Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
Lassú apadás folyóinkon Mint arról dr. Pados Imre, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság igazgatója, védelemvezető tájékoztatta lapunkat, a Tisza és a Bodrog folyók külföldi vízgyűjtő területein március 29-e óta számottevő csapadék nem volt, így mindkét folyó hazai szakaszán megindult a lassú apadás. A Bodrog Felsőbereckinél március 29-én, éjfélkor 658 centiméteres vízállással tetőzött, két nappal később tíz centiméterrel csökkent a szintje. Sárospataknál március 30- án, éjfélkor 580 centiméterrel tetőzött, egy éjszaka alatt egy centiméterrel kisebb lett a szintje. A Tisza áradása még folytatódik, március 31-én reggel 6-kor Tokajnál 688 centiméteres, áradó jellegű vízállást mértek a vízügyi igazgatóság szakemberei. Jelenleg megyénkben a Bodrogon Viss—országhatár között II. fokú, a Tiszán Újlőrincfalva—Tokaj között I. fokú, a Sajón és a Taktán Inérhát—Kesznyéten között I. fokú az árvízvédelmi készültség. Az elmúlt napokban a készültségi fokozatoknak megfelelő őri és figyelőszolgálat ellátásán túl 4700 folyóméter hosszban hullámverés elleni védőművet építettek ki a vízügyi igazgatóság dolgozói, a Bodrog és Tisza folyók menti védelmi szakaszon rőzseművel és fóliaterítéssel. Egyúttal folytatták a védekezési eszközök előkészítését, és szükség szerint a töltéskoronák karbantartását, valamint a szivárgó vizek szivattyús átemelését. Az elmúlt napokban 4 szivattyútelep és egy szivattyúállás üzemelt, naponta 390 ezer köbméter vizet emeltek át. A magas vízállások következtében csak mélyebb, lefolyástalan területeken jelent meg a belvíz, mindössze 980 hektáron. Minatir fénycsövek < MTI-fotó: Czika László — KS Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén 1988. április 1-jén pénteken 15.30-tól 1988. április 5-én, kedden reggel 7.30 óráig ügyeletes: dr. Végh Endre körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, Arany János u. 5. sz. Telefon: 15-687. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. Telefonos lelkisegély-szolgálat: 88-884. Hívható szombaton reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig, nappal is. Hétköznapokon este 6 órától másnap reggel 6 óráig. Megkezdték a kitűnő fényhasznosítású és rendkívül hosszú élettartamú kompakt fénycsövek gyártását a Tungsram Rt. Nagykanizsai Fényforrásgyárában. A miniatűr fénycsövek 7,9 és 11 wattos kivitelben készülnek, fényteljesítményük pedig 40, 60, illetve 100 wattos normál lámpának felel meg. Az új fénycsövet egyelőre csak tőkés piacon értékesítik, de már alkalmazták itthon is: ezekkel oldották meg a Lánchíd új díszkivilágítását. HüMiAWSfflÄte * Borsod-Abaúj-Zemp-HVaNllLUJlaJLJULtÍJJaLG <.': í Jlen Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035 Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat 16-067 Sportrovat: 16-049 Levelezési rovat: 16-046 Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc. Pf.: 178 Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15“17 - 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapélőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V . József nádor tér 1 - 1900 . közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872. 17-807. HIlPROL HIlPRA NAPRÓL NAPRA lf«»l»lol_ NAPRÓL NAPRA APRÓL HIRPRA NAPRÓL NAPRA Naptár_______ 1988. ÁPRILIS 2., SZOMBAT A nap kelte 6.21, nyugta 19.15 órakor A hold kelte 19.38, nyugta 6.12 órakor Névnap: Áron, Ferenc Száznegyven éve ezen a napon jelent meg Táncsics Mihály szerkesztésében a Munkások Újsága című hetilap első száma. 1988. ÁPRILIS 3., VASÁRNAP A nap kelte 6.19, nyugta 19.16 órakor A hold kelte 20.49, nyugta 6.27 órakor Húsvét Százhuszonöt éve született Henry Clemens van de Velde (1863—1957) belga építész és festőművész, ismert szakíró, a modern építőművészet egyik kezdeményezője és úttörője. 1988. ÁPRILIS 4., HÉTFŐ A nap kelte 6.17, nyugta 19.17 órakor A hold kelte 22.03, nyugta 6.44 órakor Felszabadulás ünnepe Húsz évvel ezelőtt halt meg Martin Luther King (1929—1968) Nobel-békedíjas amerikai lelkész, a néger polgárjogi mozgalom kimagasló egyénisége. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS: Időnként megnövekszik a felhőzet, elszórtan várható zápor, helyenként zivatar. A szél fokozatosan mindenütt északnyugatira fordul, tovább élénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 151 fok körül alakul. (MTI) LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ • A héten nem volt öttalálatos, a négyesekre 485 933 forintot fizetnek. A hármasok 2139, a kettesek 63 forintot érnek. Óvodások sétája a zsenge tavaszban. A napsütés, az enyhe szellő jókedvre serkent minden kicsit, ők nem tudják, mi is az a nagy fémmonstrum, ami elé csak a fotós bácsi kedvéért álltak. De csak egy pillanatra, mert beárnyékolja a napot... Befejeződött a megyei diákparlament Március 30-án az Avasi Gimnázium aulájában került sor annak az ifjúsági parlamentnek a folytatására, melynek első menetében — március 19-én — a küldöttek nem fogadták el a megyei művelődési osztály szóbeli beszámolóját az eltelt hat év ifjúságpolitikai programjának a végrehajtásáról. Szerdán délután a parlament a megyei diáktanácsot bízta meg, hogy fogalmazza meg indoklásait a beszámolóval kapcsolatban, majd a kiegészítésekkel módosított — a jövőre szóló — ifjúságpolitikai program tervét is megszavazta. Ezt követően a megyei ifjúsági parlament megválasztotta azt a tizenhat küldöttet, akik az országos diákparlamenten képviselik majd megyénk középiskolásait. Csak áprilisi tréfa volt... Április 1-jén afféle bolondságokat, szellemes tréfákat engednek meg maguknak az emberek, összefügg ez talán azzal a tulajdonságukkal, hogy az igazi tavasz közeledtét érezve, felszabadultabbnak érezzük magunkat, s mivel a népi tapasztalat az áprilist kicsit szeszélyes, bolondos hónapnak tartja, annak első napján nemcsak a barátok, ismerősök ugratják egymást, de a lapok is szívesen megengednek egy-egy tréfát. A ködös Albionban például — igen régi a szokás! — az egyik lap mintegy 150 évvel (!) ezelőtt a helyi mezőgazdasági csarnokba invitálta olvasóit, ahol — mint írták — nagyszabású szamárkiállítást rendeznek. Tréfa ide, tréfa oda, mégis sokan odasereglettek, és csak a helyszínen döbbentek rá, hogy valójában — ők a kiállítás szereplői... Kapott is a tréfáért a lap eleget! Majdnem így jártunk ... Tegnapi számunkban fotót közöltünk a borsodi autóról, arra buzdítva olvasóinkat, adjanak nevet neki. A szerencsés „keresztapának” pedig felajánlottunk egy — természetesen borsodi — autót. Gondoltuk, a jelige: „Április 1... ”, valamint az a tény, hogy fotósunk az Ózdi Kohászati Üzemek egyik ismert csarnokába montírozta be az autószerelő szalagot, a szöveg látszólagos komolysága ellenére is rádöbbenti olvasóinkat, hogy itt bohókás tréfáról van szó. Nos, ha hiszik, ha nem, a szerkesztőségben és lapunk kiadójánál tegnap sűrűn csengett a telefon: olvasóink — egy kicsit elbizonytalanodva persze, de mégis komolyan kérdezték, van-e esélyük a nyerésre, vagy készpénzfizetés ellenében hol lehet hozzájutni a borsodi autóhoz? Nem beszéltünk össze, de a Magyar Hírlap is hasonló ötlettel ugratta tegnap olvasóit, kíváncsiak volnánk, ők hány telefont kaptak? Áprilisi tréfánkkal csupán pár kellemes percet szerettünk volna szerezni olvasóinknak. Nem tagadjuk azonban: egy kicsit a magunk vágyait, álmait is beleszőttük ... " (Ónodvári) Elszíneződött szondák Bevont jogosítványok A rendőrség közleménye Az alábbiakban közöljük azok nevét, akik az utóbbi hetekben ittasan vezették járművüket, és vétettek a KRESZ 4. § 1. bekezdésének c) pontja ellen. Ezért a bíróság, illetve a szabálysértési hatóság pénzbüntetést szabott ki rájuk és jogosítványukat a közölt időtartamra vonta be: Hudi András Emőd, Lőcsei u. 35. — 6 hónap és 5000 Ft; Paszlóczki Béla Miskolc, Taksony u. 21. — 6 hónap és 5000 Ft; Túróczi Károly Kesznyéten, Kossuth u. 25. — 1 év és 8000 Ft; Tóth József Miskolc, Középszer u. 94. — 6 hónap felfüggesztett szabadságvesztés és 1 év 6 hónap vezetéstől eltiltás; Bárány János Sajólád, Alkotmány u. 63. — 1 év és 4000 Ft; Kézdi Endre Miskolc, Elek T. u. 12. — 1 év 6 hónap és 8000 Ft; Kmetti László Miskolc, Ládi telep 5. — 1 év és 4500 Ft; Máté Mihály Bükkaranyos, Petőfi u. 28. — 2 év és 7000 Ft; Kecskeméti János Miskolc, Hajós u. 15. — 2 év és 9600 Ft; Kecskés László Sajószentpéter, Dózsa Gy. u. 6. — 6 hónap és 6000 Ft; Bodnár Miklós Sajókaza, Bányász u. 30. — 8 hónap és 8000 Ft; Horváth Ferenc Alberttelep, Fő u. 15. — 1 év és 10 000 Ft; Bácskai József Kazincbarcika, Radnóti tér 10. — 8 hónap szabadságvesztés és 2 év vezetéstől eltiltás; Pál Zoltán Kazincbarcika, Béke tér 6. — 1 év 6 hónap és 7200 Ft; Sztupák Csaba Kazincbarcika, Ságvári tér 2. — 1 év 6 hónap és 6000 Ft; Gál Imréné Vadna, Dózsa Gy. u. 22. — 1 év 6 hónap és 7200 Ft; Sály Miklós Dédestapolcsány, Petőfi u. 79. — 1 év és 5600 Ft; Fábián István Kurityán, József A. u. 9. — 1 év és 4200 Ft; Rigó László Kazincbarcika, Kun Béla tér 13. — 1 év és 12 000 Ft; Bodin János Kazincbarcika, Építők u. 40. — 1 év és 9000 Ft; Barabás Ferenc Kazincbarcika, Babits M. tér 5. — 3 év és 7500 Ft; Nagy Ferenc Mezőkövesd, Vörösmarty u. 7. — 1 év és 5400 Ft; Vasas Ervin Bükkzsérc, Ady E. u. 9. — 1 év és 6000 Ft; Lanszki Mihály Mezőkövesd, Mandula u. 18. — 1 év és 6000 Ft; Póta István Mezőkövesd, Ady E. u. 28 a. — 2 év és 12 000 Ft; Pecsenye Bertalan Encs- Fügöd, Fő út 104. — 1 év és 7200 Ft; Mitró János Fáj, Rákóczi u. 8. — 7 hónap felfüggesztett szabadságvesztés, 2 év vezetéstől eltiltás és 3000 Ft; Horváth Zoltán Pácin, Ságvári u. 10. — 1 év és 3500 Ft; Hamder Ernő Kovácsvágás, Táncsics u. 40. — 1 év és 4800 Ft; Budai László Sátoraljaújhely, Hegyalja u. 3/5. — 1 év és 5000 Ft; Kovács László Sátoraljaújhely, Pataki u. 15. — 6000 Ft (vezetői engedéllyel nem rendelkezik). Az elmúlt napokban is több, súlyos kimenetelű közúti baleset történt a megyében. Kérjük, hogy az ünnepek alatt, a várhatóan zsúfolt forgalomban a szokásosnál is körültekintőbben, óvatosabban vezessenek! Burgenlandi útzárlat Ismét útzárlat volt csütörtökön délelőtt a magyar—osztrák határ ausztriai oldalán. Nickelsdorfban burgenlandi lakosok százötven tagú csoportja azért bénította meg a forgalmat, hogy így követelje a kormánytól a Bécstől a magyar határig vezető keleti autópálya burgenlandi szakaszának mielőbbi megépítését. Csütörtökön a jelenlegi, Bécs—Hegyeshalom közút mellett fekvő települések polgármesterei Nickelsdorfban közös sajtóértekezleten fejtették ki, mennyire szükségesnek tartják az autópálya megépítését. Elmondták, hogy az észak-burgenlandi településeken Magyarország irányában áthaladó autóforgalom igen nagy balesetveszélyt és környezetszennyeződést okoz a helységekben. KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY Értesítjük a tisztelt utazóközönséget, hogy 1988. április 6-tól szerdai napokon ismét közlekedtetjük a Miskolc—Kassa közötti menetrend szerinti autóbuszjáratunkat. Részletesebb tájékoztatást a Miskolc Búza téri autóbusz-állomáson és a 38-555-ös telefonszámon adunk. BORSOD VOLÁN MISKOLC