Esti Kurir, 1938. december (16. évfolyam, 273-297. szám)

1938-12-01 / 273. szám

1938 december 1 Hajrá! (A. Gy.) Nag­­y lelkendezéssel közli a nyilas lap ma reggeli száma az egységes pártból kilé­pett sárospataki képviselő csat­lakozását a „Hungarista mozga­loméhoz. Meleg szeretettel üd­vözli őt, mint „a magyar parla­ment egyik legértékesebb tag­­­ját“, közli életrajzát és olyan ün­neplést csap tiszteletére, mintha most már meg lenne szabva a „jobboldali11 disszidensek szá­mára a követendő út. Mi a magunk részéről való­ban nem igen tudunk csodál­kozni sem a képviselő úr hirte­len elhatározásán, sem a nyilas újság abbeli megállapításán, hogy a kilépett képviselők a „korszellemnek”1 megfelelő el­helyezkedést keresnek. Még ak­kor sem, ha az éppen szóban­­forgó képviselő rövid napokkal ezelőtt még mint alkotmány­védő szerepelt, éveken át kerü­letében elkeseredett küzdelmet folytatott a szélsőjobboldali agi­táció ellen és a Ház utolsó ülése után vele folytatott beszélgeté­sem alkalmából panaszkodott nekem, hogy őt is „baloldalié­nak és „zsidóbérenc“-nek titu­­lálgatják azért, mert szembeszáll a szélsőséges jelszavakkal és az akkor még szerinte is veszedel­mes szélsőjobboldali irányzattal, amelybe a miniszterelnök a kormánypártot belesodorta. Nem tudunk csodálkozni, mert olyan folyamatnak egyik jelenségével állunk szemben, amelynek szük­ségszerűen be kell következnie, mihelyt maga a miniszterelnök lép a jelszavak licitálásának arra az útjára, amely után el lehet rá készülve, hogy fognak olyanok is akadni, akik nem követni, de megelőzni akarják őt. ★ Ha a nyilas lap azt írja, hogy a legújabb nyilas képviselő „a korszellemnek megfelelő 11 elhe­lyezkedést keresett, végered­ményben nem tesz egyebet, mint azt, hogy levonja a hiva­talos miniszterelnöki megnyilat­kozások egyéni konzekvenciáit. Mert hiszen maga Imrédy Béla miniszterelnök a kormánypárt tegnap esti értekezletén újra le­szögezte álláspontját a jobb­oldali „korszerű11 politika mel­lett és kijelentette, hogy irányá­ból — abból az irányból, amely miatt a parlament többsége, be­leértve Sárospatak követét is, a leszavazással bizalmatlanságát fejezte ki vele szemben — egy tapodtat sem enged. Mit csinál­jon most az, aki nem akar elma­radni ettől a „korszellemtől11, ha felelős helyről hallja, hogy eb­ben az országban egyelőre nincs jövője más irányzatnak, mint az újsütetű „jobboldaliság“-nak? A recept igen egyszerű. A mi­niszterelnök intranzigensen jobb­oldali? Hajrá! Legyünk szélső­­jobboldaliak. Eddig aggasztott a miniszterelnök jobboldaliság­­nak nevezett beállítottsága és ezért bizalmatlanok voltunk vele szemben? Hajrá! Ezentúl nem lesz elég a miniszterelnöki jobb­­oldaliság és ezért leszünk bizal­matlanok. A miniszterelnököt nem érdekli — amint ő maga mondja — a parlamenti aritme­tika? Hajrá! Gyerünk akkor egy lépéssel tovább, minket nem érdekel maga a parlament, po­kolba vele! A miniszterelnök be­ígéri a reformokat, sejtelmesen, titokzatosan, mert hiszen hóna­pok óta, amióta hallunk róluk, nem árult el konkrét tartalmuk­ból semmit? Nem baj, mindegy, hogy nem tudjuk, mi van ben­nük, kézből megkontrázzuk az egészet, nekünk nem elég, ne­künk több kell kiméretlenebb, radikálisabb, jobboldalibb refor­mokat ide! És így tovább, és így tovább, hajrá, gyerünk, fussunk, rohanjunk, licitáljunk feljebb, követeljünk még többet, tüntes­­­sünk, verjük be az ablakokat és zsidófejeket, bátorsági harc! 1938 a mienk, minden a mienk. Ez a legigazibb, legeslegjobb­oldalibb nacionalizmus, „aki mást vall, téved, aki mást állít, hazu­­dik!“* Igen egyszerű és igen biztos recept. Roppantul alkalmas az utca fölkavart szenvedélyei kö­zepette a népszerűség ama faj­tájának biztosítására, amely 1918-ban hasonló zajjal övezte ideig-óráig az akkori „kor­szellemi” nagyhangú hirdetőit és amellett veszélytelen, mert meg­marad a hivatalosan egyedül jogosnak elismert világnézeti vo­nalon. Vagy nagyon naivak, vagy nincsenek tisztában bizonyos történelmi törvényszerűségekkel, akik azt képzelik, hogy azt a folyamatot, amelynek elindítá­sáért felelősség terheli őket, meg fogják tudni tartani az ő általuk megszabott határok között. Mi nem fogunk csodálkozni, mert ismerjük ezeket a törvény­szerűségeket és emlékezőtehetsé­günk sem hagy cserben, ha be­következik (és be fog következ­ni) az, amiről a kormány esti­lapja tegnapi számában mint furcsa lehetőségről beszél. „Mert, ugyebár — írja a kormánytan —, mégis csak nagyon furcsa volna, ha a tizenhárom zsidóval és tizenegy szociáldemokratával megtámogatott disszidensek hat hét múlva esetleg a szélsőjobb­­oldalról lezsidóbérenceznék azo­kat, akik a nehéz órák kockáza­tát vállalva elvhűen és gerince­sen megmaradtak az igazi ke­resztény jobboldali gondolat mellett11. ♦ Ugyan, ugyan, tisztelt „ke­resztény-jobboldali11 laptársunk! Esetleg? És hat hét múlva? Biz­tosan és sokkal előbb! Olyan szélsőjobboldali hullámot sike­rült a misztikus „jobboldali”” igehirdetéssel, csodás forrada­lommal és a szélsőséges elemek rendzavarásainak legalább is jó­indulatú elnézésével és taktikai hasznosításával felkorbácsolni, hogy valóban csodás lesz az, mi­lyen hamar lesznek ők is ugyan­olyan maradi csáklyások, a le­tűnt liberalizmus ugyanolyan utolsó maradványai és végül ugyanolyan megvetésre méltó zsidóbérencek, mint azok, akiket ők aposztrofálnak vagy apsztro­­fálhatnak ezekkel a díszítő jel­zőkkel. Ez a hullám —­ ha le nem csapolják erős kézzel azt az egész áradatot, melyből fel­csapott — úgy el fogja söpörni mindazokat, akik az elindítá­sáért felelősek, ahogy már egy­szer elsöpörte ebben az ország­ban azokat, akik szintén felül­ről csináltak forradalmat. A közmondások ugyan közhelyek, de rendszerint igazat mondanak: „Ki szelet vet, vihart arat!11 * És meg kell mondanunk, hogy az elsősorban felelős mi­niszterelnökön kívül súlyos fe­lelősség terheli mindazokat, akiknek módjuk lett volna leg­alább megkísérelni az alkotmá­nyosság és a közrend megerősí­tésére garanciát nyújtó, a szélsőségekkel minden eszmei közösséget erélyesen megtagadó megoldást támogatni vagy ajánlani. Felelősség terheli mindazokat, akik meghallgat­tattak és nem tudták, nem akarták, vagy talán nem mer­ték kimondani azokat az aggo­dalmakat, amelyek biztosan az ő lelkükben is élnek. Lehetetlen, hogy ezek az urak — ha­rró ne© emlékeznek ESTI KURÍR történelmi olvasmányaikra — ne emlékezzenek arra a húsz évvel ezelőtti gyászos időre, amelyet átéltek és amikor szin­tén sokan meghajoltak az ak­kori „korszellem“-nek nevezett áramlat előtt, ahelyett, hogy keményen megálltak volna posztjukon és szembeszálltak volna a felzaklatott utca, a lá­zadásba kergetett tömeg szen­vedélyeivel. Csak azt remélhetjük, hogy a mostani viharban meg fog állni a sok gyönge, hajladozó fácska között néhány kemény szálfa — és a vihar után lesz­nek még itt néhányan, akik el fogják végezni azt az építő munkát, amelynek szükségét és vágyát a mai „korszellemi” hor­­dozói egy romboló és forradal­masító agitáció harci eszközei­ként engedik felhasználni. 3 *--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ MIÉRT MONDOTT LE Gratz Gusztáv a német egyesület elnökségéről? Gratz volt külügyminiszter érdekes nyilat­kozata - Kik az új egyesület vezetőségi tagjai Évtizedeken keresztül jelentős hazafias és kulturális szerepet töl­tött be Magyarországon a Német Népművelődési Egyesület, amely­nek egészen a legutóbbi napokig Gratz Gusztáv nyugalmazott kül­ügyminiszter volt az elnöke. Ez az egyesület tömörítette magába a Magyarországon élő hazafiasan gon­dolkozó, magyar érzelmű német­ajkú lakosságot s ez az egyesület volt az, amelyik a múltban oly gyakran összeütközésbe került azokkal a pángermán érzelmű agitátorok­kal, akik közül egyesek a ma­gyarországi németeket mestersé­gesen akarták elidegeníteni a ma­gyar hazától. Ezeknek a harcoknak egy része már a magyar bíróságok előtt ját­szódott le, amely talán másfél év­vel ezelőtt Basch Ferencet, a Glatz­­féle egyesülettel szemben álló cso­port vezetőjét nemzetgyilkzásért el is ítélte. Az új egyesület programja Annál meglepőbb volt, hogy a múlt héten Budapesten „Volksbund der Deutschen in Ungarn“ néven új német egyesület alakult meg, éppen Basch Ferenc, Huss Richárd és a Bonyhádon sokat szerepelt dr. Mühl Henrik vezetésével. Az új egyesület kimondotta, hogy tettel és szóval támogatni kívánja a német népcsa­ládhoz tartozókat, önkéntes munkaszolgálatot vezet be, mezőgazdasági iskolákat lé­tesít, az óvodától a középiskoláig gondoskodik a német népcsalád oktatásáról, német nyelvű okta­tók és óvónők kiképzéséről, ta­­nulmányutakat szervez itthon és külföldön, sportegyesületeket alapít és számít arra, hogy törekvéseit a kormány is támogatni fogja. „Ha csalódnánk — mondotta az alakuló gyűlésen Basch Ferenc, aki ugyan elismerte, hogy a ma­gyar állam a németséget sohasem akarta megfosztani népiségétől, azt mindenkor őszintén és tisztes­ségesen megbecsülte — úgy kény­telenek leszünk a harcot válasz­tani!" Ezután Mühl Henrik szólalt fel, aki kijelentette, hogy a magyar­­országi németség most saját auto­nómiát és saját vezetést követel, miután a népi fölébredés kora fe­lettük sem múlt el nyomtalanul. Az alakuló gyűlés után azonnal elterjedt a hír, hogy a magyar­országi hazafias németséget a múlt­ban magába tömörítő Német Nép­ SERDÜLŐKNEK ERŐFORRÁSA A MINDENNAPI OVOMALTINE! művelődési Egyesület elnöke, Gratz Gusztáv volt külügyminiszter le­mondott. Gratz Gusztáv nyilatkozata Az Esti Kurír munkatársa éppen ezért magához Gratz Gusztávhoz fordult, hogy megkérdezze, mennyi­ben felel meg ez a hír a valóság­nak. — Valóban lemondtam a Ma­gyarországi Német Népművelődési Egyesület elnökségéről — mon­dotta Gratz —, mert az adott hely­zetben kénytelen voltam erre.­­ Fel kellett tennem, hogy­ a kormányt komoly okok késztették arra, hogy a magyarországi német­ség Basch Ferenc dr. vezetése alatt álló részének megengedje egy külön Volksbund­ban való tömö­rülését. Nem ismerem ezeket az okokat és ezért nem érzem maga­mat feljogosítottnak arra, hogy a kormány ez elhatározását bírálat tárgyává tegyem. Köztudomású azonban, hogy én a magam személyében a magyar­­országi németség egy csoportjá­val éles ellentétben álltam és ál­lok ma is. Ez a csoport külföld­ről kapja az anyagi eszközöket szervezkedésének előmozdítására és ennélfogva egész magatartá­sára külföldi tényezők akaratá­nak és irányításának nyilván nagy befolyása van. — Negyvenéves politikai múltam­ban — folytatta Gratz Gusztáv —, amelynek folyamán több ízben és többféle minőségben kellett a ki­sebbségi kérdésben állást foglalnom, mindig a kisebbségekkel való meg­értés és a kisebbségek kulturális igényei kielégítésének gondolatát­ól vezettettem magam. De mindig az­zal az egy fenntartással, hogy a ki­sebbségek politikai kívánságai tá­mogatására külföldi segítséget sem­mi körülmények között ne vegyenek igénybe és külföldi irányításnak semmiképpen ne engedjenek, mert egy kisebbségnek a külfölddel való ilyetén szoros kapcsolata rövidebb vagy hosszabb idő múlva elkerülhe­tetlenül olyan helyzetet teremt, amelyben a kisebbség és a többség közötti összhang fenntartása — te­hát az, amit minden egészséges ki­sebbségi politika legfőbb céljának tartok — lehetetlenné válik. — Ezeket az elveket képvisel­tem a régi Magyarországban a ro­mán, a tót és a szerb kisebbségi törekvésekkel szemben és nem tu­dok ebben a tekintetben más állás­pontra helyezkedni akkor sem, ha a magyarországi németségről van szó, amely egészen a legutóbbi időkig maradéktalanul ezeknek az általam képviselt elveknek az állás­pontján állt. Nem tudok ezért al­kalmazkodni a hazai németségben jelentkező azon irányhoz, amely más elveket vall. Még­pedig olyan elveket, amelyek megyőződésem szerint előbb vagy utsife ifflam­atestni fog nem­csak a hazai németségnek és ma­gyarságnak a benső viszonyát, hanem meg fogják nehezíteni a Magyarország és Németország közötti egyetértést is, holott en­nek épségben való fennmaradá­sát Magyarország és a magyar­ság elsőrendű érdekének és emellett Németország fontos ér­dekének is tartom.­­ A Volksbund engedélyezése lehetetlenné teszi, hogy azt az állás­pontot, amelyet én eddig a Német Népművelődési Egyesület élén kép­viseltem, eredményesen megvédhes­­sem. Ha ugyanis a kormány a né­metség azon elemeinek, akik más" nézeteket vallanak s akik ezeket a más nézeteket a népszerű jelsza­vak egész tömegével támasztják alá és terjesztik, megadja az engedélyt arra, hogy az állam védelme alatt külön szervezetbe tömörítsék hívei­ket, ezzel amellett tesz tanúságot, hogy ezeket a törekvéseket az állami és nemzeti érdekek szem­pontjából aggálytalannak és ve­szélytelennek tartja. Ezek után pe­dig aligha lesz lehetséges olyan magyarországi németeket találni, akik pápábbak akarnak lenni a pá­pánál és a hazafiasabbak a kor­mánynál. „Az uj kurzushoz nem tudok alkalmazkodni... ” — Az az út — folytatta Gratz Gusztáv —, amelyen a Magyaror­szági Német Népművelődési Egye­sület élén eddig haladtam, ezzel járhatatlanná vált. Az uj kurzushoz nem tudok alkalmazkodni és ezért lemondtam a Német Népművelődési Egyesület elnökségéről s ezzel való kapcsolatomat is megszakítottam. Ebben, a már kifejtetteken kívül még egy további megfontolás is ve­zetett — folytatta Gratz. — Az európai viszonyoknak az utolsó hónapokban bekövetkezett átalakulása fokozott mértékben tette szükségessé, amit mindig kí­vánatosnak tartottam, hogy a Ma­gyarország és Németország közötti viszony lehetőleg minden zavartól ment maradjon. A körülmények úgy hozták magukkal, hogy tekin­tettel azokra az állandó támadá­sokra, amelyek Németország részé­ről engem és a magyarországi né­ eredeti svájci óra 162 első díjat nyert Óraszaküzletekben kapható

Next