Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22-41. szám)
2007-02-10 / 29. szám
2007. február 10., szombat Beszélgetés Hunyadi Zoltán kórusvezetővel és Bodri Ferenc tanárral Babits-díj a kórusnak és vezetőjének Esztergom oly sok minden mellett a komolyzene egyik hazai bástyája. Gondoljunk csak Liszt Ferenc Esztergomi miséjére vagy Monteverdi műveire, annak az olasz szerzőnek az alkotásaira, aki a magyar királyi udvarba, ide érkezett, hogy zenéjével emelje a magyar reneszánsz muzsika fejlődését. Az esztergomi Monteverdi kórus vezetőjével, a Babits-díj idei egyik birtokosával, Hunyadi Zoltánnal Pöltl Zoltán beszélgetett. -Ön és a Monteverdi kórus szinte elválaszthatatlan. Hogy látja, tulajdonképpen ki kapta ezt az elismerést, a kórus vagy pedig a vezetője? - Semmiképpen nem lehet elválasztani a kórust és annak vezetőjét, hiszen sem a kórus sem pedig én, nem említhetők külön. Együtt dolgozom, együtt élek a kórussal, minden cél közös, melyeket együtt alakítunk ki. Ekképpen a díj is közös, én így értelmezem. - Álltak-e ön előtt példaként a kórusnak korábbi vezetői, karnagyai? - Természetesen vannak példaképeim, hiszen már a zeneakadémián nagyszerű tanáraim voltak, de persze nemcsak ők, hanem mások is nagy hatással voltak rám, akik egyéniségükkel, művészetükkel formálták az elképzeléseimet. Ilyen volt többek között Vásárhelyi Zoltán, Bárdos Lajos tanár úr,Gárdonyi Zoltán vagy Ligeti György. De nagyon sok lendítést kaptam olyan zeneszerzőktől, mint Farkas Ferenc, aki műveinek jelentős részét írta külön a Monteverdi kórusra, vagy említhetném Karai Józsefet, aki egy időben szinte házi zeneszerzőnek számított a mi kórusunknál. - Meséljen kérem a kórus történetének néhány fontosabb állomásáról! -A Monteverdi kórust többnyire pedagógus kollégák és hallgatók részvételével 1963-ban alapítottam, indítottam. Azt hiszem, hogy az első évek egyik jelentős eredménye az 1970-es ausztriai nemzetközi kórusversenyen való szereplés, ahol egy első és egy második díjat szereztünk. Az elismerés mellett megszereztük egy nagyon kedves, értékes, emberi tartásban szembetűnő, muzsikusi mivoltukban kiemelkedő, hamburgi kórus évtizedekig tartó barátságát is. Ennek köszönhetően több látogatást tettünk Németországban, Hamburgban és környékén, ahol számos saját koncertet adhattunk. Természetesen ez a hamburgi énekegyüttes is járt nálunk, nemcsak Esztergomban, hanem Szentendrén, illetve a fővárosban is. Ez utóbbi helyen rádiófelvétel készült. Járt a kórusunk Finnországban is, ahol egy operafesztiválon is felléptünk, valamint itt mi is készítettünk rádiófelvételt. Nagyon jól esett, amikor a finn szaksajtó hízelgő kritikával illette műsorunkat. Persze nemcsak külföldön, hanem itthon is számos helyen léptünk fel, évente tizenöt-húsz koncertünk volt, van. Több alkalommal volt lehetőségünk koncertet adni a budapesti Bartók Rádióban. Aztán érdemes megemlíteni az olaszországi, illetve spanyolországi útjainkat is, ahol több fesztiválon, kómsversenyen is felléptünk, de szívesen emlékszünk Ankarára és Isztambulra, a két törökországi koncerthelyszínre, ahol ugyancsak felléptünk műsorunkkal. A versenydíjaink közül két első helyet pedig Budapesten szereztünk a nemzetközi komsversenyen. - Milyen műsoraikról tenne legszívesebben említést? - Örömmel mondhatom, hogy a mi repertoárunk rendkívül széles. Ha az eddig elhangzott anyagot sorba veszem, az elmúlt negyvenegy esztendő alatt, akkor több napon át tudnánk koncertezni egyfolytában. Az összeállítás maga a reneszánsz zenétől a huszadik, huszonegyedik századi zenéig terjed. Elsősorban kíséret nélküli, úgynevezett a capella művekről van szó. Aztán a teljesség igénye nélkül sorolom, Vivaldi, Bach, Mozart és még jó pár kómaszerző. Együtt dolgoztunk Magyarországon és Olaszországban egy révkomáromi kamarazenekarral. A másik hangszeres együttes akikkel felléptünk, a Szentendrei Kamarazenekar volt. Külön öröm volt, amikor Monteverdi tiszteletére egy esztergomi fesztivált szerveztünk, ez volt a Cantimus '93. Itt körülbelül 450 énekes vett részt külföldről és itthonról. A legkülönbözőbb helyekről jöttek együttesek akkor Esztergomba, például Erdélyből, Hollandiából, Németországból, Olaszországból, vagy Japánból is jöttek károk. Az esemény csúcsa a Bazilikában megtartandó ünnepi koncert volt, ahol többek között Lisz Ferenc Esztergomi miséje szólalt meg. - Villantsunk meg egy picit abból az alkotási folyamatból, melyet Ön végez a kórusban! - A reneszánsz és a barokk zenei világban sok csodálatos mű található. Ezek kiválasztásában nagy szerepem van, a huszadik és huszonegyedik századi művek pedig ugyancsak fontos részt kapnak a repertoárunkban. Mivel 2007 Kodály-év, így erre való tekintettel sok idevonatkozó kórusirodalmi fejezetet megszólaltatunk idén is. Természetes, hogy most kötelességünknek érezzük, hogy Kodály kórusművei még inkább műsoron legyenek. Esztergom sok tekintetben a haza kincsestára. Aki pedig az itteni művészeti értékek és azok történetének értője, az több is, mint a kincsek felvigyázója. Bodri Ferenc tanár az Esztergomhoz kötődő irodalom és képzőművészet krónikása, az idei Magyar Kultúra Napján Babits-díjban részesült. A tudós otthonában mesélt önmagáról, művészetről, s a „magyar Sionról”. Miként értelmezte a Babits-díjat, miért kapta ezt az elismerést? - Én nagyon sok tanulmányt írtam Esztergomról, a városhoz kötődő művészekről, azt hiszem ennek köszönhető ez a díj. - Milyen tanulmányokról van szó? - Ilyen könyv volt többek között például a Petőfi Sándor esztergomi jelenlétéről szóló munkám is. A költő egyik barátjához érkezett, amikor az esküvőre készült, és megkérte Petőfit, hogy legyen a tanúja a szertartáson. Az esküvőt a belvárosi templomban tartották. - Mindig is itt lakott Esztergomban? - Egy ideig egy győri iskolában, a Révai gimnáziumban tanítottam. Bár dorogi eredetű vagyok, és mivel édesanyám nem akart innen elmozdulni, nekünk kellett ideköltözni, így kerültem Esztergomba. Azért jöttem ebbe a városba, mert itt érettségiztem az egykori Szent Imre Gimnáziumban, meg a házát a Kis-Duna parton. Einczinger kitűnő festő volt, és én személy szerint nagyon örülök, hogy sikerült róla is egy kisebb kötetet összeállítani. Évek óta dolgozom egy olyan munkán, mely Babits és Einczinger közös levelezéséről szól, de egyelőre úgy tűnik, hogy még nem tudom befejezni, mert nagyon nehéz a feltétlen szükséges mellékanyagot megtalálnom hozzá. - Esztergom múltbéli és mostani élete, fejlődése kicsit mintha a fizikai adottságok hangsúlyozásában kapna inkább teret, kevesebb alkotó, kevesebb spirituális erő honosodik meg itt. Mi lehet ennek az oka Ön szerint? - Valóban kevesebb a lelkiség. A város azért lett egy adott időben magára hagyva, mert kiesett a fősodorból, elvesztette megyei jogú városi szerepét, amit akkor Tatabánya kapott meg. Kár lenne tagadni, hogy ezáltal igencsak háttérbe szorították a királyvárost. Esztergom művészekkel való kapcsolata olyan dolgokban is megnyilvánult, hogy adott időben például itt nyaralt Kassák és Gadányi. Ők is és a város is abban az időben a tűrt kategóriában léteztek. Szerveztem is kiállításokat errefelé, hát, mit tagadjuk, elég nagy „cirkusz” volt belőle akkor. Jelenleg talán úgy van, hogy egyfajta iparvárossá válik Esztergom, annak akarják kialakítani. Az, hogy ez pontosan miért van így, ebbe nem szeretnék belemélyedni. Én gondolom, hogy sokan látják, hogy másként kéne a művészetekkel bánni itt is. Van itt egy furcsa dolog. A hatvanas években még létezett itt is művészettörténeti munka, de a régészet uralta a terepet. Cséfalvay Pál ugyan művészettörténész, de ő ugye a Prímási Palota és a Keresztény Múzeum területein dolgozik. - Ön szerint mikor lehet újra Esztergom a művészetek központja? - Akármilyen furán hangzik, mindenekelőtt anyagi feltételek kellenek ahhoz, hogy e tekintetben is javuljon a helyzet. Ne gondoljunk most túl nagy dolgokra, egy író esetében, ami azt hihetnénk, hogy nem túl költségigényes tevékenység, például egy lakás szükségeltetik. Ezek a profán feltételek kellenek alapban ahhoz, hogy egy adott helyen, most például ugye Esztergomról beszéltünk, ismét hosszú évtizedekre vendégül lásson a város egy jeles írót, költőt vagy képzőművészt. Babits-díj a városhoz kötődő művészet ápolásáért Babits Mihály-díj Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Babits Mihály-díj „Esztergom Kultúrájáért” kitüntetés adományozásával ismeri el azok tevékenységét, akik Esztergom kulturális életében kiemelkedő munkát végeztek. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2006. évben Babits Mihály-díj „Esztergom Kultúrájáért” díjat adományozott Cséfalvay Pálnak, Kunczius Idának és Nagyfalusi Tibornak. 2007-ben a kitüntetést Hunyadi Zoltán, Reményi Károly és Bodri Ferenc vehette át a Babits-bálon. Hogy körvonalazódott, hogy a művészettörténet Emellett névadónk számos művét is énekeljük. Erre az a régi legenda is predesztinál minket, mely szerint Monteverdi itt járt Esztergom falainál a keresztes hadjárat során. Ez az olasz zeneszerző csodálatos kórusműveket írt, melyeket nyolc kötetben találhatunk meg. A kortárs magyar komponálók közül jó néhányan közelebbről is ismerik az együttest. Ennek megfelelően tudják a képességeit és azt hiszem, hogy ez részben meghatározó az alkotásban azon túl, hogy ötletet adok éppenséggel egy zeneszerzőnek. Ilyen helyzet volt Farkas Ferenccel, akivel többször dolgoztunk együtt már és bizonyos műveit kifejezetten a Monteverdi kórusnak ajánlotta, neki komponált. Hasonló módon kaptunk már kórusművet Bárdos Lajostól is. - Milyen a kórus mostani helyzete, és az Esztergommal való kapcsolata? - A város és a kórus kapcsolatáról jól beszél ez a díj, amit most kaptam, kaptunk. A kórussal együtt már más díjaknak is birtokosa vagyok, ismétlem a beszélgetés elején említett egységet. Együttesünket tulajdonképpen egyedül Esztergom támogatja azzal az örömmel és becsülettel elfogadott néhány százezer forinttal, mely tulajdonképpen az összes bevétele volt az együttesnek. Emellett fontos megemlíteni azt a bizonyos adóból adható 1 százalékot, melyet személyenkénti támogatóink adtak nekünk. Patrónusunk még a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola, hiszen hosszú idő óta ez az intézmény biztosítja a Monteverdi kórusnak a próbahelyet. Ez a lehetőség azért nagy segítség, mert egy nagy létszámú kórusnak egy ilyen helyiség bérlete igen komoly költséget jelentene, mi pedig a főiskolától ezt ingyen kapjuk. - Milyen feladatai lesznek az idén a Monteverdi kórusnak? - Elég nagy feladatsor elé nézünk idén. Jónéhány szereplésünk lesz 2007-ben Esztergomban és környékén is. Az említett Kodály-évforduló kapcsán szeretnénk több hangversenyt adni Kodály művekből. Eihingenben, testvérvárosunkban is fellépünk majd az ottani női kórus meghívására. Ők már jártak nálunk, most pedig mi megyünk a műsorunkkal oda. Ezek mellett nagyon szeretnénk, hogy a 2007-es év zárásaként az esztergomi kórusok, a Balassa kórus, az Ars Musica kamarakórus és a Bazilika kórusa a Monteverdi karral együtt egy ünnepi Kodály hangversenyt adnának december 16-án, lesz az ön pályája? - Azt azért tudni kell, hogy én nem végeztem sehol se művészettörténetet, de már elég korán kiderült, hogy engem ez érdekel. Nem is állítottam, állítom magamról, hogy művészettörténész lennék, az e tárgyban jeles emberek nekem mindig a Bodri Ferenc irodalomtörténész címzést írták a leveleik borítékjára. Én azt mondom, hogy a kettő határmezsgyéjén vagyok. 1962-ben írtam meg azokat a dolgozataimat, melyekre már egyértelműen azt mondhatjuk, hogy a saját művészettörténeti kutatásaim publikálásai. Már akkoriban is azokkal a művészi karakterekkel foglalkoztam, akik nem a közérdeklődés centrumában voltak, és azok a magyar alkotók is, akik pályafutásukat külföldön folytatták. - Mi volt a folytatás, főként kikkel lépett szakmai kapcsolatra? - A lakásom falán látható alkotások bizonyítják, hogy ezekkel a fent említett Nyugatra távozott és a honi, kissé elhallgatott művészekkel igen jó kapcsolatom volt, miként az is bizonyos, hogy a közönségnek és a szakmának is nagy igénye volt arra, hogy róluk is számos dolgot megtudjon. Csak példaként említem az itt látható Vasarely-mű alkotóját, akivel ugyancsak jó kapcsolatban voltam. Őróla 1964-ben a hazaiak közül én írtam először művészettörténeti publikációt. Amikor Vasarely itt járt Budapesten, a Margit-szigeti szállóban és ott tárlatot rendezett, engem is meghívott, és jeléül barátságunknak egy képpel is megajándékozott. - Pályatársai közül kit említene szívesen? - Elsősorban az esztergomi, néhai Dévényi Ivánt mindenképpen, akivel napi kapcsolatban voltunk, és aki értette a képzőművészetet, és megírta annak történetét. Én állítottam össze műveinek jegyzékét. - Babits Mihályt, mint az egyik legjelentősebb esztergomi kötődésű magyar költőt, hol hátrébb, hol előrébb tették itt Esztergomban is az elmúlt években, évtizedekben. Hogy látja, milyen jelentősége van Babitsnak, mint alkotónak? - Én úgy látom, hogy Babits nem hagyott túl nagy lenyomatot itt Esztergomban, inkább barátokról, hátrahagyott barátokról beszélhetünk az ő és a város esetében. Ilyen esztergomi barát volt Einczinger Ferenc, akinek pár éve koszorúztuk Babits-díj zenei munkásság elismeréseként A Babits-díj harmadik kitüntetettjével, Reményi Károly karnaggyal készült interjút a Hídlap hétvégi magazin 2007. január 27-ei számában olvashatták. (A szerk.)