Esztergom és Vidéke, 2004 (19. évfolyam, 1-44. szám)
2004-06-24 / 25-26. szám
2004. június 17. U.i. A szeretet nosztalgiája Szállási Árpádot nem kell bemutatni olvasóinknak, hiszen szerkesztői műhelyünk aktív tagja, lapunkban rendszeresen jelen van cikkeivel, tanulmányaival, verseivel. Nem véletlen tehát, hogy június 14-én a Babits Mihály Városi Könyvtár „Esztergomi műhelyek " sorozatában régi barátja és szerkesztőtársa, Nagyfalusi Tibor beszélgetett az orvos-költővel abból az alkalomból, hogy az Esztergom és Vidéke műhelyének gondozásában, a SportPrint "V" Nyomda támogatásával megjelent egy újabb verseskötete, melynek illusztrátora szintén az említett szerkesztőség tagja, nevezetesen a jeles művész-tanár, Kaposi Endre. A találkozóra eljöttek Szállási Árpád tisztelői és egykori betegei is, akik közül volt, akit annak idején gyógyszerrel, volt, akit jó szóval, tanácsaival gyógyított meg. Megtudhattuk a kötetlen beszélgetésből azt is, hogy a szerző már 1946-ban, egészen fiatalon kísérletezett a versírással, méghozzá egészen sikeresen, hiszen diákként versíró pályázatokon kiváló eredményeket ért el. Az Irodalmi Újság 1953. november 21-ei számának 1 oldalán (!) például Hubay Miklós ezt írja róla: „Egyelőre a fiatalok rovatában szerepel, de nemcsak onnan, hanem általában is kiemelkedőnek tartjuk Szállási Árpád tehetségét", majd a cikk szerzője bőven idéz verscímeket, egész strófákat a fiatal költőtől. Aztán bekerült az orvostudományi egyetemre, és figyelme leendő hivatása felé fordult, később pedig a gyógyítás mellett a tudományos munka, főleg az egészségügy-történet kötötte le minden idejét. Ám az utóbbi években - a tudományos cikkek mellett - ismét sok verset ír, ezekből már három kötete is megjelent. - A mi magyar nyelvünk nagyon alkalmas lírai gondolatok kifejezésére. Sérült lelkű nép vagyunk, kiírjuk magunkból a problémáinkat. Azért is van annyi költőnk, írónk! - mondta Szállási Árpád, aki talán épp a fentieket alátámasztandó, a sorozat Vendégkönyvébe is rögtönzött egy helyhez illő strófát: „Babits Mihály szobra előtt Rigmust írni lehetetlen, Bocsássák meg, ha mégis e Szentségtörést elkövettem!" Szerkesztőségünk most kapta a hírt, hogy Nagyecsed városa rövidesen díszpolgárainak sorába iktatja a neves orvostörténészt, egyetemi magántanárt, prof. dr. Szállási Árpádot. Büszkék vagyunk rá, no meg arra is, hogy Esztergom e tekintetben megelőzte a szülővárost! Dezső László A hősök ünnepe „Nagy részvétlenség mellett folyt le a vasárnapi Hősök emlékünnepe. Sajnos, a város lakosságának nagy része nem érezte szükségét annak, s nem tartotta kötelességének, hogy az év egy napján, s az ünnepély órájában felkeresse a szent helyet, s ezzel kifejezést adjon együttérzésének és hálájának. (...) Alig akartuk elhinni, hogy a 18 000 lakosú ősi Esztergomban vagyunk, oly kevesen voltunk ott. (...) Reményünknek adunk kifejezést, hogy ez a jövőben másként lesz, hogy a hősi halottak, és jelképes sírjuk összehoz bennünket, esztergomi magyarokat, mindnyájunkat, akik különben - sajnos - az életküzdelemben, a vallás, a foglalkozás, a politika stb. oly gyakran egymással szembe állít, de akik hisszük hogy egyek vagyunk, és eggyé tudunk lenni a múlt megbecsülésében, a szebb és jobb jövőbe vetett hitünkben, s ennek kiépítésére irányuló szent akarásban." Hinnénk, hogy e sorok nem a múlt heti, hanem az Esztergom és Vidéke 1936. április 28-ai számában jelent meg? Pedig ez az igazság. Már akkor se... Idén május 30-án rendezte meg a Vitézi Rend a hősök napját. Sajnos, alig voltunk százan a gondosan megszervezett ünnepségen. Hol voltak például a képviselők, az önkormányzat, a város vezetősége? Hol voltak az intézmények, a diákok? Talán mentségül szolgálhat, hogy ez a nap egybe esett a gyermeknappal, de lehetett volna szakítani alig egy órát azok emlékére, akik életük árán járultak hozzá, hogy most gyermeknapot ünnepelhetünk. Vajon igazak lesznek-e egyszer az idézett újságcikk utolsó mondatai: a hősi halottak, és jelképes sírjuk összehoz bennünket, akiket különben az életküzdelem, a foglalkozás, a politika, stb. oly gyakran egymással szembe állít? Ideje lenne már... Vagy a történelem már csak ilyen? Ismétli önmagát: a korok változnak, de az emberek nem? Bélay Iván Kriszta néni mozija (dl) Július 31-én bezár a Petőfi Mozi és - mint arról már korábban szóltunk - ősztől a Bajor Ágost Művelődési Ház - úgy is mint „Kultúrmozgó" - mintegy ötven fő befogadására képes „Art kino" mozitermében lesznek a vetítések. Hogy a Petőfi Filmszínház impozáns helyiségével mi lesz, az még a jövő titka. Kriszta néni, a pénztáros már legalább negyven éve dolgozik a moziban. Nemcsak egyszerű pénztárosa volt ő, hanem háziasszonya is, olyan családias légkörteremtő, aki jegykiadás közben elbeszélget a mozi vendégeivel, tájékoztatást ad az éppen bemutatásra kerülő filmekről, szóval segített mindenkinek. Mert volt ám itt élet: micsoda teltházas előadások mentek itt a hatvanas-hetvenes években, és milyen kiváló moziankétok a nyolcvanas években! Most mindennek vége. De mi, a Petőfi Filmszínház régi látogatói, törzsközönsége nevében megköszönjük Kriszta néni és a többi dolgozó munkáját, méghozzá annak reményében, hogy egyszer, valamikor, ki tudja mikor, lesznek még teltházas filmvetítések Esztergomban. És akkor ismét mondhatjuk Kriszta néninek: - Két jegyet kérek a hátsó sorokba, a legjobb helyekre! Addig viszont: Köszönjük szépen, Kriszta néni, további jó egészséget! 7 110 éve született André Kertész André Kertész, a fotóművészet legendás klasszikusa 1894. július 2-án született Budapesten. Kereskedelmi iskolát végzett, majd banktisztviselőként dolgozott. 1915-ben behívták katonának. A katonaéletről készített fotóival hívta fel magára a figyelmet, és egy tábori képeslap pályázat megnyerése után úgy határozott, hogy fotográfus lesz. A 26. gyalogezred tisztjeként került Esztergomba, és mintegy két és fél esztendőt töltött itt kisebb - nagyobb megszakításokkal, betegségből, sebesülésből lábadozva. Ekkor készítette azokat az esztergomi felvételeket, melyeket életműve szerves részeként ma a világ minden táján ismernek. 1925-ben Párizsba ment, majd 1936-ban New Yorkba költözött. Az 1982-ben megrendezett III. Esztergomi Fotó Biennálé fontos eseményeként került sor André Kertész magyarországi fényképeinek kiállítására a Vármúzeumban. A kiállítás előkészítése során a Balassa Társaság tagjai levelezés és személyes látogatás formájában is felvették a kapcsolatot a mesterrel, aki örömmel segített a tárlat létrehozatalában, sőt ígéretet tett arra, hogy tervezett magyarországi utazása során ellátogat Esztergomba is. Közel hetven esztendő után 1984. március 8-án látogatott újra városunkba a világhírű művész, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál díszvendége. A fesztivál egyik kiemelkedő eseménye volt a mester Vigadó Galériában megrendezett kiállítása, melyen több esztergomi fotója is szerepelt. Kezében fényképezőgéppel sorra felkereste az egykori felvételek helyszíneit, bámulatos memóriával idézve fel a régi élményeket Ekkor vehette át a város vezetőitől az „Esztergomért" emlékérmet. Még ugyanebben az évben filmet készített a Francia Televízió André Kertrész életéről, és a forgatás során július 28. és augusztus 4. között a mester ismét Magyarországon tartózkodott. Ekkor Esztergomot is újra felkereste. Akkor még nem gondoltuk, hogy utoljára láthatjuk őt. 1985. szeptember 29-én hunyt el New Yorkban A világ nagy kultúrcentrumai ma már szinte kézről-kézre adják műveit, munkásságáról tucatnyi album és könyv látott már napvilágot. Születésének 110. évfordulóján illő kifejezni hálánkat azért, hogy munkássága révén Esztergom bevonulhatott a fotótörténetbe. K.E. Mi is lesz a Szerelem-szigeten? (D.) Kéménd kulturális és népművészeti rendezvényeiről, és a hagyományőrző, mintegy 1600 lakost számláló község híres-neves pincefalujáról már többször is írtunk. Most pedig azt jegyeztük le: a Párkánytól 12 kilométernyire fekvő magyar többségű falu ambiciózus polgármestere, Benefi László igencsak örül annak, hogy május elsejétől Szlovákia és Magyarország is az EU tagja lett. Ez ugyanis új távlatokat nyitott előttük. Mert a kéméndiek - élükön a polgármesterrel - azt határozták: a községet és környékét, Iszomfalvát, valamint a Garam partján lévő ún. „Szerelem-szigetet" turisztikai és kulturális központtá fejlesztik. A tervek már elkészültek. A Szerelem-szigeten egy ezer férőhelyes nézőtérrel rendelkező amfiteátrumot szeretnének kialakítani, ahol majd szabadtéri kulturális fesztiválokat, koncerteket fognak rendezni, a turisták elszállásolására pedig faházakat építenének, és sátorozási helyeket biztosítanának. - A környéken mód nyílik bortúrák szervezésére, halászatra és vadászatra is, a Garam kiváló minőségű vizében pedig a nyári kánikulában fürödni is lehet -mondja a polgármester. Jövőre készül el a Garam-menti turisztikai centrum - főleg európai uniós pályázaton nyert pénzekből. De a Szerelem-szigettel szemben lévő Fehér Akác Csárda már most is házias, magyaros tájjellegű konyhával, hétvégeken élőzenével, vasárnap pedig cigányzenével várja a vendégeket. Érdekességként: a csárda bejárati falán szlovákul és magyarul ez olvasható: „A magyar nóta nemzeti kincs!" Mi tegyük hozzá: nemcsak a nóta, hanem Kéménd és festői környéke, az egész Garam-mente is! Vitái István festőművész emlékére Köbölkúton született 1897-ben, de a család már 1902-ben Esztergomba települt. Még karon ülő kisgyermekként megkapta a diftériát. Állapota kritikusra fordult, és az orvos utolsó esélyként egy kísérleti szérumot használt a kezelésére. Életben maradt, de az egyik fülére megsüketült. A főreál gimnáziumban érettségizett. Az első világháború alatt Nyitrán teljesített katonai szolgálatot. Művészeti tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán Csók István és Vaszary János növendékeként végezte. Vaszary nagyon szerette a „süket Vitáit," diplomamunkáját - egy igen kvalitásos kálvária kompozíciót - is az ő osztályán készítette. A főiskola elvégzése után hazaköltözött Esztergomba, és édesapja támogatásával szabadfoglalkozású művészként tevékenykedett. 1927-ben megrendelésre elkészítette az Esztergomi Ipartestület volt elnökének arcképét, majd Sroy kanonok portréját. Ekkoriban néhány kiállítás kritikája is megjelent a helyi sajtóban. 1925-ben szerepelt a Faluszövetség kiállításán, 1926-ban a Balassa Társaság tárlatán, 1928-ban pedig az egyházművészeti kiállításon. A helyi művészek közül Bajor Ágosttal és Pirchala Imrével tartott barátságot. 1937-ben megbízást kapott a péliföldszentkereszti templom mennyezet freskójának elkészítésére. 1948-ban a Városi Tanács felkérésére megfestette gróf Széchenyi István arcképét. Édesapja halála után a szociális otthonban vállalt munkát, és ennek fejében ott biztosítottak feltételeket művészi munkája folytatásához. Portrék, tájképek, csendéletek voltak legjellemzőbb témái. Számos műve magángyűjteményekben lappang. Önálló tárlata, emlékkiállítása mindeddig nem volt. 1968-ban halt meg. (Kaposi) Magyar muzsika a Széchenyi téren Június 18-án a Széchenyi téren a MIÉP ifjúsági tagozata zenés műsort rendezett. A meghívott vendégművészek között szerepelt az Európa-hírű Kecskés Együttes, mely ezúttal a kuruc-kori magyar zenéből adott ízelítőt Rákóczira emlékezve, valamint Sárdy Barbara előadóművész, aki magyar költők megzenésített verseit adta elő, férje, Papp Gyula zenei kíséretében. A hazafias verseket magyar népzenei motívumokkal díszített dallamokra énekelte a művésznő. A rendezvény célja az volt, hogy a rock és a diszkózenéhez szokott fiatalokkal megkedveltessék a magyar muzsika gyöngyszemeit is.