSSEL KÉSZÜL A JÉGKRÉM Bükön felépült az új Roll jégkrémüzem, s megkezd­ték a gépek telepítését. A mintegy 150 millió forintos beruházást az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár körmendi üzeme, a Csep­­regi Állami Tangazdaság és hat Vas megyei terme­lőszövetkezet társulása fi­nanszírozza. A tápszergyár eddigi jég­­krémüzemének gépeit, esz­közeit és technológiáját adja. A büki dolgozókat már a nyáron betanították az új munkára. A társulás új gyárában az elképzelé­sek szerint évente három­ezer tonna jégkrémet ké­szítenek, különféle ízesí­téssel és csomagolással. Az eddigi pálcikás Roll-ké­­szítmények mellett megje­lenik a poharas, a tölcsé­­res és a családi dobozos jégkrém is. A próbaüzem várhatóan már az év végére befejező­dik, s 1985-ben teljes ka­pacitással megkezdődik a termelés. Jönnek a rettegettek Nemcsak Robsonnak, Strachannek, Olsennek félelmetes a híre a kon­tinensen, hanem szurko­­lóinak is, h­a Európa nagy stadionjai, és mű­emlékekben gazdag vá­rosai mesélni tudná­nak ... Feltehetően a K­upa-pálya megússza, annál is inkább, mert a manchesteri 3:0 után túl sok izgalomra nincs ok. Mint az K­ÍUSZ-tól meg­tudtuk, több szurkoló jött volna, ha kinn szo­rosabb az eredmény, így ma délután mindössze 60 férfi és 3 hölgy érke­zik Budapestre, az egye­sület baráti köre szerve­zésében. A Flamengo Szállodában laknak, s csak holnap délután utaznak Győrbe. A Rá­ba ETO-nál megtudtuk: nem közvetlen a játék­tér mellé kapnak helyet az angol szurkolók, de nem féltik különöseb­ben a stadiont, a mű­anyag székek strapabí­­róak. A mérkőzés után azonnal visszaindulnak a szurkolók, s a vacso­rára Tatabányán kerül sor. Természetesen a megfelelő biztonsági in­tézkedéseket megtették a rendezők, de — mint említik — a legutóbbi magyar—angol váloga­tott mérkőzés alkalmá­val sem volt különösebb baj. Igaz, ha jól emlék­szünk, simán kikap­tunk. (borsi)

Next