Ex Symposion, 1995 (13-14. szám)

1995 / 13-14. szám

KÖSZÖNTJÜK A HETVENÖT ÉVES MÉSZÖLY MIKLÓST! SÓLYOMSZEM - SÓLYOM-SZÁM - Milyen számot csináltok most? - kérdez­te P. N. L. költő az Írók Boltjában, valamikor nyáron. - Sólyom-számot. De én csak Sólyom­szemnek hívom - válaszoltam. A szójáték nagyon is nyilvánvaló volt, némileg a Jelen­kor Halszem - Halszám analógiájára - No és ki ez a Sólyomszem? - Hát Mészöly - mondtam. Ami számomra nyilvánvaló volt, nem volt az P. N. L. számára. Legalábbis ez derült ki, ahogy lebiggyesztve ajkát vállat vont. Csak később kapcsoltam, lehetséges, hogy mor­bid dolog egy szerzőt, aki jövőre lesz hetve­nöt éves, Sólyomszemnek titulálni.­­De hát én ezt nem is úgy gondoltam! Hogy? Hát hogy Mészöly Miklósnak olyan éles a szeme, mint a sólyomé. Hanem? Ha­nem, hanem... A belső látásra gondoltam. Ahogy köröz (nem sokat) egy-egy téma fö­lött, s ahogy lecsap. Lényegretörően, nem sokat adva holmiféle cicomákra, játékosság­ra. Végig pórázon tartva prózáját, akár Lelo­­vich György az idomításra befogott ragado­zó madarakat. S ha el is engedi képzeletét, annyira sohasem tudja, hogy azok vissza ne térnének hozzá. Vissza a földre. A fejébe. A papírra.) Van-e egy sólymon valami fölösleges? Avagy hogyan nézne ki egy elhízott só­lyom? Egyáltalán elhízhat-e a sólyom? El tudnák képzelni, tisztelt Mészöly-olvasók, a szikárság esztétáját egy pöffeszkedő manie­­rista mondatban? Gondolom, nehezen. Se­hogy. Én sehogy. Erről (is) próbál szólni e szerény összeállí­tás. A Sólymok csillagvilága olvasásakor írtam a következő vakát. Tisztelettel ajánlom Mé­szöly Miklósnak: Sólyomszem villan Balkáni gerle vére Barna avaron Szemek tükrében les ránk Egy fölbérelt orvvadász Weissbrunn, 1995 decembere BOZSIK Péter

Next