Esztergom, 1921 (26. évfolyam, 1-151. szám)

1921-07-31 / 88. szám

• POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. AQ 0zám SÍY»11 • hétköznap 80 fillér, 6ZidUl &L <X • vasárnap 1 korona. Egy Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc­ utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­nyomdájában. Esztergom Szent István-napja. Esztergomban, 1921. július 31.-én. Hét évvel ezelőtt éppen ilyen forró júliusi napokon a lelkes buzgósággal készülődő esztergomi Szent István-ünnepet elöntötte a kitörő világháború tüzes lá­vája, amely minden magyar értéket, min­den ünnepi lelkesedést és ideális gondo­latot a harcterek felé, a haza megmen­tésére hajtott. 1914. augusztus 20.-án már könnyes szemmel szorongatták a város terein és utcáin (a kaszárnya szűk volt a harcba indulók részére) virágos sapkájú vitézeink kezét és a várfok sziklájában évezred viharaival dacoló kis kápolnában egyszerűen a magyar fegyverek győzel­méhez kértük István király szentséges szellemének segítségét. Azóta nem is igen tarthattunk nagy ünnepeket, mert a hét esztendő alatt annyit hányódott-vetődött az ország és a nagy küzdelmek után annyi baj szakadt reánk, hogy az a keresztény-magyar lé­lek, amely augusztus 20.-án a nagy király szülőhelyéhez szokott zarándokolni, oly igen sokat gyászolt és sírt, akár közel 900 esztendővel ezelőtt a nagy király halála után 3 évig gyászruhában járó magyar nép. Most azonban feltámadásunkhoz akar­juk lekönyörögni Szent István segítségét. Ide szeretnénk vonni ősi falaink közé, a kereszténység és a magyar állam meg­alapítójának bölcsőjéhez minden magyar embert a nemzeti újjászületés idején. A történelem az élet mestere, a ma­gyar államalkotásnak, a kereszténység szellemében való nemzeti újjászületésnek pedig ezeréves történelme van, amely itt Esztergomban kezdődik és amelynek itt Esztergomban, a szent király bölcsőjénél van legkiáltóbb szemléleti tanúsága. A szentséges Jobb később kinyúlt Budára és onnan intézte az ország sorsát a ma­gyar nép dicsőségére és boldogulására, de mindenkor csak addig, amig Buda­pest Esztergomot meg nem tagadta. * A nagy király teste Székesfehér­váron porlad, jobbját pedig Budán őrzik, de szent meggyőződésünk, hogy a sír csak földieket takar s a jobb ereje, ame­lyet körülhordoznak, nemcsak Budán él többé . Szent István dicső szellemének ma sehol Csonka-Magyarországon nyugta nem lehet. Hisszük, hogy szentséges Jobbjával inkább sújtani kíván ma, inkább kikelne Budáról és sújtana arrafelé, amerre hűtlen fiai által elbitangolt orszá­gát és királyi remekét ellenség szállja és gyötri. Mi ott látjuk augusztus 20.-án a nagy király fenséges alakját kiemelkedni az esztergomi vár romjai közül, amint szent Jobbjával Párkány felé akar súj­tani, mert nem tűri, hogy születési és uralkodási helye tőszomszédságában, a magyar kultúra bölcsője és központja mellett idegen náció tegye tönkre orszá­gát. Az esztergomi várfalak alól buzog a nemzeti lélek üdítő forrása, a törté­nelmi kápolnából kiinduló élet a mai újjászületés iskolája és az államalkotó Szent István itt a csonka ország szélén örökös tiltakozás és sújtó vád Magyar­ország integritásának megsértése ellen. Jöjjön ide hát az egész magyar nem­zet, a csonka ország minden fia, boruljon le a magyar történelem ősi falai előtt és könyörögjünk, hogy adja vissza az Isten Szent István áldott kezének régi erejét. Mert reméljük, mielőbb fel fogunk menni mindnyájan Budára is, ahol a Szent Job­bot diadalénekkel akarjuk körülhordozni. A diadal napjáig is azonban legyen Szent István napja országos ünnep Esztergomban. HIREK. Krónika. — Levél a szerkesztőhöz. — A hőségről tessék írni, nem lehet már ezt kibírni. Legyen szives, szerkessze ki, Maga is fütsön be neki! Nyár barátunk (írja néki), A meleget rosszkor méri, Jöjjön el majd karácsonyra, Ekkor várja szoba, konyha. Vagy ha télen más tájon jár, Hőhullámú, nevető nyár . Küldjön ide maga helyett Olcsósági hullámhegyet! H. 1. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA Az esztergomi hadif­oglyo A novonikolajevszki haláltábor. Irta.: Dr. Raymann János főreáliskolai tanár. , Az Ob és a transzszibériai vasút kereszte­ződésénél fekszik Novo-Nikolajevszk, Szibériának legfiatalabb városa. Nevét, tekintettel 25 éves korára a legtöbb közkézen forgó térképen hiába keressük. A Dunánál háromszor szélesebb Ob meredek, keleti partján elterülő, festői fekvésű városban a háború éveiben kb. 100.000 ember lakott, melyek legnagyobb része gazdálkodással és kereskedelemmel foglalkozott. A város jelentősége s amerikaiasan szédü­letes fejlődésének oka abban keresendő, hogy fekvésénél fogva középpontja Szibéria legpro­duktívabb vidékének. Az Ob mindkét letelepedett orosz parasztság — közöttük partján tekin­télyes számban a vezető szerepet játszó német kolonisták —, továbbá a Stepföld kirgiz és tatár nomádjai, gabonájuk, húsuk, bőrük, vajuk fölös­legét N. N. piacára szállítják. Nagytőkével dol­gozó orosz és külföldi — különösen dán — ke­reskedelmi vállalatok itt vásárolták össze a nyers termékeket, amelyeket nagyszabású hűtőraktá­rakban összegyűjtve külön e célra berendezett vonatokban szállítottak Nyugat felé. A hatalmas kereskedelmi élet lüktetését még a háború első éveiben lehetett észlelni, sőt még a mindent­­ megölő Lenin-Trotzky-féle érának sem sikerült­­ Oroszország ez utolsó üterének működését tel­­­jesen megakasztani.­­A tejben-vajban úszó, mulatozni szerető és­­ tudó szép város felett, domináló helyzetben terül­t el N. N. kaszárnyatelepe, a 20.000 ember befo­gadására berendezett Vojenni gorodok (katonai­­ városka). Az óriásarányú,többemeletes, vöröstégla­­ épületek (korpuszok) s a katonai templom körül­i nyüzsgő számtalan melléképület, víztorony, gya­­­korló tér, üdülő­kert valóságos város méreteit­­ mutatják. Amikor a háború elején a helyőrség legna­gyobb része a frontra távozott, a Vojenni gorodok kiürült kaszárnyáiban helyezték el a hadifog­lyokat, a­kiknek, tekintettel a jó szállásra és a várost egészen a legutóbbi időkig jellemző ked­vező ellátási viszonyaira, hadifogoly-értelemben jól ment a dolguk. A végzetes változás azonban már az 1915. évben állott be, amikor a hadifogolytömeg la­vinaszerű növekedése, a frontterületekről evakuált menekülők és civifoglyok beözönlése tagadha­tatlanul nehéz probléma elé állította az elszállá­solással megbízott hatóságokat. Ezen nehézségek, a hadifoglyok útján azok nemzeteivel szemben foganatosított represszáliák, no de különösen a hadifogolytömegből kiválni és szervezkedni kezdő szláv és egyéb légiók okozták, hogy sorsunk ál­talában rosszabbra fordult. Kiderült, hogy a pljennit (hadifoglyot) nem illeti meg az olyan­ fényes elszállásolás, mint a­minőt az orosz kaszárnyák nyújtanak, mivel oda a szláv, román, olasz, elzászi testvéreket kell be­kvártélyozni. A n.­nikolajeszki foglyoknak is ki kellett hurcolkodniok a korpuszokból a maguk ásta rettenetes földi barakkokba,­­ sírjaikba. A sötét, rosszul szellőztethető, jéghideg, nyirkos vermekben, százával zsúfolták össze a hiányosan öltözött, gyengén táplált embereket, akik között csakhamar kiütött a hastífusz. Amikor 1918. tavaszán szerencsétlen vol­tam a n.-n.-i táborba bejutni, a régi „láger" ke­vés, életben maradt lakója rémülettel mutogatta az új tábor tőszomszédságában fekvő „haláltábor" romjait, amelyben néhány hónap leforgása alatt 5000 bajtársnak kellett a legborzalmasabb kín­szenvedések után kimúlnia. Az új tábor szürke, túlzsúfolt fakoporsói, bűzhödt, poros levegőjű, sivár udvarai ugyan még mindig távol állottak a szerény hadifogoly higiéna követelményeitől, de nagyobb veszede­lemmel nem fenyegették az edzett pljenniket. Már-már úgy látszott, mintha a táborhoz tartozó , hatalmas temetőben pihenők nyugalmát nem zavarná újabb, tömeges beszállásolás, a­mikor 1919—20. telén Szibérián végigsöpört a kiütéses tífusz vasseprűje. Az Ural felől Keletnek előnyomuló vörös hadsereg, mint szél a havat, úgy sodorta maga előtt a boldogtalan emlékű Kolcsak tengernagy agyonfázott, agyonéhezett csapatait. N.­N.-nek 1919. dec. 14.-én bekövetkezett elestét megelő­zőleg, már heteken keresztül figyeltük a rongyos, csontvázakká úszott 17—18 éves gyerekekből toborzott „fehérek visszavonulását." "Verescsagin ismert festményén a Grande Armée-nek Moszkva alól való hazavánszorgása szánalmas, de mégis katonás képet nyújt. A Kolcsak-féle csapatok­nak 1919. évi szállingózása a gyermekek hírhedt keresztes hadjáratát juttatja eszembe. Hóba temetkezett, csendes táborunk mellett

Next