Észak-Magyarország, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-10 / 160. szám

É52A<-MftG ¥ ft*C#tSZÁG 2 A Varsói Szerződéshez tartozó tagállamok hadseregeinek törzsgyakorlata A Varsói Szerződés tagál­lamai egyesített fegyveres erői hadműveleti kiképzési tervének megfelelően. 1970. július 1. és 9. közötti idő­szakban a Magyar Népköz­­társaság területén szárazföl­di, légvédelmi, repülő- és haditengerészeti hadművele­ti törzsek együttes gyakorla­tát hajtották végre. A gyakorlat vezetője I. I. Jakubovszkij, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerző­dés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsno­ka volt. Az együttes gyakorlat hoz­zájárult valamennyi haderő­­nem törzsmunkája összehan­goltságának további fokozá­sához, a tábornokok, tenger­nagyok és tisztek hadműve­leti kiképzésének tökéletesí­téséhez, a baráti hadseregek közötti fegyverbarátság el­mélyítéséhez. Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke, Czinege Lajos vezér­­ezredes, honvédelmi minisz­ter jelenlétében július 8-án fogadta I. I. Jakubovszkijt, a Szovjetunió marsallj­át, az egyesített fegyveres erők fő­­parancsnokát, a gyakorlat vezetőjét, valamint Sz. M. Styemenko hadseregtáborno­­kot, az egyesített fegyveres erők vezérkari főnökét, a fő­parancsnok első helyettesét, A. Szemerdzsiev vezérezre­dest, a bolgár néphadsereg vezérkari főnökét, a nemzet­védelmi miniszter első he­lyettesét és Csémi Károly al­tábornagyot, a magyar nép­hadsereg vezérkari főnökét, a honvédelmi miniszter első helyettesét. Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter, július 7-én vacsorát adott a törzsgyakorlat részvevőinek tiszteletére. A vacsorán Czinege Lajos vezérezredes, I. I. Jakubov­szkij, a Szovjetunió marsall­ja pohárköszöntőt mondott. I. I. Jakubovszkij, a Szov­jetunió marsallja, az egyesí­tett fegyveres erők főpa­rancsnoka július 9-én, a si­keres gyakorlat befejezése alkalmából ebédet adott. Az ebéden részt vettek: Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizott­ságának póttagja, honvédel­mi miniszter, Benkei And­rás belügyminiszter, vala­mint Anvel Canepó, a Bol­gár Kommunista Párt Poli­tikai Bizottsága póttagja és Martin Dzur vezérezre­des, a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság nemzetvédel­mi minisztere, továbbá a gyakorlat vezető helyettesei és a törzsgyakorlaton részt vevő törzsek vezető beosz­tású tábornokai, tenger­nagyai, főtisztjei, s a magyar néphadsereg vezetői. Pohár­köszöntőt mondott I­ I. Ja­kubovszkij , a Szovjetunió marsallja és Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára. Az Állami Népi Együttes nagy sikerű műsort adott a gyakorlaton részt vett tá­bornokok, tengernagyok és főtisztek tisztekéért. Kádár János látogatása az írószövetségben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Ilku Pál, a Politikai Bizottság póttagja, művelő­désügyi miniszter, Aczél György, az MSZMP KB tit­kára és Bakos Zsigmond, a kerületi pártbizottság első titkára kíséretében , csü­törtökön ellátogatott a Ma­gyar Írók Szövetségébe, és részt vett a szövetség új vá­lasztmányának a közgyűlés utáni első ülésén. Darvas Józsefnek, az Író­szövetség elnökének vitaindí­tója után széles körű eszme­csere bontakozott ki a köz­gyűlés utáni feladatokról. A vitában felszólalt Keresztúri Dezső, Illés Endre, Simon István, Fekete Gyula, Mocsár Gábor, Kamondi Jenő, Szabó B. István, Garai Gábor, Hu­­bay Miklós, Bárány Tamás, Földes Péter. A vita során felszólalt Kádár János elv­társ is. A választmányi ülés Dar­vas József elnök zárszavával ért véget. Ügyészségi A Legfőbb Ügyészség irá­nyításával az ügyészi szer­vek megvizsgálták a három iparághoz — nehézipar, ko­hó- és gépipar, könnyűipar — tartozó vállalatoknál azok­nak a fegyelmi és kártérítési határozatoknak a törvényes­ségét, amelyek jogorvoslat hiányában vállalati szinten 1969-ben jogerőre emelked­tek. A vizsgálat kiterjedt a vállalatok munkajogi gyakor­latára is, a többi között ar­ra, hogy a fegyelmi és kár­térítési intézkedések elő­segítik-e a vállalatoknál a munkafegyelem meg­szilárdítását, a társadalmi tulajdon védel­mét, valamint, hogy a dolgo­zói és a vállalati érdekek összehangolására irányuló tö­rekvés a törvényesség kere­tén belül érvényesül-e. A fő­városi és 18 megyei főügyész­ség 311 vállalatnál 7356 fe­gyelmi és 9543 kártérítési ha­tározatot vizsgált meg. A vizsgálat megállapítot­ta, hogy az új gazdaságirányí­tási rendszer céljainak meg­felelően, a munkajogi hatás­köröket a legtöbb változetnél vizsgálatok ésszerűen decentralizálták, s ez elősegítette a fegyelmi és kártérítési ügyek gyorsabb és hatékonyabb intézését. A vállalatok a szándékos károkozásokat általában megfelelő szigorral bírál­ták el, megkövetelték a kár megtérítését,­­ s ha bűncselekményt észlel­tek — viszonylag kevés kivé­teltől eltekintve —, feljelen­tést tettek. A tömegesen elő­forduló fegyelemsértések ese­tén azonban — mint például az igazolatlan munkanapmu­lasztás, a munkahelyen ittas állapotban megjelenés, felü­letes, szakszerűtlen munka­végzés, a termelési, gyártási előírások megszegése — a­ munkafegyelem biztosítására, a társadalmi tulajdon védel­mére tett intézkedések álta­lában nem voltak elég haté­konyak. Igen sok volt az enyhe, a nevelést és a megelő­zést nem biztosító fegyel­mi és kártérítési intézke­dés. A dolgozók érdekvédelme szempontjából sokszor garan­ciális jellegű eljárásjogi sza­bályokat a vállalatok mintegy egyharmadánál nem tartot­ták be. Péntek, 1970. július 10. Ulster hosszú, forró nyara Isterben, ahogy az angolok és az északírek is Észak-Írországot leggyakrabban nevezik, június 20-án, szombaton hosszú, forró nyár vette kez­detét. Ezt a kifejezést — egy világhírű Faulkner - regény címét kölcsön véve­­— a világsajtó esztendők óta az Egyesült Államok számára tartotta fenn, jellemezve a rendszerint nyaranta fellángoló, olykor már szinte pol­gárháborús méreteket öltő néger polgárjogi mozgalom és a zavargások eseménysorozatát. Most Észak-ízországban indult meg a komoly zavargá­sok sorozata, rövid idő alatt is jó néhány halott áldozat­tal, és olyan méreteket öltve, hogy például Austin Currie, a brit parlament egyik északír képviselője kijelentette: „Észak-Írország rohan a polgárháború felé, amely még ezen a nyáron kitör”. Egy jóslat persze mindig két­esélyes: hogy beválik. Vagy nem. Meglehet, Austin Currie túlságosan komoran látja a helyzetet, de hogy vigalomra semmi ok, az bizonyos. A brit konzervatív politikai körök és a sajtó igyekszik a fe­lelősséget az odavezényelt brit katonákat kövekkel, s más hasonló fegyverekkel megtámadó katolikus tüntetőkre hárítani. Valójában azonban a helyzet ilyen fokú elmér­gesedéséért a kormánykörök felelőnek — mind London­ban, mind Belfastban. Most még egy esélye van a brit uralkodó köröknek a helyzet megjavítására. Ha betiltják az „orániai rend” ál­tal évente megrendezett, s legközelebb vasárnap-hétfőn sorra kerülő felvonulásokat, amelyek a gazdag protestán­sok provokatív tüntetései kívánnak lenni, a szegény kato­likusok kihívására. Nem nehéz megjósolni — az elmúlt évek eseményeire is emlékezve —, hogy ha sor kerül rá, ez a felvonulás vérfürdőt eredményez majd. Ha a kormány betiltja, talán sikerül rendet és nyugal­mat teremteni Ulsterben. De a Heath—Maudling-kor­­mányzatnak, s belfasti partnereiknek Chichester—Clar­­kéknak egyelőre semmi szándékuk az orániai parádét be­tiltani — magukra vessenek majd a következményekért. U '»■ta: Andrzej Zbych 35. Lipke vigyorogva nyugtázta győzelmét, s hogy még jobban érzékeltesse fölényét a főhadnagy felett, szivarral kínálta: — Köszönöm. A szivar időnként megkönnyíti a beszélgetést — közben a lányra nézett. Vajon megérti-e Liza, hogy cselekednie kell, hogy ő, Kloss, mellette van, s ez az ember közös ellen­ségük . — No, látja — mondta Lipke. — Szeretem az intelligens ellenfeleket. — Ó, uram, ez a kiszólás legalább annyira is­merős számomra, mint az ön arca. Csak nem Poller úrtól szerezte ezt a kiszólást is, akárcsak a szivarokat? — Tegyük fel, hogy ahonnan ezeket a sziva­rokat szereztem, oda futottak be önről is az ér­tesülések?! Mindaz, amit néhány gyenge pilla­natában elfecsegett. Poller szereti a fecsegő né­met tiszteket. Szeret velük beszélgetni. Hosszan beszélgetni. Különösen, ha az a tiszt történetesen az Abwehr állományában van. — Elkerülhetetlen ez a kitűnő társaság — kér­dezte Kloss. — Nem. A bonyodalmak mindig elkerelhe­­tők. De annak is ára van, főhadnagy úr. — Szóval fecsegnem kell tovább? — Csúnya kifejezéseket használ — mondta pi­maszul Lipke. — Néhány információval is meg­elégednénk. — S szabad lenne tudnom, kik azok, akik meg­elégednek azzal a néhány információval? — Elárulhatom, hogy nem az Abwehr vezér­kariak részére, ön már túlságosan sokat tud ró­lunk, s mi is önről. Kloss Lizára nézett, de a lány csak állt moz­dulatlanul az ajtóban, s feszesen célra tartotta fegyverét. — Túlzás — mondta Kloss, s belekezdett játszma legveszélyesebb szakaszába. — Túlzás, a amit ön állít. Ugyanis a P—3-as páncélhadosz­tályról szóló mesét itt találtam ki a heverőn. A többi információt szintén. Biztos akartam lenni, hogy Liza Pollernak dolgozik-e? — Liza nekem dolgozik — mondta Lipke, de ebben a pillanatban Liza kezében elsült a fegy­ver. Aztán még egyszer. Pontosan úgy, ahogy Artúr tanította. Erik von Lipke élettelen teste a padlóra csúszott. Kloss hozzáugrott, felkapta fegyverét, az asztalra dobta, s rágyújtott a szi­varra. Aztán Lizához fordult: — Köszönöm Liza — s tett egy lépést a lány felé, de Liza kezében még ott volt a fegyver. — Állj! — kiáltott Klossra. — Azt gondoltad, kijutsz innen élve? Kloss értetlenül nézett a lányra. Talán Liza mégsem értette meg őt az előbb? Szegény lány! — sóhajtott, s arra gondolt, hogy Lizát feltét­lenül pihenni kell most küldeni. Néhány hétre legalább. — Természetesen, kimegyek — mondta végül Kloss —, illetve remélem, hogy sikerül innen élve kijutni. De előbb téged akarlak biztonság­ban tudni. Figyelj jól! Elmégy a berlini pálya­udvarra, itt van az első osztályú jegy — nyúlt a zsebébe —, s itt vannak az iratok Tethoff tá­­bornokné nevére. Jól jegyezd meg: Krakkóból utazol vissza Berlinbe. Krakkóban a férjedet lá­togattad meg a kórházban. Itt van a poggyász­megőrző száma is, s a rekeszben egy bőröndöt és egy kézitáskát találsz. A táska aljában to­vábbi utasításokat és készpénzt. A bőröndben útlevél, amelynek segítségével egy ideig Svájc­ban tartózkodhatsz. Liza csak dermedten állt az ajtóban, s Kloss végül is elnevette magát: —f No, add már ide a fegyveredet, mert még valami meggondolatlanságot követsz el vele. Liza görcsös sírásba tört ki, Kloss vállára bo­ Eíslt, és sírt, sírt. Kloss zsebkendőt nyújtott neki. — Töröld meg a szemed. Nagyszerűen visel­kedtél. De most is hidegvérre lesz szükségünk, mert Poller azért nem Lipke. Kloss a telefonhoz lépett, s lassan tárcsázott. Közben azon meditált, vajon hogyan fog reagál­ni a történtekre Poller? S kiveheti-e szavaiból, amit tulajdonképpen tudni akart: vannak-e ges­­tapósok a ház körül, vagy Lipke önállóan és egyedül kezdett akciót? Amikor végre felvették a másik kagylót, Kloss idegesen kezdett beszélni. Pontosan úgy, ahogy egy német tiszt jelentené a Gestapónak, hogy e percben likvidálta az ellenség egy ügynökét. Je­lentette továbbá, hogy Lizát kereste, de a lány helyett egy magát Erik von Lipkének nevező egyént talált a lakásban, aki ellenséges együtt­működésre akarta rábírni, s amikor ő erre fegy­veréhez kapva reagált, Lipke is fegyvert rántott, s dulakodás közben halálra sebezte a férfit. A vonal másik végén sokáig csend volt, végül Poller csak ennyit kérdezett: — Miért nem fogta el élve? — Le akartam fogni a kezét, de várakozáson felül erős fizikumú volt, s kénytelen voltam fegyveremet használni. — Kérem, szíveskedjék a lakásban maradni, amíg odaérek embereimmel — mondta száraz hangon Poller. — Addig is fogadja elismerése­met és köszönetemet, hogy ha véletlenül is,­ de megszabadította körzetemet egy ügynöktől. Poller hangjából ezúttal nem csendült ki a szokott irónia. Kloss letette a kagylót, s Lizához fordult: — Most felmégy egy emelettel feljebb, s vársz. Pollerék, szerintem, perceken belül itt lesznek. Megvárod, amíg mi elmegyünk, s akkor sietsz a pályaudvarra. — És te? — kérdezte a lány. — Én pihenek itt addig, amíg Pollerék megér­keznek. Téged úgyis csak 3—4 óra múlva fog­nak keresni, de addigra már Berlinben leszel. Megcsókolta a lányt, s kezébe adta a papíro­kat. — Menj, és tégy úgy, ahogy mondtam. És ne félj, engem már nem fenyeget veszély. Poller be­lebukott ebbe a játszmába. * Poller dühösen kezdte az „Elizabet”-ből be­gyűjtötték kihallgatását. Meg volt győződve róla, hogy az összekötő a mintegy harminc letartóz­tatott között van. De csengett a telefon, s a vo­nal túlsó végén Kloss jelentette, hogy lelőtt egy árulót. Poller azonnal kocsit rendelt, s felfüggesztette a kihallgatásokat. (Folytatjuk) A 20. vasutasnap tissekhéére Fotók és festmények Tegnap, július 9-én dél­előtt 11 óraikor Csajka Ist­ván, a MÁV Miskolci Igaz­gatóságának főkönyvelJje nyitotta meg azt a két ki­állítást, amelyet a­ 20.­­vasutas­­nap tiszteletére rendeztek meg, a miskolci Vörösmarty Művelődési Házban. Az egyik kiállítás fotók és makettek segítségével szemléletes mó­don mutatja be a látogatók­nak azt a rohamléptű fejlő­dést, amelyet a MÁV az el­múlt negyedszázad alatt el­ér. Együttesen láttartjuk azokat az új objektumokat, konszern berendezéseket, amelyek az igazgatóság terü­letén létesültek. A másik kiállítást a Vörös­marty Művelődési Házban működő képzőművészeti szakkör rendezte. A nagy múltra visszatekintő képző­­művészeti szakkör tagjai jobbára az elmúlt évi, s az idén készült munkák­ört ál­lították ki. Nem szokatlan dolog, hogy a vasutas kép­zőművészek kiállítással je­lentkeznek. Az idősebb nem­zedék jól emlékezhet pél­­­d­ául arra, hogy a felszaba­dulás után, az akkori Koro­nában ők jelentkeztek ásó­ként képzőművészeti alkotá­sokkal. Ma is több olyan tag­ja van a szakkörnek, akik szinte mindvégig alkottak a felszabadulás óta. Így — szinte természetszerűleg — a kiállított képek többsége érett, erőtől duzzadó, s nem utolsósorban kialakult stílust tükröz. A kiállított anyag nagyobbik része akvarell és grafika, s ezekben fedezhet­jük fel leginkább a szemlé­leti kör változatosságát, szer­teágazó horizontját. Mert a képek témái nemcsak a vasutaséletben gyökereznek — bár sokan örökítették meg azt is —, hanem mind­abban, ami az általában vett ember környezetét, a felfe­dezett szépséget jelenti. Mazsaroff Miklós vezeti a szakkört, melynek tagjai kö­zül a már szép sikereket elért Nagy Lajos, Gálik János és Hollósi Endre képei a leg­érettebbek, és élettapaszta­latból adódóan is a legmé­lyebbek. Bár, amatőr szék kiállításáról képzőművé­van szó, jóleső érzéssel mondhatjuk: avatott, s a képzőművészeti élet szinte valamennyi stílus­­törekvését reprezentáló anya­got láthatunk a kiállításon. A MÁV Miskolci Igazgatósága éppen ezért határozott úgy, hogy a jövendő új tanács­termében valamelyik szak­köri tag munkája is helyet kap. A kiállításon három pá­lyázati művet is láthatnak az érdeklődők, s leadott sza­vazatuk döntő szerepet ját­szik abban, hogy melyik va­lósul meg. Cs. A,

Next