Esti Kurir, 1932. július (10. évfolyam, 144-170. szám)

1932-07-01 / 144. szám

4. oldal A tizenkétéves rendszer romjainak eltakarítását s a nemzeti erők összefogását követelték Pallavicini őrgróf beszámolóján „Az elmúlt rendszer többé nem támadhat fel“ — „A szavazati jog legyen titkos, az üzletek legyenek nyitva“­­ Soha nem nyom­ták úgy el a polgári szabadságokat, mint a 12 éves rendszer alatt Dombóvár, június 29. Esti Kurír kiküldött munkatársától.) Kilenc ellenzéki és három kereszténypárti vez 20 fő képviselő jelent meg Péter Pál napján Pallavicini György őrgróf dombóvári beszá­molóján s az ellenzéki vezéreknek déli féltizenkét­­ órától délután három óráig négyezer em­ber tapsolt és éljenzett fanatikus lelke­sedéssel „a rekkenő napsütésben. Valahányszor Bethlen István gróf miniszter­­­elnök nevét ejtették ki a politikusok, a föl­­háborodás vihara zúgott végig a hatalmas tö­Természetesen a beszámoló képviselő, Palla­­s Isteini György őrgróf mondotta az első beszé­dét. Azzal kezdte, hogy az elmúlt rendszer •t minden szava üres ígéret volt, a jelszavak szét­­­­foszlottak. — A legcsunyább tulajdonságok egyike itt gyávaság — folytatta izzó lelkesedés közben — és a legnagyobb hibák egyike a butaság. Erre volt a rendszer felépítve: saját gyávaságára, az általuk butának és éretlennek hirdetett magyar nép türel-­­í­mére. "Aki egyszer hazudott, annak többé nem lehet­­hinni, a nemzet sem hihet azoknak, akik meg­csalták. El kell tűnnie ennek a rendszernek... — Elnevezték magukat keresztény, keresz­tyén, kisgazda és polgári pártnak. Hát keresz­tények voltak? c.vA szeretetet hanyagolták el legjobban, az erkölccsel nem törődt­ek, a panama fel­­burjánzott soraik között. kisgazdák kijáró ügyvédek voltak, va­gyont szereztek, amikor más a vagyonát el­vesztette. Polgáriak voltak? " Soha nem nyomták el úgy a polgári sza­­r­ási lelkesedés fogadta Pallavicini beszé­dét és nagy éljenzés köszöntötte Friedrich Istvánt, a következő szónokot, aki így kezdte felszólalását: — Új szabadságharcot hirdetünk a párt­abszolutizmus, a korrupció és a hazugság ellen. Pallavicini azt mondotta, hogy nem lehet hinni annak, aki egyszer hazudott. Ez a rend­szer tizenkét esztendőn keresztül soha nem mondott igazat. Szabadságharcot hirdetünk a központi hazugság ellen. Azt mondta Bethlen (Le vele! Le vele! •— zúgja a tömeg), hogy őt a gondviselés küldte árnyakunkba. Mióta hord a gondviselés kó­­kastollat a kalapja mellett? Azt is mondják, hogy a magyar nép nem érett. Megüzenem nekik: ők már megértek annyira, hogy nincs helyük a magyar közéletben.­­Nem lehet még csiliszer száz és száz milliókat ellenőrzés nélkül elkölteni. Statáriumot követelünk azok ellen, akik megen, viszont éppen úgy harsogva éljenezte a tömeg minden szaváért Sigray Antal grófot, Bródy Ernőt, Friedrich Istvánt, Pakols Józse­fet, Lázár Miklóst és sorban, ahogy felszólal­tak Kállay Tibort, Tauffer Gábort, Klein An­talt s a keresztény gazdasági párt képviselőit: Csekonics Iván grófot, Slodossy Gedeont és az ifjú Apponyi Györgyöt. És felzúg a lelkesedés, amikor Bródy Ernő felolvassa Bassay Károly üdvözlő táviratát... — Ilyen még nem volt Dombóváron — is­mételgették a dombóváriak a közebéd után végig a város utcáin. Mert Pallavicini György or­ról beszámolója nem gyűlés volt, hanem közebéd. A hatóságok csak ezt engedélyezték, így csak négyezren voltak jelen, hadságjogokat, mint a tizenkétéves rend­szer alatt. Hamis cégér alatt nem lehet becsületes politi­kát folytatni. Most demagóg jelszavakkal egyénileg akarják átementeni magukat a jö­vőbe. Bethlen István gróf ... Nem tudja tovább folytatni, zug a tömeg. — Le vele! Pfuj! Az kerül szóba ezután, hogy Károlyi mi­niszterelnök legutóbb a felsőházban azt mon­dotta: Nem tudja, mit értenek egyesek a „rendszer11 alatt. Neki felel most Pallavicini. — A rendszer az, amely lefogja Károlyi miniszterelnök kezét, mert tudja, hogy Károlyi a közéletet meg akarja tisztítani ettől a hadtól. Majd megismeri Károlyi Gyula gróf a rend­szert, ha esetleg őt is el fogja gáncsolni. Az „igazságot Magyarországnak” csak akkor kap­­unk meg, ha súlyt tudunk mutatni Európa felé. Be kell bizonyítanunk, hogy a Duna völ­gyében olyan hatalom vagyunk, amely nélkül békét elképzelni nem lehet. Vissza kell állítani a közszabadságokat, mert különben az elkeseredés katasztrofális követ­kezményekkel járhat­, s akik három-négy kézzel kotortak egy­szerre az állampénztár fiókjaiban. Csekonics Iván gróf arról beszélt, hogy a mai súlyos időben minden erőt össze kell fogni. Csak a becsület és a tisztesség lehet a jelszó. Ezt az összefogást dokumentálja, amikor mint a keresztény gazdasági párt tagja megjelenik az ellenzéki Palavicini beszámolóján. Lázár Miklós azzal kezdte, hogy az ország mai sivár hangulata az általános nyílt közsé­­genkénti szegénység, elégületlenség, a nőttön növő munkanélküliség, a termelési és foglalko­zási ágak süllyedése, a széles néprétegek elfoj­tott elkeseredése 1918 baljóslatú nyarára emlékeztet. Majd így folytatta: — Egyetértek mindazokkal, akik azt mond­ják, hogy ez a kormányzati szellem lázítóbb, mint a demagógia minden badarsága. A terhek elosztásának egyenlősége, a polgári szabadságjogok intézményes biztosítása, a tör­vénybe iktatott titkos választójog, ha tovább ígéret marad, elbúcsúzhatunk a polgári és re­former politika eszméitől, a hullámok rajtunk is átcsapnak és elsodornak menthetetlenül. A polgári és nemzeti gondolat sírásói azok, akik a feltartóztathatatlan refor­mok útjába állanak dr. Révész Margit gyerTC&szansférra rt­ ttK SS leh­atások megkezdődtek! Kérjen prospekust! és azok érvényesülését a hatalom nyers ere­jével megakadályozzák. A nyomorúság egyen­lősége Pakots József igy kezdte beszédét: — Az elmúlt rendszer legnagyobb bűne, hogy a régi magyar hagyományokban gyöke­rező szabadságjogokat eltemette. Egy nagy apokaliptikus siralomban fekszenek a szabad­ságjogok, a gazdasági javak. Mindenki és minden elpusztul: a nyomo­rúság egyenlőségét teremtette meg a kor­mányzati rendszer. A kegyetlen és tehetségtelen uralom kiölte kiölte az ősi magyar bizakodást, az évszáza­dokon keresztül is mindig új életerőt kisu­­gároztató hitet. Ma egy reménytelen oszzág néz bizony­talanul a jövőbe. A kormányzatnak meg kell látnia a magyar élet mai sötétségéből feléje villanó vész­jeleket, mert ha vak lesz a magyar nép sorsá­val szemben, akkor nagy megrázkódtatások­tól kell félteni szerencsétlen országunkat. Új politikát kell teremteni, mert komoly program nélkül nem lehet mene­külni a katasztrófától. Kállay Tibor megállapította, hogy nehéz, kínos idők várnak a magyar népre. El kell hallgattatni az erőszakoskodást, mert ez nem hozza meg a jobb időt, csak néhány lelkiisme­retlen em­ber profitál belőle. Ez csak ellensége a demokráciának. Nagy Emil arról beszélt sűrű tapsok köz­ben, hogy az elmúlt rezsim tüzes négy lovat fogott az ország elnyűtt, rossz taligája elé. Most berzenkednek a kormánypártban, ki akarják mutatni azt a terőt, ami Bethlennel szemben bennük maradt. Az egységes rendszer cinikus felfogásának köszönhetjük, hogy Magyarország a mohácsi vész után ma éli át a legnagyobb tragédiát és nem látni a kibontakozást. Csak olyan nemzeti összefogás segíthet, amelyben helyet kap minden tiszteséges polgár. Az első kellékek a függetlenség, enélkül nincs feltámadás. Bródy Ernőt kívánta hallani ezután a tö­meg. Bródy azzal kezdte, hogy feolvasta Ras­­say Kár­oly üdvözlő táviratát, majd így foly­tatta: — Akut válság van — mondotta Bródy —, amelynek gazdasági és erkölcsi vonatkozásait a kormány különböző intézkedésekkel próbál ellensúlyozni. De hiábavaló minden erőlködés mindad­dig, amíg a kérdést gyökerében nem oldja meg, ez nem lehet más, mint a vá­lasztójogi reform titkos szavazással. Minden tekintetben szakítani kell az eddigi rendszerrel, amelyben a szavazás nyílt, vi­szont a megkötött üzletek titkosak voltak. Ezt kell felcserélni: szavazati jog legyen titkos, az üzletek legyenek nyíltak. Félre kell dobni minden osztálypolitikát, a szabadelvű­ség nem állhat meg a főváros ha­tárában. Itt az utolsó pillanat: a jószándékúak, az önzetlenek, szárma­zásra és felekezetre, foglalkozásra való tekintet nélkül fogjanak össze a polgári jogegyenlőség alapján a nemzet politi­kai, erkölcsi és gazdasági boldogulása érdekében. Az elmúlt rendszer többé nem támadhat fel Bródy nagy lelkesedéssel fogadott beszéde után Ssodossy Gedeon arra hívta fel a figyel­met, hogy az összefogásban van az erő, ezért különbejáratú csinosan bútorozott alkovás UTCAI SZOBA egy vajsy két személy részora esetleg tel­jes ellátással is 'reggel', ebéd, vacsora: julius 1-re kiadó. Megtekinthető: reggel 8—10, délben 1-3, este 7—9-ig. VI. Szondy utca 42/c, II. 22. tartózkodni kell a szélsőségektől. Tauffer Gábor abban jelölte meg az a­­­lentést­ legfőbb feladatát, hogy vissza kell szereznie a nemzet önrendel­kezési jogát, amelyet a tizenkét éves rendszer elvett tőle. Apponyi György gróf arról beszélt, hogy­ ugyanazt a politikát szolgálja, mint Pallavicini György, elveik azonosak. —­ Remélem végleg letűnt rendszer vétkes gazdálkodásából maradt romokat sürgősen el kell távolítani. Ne a rabjai legyünk a kormányzatnak, hanem mi döntsük el, hogy kiket akarunk vezetőink­nek. Zúgó taps fogadta Sigray Antalt, aki arról b­eszélt, hogy az elmúlt rendszer többé nem támadhat fel. A Bethlen-rezsim életrekeltése csak diktató­rikus uralmat jelentene, amelyet legfeljebb erő­szakkal lehetne megvalósítani. A választójog lesz az uj rendszer alapja s az uj programot ebben foglalhatja össze: Minden az ellenkezője az eddigieknek. A népakarat fogja megmutatni azt az irányt, amelyen haladni kell. Kijelenti, hogy hajlandó támogatni azt a férfiút, aki a népre támaszkodva akarja kormányozni az országot. Klein Antal arról beszélt, hogy Bethlen István gróf egy esztendővel ezelőtt hamis mér­­leggel apellált a nemzethez. Majdnem négy órán át tartott a dombóvári impozáns beszámoló. Ezernyi meg ezernyi em­ber arca kipirult a büszkeségtől a gyűlés után, hogy a képviselők ruhája szegélyét simogat­ták hizelkedőn nedvesszemü asszonyok és férfiak és még délután öt órakor is áttörte a távozó autók motorjainak dübörgését a vá­­lasztók sokaságának mindent elsöprő lelkes éljenzése ... Lukacsovich Lajos, Pallavicini őrgróf s A nemzet nem hihet azoknak akik megcsalták fia. Uj szabadságharcot hirdetünk a párt­­abszolutizmus és a korrupció ellen TOOPKgÁIL* —a—BBEHaBMM—MBa férfizokni az ideális nyári viselet! Pá 2.75 pengő ^^Lmm­d-n szó monolit szakUzleiben ísii KííSfiL Péntek, 1932 július­a f­eil A szerdai budapesti lóversenyek eredményei A derby-miting utolsó napjának bevezető száma a Zugligeti díj volt, mely Dáma és Csak előre kö­tött holtversennyel végződött. Dámának az idén ez volt az első szereplése, jó versenyt is futott, de tavalyi topjától még messze áll. A Wester hendi­kepben a múltkori titkos tip Bonyodalom, megfe­lelő lovas alatt könnyen nyert Gyöngyike és Csi­­csóné ellen, míg a papíresélyű Világos akkor jött lendületbe, mikor a nyerő már a célban volt. A nap főszáma az 1600 méteres Tátrai hendikep volt, melyben tizenegy ló indult. A tradicionális versenyt Hajdú Dezső Süsüje könnyen nyerte Példás és Betyár ellen. Példás második helye egy kis meglepetés volt, mig Gitano szerencsétlen ver­senyt futott s így is csak fejhosszal szorult a ne­gyedik helyre. A Hendikepben Schejbal Puszid nyergében ezredik győzelmét aratta s a közönség a kiváló lovast lelkes ovációkban részesítette. Az Eladóversenyt némi küzdelem után Pezsgő nyerte Párduc ellen, mig a harmadik helyet Bakter fog­lalta el. Végül a kétéves nyeretlenek hendikepje Coruna és Livius között holtversenyt hozott. Részletes szerdai eredmény: I. futam: 1. Dáma (pari) Csuta és Csak előre (2 és fél) Gutái holtversenyben, 3. Pici (4) Vrabel, F. m.: Peri, Suta, Mulatós, Jósnő. Tót.: 10,13 (Dá­ma), 15 (Csak előre), 12, 12, 12. II. futam: 1. Bonyodalom (6) Klimscha), 2. Gyöngyike (6) Balog, 3. Csicsóné (20) Teltsehik, F. m.: Makfilkó, Habari, Hermia, Romulus, Nap­folt, Árboc, Martinsberg, Ulster Prinz, Világot, Rebecca, Báróné, Tót.: 10,72, 30, 26, 74. III. futam: 1. Süsü (6) Esch, 2. Példás (16) Csaplár, 3. Betyár (10) Balog. F. m.: Gitano, líri­kus, Kellem­ann, Néni, Sunday, Komámuram, Maróth, Csetepaté. Tót.: 10:108, 34, 57, 58. IV. futam: 1. Puszta (2) Scheibal, 2. Verity (5) Tóth A., 3. Latemar (5) Klimscha. F. m.: Flamén, Consul, Kis Alag, Vágrad, Csatlós, Tearózsa. Tot.: 10:26, 15, 22, 18. Kettős fogadás (Bonyodalom—Puszta) 5:169. V. futam: 1. Pezsgő (5) Kaszián T., 2. Párduc (8,10) Schejbal, 3. Bakter (20) Vrabel. F. m.: Mir­­jam, Máramaros, Baló, Soma M. Tót.: 10:32, 13, 13, 19. VI. futam: 1. Livius (6) Hatscher és Coruna (3) Csata holtversenyben, 3. Pártvezér (6) Schejbal. F. m.: Pali, Tilinkó, Jolly, Waterland, Nogi. Tot.: 10:41 (Coruna), 63 (Livius). •* A pénteki megyeri versenyekre a következőket jelöljük: I. Bokros—Mankó II. Missy—Csipkerózsás III. Etoile Filarite—Fogas IV. Daloló—Célzatos V. Kisbaj—Baka VI. Helga—Pálma VII. Bellevue—Berni Elmarad a Filmegyesület ünnepi lakomája. Az Országos Filmegyesület elnöke, Farkas Elemér országgyűlési képviselő tiszteletére pénteken este 9 órára a margitszigeti Tarján­­vendé­glőben ünnepi lakomát tervezett. Ez a vacsora közbejött akadályok miatt, elmarad.

Next