Esti Kurir, 1937. szeptember (15. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-01 / 198. szám

3937 szeptember . BECSÜLETBELI ADÓSSÁG ! DIADALMI HÍREK érkeznek Amerikából. Magyarország fizet! Magyarország hitelét, jóhírnevét nagyban növelik kormányunk adósság­törlesztési készségének megnyilatkozásai. Roosevelt el­nök igaz elismeréssel nyugtázza Magyarország magatartását. „Ma­gyarország, a becsületes adós“, ilyen címen ismerteti az esemé­nyeket a New­ York Herald­­Tribune. Az amerikaiaknak tetszik ez a gesztus, „mely sok­kal értékesebb, mint a pénz“ és külön értéket ad neki, hogy úgy­szólván teljesen önzetlen, mert nem azért történik, hogy az or­szág új hiteleket vehessen fel. Az amerikai megelégedést a magyar hivatalos és félhivatalos szervek hatványozott megelége­déssel továbbítják a magyar közvélemény felé. Milyen jó, hogy fizethetünk és hogy az amerikaiak meg lehetnek velünk elégedve ! Mi sem kívánunk ünnepron­­tók lenni. Mindig fontosnak tar­tottuk és tartjuk a nyugati nagy nemzetek Magyarországról alko­tott véleményét. De mégis némi­leg vegyes érzéssel fogadjuk az ilyen erkölcsi diadalt, amelynek pénzügyi tételei tudtunkkal csakis passzívumokat jelenthet­nek a magyar társadalom szá­mára. A magyar közvélemény úgyszólván az amerikai közvéle­mény megnyilatkozásain át ér­tesül arról, hogy Magyarország fizetni fog. Ez pedig mégsem legegészségesebb módja az or­szág egyetemét érdeklő pénz­ügyi kérdések elintézésének. Milyen összegekről van szó, miért olyan sürgős a törlesztési részletek transzferálása végett a kétségtelenül súlyos gondokkal küzdő magyar gazdasági életet megterhelni? Kurta magyaráza­tokban tájékoztatják a magyar közvéleményt arról, hogy az összeomlás utáni időkben nyúj­tott úgynevezett „reliefhitel“ rendezéséhez kell hozzáfognunk. Amerika akkor lisztszállítások­­kal segítette talpraállni Magyar­­országot, Magyarország ezt a kölcsönt mindig becsületbeli adósságának tekintette és így is akarja azt kezelni. ★ NEM EMELÜNK szót e szán-­dék ellen. Az ország becsület­beli tartozásának ki- és befelé eleget kell tennünk, ha csak egyetlen lehető mód kínálkozik rá. De várjon nem illendő-e a magyar közvéleményt is idejé­ben tájékoztatni arról, hogy ha nevében ilyen lépés készül, amely — elismerjük — Amerika számára inkább csak a gesztus szépségével hat, de Magyar­­országnak mai állapotában tény­legesen számottevő megterhelést jelent? És valóban akkora öröm­ujjongásra van-e oka a magyar társadalomnak amiatt, hogy a számára súlyos áldozatok vise­lését a kormány elhatározásá­nak jóvoltából megkezdheti? Előbb diadallal tudatták, hogy Magyarország nem fizet, illetve nem transzferálja a külföldnek tartozása részleteit és a kamato­kat. Dicsőség érte a kormány­nak! — harsonázták a félhivata­los berkekből. Most jönnek sor­ra az újabb hírek, Londonból meg Washingtonból, hogy Ma­gyarország igenis fizetni fog. Erre a félhivatalos közvélemény­­­csinálás szervei kihirdetik, hogy emiatt kell kormányunkat dics­fénnyel övezni. Az illetékes miniszter urak se egyéb notabilitások ez Erkölcsi sikereink jutalmát ma­gasztaló kommünikékben­­ és diadalmi diszlakomákon kebe­lezhetik be, de ne kívánják az országtól, hogy el legyen ragad­tatva csak azért, mert szabad fizetnie.★ KÉRDÉS az is, hogy bár­milyen magasra értékeljük a külföld elismerését, helyes-e e különben minden külföldi el­ismerést kiérdemlő gesztusokkal tápot adni a Magyarországgal szemben jelentkezhető külföldi igényeknek s helyes-e így Ma­gyarországot egy „bár szegény“, de megnyugtató gazdasági és szociális viszonyok közt élő or­szágként szerepeltetni — amikor a valóságban ezek a viszonyok egyáltalában nem megnyugta­tóak! A hadikölcsönt annak idején Magyarország miniszterelnöke nyilvánította a nemzet becsület­beli tartozásának. De azok, akik a nagy megpróbáltatás napjai­ban a hazáért lelkesedve és a vállalt kötelezettség szentségé­ben bízva, pénzükkel, néha leg­utolsó aranykoronájukkal is, se­gítségére siettek az országnak, s ma alig kaphatnak többet köl­­csönkötvényei­kért, mint ameny­­nyiért a hasonló mennyiségű makulatúra-papirost vásárolják. Egykor jómódú, ma ínséggel küzdő polgárok többnyire még azokat az alamizsna-összegeket sem szerezhetik meg, amelyeket a rettenetes anyagi vérveszteség kárpótlásául megszavaztak. Mi­kor kezdik meg végre ennek a becsületbeli adósságnak a ko­moly törlesztését is?­­ NEM KEVÉSBÉ sürgős fel­adat volna az is, hogy a keres­kedőket, iparosokat, magántiszt­viselőket és a kisemberek széles rétegét, melyet a gazdasági és pénzügyi válság kulminációjá­­nak idején csaknem elviselhetet­lenül súlyos „rendkívüli külön­adókkal“ sújtottak, végre meg­szabadítsák ezektől a terhektől. De a kormány ehhez a kérdés­hez is csak alig nyúlt hozzá: az alacsony fizetéseket súlyosan megterhelő különadók és a fo­gyasztást drágító egyéb közter­hek túlnyomórészt még érvény­ben vannak. Végül, de nem utolsó sorban pedig gondolni kellene a köz­­tisztviselők ezreire, akiknek já­randóságait ugyancsak a rend­kívüli viszonyokra való tekin­tettel annyiszor és olyan súlyo­san megnyirbálták. Mióta fizeté­süket összezsugorították, a meg­élhetés jelentékenyen megdrá­gult, életszínvonaluk állandóan süllyed. S mialatt a bérek mini­malizálása legalább is jelszóvá válik a gazdasági élet egész terü­letén, mialatt a fuvarozó segéd­munkásoknak ötpengős napi­díjat biztosítanak, szót sem hal­lunk arról, hogy a köztisztvise­lők széles rétegét hogyan kíván­ják megszabadítani a súlyos gondoktól, melyeket az állam egyszeri megszorultságára való tekintettel hárítottak rájuk. Az ország becsületbeli adóssá­gai közé tartozik, hogy saját pol­gáraival, kik vagyonukat adták kölcsön neki, becsületesen meg­egyezzék, hogy dolgozó népét ne sújtsa nagyobb adókkal, mint amekkorákkal okvetetlenül szük­séges; és hogy azokat, kik szol­gálatában és érte dolgoznak, méltóan megfizesse. A nagy diadalujjongás közepette talán ezekről a fájdalmas becsületbeli adósságokról sem volna szabad megfeledkezni! _____ EST! KURÍR A MAGYARORSZÁGHOZ VALÓ KÖZELEDÉS KÉRDÉSE a szí­na­jai értekezleten A HÁROM KISANTANT-KÜLÜGYMINISZTER TANÁCSKOZÁSA BÁRDOSSY KÖVETTEL Szína­ja, augusztus 31. A kisantant külügyminiszte­reinek szinajai értekezletéről, amely kedden tartotta utolsó ülését, a délelőtti órákban még semmi sem szivárgott ki s az összes résztvevők a legnagyobb titoktartást tanúsították. Szina­jai diplomáciai körökben ebből a nagy tartózkodásból arra kö­vetkeztetnek, hogy a kisantant­­konferencia eredménytelen ma­radt és nem sikerült áthidalni azokat az ellentéteket, amelyek Csehszlovákia és a kisantant másik két tagja között fennálla­­nak. Az már egészen bizonyos, hogy Krasta csehszlovák külügyminiszter ezúttal sem tudta keresztülvinni azt a már többször előterjesztett indít­ványát, hogy kössön a három kisantant-állam úgy egymás között, mint Fran­ciaországgal kölcsönös katonai segélynyújtási egyezményt. A cseh külügyminiszternek nem si­került keresztülvinnie azt a szán­dékát sem, hogy a cseh-lengyel ellentétekre való hivatkozással tartózkodó politikára vegye rá Romániát Lengyelországgal szem­ben. Antonescu román külügyminiszter kijelentette, hogy a román-lengyel kapcsolatok igen szorossá váltak, ami azonban nem jelenti azt, hogy a két állam újabb kötelezettségeket vállalt volna egymással szemben. A csehszlovák külügyminiszter ellenzése folytán Sztojadinovics jugoszláv minisz­terelnök nem tudta keresztülvinni azt az indítványát, hogy a kis­antant államok ismerjék el kö­zösen az olasz császári birodal­mat. A kisantantértekezlet — hír szerint — úgy határozott, hogy bevárja, amíg Anglia és Francia­­ország lépéseket tesznek ebben az irányban. Nagy feltűnést keltett Szinajában, hogy hétfőn este váratlanul oda­érkezett Ugo Sola bukaresti olasz követ és hosszabb tanácskozást folytatott a jugoszláv miniszter­­elnökkel. Meg nem erősített hírek szerint a szinajai értekezlet tartama alatt a bukaresti magyar követ is ta­lálkozott Antonescu román kül­ügyminiszterrel, amiből egyes kö­rök azt a következtetést vonják le, hogy a szinajai értekezleten a Magyarországhoz való közele­dés kérdése is szőnyegre került. Másrészről viszont olyan hírek is vannak forgalomban, hogy a kis­­antant-konferencia a dunai államok együttműködésével kapcsolatban nem hozott új határozatokat, ha­nem a súlyos nézeteltérések miatt csak arra szorítkozott, hogy újból megerősítette a dunai kérdéssel kapcsolatban leszögezett régebbi ál­láspontját. Ez vonatkozik állítólag a magyar fegyverkezési egyenjogú­ság kérdésére is. Életbevágóan fontos könyv asszonyok részére A nő a változás korában Irta: Dr. Földas Lajos főorvos Ára__________P 2.60 ♦ FIATAL ANYÁK RÉSZÉRE! FONTOS ÉS TANULSÁGOS KÖNYV. ÚJDONSÁG! A FIATAL ANYA Orvosi tanácsok fiatal asszonyoknak. Irta: Dr. Földes Lajos főorvos. Ára: P 2.61. Kapható az Esti Kurír könyvosztályában I., Vilmos császár­ út 34. A kisantant államférfiak tanácskozása Bárdossyval Szinaja, augusztus 31. Sztojadinovics jugoszláv minisz­terelnök és külügyminiszter ma délelőtt háromnegyed tizenegy óra­kor Sinajában fogadta Bárdossy László bukaresti magyar követet és húsz percig tartó megbeszélést tatott vele. Utána a magyar követ csehszlovák külügyminiszter lent meg, akivel szintén húsz éig tanácskozott. A KORMÁNYZÓI PA­TIROLBAN Innsbruck, augusztus Horthy Miklós kormányzó és felesége gépkocsin a Seefeldbe érkezett. . A cukrászdában megmérgezte magát egy­­sorsüldözött asszony Tegnap délután a Múzeum-kör- f utón lévő Pap-féle cukrászdában egy negyven év körüli, jólöltözött, s magas úriasszony hirtelen felsikol­­tott: — Jaj, rosszul vagyok, megmér­geztem magam. A tántorgó asszony első­segély­ben részesítették a mentők. A kór­házi ágyon élete regényét igy mon­dotta el: — Meg akartam halni, mert sors­üldözött vagyok. A férjem, akinek neve Mac Guin József filmgyári igazgató volt Amerikában. Tiz év előtt férjemet vasúti szerencsétlen­ség érte Amerikában s meghalt — mondja Mac Guin Józsefné szüle­tett Morgenstern Aranka, aki Buda­pesten az Izabella­ tér 5. számú ház­ban lakik. — Hiába akartam esz­tendőkön át kiutazni Amerikába, hogy férjem hagyatékát rendezzem, nem engedtek engem, az özvegyét beutazni az Egyesült­ Álamokba. — Ez azonban mind kevés. Nem­rég megismerkedtem egy férfivel, aki úgy látszik megsejtette, hogy vagyonom van, udvarolni kezdett és szentül megígérte, miután meg­kérte a kezemet, hogy rövidesen elvesz feleségül. Ezen a címen min­den pénzemet kicsalta tőlem, végül amikor már utolsó filléreimet is mézes-mázos beszédeivel megkapa­rintotta, kifosztva engem, ottha­gyott. Ez keserített el annyira, hogy a halálba akartam menni. A rendőrség életvédelmi osztálya vette őt gondozásba. P­tw.. PHILIPS RAS lön BODNAR Díjtalan omutatás­­ az ö­s­s­z­e­s RI __ __________________ típusokról felvilágosítással szolgál RÉSZLET­­ CSERE RI?­­,^7

Next