Északmagyarország, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-19 / 268. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 Az út Helsinkibe n. Budapesttől Prágáig IDŐBEN is, földrajzilag is fontos annak az útnak vizsgálata, amelynek végén a finn fővárosban össze kell ülniük földrészünk valamennyi országa képviselőinek, hogy megvitassák európai biztonság oly időszszerű kérdéseit. 1969. március 17-én hozták nyilvánosságra a Varsói Szerződés tagállamai az Európa országaihoz szóló budapesti felhívást. A Varsói Szerződés tagállamai javasolták, hogy mielőbb üljenek egy asztalhoz Európa különböző társadalmi rendszerű, földrajzi elhelyezkedésű és nagyságú országai, s az egyenjogúság, jó szándék és a tények tiszteletben tartása szellemében vitassák meg az európai biztonság megszilárdításának kérdéseit A márciusi budapesti felhívást általában pozitív visszhang fogadta. A sokasodó helyeslő visszhang közepette foglalt állást hivatalos, nemzetközi érvényű kezdeményezéssel a budapesti felhívásra május ötödikén a finn kormány bejelentette, hogy közre kíván működni az értekezlet előkészítésében és megtartásában. Finnország ezzel a lépéssel bekapcsolódott az előkészítés munkájába: vendéglátó fővárosként az összeurópai biztonsági értekezlet jövendő színhelyéül is ettől az időponttól emlegette a világ Helsinkit. A finn diplomácia a maga lehetőségeivel szélesítette tovább a szocialista országok március 17-e után megkezdett diplomáciai akcióit, ma már a budapesti felhívásban foglalt megállapítás — „egyetlen európai kormány sem emel szót az összeurópai értekezlet gondolata ellen” — a tények alapján így realizálható: harminchárom európai ország közül huszonkettő lényegében igenlő feleletet adott a felhívásra, támogatja az értekezlet gondolatát. Nem lenne persze teljes a kép, ha nem említenénk meg: vannak, akik a legkülönbözőbb ürügyekkel szeretnék a végtelenségig kitolni az értekezlet egyébként indokolt és szükséges előkészítő szakaszát. Ilyen állásfoglalása volt a legutóbbi időben például Brasio NATO- főtitkárnak és Healey angol külügyminiszternek is. A nyugati sajtó nagy része — a hidegháborús lapok és rádió-, tv-állomások — szintén fanyalogva, s az állítólag áthidalhatatlan nehézségeket emlegetve „óv a sietségtől”. (Hallatszottak ilyen hangok a legutóbbi brüsszeli NATO-tanácskozáson is.) Pedig már a budapesti felhívás emlékeztetett rá, hogy a második világháború immár negyedszázaddal ezelőtt történt befejezése óta még nem ültek le egy asztalhoz az összes európai országok. Éppen ezért javasolta most, a szocialista országok külügyminisztereinek prágai tanácskozása: legyen az időpont 1970 első felének valamelyik napja. Érdemes egy pillanatra megállni a második világháború óta eltelt negyedszázad említésénél. Ez alatt a negyedszázad alatt ugyanis nemcsak kialakult, megszilárdult Európa mai rendéze; véglegessé és megváltoztathatatlanná lettek a német militarizmus és nácizmus szétzúzásának pillanatában kialakult társadalmi viszonyok, bennük a határok is. A Varsói Szerződéshez tartozó országok külügyminiszterei, amikor prágai értekezletükön most kétpontos, világos napirendet javasoltak a Helsinkibe összehívandó összeurópai értekezlet számára, a realitások, a status quo elismerésére és tiszteletben tartására gondolva ajánlották első napirendi pontként az európai biztonság megteremtését, az erőszak alkalmazásáról és az erőszakkal való fenyegetésről történő lemondást az európai országok kapcsolatában. A BUDAPESTI felhívástól a prágai javaslatokig eltelt időben jelentősen közelebb kerültünk az értekezlet megvalósulásához: túl az időbeni közeledésben, a földrész politikai köreiben kialakult pozitív állásfoglalások területén is. Gárdos Miklós (Folytatjuk) Alois Indra Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására kedden Magyarországra érkezett Alois Indra, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára. A csehszlovák vendéget a Ferihegyi repülőtéren Pukai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Tóth Mátyás, a Központi Bizottság osztályvezetője fogadta. Jelen volt Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. i Szerda, 1969. nov. T9, Izraeli terror Megtorlásul felrobbantják a házát Az izraeli megszálló hatóságok, mint ismeretes, kollektív „büntetésben” részesítik azokat a családokat, falvakat és üzemeket, amelyeknek tagjai, illetve lakosai és dolgozói közt ellenállók vannak. Az eddig alkalmazott házrobbantásos megtorlást kiterjesztik és az ellenállóik hozzátartozóinak házait lerombolják, sőt, több esetbsben a szomszédokét is felrobbantották. Gázában a katonai kormányzó azzal fenyegetőzött, hogy az ellenállók családjának nemcsak házait rombolják le, hanem elpusztítják narancsültetvényeit is. A gázai övezetben a narancsligetek a lakosság fő megélhetési forrásai. Dajan egyik legutóbbi nyilatkozatában kifejtette, hogy a kollektív megtorlás elrettenti a lakosságot az ellenállók támogatásától, ezért alkalmazása szükséges. Az izraeli kormány hétfőn megvitatta a kollektív megtorlás alkalmazásával összefüggő kérdéseket. Ezt a politikát Dajan hadügyminiszter hirdette meg és anélkül alkalmazza, hogy a kormány döntését kérte volna. Abba Eban külügyminiszter bírálta Dajan eljárását és kijelentette: Dajan nem veszi figyelembe, milyen képet alkot a nemzetközi közvélemény Izraelről. Kábel 700 ezer dollárért Az idén kétszeresére növekedett a December 4. Drótműveknek a tőkés országokba irányuló exportja. A vállalat korszerű, jó minőségű termékeit — közöttük távvezetékkábeleket — egyre több országban ismerik és keresik. A közelmúltban az olasz SAE-cég versenytárgyalást hirdetett. Az olaszok Zambiában építenek 1100 kilométer hosszúságú elektromos távvezetéket. Különleges kikötésük volt, hogy a kábelt 3200 méter hosszúságú darabokban kell szállítani. Ilyen hosszú, összefüggő kábel gyártására a világon igen kevés vállalat képes. A versenytárgyalást végül — több más, világhírű kábelgyártó céget megelőzve — a December 4. Drótművek nyerte meg. A drótgyár vállalta az olaszok különösen szigorú műszaki előírásainak teljesítését, és — az árakat, valamint a szállítási határidőt figyelembe véve — a legkedvezőbb ajánlatot tette, így 1970-ben a miskolci vállalat 1100 kilométer hosszú, összesen 1600 tonna súlyú, Bison típusú acél-alumínium távvezetékkábelt szállít az olasz megrendelőnek. Az exportálandó kábel értéke 700 000 dollár. A dótgyár történetében eddig ez a legnagyobb tőkés export, egymagában kétszerese a vállalat 1968. évi tőkés exportjának. Karácsonykor is moratórium Karácsony estéjén is tiltakoznak majd a vietnami háború folytatása ellen az amerikai békeharcosok A vietnami moratórium-bizottság — amely az októberi nagy sikerű megemlékezést, s a múlt heti háborúellenes akciókat szervezte —, közzétette terveit a tiltakozó kampány harmadik szakaszára. A terv szerint decemberben három napon át tartanak majd a tiltakozó megmozdulások. December 12-től ismét helyi gyűléseket, békeőrségeket, aláírásgyűjtő kampányokat szerveznek. Új kezdeményezés lesz a békeőrség a szenátus és a kongresszus tagjainak otthonánál, hogy a törvényhozókat háborúellenes állásfoglalásra szólítsák fel. A moratórium-bizottság kapcsolatba lép a katonák békeszervezeteivel is. A békeharcosok segítséget nyújtanak a katonai egységeknél létrejött háborúellenes csoportok működéséhez. LEHOCZKY ALFRÉD: Hetvenegy nap a háborúból 30 Áttelepítés és menekülés Ha a korábban megjelent parancsok az ipar áthelyezéséről még valami reményt adtak valakinek, hogy azok továbbra is a magyar hatóságok jogkörében maradnak, úgy a november 17-én aláírt megállapodás a magyar és a német birodalmi kormány között, ezt a reményfoszlányt is széttépte. A birodalom „befogad” Az egyezmény („egyes terhelési ágaknak a birodalomoa való kitelepítése tárgyában”) kimondta: „A termelés folytatásának biztosítása céljából bizonyos — a háború továbbfolytatásához fontos — termelési ágakat átmenetileg Magyarországról a birodalom, illetőleg a protektorátus területére kell áttelepíteni.” A megállapodás az áttelepítésre a következő elveket határozta meg: „Minden áttelepítéshez a m. kir. iparügyi miniszter által képviselt m. kir. kormány határozata szükséges. Az áttelepítéssel érintett magyar termelvények (különösen gépek, anyagok, feles kész alkatrészek) tulajdoni viszonyai az áttelepítéssel nem változnak meg. Azon lesznek, hogy az üzemek áttelepítésével együtt a magyar munkavállalók, és ezek családtagjai is teljesen áttelepülhessenek.” Beregffy hadügyminiszter nyilatkozik a Führer álláspontjáról: „A Führer a hadműveletek folytán átmenetileg feladott magyar területről mindenkit befogad saját területére, aki a független hungarista államért a német szövetséges oldalán tovább harcol a végső győzelemig. Így befogadja a katonai alakulatokat, katonai iskoláinkat, intézményeinket stb. ... A jövőben tehát harcosaink hozzátartozóit német területre is áttelepíthetjük, ahol így a családok biztonságban lesznek...” S a német és nyilas propaganda mindent elkövet, hogy a lakosság minél nagyobb részét áttelepülésre bírja. Ahol ez nem elég, kényszert alkalmaznak. Vak légyként sodródtak A kiürítéssel kapcsolatos propaganda a munkásokra és parasztokra hatástalan volt. őket kötötte a műhely, a gyár, a „hazai rög”, öntudatosabb tagjaik hatására gyorsabban is felocsúdtak. Sokkal problematikusabb volt a helyzet az értelmiséggel, főleg pedig a tisztviselői karral: ők pánikba esve, megzavartan vonultak Nyugat felé. A helyzet tragédiája éppen az volt, hogy az értelmiség egy jelentős része mennyire nem látott tisztán. Teljesen igazak Révész Imre (a felszabaduláskor Tiszántúl református püspöke) megállapításai: „Ha az értelmiségnek a tisztviselői kartól befolyásolt része csak valamennyire is tisztábban látott volna, ha a németeket, s általában Nyugatot csak valamennyire , és kevésbé bálványozta volna, akkor megfordulhatott volna fejében annak a lehetősége, hogy a „csodafegyver” csak betetőzője a Hitlerék sorozatos , és nagy részükben már addig lelepleződött hazugságainak, meg, hogy az angolszász kapitalista világnak — bármilyen kétszínű játékot űzött egyébként az egész második világháború folyamán — Magyarország „felszabadítása" (oly módon, ahogy a suttogó „angolbarát” propaganda híresztelte) egyáltalában nem tartozik közvetlen céljai és érdekei közé. De ezzel a lehetőséggel az értelmiségnek az a része egyáltalán nem számolt. Ezért képzelték azt, hogy a csodás szabadulásig hátralevő „rövid” időt okosabb lesz nyugatabbra bevárni, ahová, hiszen úgy sem juthat el,, „a vörös áradat”, még ha a Tiszáig esetleg „beengedik” is. Ha nem ilyen rögeszmék tartották volna fogva az ért>telmiségnek azt a részét, ak',kor talán nem sodródott volna vak légy módjára Nyugat • ' felé, s talán több ellenállást tudott volna tanúsítani a ha. « •tóságok kiürítési parancsai - val szemben.” A népéért aggódó ember ', érzései sütnek át Révész Imre szavain: „Ijesztő visszagondolni rá, ■ 1 mennyire magára hagyták ezekben a ...napokban a mi dolgozó magyar népünket éppen azok, akik egyedül önmagukat tartották természeetes vezetőinek — és akik, ha lett volna rá idejük és „szervezőképességük” egyetlen tűzoltófecskendőt, egyetlen orvosi fecskendőt, egyetlen< 1 ipari gazdasági gépet, egyetlen igásállatot nem hagytak volna vissza... — aminthogy így is csak a lehető legkevesebbet hagyták vissza, annyit amennyit már nem bírtak, magukkal cipelni.” Mindez a felszabadulási időszakának rendkívül nehéz társadalmi-politikai viszonyaira utal. (Következik: A hegyek hősei) 25 éve történt — pályázóink írják Pável, aki szépen tudott dalolni Egyik este történt. Egy szovjet tiszt megáll lovával a kapunk előtt. Leszáll róla, majd lovát a kapufához köti, és jön be hozzánk. Apám akkor nem volt otthon. Anyámnak köszön és kézmozdulataiból, és a törve beszélt magyar szavaiból megértettük, hogy nálunk akar maradni. Anyám magyarázta neki, hogy mi sokan vagyunk, itt nem fér el. Ekkor ért haza apám. Megtudva mi az újság, egy darabig elbeszélgetett a tiszttel, majd az lett a vége, hogy a katona nálunk aludt. Teljes egy hétig. Nagyon szépen tudott dalolni. Esténként, vacsora után, amikor az asztalnál ültünk, a húgomat az ölébe vette (akkor 8 éves volt), és dalolgattunk. Már akkor megtanultam annak a szovjet dalnak a dallamát, ami nekem még most is a legkedvesebb: „A herszoni réten egy útszéli domb van, És gyom nőtt a domb oldalán. ..” Ezt a dalt különösen szerette. Egy heti nálunk tartózkodás után jött a parancs, hogy el kell mennie. Csupán annyit tudtunk róla, hogy Pávelnak hívják, és Ukrajnában van a családja. A tőle való búcsúzás mindannyiunk szemébe könnyet csalt. Körülbelül 3 hétre ismét eljött hozzánk látogatóba. A bátyám segítette le a lováról, az egész feje át volt kötve. A kórházból jött. Itt feküdt, szilánktól sebesülten, azon az ágyon, amelyiken azelőtt aludt. Három napig volt nálunk, aztán elment. Akkor láttuk utoljára. Soha nem feledt"k el. Máyer Lajos (Miskolc) Szaporítják a Duna halállományát A győri Előre Halászati Szövetkezet 160 mázsa halat helyez ki a Dunába és a Szigetköz mellékágaiba, a halállomány gyarapítására. Az élővizekbe azért kell ivadékot helyezni, mert mind kevesebb a természetes ívóhely, és így nincs biztosítva a halak természetes, megfelelő számú szaporodása. Egy- és kétnyaras pontyok kerülnek a Dunába, illetve annak mellékágaiba.