Esztergom és Vidéke, 1892 (14. évfolyam, 1-105. szám)
1892-02-14 / 14. szám
ESZTERGOM. XIV. ÉVFOLYAM. 14. SZÁM. VASÁRNAP, 1893. FEBRUÁl! 14. DoLlLituUlTl es fllMM * Városi és megyei érdekeink közönve.? u,^,,^... MÜGJKUONIK HIOTENKÍNT KRTSZER: 17 ,f [ HIRDETÉSEK : vaSÁRNAP CQPQ í iT nRT fi U í) N SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS MÍRDÍÍTK.SKK I MÁIM VURIÍJC ?5 ír, iel>VASÁRNAP ESJ^SÜTURI üKUW. PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT. Mi irt 50 kr, 200,,, an, ú k VI ŐF17KTFRI Ali ' a s?' tt'^ em' iüntö közlemények kiiIbien<13k. /Effivegaij'-gQ kr. E ész évre • 6 frt — kr If I A fi fi ui/ ATA 1 • MAGÁN MJIPETtöSEK me^írt!:ipO'I is »K«rfuí legjutányosab- j Fel évre 3 frt - ki- RIAUU -HIV fl I L . Wa közöltetnek. Nejért évre 1 frt 50 kr SZECHENYI-TBÍJ 83J, Fny számára 7 kr. ' l0V* A '*P b'valalo« és magánliniesköBei, a nyilvsírbe szánt kfizle- ÍNIJIJXXÜJH SOI* A. KI. I. ______ 1 @» menjek, elsífizetési pénzek és rukl umái ;ísok i.i téfcendlk. © ——0 Közszellem. Esztergom, febr 13. Elmélkedünk arról, a mi közszelemről, mely városunkban nincs. A ismeretlen. A közszelem a vezérlő elemek tekintélyének érvényesülése s a tevékeny polgárok összetartásának gyümölcse. Esztergom épen a közszellem hiányánál fogva mindig a meglepetések városa volt. Emlékezzünk csak a közszellem legélénkebb megnyilatkozásaira. Főkép a városi tisztviselők választására, gondoljunk nyilvános vigalmaink sikerére, mely sohasem látható előre. Hallgassuk meg társadalmi egyesületeink irányadó embereinek közszellem ébresztő irányelveit. Ki követi azokat az egyesületen kívül ? Nézzünk csak szülészeti állapotainkra. A legjobb társulatok elbuknak s a leggyarlóbbak aranyakban, virágokban és kitüntetésekben gyönyörködnek. Ezen visszás állapotok mind a közszellem hiányának eredményei. Eszméink, törekvéseink irányítására nincs megfelelő központunk. Esztergom társasélete fölött nem dominálnak arisztokraták, akik különben imponálnának a nagy közönségnek : szeretett főispánunk sem lakik közöttünk, főpapjaink legtöbbje nem ér rá vagy nem akar ráérni közszellemünk irányítására, maradunk tehát egymásra utalva, anélkül hogy egymás előtt föltétlenül meghajolnánk, mikor társadalmi életünk üdvére vonatkozó eszmék vannak napirenden. A tanult osztály teljesen egybeolvadván a vagyon képviselőivel, alig marad önállósága akár az egyik akár a másik elemnek. A vagyon képviselői lenézik a szegényebb tanult osztályt s ez megint az anyagiakban jómóduakat nem ismeri el a szellemi ügyek szakértőinek. Csupa visszavonás, lazaság, bizonytalanság uralkodik tehát közöttünk minden kiváló eszme vagy törekvés sorsa s kétséges. A véletlenre, szeszélyre, bizonytalanra alapítjuk legszebb kilátásainkat s a közszellem hiányát tevékenységünk és haladásunk idült pangásában mindennap látjuk és szenvedjük. Eltűnődöm könnyek közt sokáig Multam puszta, hervadt mezején, S felsóhajtok, mért hogy mostanáig Mindég gondban, búban éltem én ? ! Mért hogy kínos, fájó küzdelemnél Nem volt eddig létem soha más, S mint az árnyék minden lépteimnél Követett a bús tapasztalás ! ? Mért hogy mások, kik nem jobbak nálam Tudtak lenni mindég boldogok ? S én, ki másnak is csak jót kívántam Ily nagyon boldogtalan vagyok ! Eltűnődöm néha óra hosszat Multam hervadt, puszta mezején, S a mi nékem megnyugvást okozhat, Hogy síromhoz közel vagyok én ! Hogy nyugodni száll napom sugara S alkonyodni kezd a láthatár, S majd a csendes, néma éjszakába Nem fog többé fájni semmi már LITHVAY VIKTÓRIA. Baross kitüntetése. Budapest, febr. 13. A hir, hogy király ő Felsége Baross Gábor kereskedemügyi miniszternek Lipót-rend nagy keresztjét adományozta, a osztatlan lelkesedést fog kelteni hazánk közvéleményében. gért A mit ez az államférfi Magyarországott azt korunknak majd csak későbbi történetírói fogják egész terjedelmében méltányolni. De már a kortársakban is él a hálás elismerés, bőséges mértékben, Baross fáradhatlan, hazafias működéséért. Pozitív alkotó képesség, erély, mely semmiféle akadályoktól vissza nem riadó, széles szellemi látóhatár, melyben lángelméje egy pillantással áttekinti mindazt, amit közönséges halandók lomhább értelme csak lasubb egymásutánban vesz észre: ezek amaz államférfiúi tulajdonságok, melyek Barosst kitüntetik. A hatalmas államvasúti háló, a folyton terjedő viczinális vasutak, a személyforgalom tarifareformja, mellyel eléje vágtunk az egész világnak, a magyar tengeri hajózás emancipálása az osztrák hagyományokban megmerevedett Lloyd-tól, önálló magyar hajózási vállalatok felállítása, a tengerparti hajózás és a nagy hajójáratok számára, melyeket tengeren való kivitelünk igényel, a Vaskapu korszakot alkotó szabályozási műve, pótlékok a szocziális törvényhozáshoz, minők a vasárnapi munkaszünetről, baleset elleni biztosításról és betegsegítő pénztárakról szóló törvények. Mindez és még sok más, ami az utóbbi évek folyamán nálunk az ország anyagi jólétének emelésére történt, az ő hatalmas kezdeményezése által hozatott indítványba, az ő bátor teremtőereje által hivatott életbe. Az «akadály» szó nincs benne kereskedelmi miniszterünk szótárában. A harcz emberek és nehézségekkel, melyek kezdeményezései elé tornyosulnak, növekszik bámulatos erélye is, mely nem pihen, mig le nincs küzdve minden akadály. Általa Széchenyi hagyománya valósittatott meg, ama hagyomány, mely népünknek azt parancsolta, hogy gazdag legyen munka és műveltség által, hogy az igy szerzett gazdaságban nemzeti szabadságunk védő bástyáját Hogy a király bírjuk. ezt az államférfit, kitünteti, az minden hazafi szivét hálás örömben megdobogtatja. Mert Baross Gráborban egy uj kor hírnökét látja a magyar nemzet, amikor jólét és szabadság elidegeníthetlen javakként adatnak hazánknak. Minél elkeseredetebb elleneink elfojtott mérge e miniszter ellen, annál magasabbra emelkedik becsülésünkben és a gyanúsításnak és a rágalomnak minél méltatlanabb fegyverei forgattatnak ellene, annál szeretetteljesebb hálát szentel neki hazája. Magyarország ellenségeinek hada csak nem rég látte ki rá a rágalom mérgezett nyilait. Csakhogy ezek a nyilak visszapattantak becsületes, szilárd jellemének fényes aczélpánczéljáról. A refakczia-izgatás, mely által Barosst kellett volna meggyalázni, meghisult a saját siralmas semmirevalóságán. A király az által a fényes kitüntetés által, melyben e miniszterét részesítette, tüntető bizonyítékát adta neki nem kisebbedett bizalmának s megbélyegezte azok törekvését, akik valótlan híresztelések, méltatlan ferdítések által megingatni akarták ezt a bizalmat. Baross Gábor tehát a legkedvezőbb helyzetben van, melyet, államférfi csak kívánhat magának. Királya által tisztelve, nemzete által szeretve, bírja mindazt, ami tetterejét túlszárnyalhatja, alkotási ösztönének új élet leheletet adhat. Egész Magyarország vidám bizalommal tekint további működése elé, midőn egyúttal azt az óhajt ápolja, hogy bárcsak még magasabb önérvényesítésre sarkalnák becsvágyát a támadások. «Sok ellenség, nagy becsület,* — ez a közmondás nála betű szerint áll. Az ő ellenségei a haza ellenségei is, Magyarország becsülete az ő becsülete is. L kis g&l&i&b. — Skizze. — Minden nyáron egyszerre jöttek haza Melenczére . Mert Róbert a földbirtokos fia és Kúman Pál, a földbirtokos kasznárjának fia. Mióta összekerültek a fővárosban a minisztériumban, Róbert következetesen arra az időre kérte ki magának a szabadságát, mikorra Pál, nem mintha túlságosan ragaszkodott volna hozzája, (ilyesmit nem enged meg a Merj-vér) hanem hogy ne legyen a kis faluban egészen öreg tehetetlen szüleinek előtte nagyon is egyhangú és unalmas társaságára utalva. A négy hét alatt azután együtt henyéltek, vadásztak, kóboroltak, ásítoztak. Pali hűségesen engedett Róbert minden kívánságának, akár csak gyermekkorában, mikor valóságos vazalusa volt a kis bársonyruhás, despotikus hajlamú majoreskónak. Egy délután megint együtt voltak a faluvégi kastélyban. Előttük Martell-cognac és Tipmann szivarok. Pali hűségesen szút és ivott, bár ez a meg nem szokott mulatság nála rendesen fejfájással és gyomorégéssel végződött. Róbert hegyesre vasalt nadrágban, atlaszgalléros smokingban, szegfüves gomblyukában hevert a kanapén, mintha csak a váczi utczára készülne hódító körútra. Nyáriasan lomhán folyt a társalgás. Sokat dúdoltak és sokat hallgattak. Pál később felállott és a kalapja után nyúlt. Róbert bosszúsan nézett reá. — Hova szaladsz már megint, fia ? Pál elpirult és megzavarodott. Habozva felelte : — Kristályokhoz, a jegyzőékhez ígérkeztem. — Ugyan mit akarsz ott csinálni ? — Elbeszélgetek a leányokkal. — A leányokkal ! — ismételte Róbert kissé élénkebben. Ja igaz, ketten vannak. A szürke Anna meg a kis Ilus. Emlékezem reá. Charmante apróság volt hajdanában, valóságos Murillo angyal. Valami diadalmas mosoly csillant meg Pál komoly arczán. — Már tizenhat éves és nagyon szép. Róbert feltámaszkodott a kerevetről és megnézte az óráját. — Még csak öt óra. Megöl az unalom. Éd elmegyek én is veled. Hiszen falun demokratikusnak kell lenni az embernek, kivált a leendő földesúrnak. Pali mosolygott, bizonyára abbeli örömében, hogy a földesúr fia leereszkedik az ő szerény barátnőihez. És talán egyébért is. Róbert, a nagy nőismerő, vajjon mit fog a kis Húshoz szállani. Csak az idősebb nővért találták odabenn a nagyszobában. A mamát, ahogy Ilus nevezte és igazán találóan, mert ez az öreg, jó leány az édesanya becéző, kényeztető szeretetével vette körül a bugát. Valami filigrán ruhaderék halcsontjainak berakásával bíbelődött. Persze Ilus számára, mint rendesen. A harmíncz éves, silány arczú, hegyes csontú leány haja deres volt már egészen, hogy pompásan reáillett. Húsnak, a szürke nénikére való elkeresztelése — Ilus, Ilus, jöjj be — Szállott ki az ajtón, alig hogy helyet foglaltak. Hiszen tudta, kit illet a látogatásuk. A hugocska egy perdüléssel benn termett a szobaiján. Egy pillanatra csodálkozva állott meg a küszöbön. De nyomban reá takaros pukedlit vágott ki, erősen izomgatva fehér kötője egyik csücskét. Egész lénye csak úgy kaczagott az esettől és a vidámságtól. Sima törökpiros ruhájából világos szőke fürtös feje kecsesen kiemelkedett, mint a tulipán vörös kelyhéből az aranyporos porodacsomó. A szürke néne majdnem elnyelt mohó, közelkedő pillantásával. Kis galambnak hívták őt babakorában, de most még jobban reáillett ez a név. Sajátszerű búgó hangja volt, fejét valami kecses rythrausban szokta ringatni, mint a turbékoló galamb, s szép, domború melle is a galambokéra emlékeztetett. Tekintete, mint valami üldözött lepe, szenvedélyes czik-czakban repkedett egyik vendégéről a másikra. Kissé zavarban volt, de Róbert ügyes modorával csakhamar belevitte a csevegésbe. És azután folyton pen^gett nyelvecskéje, amellyel, ha egyéb dolga afna akadt, az ajkait nedvesítette, mint valami mosakodó czicza. Leült, de nem sokáig tudott nyugodtan maradni. — A kertbe jerünk ki, a kertbe uraim ! A szürke nini is biztatta őket. — Ugy, ugy, menjenek csak ki, jobb lesz a levegő odakünn. ő persze odabenn maradt a szobában. Hiszen annak a dereknek készen kellett lenni a holnapi nagy misére, Ilus vezetett Amint ide-oda forgott, megperdült szoknyája s kivillantak a csikós harisnyába bujtatott formás bokák , majd pipacsos szalmakalapját lekapta a fejéről s a gyepre dobta. Hátrasimította engedetlen fürtéit. Melege volt. Gondolkozás nélkül