Esti Hírlap, 1996. március (41. évfolyam, 50-70. szám)
1996-03-01 / 50. szám
1996. március 1., péntek PREMIER: A SZÍV HÍDJAI Ki viszi át? Tocsogni fog a mozi a könnyektől. Bokáig. S ezen tucatnyi Nárcisz papírzsebkendő sem segíthet. Nem szégyen ez, hiszen A szív hídjai című amerikai film úgy van megcsinálva, hogy csak az nem sír rajta, aki nagyon nem akar, vagy aki még nem volt reménytelenül szerelmes. Minden pontosan ki van itt mérve, az alkotók remekül kiszámított húzásokkal dolgozzák meg érzelmeinket. A film egy szerelem történetét meséli el, eszményien a múltba helyezve (nem túl messzire, csak épp oly távol, ahol már elérhetetlen), s megfelelően lebegtetve a valóság fölött. Valahogy úgy, ahogy mi is lebegtetjük magunkban múltunkat. Az egész történet az elmúlásra, a narancssárgás alkonyi fényekre van kitalálva. Olyan képekre, amilyeneket a National Geographicban láthatunk. A fő■áx képlő, Robert Kincaid (Clint Eastwood) is ennek a lapnak dolgozik, s pontosan ilyen fotókat készít. Fedett hidakat megy fényképezni Madison megyébe, ahol találkozik egy Bovaryné-sorsú szépaszszonnyal (Meryl Streep), s életre szóló szerelem szövődik közöttük. Maga a kapcsolat csak négy napig tart, utána soha többé nem látják egymást, de naplóik és végrendeleteik arról tanúskodnak, hogy az a négy nap örökkévalónak bizonyult. Átviszik a „túlsó partra is”, hiszen szerelmük csak haláluk után teljesedik be. A film hatásának titka, hogy nagyszerűen oldja meg azt a dilemmát, ami majdnem minden férjes asszony életében felmerül, vagyis hogy mit kezdjen a későn jött, házasságon kívüli szerelemmel. Hogyan lehet azt egyszerre elfogadni és elutasítani? A szív hídjai erre a kérdésre talál kielégítőnek tetsző megoldást. Clint Eastwood nem először bizonyította, hogy nagy mestere az érzelemkeltésnek. Már előző filmje, a Tökéletes világ is jó néhány nézőt szipogásra ingerelt. Valószínűleg mostani filmjének alapjául sem azért választotta R. J. Walker Madison megye hídjai című regényét, mert az nagy üzleti siker volt, hanem azért, mert a történet — s ezt a film kidolgozása is igazolja — őszintén megihlette. 1. csordás Kései szerelem (Meryl Streep, Clint Eastwood) Imago a tömegkultúráról Ma mutatkozik be az Imago című, negyedévenként megjelenő folyóirat. A százhúsz oldalas kiadvány hatvanöt százalékát fotográfiák alkotják. Kérdésünkre Szüts Miklós művészeti szerkesztő elmondta, hogy az Imago Célja a tömegkultúra elemzése. Kik lennének az olvasók? Voltaképp mindannyian. A tömegkultúrát ugyanis mindannyian fogyasztjuk, de sokan közülünk úgy tesznek, mintha nem fogyasztanának belőle. A most megjelenő első számot Dessewffy Tibor főszerkesztő cikke indítja. Ezt egy Madonnáról szóló terjedelmes beszámoló követi. Madonna ugyanis korunk példátlan PR-mutatványa (képünk), ez a történet mindent elmond arról, hogy mit tud csinálni a média egy emberből. A lap másik vezető cikke a boszniai háborúról szól. Stjepan G. Mestrovic A posztemocionális politika és a Balkán című írása minden bizonnyal több ponton is vitatható, a szerkesztés a fordító Bojtár B. Endre kommentárját fűzi Mestrovic egy éve megjelent cikkéhez. Olvashatunk még interjúkat a televíziózás világából, továbbá György Péter cikkét arról, hogy milyen szerepe van a szöveg által teremtett kereteknek a képek megértésében. Sz. J. közé tartoznak. Az egyik az, hogy mint lehet valakinek többet költeni, mint amennyi a jövedelme? A másik, hogy mint lehet az embernek más nővel szóba állani, mint akivel a pap összeeskette? A harmadik, hogy mint lehet az embernek olyan dologba belekap- ni, amihez nem ért? „Ezen három” oknál fogva sehogy sem tud kibékülni azzal a faktummal, hogy miért vagyok én itt Budapesten országos képviselő? Mikor a szállásomon becsöngettem, hazatérve, az inasom azzal a hírrel lepett meg, hogy a „tekintetes 11 úr” megérkezett. (Más tekintetes úr nincs már a világon, csak az„apósok". Mi „vők”, már mind nagysá- I gosok vagyunk. De ő nem engedi magát másként címeztetni. Rám is orrolt a nagyságos címért. „Mi jogcímed van neked magadat nagyságoltatni? ! kérdé számon véve. „Hát legelőször is tiszteletbeli zsidó vagyok ”. — Elég volt neki, nem kérte elő a többit.) Tehát megérkezett az apam, s jó gazda lévén, nem a vendéglőbe, hanem az én szállásomra hajtatott egyenesen. Föl is kelt már régen, kávét is hozatott magának, s csak énrám vár. Jó ízlésű ember lévén, nem kérdezgette tőlem, hogy honnan jövök ilyen korán, nehogy valami olyan magyarázatra kényszerítsen, hogy most végződött a konferencia az 5-ik §. fölött. (Minden tör- I vényjavaslatnak az 5. §-a az, amit az ellenzék leg-jobban meg szokott támadni, ez köztudomású dolog.) Hanem egyenesen a tárgyra tért, ahogy mi, „státusszónokok” szoktuk mondani: „in médiás rés ”. Azért jött, hogy hazavigyen. Olyan meggyőző érveléssel gyakorolta előadói tisztét, hogy én nagyon megnehezítve éreztem ellenében álláspontom megvédelmezését. -------------------------------------------------------------- KULTÚRA A KÉT MARGIT Faust szerelmei Szűzies, ifjú lány, aki szemlélődő vallásosságát könnyelmű hiúságával, becsületérzését a szerelem iránti sóvárgásával ellensúlyozza. Bár Gounod operájának Faust a címszereplője, művének leginkább jellemzett és zeneileg is legjobban megrajzolt figurája a tudós szerelmese, az általa elcsábított és bűnbe taszított Margit. Az Erkel Színházban ma és vasárnap este mutatják be a francia nyelvű operát, amelyet Kerényi Miklós Gábor állított színpadra. Elsején Frankó Tünde, harmadikon pedig Bazsinka Zsuzsanna kelti életre Gounod hősnőjét. — Ez az első Margit-alakításom — meséli Bazsinka Zsuzsanna a próba szünetében —, s mostanáig még a darab egyik legismertebb részletét, az Ékszeráriát sem énekeltem. Érdekes módon Gounod Margitja sohasem tartozott a szerepálmaim közé, mindig kicsit „sápadt”, unalmas figurának tartottam. De mióta elkezdtem a Fausttal foglalkozni, rádöbbentem, mennyire izgalmas, felkavaró, emberi és összetett ez a nőalak. Hetek óta a Fausttal kelek és fekszem, örülök minden próbának. Talán az a legérdekesebb ebben a figurában, hogy ugyanolyan hétköznapi ember, mint bárki más, csak a körülmények sodorják ilyen helyzetbe, s talán bármelyikünk járhatna ugyanúgy, ahogy ő. Én akkor érzem magam jól egy előadás után, ha az alakítás megráz, ha őszintén azonosulni tudok az adott nőalakkal. A Margit ilyen szerepem. — A Faust a második premier, amelyben részt vesz, hiszen hosszas külföldi vendégszereplés után második évadját tölti ismét itthon, a budapesti Operaház tagjaként. — Ettől a szezontól azonban újra megosztom az időmet Budapest, és Lipcse között. Tavaly hazaköltöztem Magyarországra, s csak itthon akartam színpadra lépni. Igaz, hogy volt egy premierem és kaptam egy díjat is, de az egész évad alatt összesen tizennégyszer léphettem színpadra. Szakmailag nekem ez kevés, emiatt újítottam fel ismét a lipcsei szerződésemet, ott ugyanis ebben a szezonban öt főszerepet énekelek. Szerencsére az Operaház sokat segít az egyeztetésben, így remélem, Margitot a következő évadban is énekelhetem. — Természetesen Zsuzsával mindketten ugyanazokat a rendezői utasításokat követjük — mondja Frankó Tünde —, de egyéniségünkből fakadóan más-más Margitot jelenítünk meg a színpadon. Én ezt a figurát kissé labilis, magányos nőnek tartom, aki tele van ellentmondásos, nagyon emberi érzelmekkel és vágyakkal. Ráadásul nemcsak a bátyja ment el a háborúba, hanem elveszítette a számára legkedvesebb embert, a kishúgát is. Faustba rögtön beleszeret, s a férfiért még az életét is hajlandó lenne feláldozni. S amikor gyilkossá válik, ezt a tettét a Sátán hatására és a szülés utáni sokk miatt követi el. Nehéz beszélnem róla, mert egyre inkább résznek érzem magamból Margitot. — Ön is most énekli először ezt a szerepet. Régóta vágyott erre a feladatra? — Nincsenek szerepálmaim, minden darabot imádok, amelyben énekelek. Persze, akad azért néhány olyan opera, amelyben szívesen lépnék még színpadra, de türelmes vagyok, s bízom abban, hogy előbb-utóbb ezek is sorra kerülnek. R. Zs. A szerelmi kettős: Faust (Csák József) és Margit (a képen látható Bazsinka Zsuzsanna mellett Frankó Tünde énekli még ezt a szerepet) fotó: Németh Gabriella „Édes fiam uram! Önnek a napidíjai két hónap óta le vannak foglalva a hitelezői által, ha még a harmadik hónap is hozzájárul, akkor önnek a ház határozata szererint, kényszerülve kell beadnia a mandátumáról való lemondását. Ha pedig ezt megelőzve, önkényt lemond, ezt indokolhatja igen plausibilis argumentumokkal. A gazdasága személyes felügyeletet igényel. Nyolc hónapig itt ülni, Budapesten, annyi a falusi gazdára nézve, mint tönkremenni odahaza. Oculus domini saginat boves. A gazda szeme hizlalja a tulkot. Aki nem olyan nagy úr, hogy jószágigazgatót tarthat, az maga kényte- llen a cselédei után látni. Asszony ezt a munkát meg | nem bírja, annyival kevésbé, mert szegénynek a gyer- || meknevelés is egészen az ő gondja. A képviselőség csak pesti újságírónak és prókátornak való, aki anélkül is itt | lebzsel, vagy nagy földesúrnak, akinek az sport, vagy olyan nagy államférfiúnak, aki miniszter és államtitkár akar lenni, vagy olyan ügyefogyott embernek, akinek az is élethivatás, hogy naponkint öt forint huszonöt krajcárért segítsen telepipázni az országház folyosóját, de semmi esetre sem olyan embernek, mint Ön. — Azt hiszem, hogy meg is elégelhette ön már a dicsőséget. Mindennap leszidatni magát az ellenzék által, csúfoltatni mameluknak, hazaárulónak, a nép vérét szív i vő piócának, lefestetni magát az élclapokban majom, kutya, elefánt, sárkánykígyó, vaddisznó, rabló, tolvaj, koldus, ökör, szamár, ló, teve, zsiráf, rinocérosz, papa- ágáj, drótoszót, cigány, részeg ember, hóhérlegény, kis kölyök, vénasszony, három grácia alakjában, azt hiszem, hogy elég volt eddig mulatságnak. Hiszen még azt sem szereti a föld, hogy hat esztendeig folyvást búzát vesse ,nek bele, hát még hat esztendeig konkolyt? Megunhatta biz azt már fiam uram. Én azonban korántsem akarom valami kompromittáló lépésre kényszeríteni. (Folytatjuk) Minek érünk? A vita végre valódi kérdések körül zajlik: milyen legyen az érettségi? (Az álvita ugyanis arról szólt, hogy kell-e a történelem matúrája, de ezt szerencsésen rövidre zárta az illetékes miniszter, sőt a miniszterelnök is: kell!) Most már arról folyik a disputa a napilapokban, hetilapokban —, hogy mi fán terem ez a kétszintű érettségi és kinek jó ez. A lehetséges válaszok előtt azonban valamit tisztázni kell: az érettségi, úgy ahogy van, s amiért valaha kitalálták a világban, ma már semmire sem jó. Több mint egy évszázada a gimnáziumok, líceumok záróvizsgája arra szolgált, hogy aki átesett a diákélet végének tortúráján, az viszonylag magas polcokra is eljuthasson a közigazgatásban, a kereskedelemben, a gazdaságban. (S nem utolsósorban a hadseregben, ahol „karpaszományos úr”, tehát tiszti rang várományosaként vonult be, ahelyett, hogy közönséges bakaként kezdte volna a szolgálatot a seregben.) A világ azonban az elmúlt fél században annyit változott, hogy mára néhány szakma elsajátításának az alapfeltétele csupán az érettségi. Megváltozott a másik funkciója is: nem lehet csupán a matúra birtokában egyetemekre, főiskolákra beiratkozni, mint hajdanán. Mindenütt felvételi vizsgát kell tenni, de még a hozott pontok értékébe sem az számít, hogy ki hogyan érett, hanem hogy milyen végbizonyítványa volt a jövendő egyetemi polgárnak, így aztán annyi szerepe sem maradt az érettséginek, mint a kötelező védőoltásnak, hiszen semmitől sem védett meg, legkevésbé a munkanélküliségtől. Éppen itt volt az ideje hát, hogy mindenki újragondolja, milyen legyen a jövendő érettségije, mert abban azért, legalábbis a szakértők körében, egyetértés mutatkozik, hogy a 18. életév táján, a nagykorúság küszöbén, valami vizsgafélével kell lezárni a tanulóévek hosszú sorát. Már csak azért is, mert ilyen vizsga nélkül sok gyerekben — és felelőtlen szülőben — eltűnik minden motiváció, a tanulásra sarkalló ösztönzés. Ami már csak azért is kínos, káros következményekkel járna, mert az úgynevezett nagybetűs ÉLET kegyetlenül megbosszulja az ilyen lezser éveket. Maradjon hát az érettségi — de milyen? Kétszintű — javasolja a most nyilvánosságra kerülő tervezet. Aki egyetemre készül, az tizenhat évesen jelentkezzen az úgynevezett „felsőszintű” matúrát adó osztályba, aki meg úgy gondolja, hogy neki elég lesz valamilyen szakmához a kevesebb is, az a „középszintű” osztályok valamelyikébe jelentkezik. Az már biztos, hogy a tervezetnek ebben a részében nagyobbfajta társadalmi bomba rejtezik. Azt ugyanis előre lehet tudni, hogy kik, milyen családok gyerekei mennek majd tizenhat évesen a középszintre, és kik a felsőbe. (A kivételek itt is csak erősíthetik a szabályt.) S az még csak megoldható, hogy azt a jelentkezési időpontot kitolják az utolsó tanév utolsó félévére, de az, akkor is ijesztő, hogy aki mégiscsak középszintre merészkedett, annak a számára kész, passz, soha többet nem is számíthat arra, hogy egyetemre, főiskolára kerüljön. Ilyen zsákutcát viszont egyetlen közoktatási rendszer sem engedhet magának, hacsak azt nem vallja egy tárca, egy kormány, egy hatalom, hogy őket bizony a lemaradók sorsa nem érdekli. (Márpedig manapság a „Verseny van, a gyenge bukjon el”-féle egyoldalú bölcsességek évadját éljük.) Remélni azért lehet talán, hogy sikerül valami kompromisszumot találni az egészen érettek és a félig érettek konfliktusában. Kompromisszumot, amit csak a magyar nyelvhasználat ért helytelenül „megalkuvásnak”, amúgy a világ legtöbb táján a szemben álló érdekek ésszerű kiegyezését jelenti csupán. Érettségiügyben is jó lenne ilyen ésszerű megegyezésre találni. Bernáth László MOST JÖN A NEGYEDIK Jöjjön el egy folkfesztiválra hozzánk Aki még nem tervezett szombatra semmilyen programot, ne törje tovább a fejét: délután négy órától éjfélig fantasztikus műsort kínál a Kaláka együttes az Almássy Téri Szabadidő Központban. Az immár IV. Budapesti Matáv-Kaláka Folkfesztivál szervezői egyszerre több helyszínen igyekeznek a legkülönlegesebb igényeket is kielégíteni: lesz táncház, az aulában kirakodóvásár, a kávézóban az eddigi fesztiválok televíziós felvételein kereshetik magukat a törzsvendégek, s utoljára, de nem utolsósorban a nagyszínpadon lesz francia, kabíliai, spanyol, szlovák, holland, magyar táncos és zenész annyi, hogy egy pillanatra sem lankadhat a figyelme senkinek. Különleges zenei élményt ígér Miquel Montanaro műsora, többéves szünet után színpadra lép Sárközy Gergely lantművész, a Romafolk és a „régi” Buzuki együttes, Jordán Tamás és Sebő Ferenc pedig József Attila-versekkel szerepel. Könyv- és lemezárusítás színesíti még a programot, s természetesen játszani fog az ötlettulajdonos-névadó Kaláka együttes is. Phg Fotóbolt December közepén nyílt meg az Üllői út 66. szám alatt a Fotóbolt. Végre a fényképészek is egy helyen megtalálhatják a munkájukhoz szükséges szakkiadványokat, mert eddig csak elvétve akadhattak ezekre egy-egy antikváriumban vagy könyvtárban. Megtalálható itt szinte minden magyar nyelvű régi és új, fotózással és néhány videózással kapcsolatos könyv, a Fotó régi számai, de kortárs magyar fotósok albumai, mint Benkő Imre Acélvárosa vagy a Sajtófotó-kiállítások anyagát tartalmazó összeállítás, Az év fotói is. A közeljövőben a világ minden részéről összegyűjtött naprakész ismereteket tartalmazó, közel tízféle szakfolyóirat is fellelhető lesz a pici üzletben. A gyűjtők is csemegézhetnek: olyan ritkaságokat találhatnak, mint Dulovits Jenő, Moholy- Nagy László, Ansel Adams, André Kertész, Man Ray könyvei vagy a nagyon érdekes, múlt század(!) elejéről származó erotikus fotókat tartalmazó gyűjtemény. Ezenkívül a Kodak professzionális minőségű filmjeinek teljes választéka kapható, és a maga is fotózással foglalkozó üzletvezető filmkidolgozásra akár diáról is felvesz rendelést. A boltban előfizethető továbbá a Videopraktika és a Fotó újság. ■