Ethnographia • 81. évfolyam (1970)
Tanulmányok - —: Életrajzi adatok 163—164
törekedett hiú maga mutogatásra, nem hangsúlyozta különállását, nem nézte le, amit elődei építettek. Továbbépített, újat alkotott a jó tanítvány tiszta, féltékenységet nem ismerő, hűséges szellemében. De mi tudjuk, mennyi az új mindabban, amit adott, tudjuk, egy végiggondolt, szervesen felépített rendszer bontakozik majd ki kiadásra váró köteteinek lapjairól — s nemcsak a német mezőgazdaság évszázadait, de a magyar paraszti múlt évszázadait — mindenekelőtt ezt! --és egész európai, eurázsiai összefüggéseit megismerhetjük majd belőle. Hatvanadik születése napján úgy köszöntjük, hogy tudományos munkássága jó summázatával még adósunk nekünk is, a nemzetközi néprajzi kutatásnak is. Ez a summázat együtt van, szinte csak kiadásra, az anyag rendezésére vár. Ismétlem: boldog élet az, amelytől újra meg újra csak várunk, pedig adakozó bőségéből jeles fiatal kutatók sora merített eddig is. Ezt a türelmetlen szeretetet hallja ki üdvözlő szavainkból. Bízunk abban, hogy hosszú, termő évek békére vár még rá — alkotó idő. A Magyar Néprajzi Társaság is, folyóiratunk és minden barátja ezt az alkotó időt, alkotó nyugalmat kívánja neki. ORUJTAY GYULA ÉLETRAJZI ADATOK 1910. július 12-én született Laskó községben, Baranya megyében (ma Jugoszláviához tartozik). Gyermekkorát itt Hódmezővásárhelyen és Kúnszentmiklóson töltötte. Középiskolai tanulmányait a kunszentmiklósi gimnáziumban végezte 1920 és 1928 között. Jeles eredménnyel letett érettségije után mint magyar—német szakos a budapesti tudományegyetemnek lett hallgatója és egyidejűleg az Eötvös József kollégium tagja. Egyetemi tanulmányainak időszakában (1928—1932) alapos nyelvészeti képzettséget szerzett. Szorosabb kapcsolatban volt GOMBOCZ Zoltán, ZSIRAI Miklós és NÉMETH Gyula professzorokkal. Tanulmányai során különös figyelmet szentelt a turkológiának és az etnográfiának. Néprajzi érdeklődésében jórészt az autodidakszisra volt utalva, mert GYÖRFFY István akkor megkezdődő magántanári előadásait csak utolsó éves hallgató korában hallgathatta. Az egyetem elvégzése után 1933 — 34-ben tényleges katonai szolgálatra vonult be. Tanári pályáját a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor gimnáziumban kezdte meg. Hódmezővásárhelyről 1940-ben a budapesti IX. kerületi Fáy András gimnáziumba került, ahol 1942 decemberéig tanított fél munkaidővel. A Fáy András gimnáziumban töltött időszak alatt már kutatóintézeti szolgálatát is megkezdte, pedagógiai munkája mellett részt vett a táj- és népkutatás intézményes irányításában, KÁDÁR László, K. KOVÁCS Péter, MÁDY Zoltán és MORVAY Péterrel együtt. Még mint középiskolai tanár készítette el több tanulmány után A kiskunsági pásztorkodás című doktori disszertációját és tett doktori szigorlatot 1938. január 6-án summa cum laude fokozattal. Főtárgya a magyar néprajz (GYÖRFFY István), melléktárgya finnugor nyelvészet (ZSIRAI Miklós) és magyar irodalomtörténet (HORVÁTH János) volt. Az 1938/39-es tanévben a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjas tagja volt. A bécsi esztendő alatt történeti néprajzi kutatásokat és összehasonlító tanulmányokat végzett. 1942-ben a szegedi tudományegyetemen ,,Az Alföld tárgyi néprajza és magyar történeti néprajz" c. tárgykörből magántanárrá habilitálták. Ugyanebben az évben a Teleki Pál Tudományos Intézet intézeti tanárává nevezték ki a Táj- és Népkutató részleghez. Eredményes tudományos munkáját egyre többször szakították meg hosszabbrövidebb idejű katonai behívások. Szovjet hadifogságba került, ahol antifasiszta szemináriumot végzett és jelentős antifasiszta kultúrmunkát folytatott. 1946 augusztusában tért haza. Átszervezett korábbi munkahelyén a Keleteurópai Tudományos Intézet Néptudományi Intézetében folytatja kutató munkáját. A Néptudományi Intézet megszüntetése után, 1949 novemberétől az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára került mint a Néprajzi Intézet tanára. 1950 március 1-től önálló kutató és megbízott előadó. 1951. szeptember 1-én nyilvános rendes (tanszékvezető) egyetemi tanárrá nevezték ki az akkor létesített tárgyi néprajzi tanszékre. 1952-ben a történelemtudományok kandidátusa címet kapta. Mint professzor 1959-től 1963-ig a kar dékánja volt, az egyetemi reform egyik kidolgozója.