Észak-Magyarország, 1957. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-23 / 18. szám

ttot. «SZAKMAGYARORLSZAG 3 MSZMP-taggyűlés a Borsodi Vegyikombinátnál Taggyűlésre jöttek össze az üzem kommunistái, hogy megbeszéljék a pártszervezet feladatait. Egyhangú elvtársi elismeréssel nyilatkoztak azokról a párttagokról, akik a leg­válságosabb napokban sem inogtak meg, akik ebben az időben is bátran kiálltak a párt igazsága mellett. Az ellenforradalmi hangulatot, amely az üzem területén is felütötte a fejét, igyekeztek leszerelni és felvilágosí­tani a dolgozókat. A hozzászólók kérték a vezető­ségtől, hogy a pártszervezet nyíltabban lépjen ki a dolgozók elé, hiszen a pártszervezet nincs illegali­tásban, hazánkban a munkásosztály van­­ hatalmon. Ez annál is inkább szükséges, mivel a dolgozók mind jobban megértik, hogy az üzemben is szükséges egy erős munkáspárt, am­ely képviseli a dolgozók érdekeit. Megállapodtak abban, hogy né­hány n­ap múlva szabad pártna­pot tartanak, ahová meghívják a párto­n kívüli dolgozókat is és ismertetni fogják a politikai helyzetet. Hangsúlyozták, hogy a pártszervezet a régi, rossz hibákat kiküszöböli és soraik közé csak olyanokat vesznek fel, akik magukévá teszik a párt po­litikáját, színes­ lélekkel dolgoznak a párt és a közösség érdekében. A taggyűlésen néhányan felvételüket kérték a pártba, a jelentkezők közül egyet nem vettek fel, mert beállí­tottsága nem egyezik a párt célkitű­­zéseivel. Mi erős pártot akarunk — mondta az egyik elvtárs —, amely egységben megállja helyét a legvál­­ságosabb időkben is. Nincs szükségünk arra, hogy olyan nagy párt legyen az MSZ­MP, mint a régi volt, ott hiány­zott az egység, a kapocs, amely összetartotta volna. Javasolták a helyi újság, a «Kazinc­barcika­« újbóli megindítását, amely a párt irányítása alatt segítséget ad­na a dolgozók nevelésében, a napi események ismertetésében. Félóra a szabad szakszervezetek megyei szövetségében Tervek a nők foglalkoztatására Javaslatok a családiház építésével kapcsolatban Néhány szó a munkanélküliségről Az ismert körülmények.­­ miatt több ezer ember vált munkanélkülivé megyénkben is. A kormány azonban nem hagyja magára a munkanélkü­lieket. Igyekszik, átmeneti munka­lehetőségeket biztosítani, átcsoporto­sításokat hajt végre. A megyei munkanélküliek helyze­téről, elhelyezkedési lehetőségéről Gál Imre, a Szabad Szakszervezetek Borsod megyei Szövetségének mun­katársa a következőkben tájékoz­tatta lapunk munkatársát: Javaslat a munkaidő csökkentésére *­*■ A Szabad Szakszervezetek Bor­­sod megyei Szövetségének elnökségé­re nagy feladat vár ezekben a na­pokban. Mint a dolgozók érdek­­védelmi szervének éberen kell őr­ködnie a munkáselbocsátások felett, meg kell akadályoznia az esetleges visszaéléseket, gondoskodni kell az átmeneti munkalehetőségekről. Te­rületi és üzemi szerveinktől megkö­veteljük, hogy a gazdasági szervek, munkástanácsok tegyenek meg min­den tőlük telhetőt annak érdekében: minél kevesebb dolgozó váljon mun­kanélkülivé. Ezért javasoljuk a csök­kentett munkaidő bevezetését. El­nökségünk helyesnek tartja a ME­­DOSZ területi bizottság intézkedé­sit, hogy az üzemi bizottságok útján vegyék nyilvántartásba az elbocsá­tottakat, különösen a többgyermekes és rokkant szervezett dolgozókat. Se­gítsenek elhelyezkedésükben, anyagi helyzetükön. Javasoljuk ezt a mód­szert az egész megyére kiterjeszteni. Javasoljuk az illetékeseiknek, hogy ahol lehetséges, térjenek át közszük­ségleti cikkek termelésére. Elsősor­ban a kislakásépítéshez szükséges anyagok gyártására gondolunk. A Lenin Kohászati Művekben, az ózdi Kohászati Üzemekben, a Hejőcsabai Cement- és Mészműnél, a Borsodi Építőipari Vállalatnál szerintünk le­hetőség van, hogy nagyobb mérték­ben gyártsanak kohósalakból készült falazóblokkokat, vasbetongerendákat, épületasztalos árukat, előregyártóst ■lenieket. Javasoljuk az erdőgazda­ságoknak, hogy nagyobb mennyiség­ben állítsanak elő meszet. Ha ezeket sikerül megyénkben megvalósítani, nagyban elő tudjuk segíteni a kor­mány által tervezett ez évi 3700 bá­nyászkislakás építést. Javasoljuk, hogy a kislakásépítkezés zavartalan­sága érdekében a kőműves szakmun­kásokat, akik jelenleg más munka­területen dolgoznak, csoportosítsák át újra az építőiparhoz. Az elbocsá­tott dolgozókból fedezni lehet az építkezéseken a segédmunkás létszá­mot. Elnökségünk úgy döntött, hogy létrehoz kislakásépíté­st segítő­ és ellenőrző bizottságot. Szövő, varró, hímző szövetkezetek a nőknek Az elbocsátásoknál tekintettel arra, hogy nagyobb számban nők válnak munkanélkülivé, köztük egyedülálló anyák, leányok — java­soljuk, az állami szervek biztosítsa­nak számukra alkalmas munkalehe­tőségeket. Elsősorban, a háziipari vállalatoknál, szövetkezeteknél he­lyes őket elhelyezni, létesítsenek kötő-szövő, varró, hímző, foltozó szö­vetkezeteket, társulásokat. Gondos­kodni kell se csökkent munkaképes­ségűek foglalkoztatásáról is. Elnökségünk­­ kötelezi a terüle­t­i bizottság elnökeit, hogy az üzemi bizottságokkal karöltve, széleskörűen szervezzék meg az elbocsátások, va­lamint a munkásközvetítők hely­színi ellenőrzését. A területi és üze­mi bizottságok gondoskodjanak a vállalati egyeztető bizottság működ­tetéséről, a munkaügyi vitás kérdé­sek időbeni egyeztető eljárásairól, me’** bV»’ az egyeztető bizottsá­gok jelentős része nem működik, azért, mert a munkástanácsok nem jelölték ki megbízott­aikat az egyez­tető bizottságba. A munkanélküli segélyről Az elnökség javasolja a szak­tanácsnak, hogy a munkanélküli bé­lyegből befolyt összeget bocsássa a szakmák területi bizottságainak ren­delkezésére. A megyében beszedett pénzösszeget tehát a megyében hasz­nálják fel. Mielőbb el kell dönteni a szakszervezetek által adandó mun­kanélküli segély mértékét, — fejezte be nyilatkozatát Gál Imre. Szándékos emberölés vagy önvédelem? 11 napig bujdosott, disszidálni akart, végül önként jelentkezett a rendőrségen a baktakéki gyilkos Fény derült egy érdekes gyikos­­ságra. Január 8-án a baktakéki ital­boltban hosszabb ideig baliárdozott és italozott Nadza József 22 éves baktakéki lakos két barátjával. Tár­saságukban volt Varga József 32 éves baktakéki lakos is. Egy dara­big csendesen szórakoztak, később azonban Varga József kezdett kihí­vóan viselkedni. Varga megfenyegette Nadza Jó­zsef öccsét, minden különösebb ok nélkül. A kocsmai szórakozás után haza­felé menet Varga megállította Nad­za Józsefet, s vitázni kezdtek. Nad­za dühös lett, amikor a vitában ap­járól is szó esett. Pofont adott Var­gának, aki földre esett. Felállt, de a következő ütés ismét a földre terí­tette. Var­ga József villámgyorsan cselekedett. Zsebéből előrántotta a kést s Nadzára rohant. Nadza egy mel­lette lévő kerítéshez ugrott, kicsa­vart belőle egy töl­gyfalécet, s fejbe­csapta Varga Józsefet. Varga elte­rült a földön, azonban súlyosabb sérülést nem szenvedett. Elvitték az orvoshoz. Az orvos sem állapított meg különösebb sebeiket, s ezért el­tekintett a kórházba szállítástól Nadza József megijedt saját tetté­től, kereket oldott, s búcsút sem mondva a családnak, elment. Csu­­pán két fiatalember tanúskodott az esetről. Január 11-én Varga Józsefet kór­házba kellett szállítani, mert eszmé­letét vesztette. Ek­kor jelentették az esetet a rendőrségen. A rendőrség encsi kapitánysága azonnal megindí­totta a nyomozást. Vargát azonban nem lehetett kihallgatni, mivel egyetlen pillanatra sem tért eszmé­letre. A rendőrség kiadta az elfogatási parancsot Nadza József ellen. Nehezítette a nyomozási munkát, hogy igen széles rokonsági kapcsolata van Nadzának, s nem tudták, hol bujkál. Az érke­zett hírek szerint, valahol már tett olyan kijelentést, hogy disszidálni akar. Már-már úgy látszott, hogy a rendőrség kénytelen befejezni a nyo­mozást. Január 18-án tragikus fordulat következett: Varga József a kórház­ban meghalt. Koponyaalapi törése oly súlyos volt, hogy nem lehetett segíteni rajta. Gyilkosa, Nadza Jó­zsef, titokban többször érdeklődött a beteg hogyléte felől. Mikor meg­hallott©, hogy Varga József sérülé­­­sébe belehalt, hazatért szülőfalujába. Családja bátorította, hogy menjen be a rendőrségre és önként jelent­kezzék. Nadza József vasárnap a rendőrök legnagyobb meglepetésére önként jelentkezett és kérte letar­tóztatását. Ez az eset 10 év bűnügyében szinte példanélküli. Most folynak a vizsgálatok, hogy vajon a gyilkosság minősíthető-e önvédelemnek. Az eddigi nyomozá­sok alpján azonban úgy látszik, Nadza József rövidesen szándékos emberölés bűntette miatt felel majd a statáriális bíróság előtt. ... sok érdekes és furcsa dolgot hall az ember. Engem­­ például jobban szórakoztat, mint egy rossz film, mert sokat nevetek és ... de gyerünk szé­pen sorsával. Tegnap egy egész estét a rádió mellett töltöttem. Ser­­cegett a rádió, siklott a skála és jelentkezett: «ITT A SZABAD EURÓPA RÁDIÓJA, a szabad Magyarország hangja.« Amikor ezt hal­lom, mindig arra gondolok, hogy miért nem csináltak ezek az urak szabad Magyarországot Horthy­ idején? Olyan szabad és boldog orszá­got, melyben szabad és boldog lehetett volna a munkás és a paraszt. Olyat, melyben földet ka­pott volna a 3 millió koldus. Most ezért sirán­koznak szüntelenül, ezt «szeretnék«, de már késő, a történelem rohamosan halad előre. De ki hiszi el, hogy ők szabad Magyarországot akarnak? Ezen az estén arról beszéltek, hogy az egész világon nagy változások vannak folyamatban. Ebben igazuk van, csak éppen arról nem beszél­­nek, hogy ők bizony nem nagyon örülnek ennek a folyamatnak, hiszen tudjuk, hogy a kapita­lizmust szeretnék konzerválni. «A kommunisták folytatják felforgató propagandájukat a Közel- Keleten, ezt meg kell akadályozni...« — idézték az amerikai elnök beszédéből. No, ez aztán fur­csa, a legmerészebb hazugság, hiszen tudjuk, hogy kik avatkoztak be a közel-keleti ügyekbe. És ha a kommunisták is propagandát folytatnak Közel-Keleten? A kommunistáknak talán nem szabad? De elég ennyi erről az unalmas rádió­ról. Szegények nem tudnak jobb mű­sort össze­állítani. Nem csoda, őket is összetörte a siker­telen magyarországi ellenforradalom. Aztán üzenetek következnek: «Pamacs üzen­­eteknek, hogy jól van, szabad földre érkezett...« Ez a Pamacs valóban irigylésre méltó ember, milyen jó dolga lehet neki ott, abban a szabad világban. Majd bejelentik, hogy eddig 8600 magyar mene­kült érkezett Jugoszláviába. PÁRIZS: «Híreket mondunk: hivatalos je­lentések szerint eddig 9600 magyar menekült lépte át a jugoszláv határt...« Nesze neked megbízható információ, ők már ezerrel megtoldották a 8600-at. (Hiába, ebben a nagy ködben nem lehetett pontosan megszámolni az embereket. Uraim! Branko Braskovics jugo­szláv külügyi szóvivő szerint eddig összesen 7097 magyar menekült Jugoszláviába. Ez talán megbízhatóbb adat!) Kommentárt fűztek Irak, Irán és Pakisztán állásfoglalásához, mely szerint ezek az államok magukévá tették az Eisenhower által kidolgozott doktrínát. Különben eddig ez a rádió elég tárgyilagos. JERUZSÁLEM: Híreket mond, melyeket összelopkodott különböző adásokból. Főleg a kö­zel-keleti helyzettel foglalkozik, de nem mond újat és érdekeset. Nem is csoda. Van most nekik elég bajuk ... ANKARA: Beszél a szíriai olajvezetékekről, arról, hogy Közel-Keleten komoly felforgató te­vékenységet folytatnak. Hogy kik és mik, arról nem beszél. «Döges miniszter fenyegető hangot használt a magyar értelmiséggel szemben ...« — magya­rázta a török bemondó. Érdekes, hogy mi nem tudunk erről a fenyegetésről. Hiába, az egri és a budai pasák unokái is jót akarnak n­ekünk, ők is szívükön viselik né­pünk sorsát. De elég volt már, hagyjanak már nekünk békét! Vagy nem volt elég az évszázados török elnyomás? Török urak! Higgyék el, most még nehezebb lenne megostromolni az egri várat. «WASHINGTON, AMERIKA HANGJA«. Idézet az amerikai el­nök és az alelnök be­iktatási beszédéből: «Barátságot akarunk minden néppel, tiszte­letben tartjuk minden nép függetlenségét« (bár így lenne). Aztán sajnálkoznak azok fö­lött, akik még «rab­ságban« sínylődnek. Ezen az estén az amerikai rádió olyan szé­pen beszélt a békéről, meg a humanizmusról, hogy ha nem tudnánk ki áll a mikrofon előtt, talán elhinnénk . . . «Örömmel üdvözöljük az orosz nép gazdasági és ipari eredményeit« — folytatta a bemondó. No, ez tényleg szép, amiért ők is elismerik az eredményeket ... LONDON: Bejelenti, hogy 8600 menekült ér­kezett Jugoszláviába. Idézett az amerikai elnök beszédéből: «Amerika megfizeti a szükséges árat a nemzetközi kommunizmus megfékezésé­re, a béke megvédésére . . .« Ez egy felesleges bejelentés, ezt úgy is tudjuk . . . Félórás adásában azt igyekszik elhitetni, hogy «Magyarországon tovább folyik a passzív ellenállás a kormánnyal szemben, különösen a bányászok között . . .« Uraim! Van szerencsénk bejelenteni, hogy a magyar bányászok dolgoznak és naponta nő a termelékenység! «AMERIKA HANGJA EURÓPÁBÓL«. Uszítás, rémhírterjesztés, hallatlan hazug­ságok és a pesti «forradalom« dicsőítése, ebből áll ez a műsor. Hallgatni sem érdemes, gye­rünk tovább. VATIKÁN: Orgonaszó, fohászkodás, pápai üzenet, a kommunizmus veszedelme, szeretet, stb., stb., erről beszél, de nem érteni tisztán, nagy a zúgás, recsegés, ropogás, pedig kár, mert ez szép színes műsor, azoknak, akik szeretik...­­— szegedi — aE*SZ £ RÁDIÓ MELLETT WWWVWAWVWWWWWWnAf.SnC»-»JWVVWWVWUUWtf\AAA/UVAAAAAJV\AAflAA/W\nA/>AAA*AA/»«*rvn;*»«>,»«**í ' VÉGIG A RÖVIDHULLÁMÚ SKÁLÁN... lAAAAi\AiUIA/WIAM«AMVWW\nAftAAAAAAnrtAA^tAnAnAAAA/VUVtnMIJVWVt«UUIM>ltfWU%MIAnAA^UVWWtfVIIWUVVUMAMWUWW Jelentés Szentistvánról 260 tagja van a Béke termelőszövetkezédnek — Az orstor h­a I vh n m vásároltak a közsé­gben motorkerékpárt — Egy Kiatk­oldás kis paraszt sérelme Kíváncsiak voltunk, hogy mi tör­tént Szentistvánon a termelőszövet­kezettel. A napokban ellátogattunk a községbe, örömmel és megnyu­godva vettük tudomásul, hogy együtt­­maradt­­és él a Béke termelőszövet­kezet. A tagság száma 260. —* Még többen is lennének — mond­ta a tsz irodáján folytatott beszél­getés során Széll Gábor elvtárs —, de nincs föld. Mintegy 2000 holdon fogunk gazdálkodni. Ez pedig a tag­ság létszámához kevés. Öröm volt hallgatni, hogy milyen gazdag állatállomány­nyal rendelkezik a közös gazdálko­dás. Tehén és üsző 86 darab van. 26 szilaj paripa ropogtatja az istál­lóban a szénát. Juhból 900 darabot számlálnak. Van 72 anyakocájuk, 30 süldőjük és 130 választási malacuk. 8 család méhhel is rendelkeznek. Az elmúlt évben munkaegységenként 40 forintot kapta­k a tsz-tagok. Olyan példák ezek, amelyek el­gondolkoztatják a falusi embert. — Lesz itt tavaszra még jónéhány csoport” — jegyzi meg­ az egyik tsz­­tag. — Törik a fejüket az emberek, hiszen Szentistvánon a nagyüzemi gazdálkodásnak mély gyökerei van­nak. Hiába erőlködött az ellenforra­dalom, hogy kihúzza, nem sikerült neki. De szóljunk a községről is. A fehérre meszelt kicsiny falusi há­zakról, amelyek mind ragyognak a tisztaságtól, a matyó asszonyok és lányok kezemunkáját dicsérik. 100 új házat építettek az elmúlt évek­ben. Az ősszel még hatvanan vásá­roltak motorkerékpárt. Az állomás­ra se gyalog mennek a járókelők, hanem autó viszi őket. Mindez így felsorolva már nem számít újság­nak, megszokták a községben. Meg­szoktak azok az emberek, akik a fel­szabadulás előtt furikkal a kezük­ben, csákánnyal a vállukon járták az országot. Régen volt. Panasz is akad. Ördög Gábor 6 holdas Kisparaszt a szentistváni községházán azt szeret­né már tudni, hogy mikor kapja vissza földjét. Közeledik a tavasz, vetéshez készülnek. Az a kívánsága, hogy házától ne messzire legyen a föld. Ne tegyék azt, mint régen, a törvénysértések, a jogtalanságok idején. A helytelen tagosítás sok tüskét hagyott a szentistváni embe­rek szívében is. De úgy látják, hogy ezek a napok a sérelemre orvoslást hoznak. Egyre megértőbbek az em­berek. Eltűnő­ben van már az indu­lat. És gyűjtik az erőt a harchoz az életért, a földért, a jobb jövőért. A szövetkezést sem ellenzik. A minisz­tériumba küldött levelükben többek között azt írták: «A szövetkezet hí­vei vagyunk, elismerjük a gépi erő jelentőségét.« De a maguk módján szeretnének gazdálkodni a szentist­váni dolgozó parasztok. Keresik is a formát, ami leginkább megfelel igényüknek. Remél­­ik, meg is fog­ják találni. Sok minden összejött októberre. Túl vagyunk rajta. S egy új, nagyszerű, nehéz munka előtt állunk valamennyien. Jól tudják ezt a szentistvániak is, jól tudja ezt az a 260 tsz-tag, akik szorosan, kéz a kézben indulnak el új életet építeni. Lakóház építésére alkalmas mészkövet tapolcai kőbányából bármilyen mennyiségben lehet vásárolni. Megrendelést, a sajóparti Tüzép­­telepen kell eszközölni. Miskolci Tü­zév Vállalat

Next