Esztergom és Vidéke, 2004 (19. évfolyam, 1-44. szám)

2004-06-24 / 25-26. szám

2004. június 17. U.i. A szeretet nosztalgiája Szállási Árpádot nem kell bemutatni olvasóinknak, hiszen szer­kesztői műhelyünk aktív tagja, lapunkban rendszeresen jelen van cikkeivel, tanulmányaival, verseivel. Nem véletlen tehát, hogy júni­us 14-én­­ a Babits Mihály Városi Könyvtár „Esztergomi­ műhelyek " sorozatában­­ régi barátja és szerkesztőtársa, Nagyfalusi Tibor be­szélgetett az orvos-költővel abból az alkalomból, hogy az Esztergom és Vidéke műhelyének gondozásában, a SportPrint "V" Nyomda tá­mogatásával megjelent egy újabb verseskötete, melynek illusztráto­ra szintén az említett szerkesztőség tagja, nevezetesen a jeles mű­vész-tanár, Kaposi Endre. A találkozóra eljöttek Szállási Árpád tisztelői és egykori betegei is, akik közül volt, akit annak idején gyógyszerrel, volt, akit jó szó­val, tanácsaival gyógyított meg. Megtudhattuk a kötetlen beszélge­tésből azt is, hogy a szerző már 1946-ban, egészen fiatalon kísérlete­zett a versírással, méghozzá egészen sikeresen, hiszen diákként versíró pályázatokon kiváló eredményeket ért el. Az Irodalmi Újság 1953. november 21-ei számának 1 oldalán (!) például Hubay Miklós ezt írja róla: „Egyelőre a fiatalok rovatában szerepel, de nemcsak on­nan, hanem általában is kiemelkedőnek tartjuk Szállási Árpád te­hetségét", majd a cikk szerzője bőven idéz verscímeket, egész strófá­kat a fiatal költőtől. Aztán bekerült az orvostudományi egyetemre, és figyelme leen­dő hivatása felé fordult, később pedig a gyógyítás mellett a tudomá­nyos munka, főleg az egészségügy-történet kötötte le minden idejét. Ám az utóbbi években - a tudományos cikkek mellett - ismét sok verset ír, ezekből már három kötete is megjelent. - A mi magyar nyelvünk nagyon alkalmas lírai gondolatok kifeje­zésére. Sérült lelkű nép vagyunk, kiírjuk magunkból a problémáin­kat. Azért is van annyi költőnk, írónk! - mondta Szállási Árpád, aki talán épp a fentieket alátámasztandó, a sorozat Vendégkönyvébe is rögtönzött egy helyhez illő strófát: „Babits Mihály szobra előtt Rigmust írni lehetetlen, Bocsássák meg, ha mégis e Szentségtörést elkövettem!" Szerkesztőségünk most kapta a hírt, hogy Nagyecsed városa rö­videsen díszpolgárainak sorába iktatja a neves orvostörténészt, egyetemi magántanárt, prof. dr. Szállási Árpádot. Bü­szkék vagyunk rá, no meg arra is, hogy Esztergom e tekintet­ben megelőzte a szülővárost! Dezső László A hősök ünnepe „Nagy részvétlenség mellett folyt le a vasárnapi Hősök emlékünnepe. Sajnos, a város lakosságának nagy része nem érezte szükségét annak, s nem tartotta kötelességének, hogy az év egy napján, s az ünnepély órájá­ban felkeresse a szent helyet, s ezzel kifejezést adjon együttérzésének és hálájának. (...) Alig akartuk elhinni, hogy a 18 000 lakosú ősi Eszter­gomban vagyunk, oly kevesen voltunk ott. (...) Reményünknek adunk ki­fejezést, hogy ez a jövőben másként lesz, hogy a hősi halottak, és jelképes sírjuk összehoz bennünket, esztergomi magyarokat, mindnyájunkat, akik különben - sajnos - az életküzdelemben, a vallás, a foglalkozás, a politika stb. oly gyakran egymással szembe állít, de akik­­ hisszük hogy egyek vagyunk, és eggyé tudunk lenni a múlt megbecsülésében, a szebb és jobb jövőbe vetett hitünkben, s ennek kiépítésére irányuló szent akarásban." Hinnénk, hogy e sorok nem a múlt heti, hanem az Eszter­gom és Vidéke 1936. április 28-ai számában jelent meg? Pedig ez az igaz­ság. Már akkor se... Idén május 30-án rendezte meg a Vitézi Rend a hősök napját. Sajnos, alig voltunk százan a gondosan megszervezett ünnepségen. Hol voltak például a képviselők, az önkormányzat, a város vezetősége? Hol voltak az intézmények, a diákok? Talán mentségül szolgálhat, hogy ez a nap egybe esett a gyermeknap­pal, de lehetett volna szakítani alig egy órát azok emlékére, akik életük árán járultak hozzá, hogy most gyermeknapot ünnepelhetünk. Vajon igazak lesznek-e egyszer az idézett újságcikk utolsó mondatai: a hősi ha­lottak, és jelképes sírjuk összehoz bennünket, akiket különben az élet­küzdelem, a foglalkozás, a politika, stb. oly gyakran egymással szembe állít? Ideje lenne már... Vagy a történelem már csak ilyen? Ismétli önma­gát: a korok változnak, de az emberek nem? Bélay Iván Kriszta néni mozija (dl) Július 31-én bezár a Petőfi Mozi és - mint arról már korábban szóltunk - ősztől a Bajor Ágost Művelődési Ház - úgy is mint „Kultúrmozgó" - mintegy ötven fő befogadására képes „Art kino" mozitermében lesznek a vetítések. Hogy a Petőfi Filmszínház impozáns helyiségével mi lesz, az még a jö­vő titka. Kriszta néni, a pénztáros már legalább negyven éve dolgozik a mozi­ban. Nemcsak egyszerű pénztárosa volt ő, hanem háziasszonya is, olyan családias légkör­teremtő, aki jegykiadás közben elbeszélget a mozi ven­dégeivel, tájékoztatást ad az éppen bemutatásra kerülő filmekről, szóval segített mindenkinek. Mert volt ám itt élet: micsoda teltházas előadások mentek itt a hatvanas-hetvenes években, és milyen kiváló moziankétok a nyolcvanas években! Most mindennek vége. De mi, a Petőfi Filmszínház régi látogatói, törzsközönsége nevében megköszönjük Kriszta néni és a többi dolgozó munkáját, méghozzá annak reményében, hogy egyszer, valamikor, ki tudja mikor, lesznek még teltházas filmvetítések Esztergomban. És ak­kor ismét mondhatjuk Kriszta néninek: - Két jegyet kérek a hátsó so­rokba, a legjobb helyekre! Addig viszont: Köszönjük szépen, Kriszta néni, további jó egészséget! 7 110 éve született André Kertész André Kertész, a fotóművészet legendás klasszikusa 1894. július 2-án született Budapesten. Keres­kedelmi iskolát végzett, majd banktisztviselőként dolgozott. 1915-ben behívták katonának. A katonaéletről készített fotóival hívta fel magára a figyelmet, és egy tábori képeslap pályázat meg­nyerése után úgy határozott, hogy fotográfus lesz. A 26. gyalogezred tisztjeként került Esztergomba, és mintegy két és fél esztendőt töltött itt kisebb - nagyobb megszakítá­sokkal, betegségből, sebesülésből lábadozva. Ekkor készítette azo­kat az esztergomi felvételeket, melyeket életműve szerves része­ként ma a világ minden táján is­mernek. 1925-ben Párizsba ment, majd 1936-ban New­ Yorkba költözött. Az 1982-ben megrendezett III. Esztergomi Fotó Biennálé fontos eseményeként került sor André Kertész magyarországi fényképei­nek kiállítására a Vármúzeum­ban. A kiállítás előkészítése során a Balassa Társaság tagjai levelezés és személyes látogatás formájában is felvették a kapcsolatot a mester­rel, aki örömmel segített a tárlat létrehozatalában, sőt ígéretet tett arra, hogy tervezett magyarorszá­gi utazása során ellátogat Eszter­gomba is. Közel hetven esztendő után 1984. március 8-án látogatott újra városunkba a világhírű művész, mint a Budapesti Tavaszi Feszti­vál díszvendége. A fesztivál egyik kiemelkedő eseménye volt a mes­ter Vigadó Galériában megrende­zett kiállítása, melyen több eszter­gomi fotója is szerepelt. Kezében fényképezőgéppel sorra felkereste az egykori felvételek helyszíneit, bámulatos memóriával idézve fel a régi élményeket Ekkor vehette át a város vezetőitől az „Esztergo­mért" emlékérmet. Még ugyanebben az évben fil­met készített a Francia Televízió André Kertrész életéről, és a for­gatás során július 28. és augusztus 4. között a mester ismét Magyar­országon tartózkodott. Ekkor Esztergomot is újra fel­kereste. Akkor még nem gondol­tuk, hogy utoljára láthatjuk őt. 1985. szeptember 29-én hunyt el New­ Yorkban A világ nagy kul­túrcentrumai ma már szinte kéz­ről-kézre adják műveit, munkás­ságáról tucatnyi album és könyv látott már napvilágot. Születésé­nek 110. évfordulóján illő kifejezni hálánkat azért, hogy munkássága révén Esztergom bevonulhatott a fotótörténetbe. K.E. Mi is lesz a Szerelem-szigeten? (D.) Kéménd kulturális és nép­művészeti rendezvényeiről, és a ha­gyományőrző, mintegy 1600 lakost számláló község híres-neves pincefa­lujáról már többször is írtunk. Most pedig azt jegyeztük le: a Párkánytól 12 kilométernyire fekvő magyar többségű falu ambiciózus polgár­mestere, Benefi László igencsak örül annak, hogy május elsejétől Szlová­kia és Magyarország is az EU tagja lett. Ez ugyanis új távlatokat nyitott előttük. Mert a kéméndiek - élükön a polgármesterrel - azt határozták: a községet és környékét, Iszomfalvát, valamint a Garam partján lévő ún. „Szerelem-szigetet" turisztikai és kulturális központtá fejlesztik. A tervek már elkészültek. A Sze­relem-szigeten egy ezer férőhelyes nézőtérrel rendelkező amfiteátrumot szeretnének kialakítani, ahol majd szabadtéri kulturális fesztiválokat, koncerteket fognak rendezni, a tu­risták elszállásolására pedig faháza­kat építenének, és sátorozási helye­ket biztosítanának. - A környéken mód nyílik bortúrák szervezésére, halászatra és vadászatra is, a Garam kiváló minőségű vizében pedig a nyári kánikulában fürödni is lehet -mondja a polgármester. Jövőre készül el a Garam-menti turisztikai centrum - főleg európai uniós pályázaton nyert pénzekből. De a Szerelem-szigettel szemben lé­vő Fehér Akác Csárda már most is házias, magyaros tájjellegű konyhá­val, hétvégeken élőzenével, vasár­nap pedig cigányzenével várja a ven­dégeket. Érdekességként: a csárda bejárati falán szlovákul és magyarul ez olvasható: „A magyar nóta nem­zeti kincs!" Mi tegyük hozzá: nem­csak a nóta, hanem Kéménd és festői környéke, az egész Garam-mente is! Vitái István festőművész emlékére Köbölkúton született 1897-ben, de a család már 1902-ben Eszter­gomba települt. Még karon ülő kisgyermekként megkapta a diftéri­át. Állapota kritikusra fordult, és az orvos utolsó esélyként egy kí­sérleti szérumot használt a kezelésére. Életben maradt, de az egyik fülére megsüketült. A főreál gimnáziumban érettségizett. Az első világháború alatt Nyitrán teljesített katonai szolgálatot. Művészeti tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán Csók Ist­ván és Vaszary János növendékeként végezte. Vaszary nagyon sze­rette a „süket Vitáit," diplomamunkáját - egy igen kvalitásos kálvá­ria kompozíciót - is az ő osztályán készítette. A főiskola elvégzése után haza­költözött Esztergomba, és édesap­ja támogatásával szabadfoglalkozású művészként tevékenykedett. 1927-ben megrendelésre elkészítette az Esztergomi Ipartestület volt elnökének arcképét, majd Sroy kanonok portréját. Ekkoriban néhány kiállítás kritikája is megjelent a helyi sajtóban. 1925-ben szerepelt a Faluszövetség kiállításán, 1926-ban a Balassa Társaság tárlatán, 1928-ban pedig az egyházművészeti kiállításon­. A helyi művészek közül Bajor Ágosttal és Pirchala Imrével tartott barátsá­got. 1937-ben megbízást kapott a péliföldszentkereszti templom mennyezet freskójának elkészítésére. 1948-ban a Városi Tanács fel­kérésére megfestette gróf Széchenyi István arcképét. Édesapja halála után a szociális otthonban vállalt munkát, és en­nek fejében ott biztosítottak feltételeket művészi munkája folytatá­sához. Portrék, tájképek, csendéletek voltak legjellemzőbb témái. Számos műve magán­gyűjteményekben lappang. Önálló tárlata, emlékkiállítása mindeddig nem volt. 1968-ban halt meg. (Kaposi) Magyar muzsika a Széchenyi téren Június 18-án a Széchenyi téren a MIÉP ifjúsági tagozata zenés műsort rendezett. A meghívott vendégművészek között szerepelt az Európa-hírű Kecskés Együttes, mely ezúttal a kuruc-kori magyar ze­néből adott ízelítőt Rákóczira emlékezve, valamint Sárdy Barbara előadóművész, aki magyar költők megzenésített verseit adta elő, fér­je, Papp Gyula zenei kíséretében. A hazafias verseket magyar népze­nei motívumokkal díszített dallamokra énekelte a művésznő. A rendezvény célja az volt, hogy a rock és a diszkó­zenéhez szokott fiatalokkal megkedveltessék a magyar muzsika gyöngyszemeit is.

Next