Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22-41. szám)

2007-02-10 / 29. szám

2007. február 10., szombat Beszélgetés Hunyadi Zoltán kórusvezetővel és Bodri Ferenc tanárral Babits-díj a kórusnak és vezetőjének Esztergom oly sok minden mellett a komoly­zene egyik hazai bástyája. Gondoljunk csak Liszt Ferenc Esztergomi miséjére vagy Monteverdi műveire, annak az olasz szerző­nek az alkotásaira, aki a magyar királyi ud­varba, ide érkezett, hogy zenéjével emelje a magyar reneszánsz muzsika fejlődését. Az esztergomi Monteverdi kórus vezetőjével, a Babits-díj idei egyik birtokosával, Hunyadi Zoltánnal Pöltl Zoltán beszélgetett. -Ön és a Monteverdi kórus szinte elválaszthatat­lan. Hogy látja, tulajdonképpen ki kapta ezt az el­ismerést, a kórus vagy pedig a vezetője? - Semmiképpen nem lehet elválasztani a kó­rust és annak vezetőjét, hiszen sem a kórus sem pedig én, nem említhetők külön. Együtt dolgo­zom, együtt élek a kórussal, minden cél közös, melyeket együtt alakítunk ki. Ekképpen a díj is közös, én így értelmezem. - Álltak-e ön előtt példaként a kórusnak korábbi vezetői, karnagyai? - Természetesen vannak példaképeim, hiszen már a zeneakadémián nagyszerű tanáraim voltak, de persze nemcsak ők, hanem mások is nagy ha­tással voltak rám, akik egyéniségükkel, művésze­tükkel formálták az elképzeléseimet. Ilyen volt többek között Vásárhelyi Zoltán, Bárdos Lajos tanár úr,­­Gárdonyi Zoltán vagy Ligeti György. De nagyon sok lendítést kaptam olyan zeneszerzők­től, mint Farkas Ferenc, aki műveinek jelentős részét írta külön a Monteverdi kórusra, vagy em­líthetném Karai Józsefet, aki egy időben szinte házi zeneszerzőnek számított a mi kórusunknál. - Meséljen kérem a kórus történetének néhány fontosabb állomásáról! -A Monteverdi kórust többnyire pedagógus kol­légák és hallgatók részvételével 1963-ban alapítot­tam, indítottam. Azt hiszem, hogy az első évek egyik jelentős eredménye az 1970-es ausztriai nemzetközi kórusversenyen való szereplés, ahol egy első és egy második díjat szereztünk. Az elis­merés mellett megszereztük egy nagyon kedves, értékes, emberi tartásban szembetűnő, muzsikusi mivoltukban kiemelkedő, hamburgi kórus évtize­dekig tartó barátságát is. Ennek köszönhetően több látogatást tettünk Németországban, Hamburgban és környékén, ahol számos saját koncertet adhat­tunk. Természetesen ez a hamburgi énekegyüttes is járt nálunk, nemcsak Esztergomban, hanem Szent­endrén, illetve a fővárosban is. Ez utóbbi helyen rá­diófelvétel készült. Járt a kórusunk Finnországban is, ahol egy operafesztiválon is felléptünk, valamint itt mi is készítettünk rádiófelvételt. Nagyon jól esett, amikor a finn szaksajtó hízelgő kritikával il­lette műsorunkat. Persze nemcsak külföldön, hanem itthon is számos helyen léptünk fel, évente tizenöt-húsz koncertünk volt, van. Több alkalom­mal volt lehetőségünk koncertet adni a budapesti Bartók Rádióban. Aztán érdemes megemlíteni az olaszországi, illetve spanyolországi útjainkat is, ahol több fesztiválon, kómsversenyen is fellép­tünk, de szívesen emlékszünk Ankarára és Isztam­bulra, a két törökországi koncerthelyszínre, ahol ugyancsak felléptünk műsorunkkal. A versenydíja­ink közül két első helyet pedig Budapesten szerez­tünk a nemzetközi komsversenyen. - Milyen műsoraikról tenne legszívesebben emlí­tést? - Örömmel mondhatom, hogy a mi repertoá­runk rendkívül széles. Ha az eddig elhangzott anyagot sorba veszem, az elmúlt negyvenegy esz­tendő alatt, akkor több napon át tudnánk koncer­tezni egyfolytában. Az összeállítás maga a rene­szánsz zenétől a huszadik, huszonegyedik századi zenéig terjed. Elsősorban kíséret nélküli, úgyneve­zett a­ capella művekről van szó. Aztán a teljesség igénye nélkül sorolom, Vivaldi, Bach, Mozart és még jó pár kómaszerző. Együtt dolgoztunk Ma­gyarországon és Olaszországban egy révkomáromi kamara­zenekarral. A másik hang­szeres együttes akikkel felléptünk, a Szentendrei Kamarazenekar volt. Külön öröm volt, amikor Monteverdi tiszteletére egy esztergomi fesztivált szerveztünk, ez volt a Cantimus '93. Itt körülbelül 450 énekes vett részt külföldről és itthonról. A leg­különbözőbb helyekről jöttek együttesek akkor Esztergomba, például Erdélyből, Hollandiából, Németországból, Olaszországból, vagy Japánból is jöttek károk. Az esemény csúcsa a Bazilikában megtartandó ünnepi koncert volt, ahol többek kö­zött Lisz Ferenc Esztergomi miséje szólalt meg. - Villantsunk meg egy picit abból az alkotási fo­lyamatból, melyet Ön végez a kórusban! - A reneszánsz és a barokk zenei világban sok csodálatos mű található. Ezek kiválasztásában nagy szerepem van, a huszadik­ és huszonegyedik századi művek pedig ugyancsak fontos részt kap­nak a repertoárunkban. Mivel 2007 Kodály-év, így erre való tekintettel sok idevonatkozó kórusirodal­mi fejezetet megszólaltatunk idén is. Természetes, hogy most kötelességünknek érezzük, hogy Ko­dály kórusművei még inkább műsoron legyenek. Esztergom sok tekintetben a haza kincsestá­ra. Aki pedig az itteni művészeti értékek és azok történetének értője, az több is, mint a kincsek felvigyázója. Bodri Ferenc tanár az Esztergomhoz kötődő irodalom és képzőmű­vészet krónikása, az idei Magyar Kultúra Napján Babits-díjban részesült. A tudós ott­honában mesélt önmagáról, művészetről, s a „magyar Sionról”.­ ­ Miként értelmezte a Babits-díjat, miért kapta ezt az elismerést? - Én nagyon sok tanulmányt írtam Eszter­gomról, a városhoz kötődő művészekről, azt hi­szem ennek köszönhető ez a díj. - Milyen tanulmányokról van szó? - Ilyen könyv volt többek között például a Pe­tőfi Sándor esztergomi jelenlétéről szóló mun­kám is. A költő egyik barátjához érkezett, ami­kor az esküvőre készült, és megkérte Petőfit, hogy legyen a tanúja a szertartáson. Az esküvőt a belvárosi templomban tartották. - Mindig is itt lakott Esztergomban? - Egy ideig egy győri iskolában, a Révai gim­náziumban tanítottam. Bár dorogi eredetű va­gyok, és mivel édesanyám nem akart innen el­mozdulni, nekünk kellett ideköltözni, így kerül­tem Esztergomba. Azért jöttem ebbe a városba, mert itt érettségiztem az egykori Szent Imre Gimnáziumban, meg a házát a Kis-Duna parton. Einczinger kitű­nő festő volt, és én személy szerint nagyon örü­lök, hogy sikerült róla is egy kisebb kötetet ös­­­szeállítani. Évek óta dolgozom egy olyan mun­kán, mely Babits és Einczinger közös levelezé­séről szól, de egyelőre úgy tűnik, hogy még nem tudom befejezni, mert nagyon nehéz a feltétlen szükséges mellékanyagot megtalálnom hozzá. - Esztergom múltbéli és mostani élete, fejlődése kicsit mintha a fizikai adottságok hangsúlyozásában kapna inkább teret, kevesebb alkotó, kevesebb spirituális erő honosodik meg itt. Mi lehet ennek az oka Ön szerint? - Valóban kevesebb a lelkiség. A város azért lett egy adott időben magára hagyva, mert kiesett a fő­sodorból, elvesztette megyei jogú városi szerepét, amit akkor Tatabánya kapott meg. Kár lenne ta­gadni, hogy ezáltal igencsak háttérbe szorították a királyvárost. Esztergom művészekkel való kap­csolata olyan dolgokban is megnyilvánult, hogy adott időben például itt nyaralt Kassák és Gadányi. Ők is és a város is abban az időben a tűrt kategó­riában léteztek. Szerveztem is kiállításokat errefe­lé, hát, mit tagadjuk, elég nagy „cirkusz” volt be­lőle akkor. Jelenleg talán úgy van, hogy egyfajta iparvárossá válik Esztergom, annak akarják kiala­kítani. Az, hogy ez pontosan miért van így, ebbe nem szeretnék belemélyedni. Én gondolom, hogy sokan látják, hogy másként kéne a művészetekkel bánni itt is. Van itt egy furcsa dolog. A hatvanas években még létezett itt is művészettörténeti mun­ka, de a régészet uralta a terepet. Cséfalvay Pál ugyan művészettörténész, de ő ugye a Prímási Pa­lota és a Keresztény Múzeum területein dolgozik. - Ön szerint mikor lehet újra Esztergom a művé­szetek központja? - Akármilyen furán hangzik, mindenekelőtt anyagi feltételek kellenek ahhoz, hogy e tekintet­ben is javuljon a helyzet. Ne gondoljunk most túl nagy dolgokra, egy író esetében, ami azt hihet­nénk, hogy nem túl költségigényes tevékenység, például egy lakás szükségeltetik. Ezek a profán feltételek kellenek alapban ahhoz, hogy egy adott helyen, most például ugye Esztergomról beszél­tünk, ismét hosszú évtizedekre vendégül lásson a város egy jeles írót, költőt vagy képzőművészt. Babits-díj a városhoz kötődő művészet ápolásáért Babits Mihály-díj Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Babits Mihály-díj „Esztergom Kultúrájáért” kitüntetés adományozásával ismeri el azok tevékenységét, akik Esztergom kulturális életében kiemelkedő munkát végeztek. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2006. évben Babits Mihály-díj „Esztergom Kultúrájáért” díjat adomá­nyozott Cséfalvay Pálnak, Kunczius Idának és Nagyfalusi Tibornak. 2007-ben a kitünte­tést Hunyadi Zoltán, Reményi Károly és Bodri Ferenc vehette át a Babits-bálon.­­ Hogy körvonalazódott, hogy a művészettörténet Emellett névadónk számos művét is énekeljük. Er­re az a régi legenda is predesztinál minket, mely szerint Monteverdi itt járt Esztergom falainál a ke­resztes hadjárat során. Ez az olasz zeneszerző cso­dálatos kórusműveket írt, melyeket nyolc kötetben találhatunk meg. A kortárs magyar komponálók közül jó néhányan közelebbről is ismerik az együt­test. Ennek megfelelően tudják a képességeit és azt hiszem, hogy ez részben meghatározó az alkotás­ban azon túl, hogy ötletet adok éppenséggel egy zeneszerzőnek. Ilyen helyzet volt Farkas Ferenc­cel, akivel többször dolgoztunk együtt már és bizo­nyos műveit kifejezetten a Monteverdi kórusnak ajánlotta, neki komponált. Hasonló módon kap­tunk már kórusművet Bárdos Lajostól is. - Milyen a kórus mostani helyzete, és az Eszter­gommal való kapcsolata? - A város és a kórus kapcsolatáról jól beszél ez a díj, amit most kaptam, kaptunk. A kórussal együtt már más díjaknak is birtokosa vagyok, ismétlem a beszélgetés elején említett egységet. Együttesünket tulajdonképpen egyedül Esztergom támogatja az­zal az örömmel és becsülettel elfogadott néhány százezer forinttal, mely tulajdonképpen az összes bevétele volt az együttesnek. Emellett fontos meg­említeni azt a bizonyos adóból adható 1 százalékot, melyet személyenkénti támogatóink adtak nekünk. Patrónusunk még a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola, hiszen hosszú idő óta ez az intézmény biztosítja a Monteverdi kórusnak a pró­bahelyet. Ez a lehetőség azért nagy segítség, mert egy nagy létszámú kórusnak egy ilyen helyiség bérlete igen komoly költséget jelentene, mi pedig a főiskolától ezt ingyen kapjuk. - Milyen feladatai lesznek az idén a Monteverdi kórusnak? - Elég nagy feladatsor elé nézünk idén. Jónéhány szereplésünk lesz 2007-ben Eszter­gomban és környékén is. Az említett Kodály-év­­forduló kapcsán szeretnénk több hangversenyt adni Kodály művekből. Eihingenben, testvérvá­rosunkban is fellépünk majd az ottani női kórus meghívására. Ők már jártak nálunk, most pedig mi megyünk a műsorunkkal oda. Ezek mellett nagyon szeretnénk, hogy a 2007-es év zárása­ként az esztergomi kórusok, a Balassa kórus, az Ars Musica kamarakórus és a Bazilika kórusa a Monteverdi karral együtt egy ünnepi Kodály hangversenyt adnának december 16-án, lesz az ön pályája? - Azt azért tudni kell, hogy én nem végeztem sehol se művészettörténetet, de már elég korán kiderült, hogy engem ez érdekel. Nem is állítot­tam, állítom magamról, hogy művészettörténész lennék, az e tárgyban jeles emberek nekem min­dig a Bodri Ferenc irodalomtörténész címzést írták a leveleik borítékjára. Én azt mondom, hogy a kettő határmezsgyéjén vagyok. 1962-ben írtam meg azokat a dolgozataimat, melyekre már egyértelműen azt mondhatjuk, hogy a saját művészettörténeti kutatásaim publikálásai. Már akkoriban is azokkal a művészi karakterekkel foglalkoztam, akik nem a közérdeklődés centru­mában voltak, és azok a magyar alkotók is, akik pályafutásukat külföldön folytatták. - Mi volt a folytatás, főként kikkel lépett szakmai kapcsolatra? - A lakásom falán látható alkotások bizonyít­ják, hogy ezekkel a fent említett Nyugatra távo­zott és a honi, kissé elhallgatott művészekkel igen jó kapcsolatom volt, miként az is bizonyos, hogy a közönségnek és a szakmának is nagy igénye volt arra, hogy róluk is számos dolgot megtudjon. Csak példaként említem az itt látha­tó Vasarely-mű alkotóját, akivel ugyancsak jó kapcsolatban voltam. Őróla 1964-ben a hazaiak közül én írtam először művészettörténeti publi­kációt. Amikor Vasarely itt járt Budapesten, a Margit-szigeti szállóban és ott tárlatot rende­zett, engem is meghívott, és jeléül barátságunk­nak egy képpel is megajándékozott. - Pályatársai közül kit említene szívesen? - Elsősorban az esztergomi, néhai Dévényi Ivánt mindenképpen, akivel napi kapcsolatban voltunk, és aki értette a képzőművészetet, és megírta annak történetét. Én állítottam össze műveinek jegyzékét. - Babits Mihályt, mint az egyik legjelentősebb esztergomi kötődésű magyar költőt, hol hátrébb, hol előrébb tették itt Esztergomban is az elmúlt évek­ben, évtizedekben. Hogy látja, milyen jelentősége van Babitsnak, mint alkotónak? - Én úgy látom, hogy Babits nem hagyott túl nagy lenyomatot itt Esztergomban, inkább bará­tokról, hátrahagyott barátokról beszélhetünk az ő és a város esetében. Ilyen esztergomi barát volt Einczinger Ferenc, akinek pár éve koszorúztuk Babits-díj zenei munkásság elismeréseként A Babits-díj harmadik kitüntetettjével, Re­ményi Károly karnaggyal készült interjút a Hídlap hétvégi magazin 2007. január 27-ei számában olvashatták. (A szerk.)

Next