Esztergom, 1921 (26. évfolyam, 1-151. szám)
1921-07-31 / 88. szám
• POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. AQ 0zám SÍY»11 • hétköznap 80 fillér, 6ZidUl &L <X • vasárnap 1 korona. Egy Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Esztergom Szent István-napja. Esztergomban, 1921. július 31.-én. Hét évvel ezelőtt éppen ilyen forró júliusi napokon a lelkes buzgósággal készülődő esztergomi Szent István-ünnepet elöntötte a kitörő világháború tüzes lávája, amely minden magyar értéket, minden ünnepi lelkesedést és ideális gondolatot a harcterek felé, a haza megmentésére hajtott. 1914. augusztus 20.-án már könnyes szemmel szorongatták a város terein és utcáin (a kaszárnya szűk volt a harcba indulók részére) virágos sapkájú vitézeink kezét és a várfok sziklájában évezred viharaival dacoló kis kápolnában egyszerűen a magyar fegyverek győzelméhez kértük István király szentséges szellemének segítségét. Azóta nem is igen tarthattunk nagy ünnepeket, mert a hét esztendő alatt annyit hányódott-vetődött az ország és a nagy küzdelmek után annyi baj szakadt reánk, hogy az a keresztény-magyar lélek, amely augusztus 20.-án a nagy király szülőhelyéhez szokott zarándokolni, oly igen sokat gyászolt és sírt, akár közel 900 esztendővel ezelőtt a nagy király halála után 3 évig gyászruhában járó magyar nép. Most azonban feltámadásunkhoz akarjuk lekönyörögni Szent István segítségét. Ide szeretnénk vonni ősi falaink közé, a kereszténység és a magyar állam megalapítójának bölcsőjéhez minden magyar embert a nemzeti újjászületés idején. A történelem az élet mestere, a magyar államalkotásnak, a kereszténység szellemében való nemzeti újjászületésnek pedig ezeréves történelme van, amely itt Esztergomban kezdődik és amelynek itt Esztergomban, a szent király bölcsőjénél van legkiáltóbb szemléleti tanúsága. A szentséges Jobb később kinyúlt Budára és onnan intézte az ország sorsát a magyar nép dicsőségére és boldogulására, de mindenkor csak addig, amig Budapest Esztergomot meg nem tagadta. * A nagy király teste Székesfehérváron porlad, jobbját pedig Budán őrzik, de szent meggyőződésünk, hogy a sír csak földieket takar s a jobb ereje, amelyet körülhordoznak, nemcsak Budán él többé . Szent István dicső szellemének ma sehol Csonka-Magyarországon nyugta nem lehet. Hisszük, hogy szentséges Jobbjával inkább sújtani kíván ma, inkább kikelne Budáról és sújtana arrafelé, amerre hűtlen fiai által elbitangolt országát és királyi remekét ellenség szállja és gyötri. Mi ott látjuk augusztus 20.-án a nagy király fenséges alakját kiemelkedni az esztergomi vár romjai közül, amint szent Jobbjával Párkány felé akar sújtani, mert nem tűri, hogy születési és uralkodási helye tőszomszédságában, a magyar kultúra bölcsője és központja mellett idegen náció tegye tönkre országát. Az esztergomi várfalak alól buzog a nemzeti lélek üdítő forrása, a történelmi kápolnából kiinduló élet a mai újjászületés iskolája és az államalkotó Szent István itt a csonka ország szélén örökös tiltakozás és sújtó vád Magyarország integritásának megsértése ellen. Jöjjön ide hát az egész magyar nemzet, a csonka ország minden fia, boruljon le a magyar történelem ősi falai előtt és könyörögjünk, hogy adja vissza az Isten Szent István áldott kezének régi erejét. Mert reméljük, mielőbb fel fogunk menni mindnyájan Budára is, ahol a Szent Jobbot diadalénekkel akarjuk körülhordozni. A diadal napjáig is azonban legyen Szent István napja országos ünnep Esztergomban. HIREK. Krónika. — Levél a szerkesztőhöz. — A hőségről tessék írni, nem lehet már ezt kibírni. Legyen szives, szerkessze ki, Maga is fütsön be neki! Nyár barátunk (írja néki), A meleget rosszkor méri, Jöjjön el majd karácsonyra, Ekkor várja szoba, konyha. Vagy ha télen más tájon jár, Hőhullámú, nevető nyár . Küldjön ide maga helyett Olcsósági hullámhegyet! H. 1. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA Az esztergomi hadifoglyo A novonikolajevszki haláltábor. Irta.: Dr. Raymann János főreáliskolai tanár. , Az Ob és a transzszibériai vasút kereszteződésénél fekszik Novo-Nikolajevszk, Szibériának legfiatalabb városa. Nevét, tekintettel 25 éves korára a legtöbb közkézen forgó térképen hiába keressük. A Dunánál háromszor szélesebb Ob meredek, keleti partján elterülő, festői fekvésű városban a háború éveiben kb. 100.000 ember lakott, melyek legnagyobb része gazdálkodással és kereskedelemmel foglalkozott. A város jelentősége s amerikaiasan szédületes fejlődésének oka abban keresendő, hogy fekvésénél fogva középpontja Szibéria legproduktívabb vidékének. Az Ob mindkét letelepedett orosz parasztság — közöttük partján tekintélyes számban a vezető szerepet játszó német kolonisták —, továbbá a Stepföld kirgiz és tatár nomádjai, gabonájuk, húsuk, bőrük, vajuk fölöslegét N. N. piacára szállítják. Nagytőkével dolgozó orosz és külföldi — különösen dán — kereskedelmi vállalatok itt vásárolták össze a nyers termékeket, amelyeket nagyszabású hűtőraktárakban összegyűjtve külön e célra berendezett vonatokban szállítottak Nyugat felé. A hatalmas kereskedelmi élet lüktetését még a háború első éveiben lehetett észlelni, sőt még a mindent megölő Lenin-Trotzky-féle érának sem sikerült Oroszország ez utolsó üterének működését teljesen megakasztani.A tejben-vajban úszó, mulatozni szerető és tudó szép város felett, domináló helyzetben terült el N. N. kaszárnyatelepe, a 20.000 ember befogadására berendezett Vojenni gorodok (katonai városka). Az óriásarányú,többemeletes, vöröstégla épületek (korpuszok) s a katonai templom körüli nyüzsgő számtalan melléképület, víztorony, gyakorló tér, üdülőkert valóságos város méreteit mutatják. Amikor a háború elején a helyőrség legnagyobb része a frontra távozott, a Vojenni gorodok kiürült kaszárnyáiban helyezték el a hadifoglyokat, akiknek, tekintettel a jó szállásra és a várost egészen a legutóbbi időkig jellemző kedvező ellátási viszonyaira, hadifogoly-értelemben jól ment a dolguk. A végzetes változás azonban már az 1915. évben állott be, amikor a hadifogolytömeg lavinaszerű növekedése, a frontterületekről evakuált menekülők és civifoglyok beözönlése tagadhatatlanul nehéz probléma elé állította az elszállásolással megbízott hatóságokat. Ezen nehézségek, a hadifoglyok útján azok nemzeteivel szemben foganatosított represszáliák, no de különösen a hadifogolytömegből kiválni és szervezkedni kezdő szláv és egyéb légiók okozták, hogy sorsunk általában rosszabbra fordult. Kiderült, hogy a pljennit (hadifoglyot) nem illeti meg az olyan fényes elszállásolás, mint aminőt az orosz kaszárnyák nyújtanak, mivel oda a szláv, román, olasz, elzászi testvéreket kell bekvártélyozni. A n.nikolajeszki foglyoknak is ki kellett hurcolkodniok a korpuszokból a maguk ásta rettenetes földi barakkokba, sírjaikba. A sötét, rosszul szellőztethető, jéghideg, nyirkos vermekben, százával zsúfolták össze a hiányosan öltözött, gyengén táplált embereket, akik között csakhamar kiütött a hastífusz. Amikor 1918. tavaszán szerencsétlen voltam a n.-n.-i táborba bejutni, a régi „láger" kevés, életben maradt lakója rémülettel mutogatta az új tábor tőszomszédságában fekvő „haláltábor" romjait, amelyben néhány hónap leforgása alatt 5000 bajtársnak kellett a legborzalmasabb kínszenvedések után kimúlnia. Az új tábor szürke, túlzsúfolt fakoporsói, bűzhödt, poros levegőjű, sivár udvarai ugyan még mindig távol állottak a szerény hadifogoly higiéna követelményeitől, de nagyobb veszedelemmel nem fenyegették az edzett pljenniket. Már-már úgy látszott, mintha a táborhoz tartozó , hatalmas temetőben pihenők nyugalmát nem zavarná újabb, tömeges beszállásolás, amikor 1919—20. telén Szibérián végigsöpört a kiütéses tífusz vasseprűje. Az Ural felől Keletnek előnyomuló vörös hadsereg, mint szél a havat, úgy sodorta maga előtt a boldogtalan emlékű Kolcsak tengernagy agyonfázott, agyonéhezett csapatait. N.N.-nek 1919. dec. 14.-én bekövetkezett elestét megelőzőleg, már heteken keresztül figyeltük a rongyos, csontvázakká úszott 17—18 éves gyerekekből toborzott „fehérek visszavonulását." "Verescsagin ismert festményén a Grande Armée-nek Moszkva alól való hazavánszorgása szánalmas, de mégis katonás képet nyújt. A Kolcsak-féle csapatoknak 1919. évi szállingózása a gyermekek hírhedt keresztes hadjáratát juttatja eszembe. Hóba temetkezett, csendes táborunk mellett