Esti Hírlap, 1988. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-08 / 83. szám
ÁS • Kissé váratlanul és eléggé hirtelen szakadt ránk ez az újabb gond, amellyel tegnap este a Hírháttér foglalkozott. Még időnk sem volt megemészteni az adórendszer működését, még fel sem tudtuk dolgozni az áremelkedések nyomán keletkezett újabb helyzetet, és máris itt egy súlyos probléma, amelynek rendezését ugyan a kormány vállalta magára, de a segítség nyújtásából aligha maradhat ki a társadalom. Az utóbbi időben, amint ezt a Magyarországon letelepedni kívánók ügyeinek intézésére alakult tárcaközi kormánybizottság elnöke, dr. Gál Zoltán elmondta, rohamosan felszökkent a száma a Romániából hazánkba érkezett és ittmaradni kívánó, túlnyomórészt magyar nemzetiségűeknek. S miközben elvi álláspontunk a nemzetiségi kérdésben változatlan, tehát továbbra is azt valljuk, hogy mindenkinek a saját szülőföldjén van joga élnie és boldogulnia, mégis szembe kell néznünk a gyakorlatban kialakult kényszerhelyzettel. Vagyis azzal, hogy az áttelepülteket — mégpedig anélkül, hogy további áttelepüléseket a legkisebb mértékben is ösztönöznénk — morálisan és anyagilag segítenünk kell. Elsősorban arról van szó, hogy fedél legyen a fejük fölött, s mielőbb munkába állhassanak. Nemcsak a kormánybizottság elnökének tájékoztatása, de különböző színhelyeken készült riportok is igyekeztek ennek a nagyon sokágú, bonyolult és kényes problémakörnek a mélyére világítani. Máris több ezer emberről van szó, és nem tudhatjuk, hogy az éppen itt-tartózkodók közül hányan lesznek, akik később ugyancsak úgy döntenek, hogy nem térnek vissza, illetve hányan fognak még ide érkezni. A Mester Ákos vezette tegnapi Hírháttér nagyon komoly, és zömmel eléggé komor tényekről tudósította a tévénézők millióit, mégis megnyugtató volt, mert higgadt őszinteséggel, becsületesen és széleskörűen tájékoztatott. Minden elhangzott mondat mély felelősségérzetről tanúskodott. S az ilyenkor burjánzó mendemondák, szóbeszédek és fantáziálások közepette végre a valóságot tárta a közönség elé. (barabás) ANNA CSAK EGY VAN Bemutató előtt a Kisszínházban Mához egy hétre premier lesz a Vidám Színpad Kisszínházában. Fergeteges bohózatot terveznek. Színre viszik Camoletti: Anna csak egy van című vígjátékát. A szerző neve idehaza is jól ismert. Leszállás Párizsban című darabját jó néhány éve már bemutatták magyar színpadon. A szerelmi négyszög ígéretes szereposztásban kerül a közönség elé: Voith Ági, Tahi Tóth László, Csala Zsuzsa, Nyertes Zsuzsa és Gergely Róbert lép színpadra. Rendező: Kalmár Tibor. 2 £sU~ffit*€up, 1988. április 8., péntek BERNÁTH LÁSZLÓ JELENTI BERLINBŐL, Istvánra várva Tárlatokkal, operaelőadással megkezdődtek a magyar kulturális napok Ennek a Rómeó és Júlia előadásnak igazán minden magyar szurkolt. Különösen, aki az előzményeket is ismerte, hiszen alig több mint öt-hat hete, hogy Lőcsei Jenő, a Rómeót alakító táncos balesetet szenvedett. Még két előadás hátra volt egy rövid sorozatból, de el kellett halasztani. Az újjáéledt Rómeó — Miért nem tudta átvenni a szerepet? — kérdeztem a berlini Staatsoper öltözőjében Ménich Gábortól, aki a második szereposztásban már többször táncolta Rómeót, egyebek között a hollandiai vendégjátékon is. — Már harmadik évada megy a darab, én két éve álltam be, de amikor Lőcsei balesete történt, nekem nyakideg-becsípődésem volt, igen nagy fájdalmakkal — mondja. — Három hetet ki kellett hagynom, ami a balettben nem kis idő, s ma este táncolom először, ráadásul új partnerrel, hiszen én eredetileg nem Volf Katinak voltam a társa. Szóval új partnerrel, hosszú kihagyás után, ismeretlen színpadon — ismeretlen zenekarral — kellett fellépnie a férfifőszereplőnek. (Nem az Operaház zenekara, hanem a MÁV Szimfonikusok kísérték el a balettkart Berlinbe.) Nem csoda, hogy Seregi László, a koreográfus, kedden éjjel fél 1-ig, szerdán, a bemutató napján pedig délután 5 óráig dolgozott a szereplőkkel. Hét után néhány perccel azonban fölment a függöny, s talán az első felvonáson ha érződött némi feszültség, amely azonban fokozatosan föloldódott. Medveczky Ádám karmesteri pálcája alatt kitűnően szólt a zenekar, és megérdemelt, szép sikert aratott az előadás. A közönség mintegy tíz-tizenöt perces tapssal jutalmazta az „újjáéledt” Rómeó és Júliát. Néhány órával a balettelőadás előtt zajlott le a hivatalos megnyitó, alig néhány száz méterre a Staatsoper épületétől, az úgynevezett régi múzeumban. Az NDK kulturális minisztere, dr. Hans-Joachim Hoffmann és Stark Antal, a magyar művelődési államtitkár nyitotta meg a fiatal magyar és NDK művészek kiállítását, s ezzel a magyar kulturális napokat is. Mint már előző tudósításomban beszámolhattam róla, szokatlan és merész vállalkozással álltak a közönség elé a rendezők. Egymás mellett, gyakran ugyanazon a falon láthatók a két ország 35 éven aluli művészeinek munkái. (Húszan-húszan szerepelnek.) A művészettörténész szakértők szerint viszonylag könnyen fölismerhető a nemzeti hovatartozás. A magyarok — Szirtes János, Wahorn András, Sugár János, Orosz István és a többiek — láthatóan belső érzékenységükről, a világról alkotott nagyon személyes benyomásaikról kívánnak beszámolni. Az NDK-beli fiatalok gyakrabban alkotnak figurális kompozíciókat, csak valami késői expresszionizmus hatására a drámai érzelmek irreálisan nagyra növelik a kezeket, lábakat, szájakat, néha éppen a füleket. (Különösen érdekesek az ilyen jellegű szobrok.) Férfi az ablaknál Aki kíváncsi a fiatalok „előzményeire”, annak most módja van ezzel is megismerkedni itt, Berlinben. Csak meg kell kerülnie a régi múzeumot, és a háta mögött fölkapaszkodni a nemzeti galéria meredek lépcsőin. Ott egy szenzációs összeállítással találkozhat a látogató, A XX. század magyar festészete címmel. Tegnap délután a berlini Nemzeti Galéria igazgatója, dr. Günter Schade professzor és a Magyar Nemzeti Galéria nevében Csorba Géza főigazgató-helyettes tartott megnyitót. Előtte Dévényi István, a kiállítás rendezője mutatta be a tárlatot a sajtónak. Huszonnégy festő 114 alkotását válogatták ki, méghozzá a lehetőségek szerint a legkvalitásosabb festők legjelentősebb műveit. Mednyánszky Lászlóval és Ferenczy Károllyal kezdődik az első terem, aztán ilyen nevek sorakoznak, mint Gulácsy (5 kép), Derkovits (6 nagyszerű kép, talán éppen valóban a legjelentősebbek), de van Aba-Novák Vilmos, Amos Imre, Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Egry József, Kassák Lajos, Kokas Ignác, Koszta József, Vaszary János, Szőnyi István, Uitz Béla, Tihanyi Lajos. (Az ő 1922-ben Berlinben készült Férfi az ablaknál című festménye lett a kiállítás kitűnő plakátja.) A kortársakat végül az 1958-ban született Mazzag István képviseli, aki szerepelhetett volna a másik, a fiatalokat bemutató tárlaton is. Mint ahogyan a sorba tartozna Kondor Béla is, de az ő képeiből ma délután önálló kiállítás nyílik a Magyar Kultúra Házában. Szerencsére nem kell sokat gyalogolnia annak, aki minden magyar eseményen jelen kíván lenni. A két kiállítástól és az operaháztól alig néhány száz méter a köztársasági palota, ahol a nagyteremben tegnap este már másodszor játszotta a Rock Színház társulata az Evitát. Alig voltak otthon két napot, az NSZK— Svájc—Ausztria turnéról visszatértük után, s máris indultak Berlinbe. Persze itt most már kiválóan hangzott németül az előadás, mint ahogy a terem hangosítását is dicsérte Várkonyi Mátyás, az együttes vezetője, pedig neki most már rendkívül nagy tapasztalatai vannak az európai színházakról. (Ez volt az Evita 115. előadása.) Reménykedő jegyre várók A Rock Színház 1980-ban az Evitával született, s most az Evita nevében járják Európát. A nézőtéri szomszédom, egy ifjú német hölgy, meglepődött. Ez ennyire „átpolitizált” darab? — kérdezte. Alig akarta elhinni végül, hogy ez az eredeti szöveg. A pénztárnál jegyre várók reménykedtek még az előadás kezdete előtt is, őket, úgy látszik, nem zavarja a valóban Brechtre emlékeztető produkció. A hat előadásban mintegy 18 ezer ember nézheti meg az Evitát, mert a leszűkített nézőtérre is közel háromezren férnek be. Ám nagyon sokan már a Nemzeti Színházat, az István, a királyt várják. □ KOVÁTS NAGY IRA festményeiből kiállítás látható április 13—20. között a Mednyánszky Teremben. □ BOZÓKY MÁRIA festőművész Széchenyi naplója című kiállítása nyílik ma délután 5 órakor a Gellért Szálloda szalonjában. A tárlatot Kunszabó Ferenc író nyitja meg, közreműködik a Benyus Testvérek kamarazenekara és Szabóki Tünde. FILMBEMUTATÓ Hupikék törpikék és a csodafurulya Vilit mindenki szereti a királyi udvarban, csak akkor fut, ki merre lát, amikor rákezd énekelni vagy zenélni. Ám amikor furulyázni kezd, senki sem menekülhet, mert a csodahangszer táncra perdíti még a marcona katonákat is. A furulyának azonban lába kel, elrabolja Borzontorz, a torzonborz rabló. De közbelépnek a hupikék törpikék, akik a José Dutillieu rendezte belga rajzfilm újabb epizódjában továbbra is hupikékek, és ismét mindenféle csodákat művelnek. Keserű, eper A hajnali folyón elszabadult faalkotmányt visz lassan a víz. Az éjszakai nagy buli színtere a sápadt fényben ócska tákolmány csak, a kiábrándító szürkület megfakította a tépett girlandok cicomás színét. Bentről énekfoszlányokat sodor a partra a szél, és tán az teszi, hogy olykor nem is ének, inkább vinnyogó szűkölés ez. Benn, az összetört berendezés romjai között csetlő-botló férfiak, bamba részegségükben, meg az adott és kapott ütésektől báván, észre sem veszik, hogy már rég elszakadtak a parttól, sodródnak a nagy szürke vízen a nagy szürke semmibe. Ezzel a képpel fejeződik be a Keserű eper című jugoszláv film, Srdjan Karanovic mestermunkája. Ne siessünk szimbolikus értelmet tulajdonítani e záróképnek, nincs rá szükség. Eléggé szívenütő a maga valóságos jelentésében is. A film egyetlen átmulatott éjszaka története. A negyvenes éveiket taposó egykori barátok a svájci vendégmunkából szabadságra érkezett régi cimbora kedvéért nagy dajdajt rendeznek. Erre az estére csak övék a tutajon álló étterem, kedvükre cicázhatnak a másik feleségével, beszélhetnek rég nem látott fiukkal, adhatják ki magukból a gyomorfájdító fölösleget. Az eszem-iszom kezdetén még valamenynyiükön ott van a „valakinek látszani”feszes álarca. A jómóddal kérkedő sikeres emberé, a fiatal szeretővel igazolt lezser hódítóé, a népszerűségtől ittasult bátor újságíróé, a keményvalutás fizetéstől rögtön európait játszó nagymenőé és így tovább. Az idő múlásával, a lehajtott alkoholmennyiség nőttével fokozatosan lekopik minden külső máz, ronggyá foszlik minden jól felépített szerep. Ott állnak egymás előtt pőrén, beváltatlan reményekkel, családi perpatvarokkal, boldogtalan vágyakkal, igazi szeretet nélkül. Viviszekcióra már sok film késztette hőseit, Karanovic ennél tovább megy, és a sok szórakoztató jelenet ellenére ettől mélyen tragikus kicsengésű a filmje. Megérezteti, hogy itt egy nemzedék néz szembe morálisan széthulló önmagával. Egy nemzedék, amelynek a körülmények úgy engedték, hogy megnyerjen ezt-azt, hogy miközben nyerni akart, elvesztette önbecsülését. Az eper beérett, de élvezhetetlenül keserű. A karrier kétes értékű ügyesség kérdése, az egyéni boldogság a jól őrzött látszaté, vagy már azé sem. Az elszabadult részeg indulatban kirobban a verekedés, denem kétséges: nem a többiekkel, saját magával van baja Karanovic valamenynyi hősének. Mestermunka a Keserű eper. Azzá teszik a remek dialógusok, az életteli helyzetek, a kavargó mozgalmasságban érzékeltetett megfeneklettség, a lélektanilag hibátlanul kidolgozott jellemek, a nagyszerű alakítások. És az a könnyed átjárás a humorosból a mélyen tragikusba, amelyet eddig csak a nagy cseh filmesek tudományának hittünk. De mesterien tudja Karanovic is. Jegyezzük meg a nevét: Bársony Éva Emlékülés, kiállítás, találkozó Tisztelet Makarenkónak Makarenko születésének századik évfordulójára készülve, már tavaly júniusban megalakult — a Pedagógiai Társaság kezdeményezésére — a Makarenko Emlékbizottság. Tagjai elsősorban gyakorló pedagógusokból, valamint elméleti szakemberekből kerültek ki. A bizottság védnökének Aczél Györgyöt, elnökének Köpeczi Bélát választották. A megalakulást követően egy ajánlást is kiadtak, amelyben arra szólították föl a gyakorló és leendő pedagógusokat, hogy emlékezzenek meg Makarenko születésének évfordulójáról. Az emlékezés elsősorban ne ünnepi jellegű legyen, hanem próbálják szembesíteni a makarenkói örökséget a mai pedagógiai gyakorlattal. Ennek érdekében vitákat kezdeményeztek, s pályázatot írtak ki a magyarországi közösségi nevelés helyzetének feltárására. Az emlékbizottság felhívására tavaly szeptemberben Zánkán nemzetközi pedagógiai tanácskozást szerveztek, idén februárban pedig a Magyar Tudományos Akadémia tudományos ülésszakon vitatta meg a kérdést. Makarenko március 13- án lett volna százesztendős. Ebből az alkalomból kezdődött ma délelőtt — szándékosan a tavaszi szünet egyik napján — az az emlékülés, melyen a közoktatás dolgozói idézik fel közösen a nagy nevelő tevékenységét. Az ülést Szarka József egyetemi tanár vezeti az Országos Pedagógiai Intézetben, ahol elsőként Aczél György, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatója szólt Makarenkóról, korának társadalmi viszonyairól, valamint azokról a lehetőségekről és korlátokról, amelyek e viszonyok között az alkotó értelmiség előtt álltak. Aczél Györgyöt követően Köpeczi Béla művelődési miniszter beszélt arról, hogy mit jelent számunkra ma a makarenkói örökség. Az emlékülés keretében nyitják meg azt a kiállítást, amely szintén Makarenko hazai hatásával foglalkozik. Szabolcsi Miklós, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója kiállításmegnyitója után az egynapos tanácskozás délután baráti találkozóval folytatódik. Ezen részt vesznek azok a szakemberek, akik 1964-ben kapták meg a Makarenko Emlékplakettet, és azok is, akik kollektíven vagy egyénileg vehették át a mai napon ugyanezt a kitüntetést. A kitüntetettek között ott van Aczél György is, valamint olyan pedagógiai műhelyek, mint például a Janus Pannonius Tudományegyetem Makarenko Kutatócsoportja; a „Megújuló Iskola” Mozgalom vezetősége; a Debreceni Fórumok vezető kollektívája, a Szentlőrinci Kísérleti Iskola, vagy a Varga Katalin szolnoki gimnázium vezető testülete és még sokan mások, akik a közösségi nevelésnek szentelték munkájukat. (k-i) A Szamárköhögés Washingtonban Gárdos Péter filmje, a Szamárköhögés is szerepel az idén másodízben megrendezendő washingtoni nemzetközi filmfesztivál műsorán. A több nemzetközi fesztiválon is díjnyertes film rendezőjét meghívták az amerikai fővárosba.