Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-08 / 10. szám
Kis magyar tyúkológia Sokan emlékszünk még az ötvenes évek politikai ígéreteire. Tán’ a legszebb volt közülük, hogy ha nem esszük meg az aranytojást tojó tyúkot, előbb-utóbb utolérjük a kapitalizmust. Végül a kapitalizmus ért utol minket, ám az egykori csodálatos baromfi — balliberális változatban — újra itt van. E mostani, stabilizációs reformtyúkból a farhát meg a csirkeláb jutott nekünk, az arany pedig a volt elvtársak széfjeiben lapul. Ők tojnak is mindenkire. Tyúkesze viszont annak van, aki még mindig hisz nekik... Óvári. Hálás köszönet Na, ezt a könnyítést megköszönhetjük a bocsánatkérő kormányfőnek, meg az eltávozott pénzügyőrnek. Bár amikor február 9-én aláírta Bokros úr 7001/1996. (P. K. 3.)-as irányelvét „a személyijövedelemadó-előleg levonására vonatkozó eltérő rendszerek engedélyezéséről”, még talán ő maga sem tudta, hogy 18-án már lemondott miniszter lesz, de biztosan összekacsintott a legfőbb adóvégrehajtóval és azt mondhatták a plebszre gondolva: „ha könnyítést akartok és még a miniszterelnök úr is bocsánatot kért tőletek, hát ti, bugrisok, könnyítésként ezt kaphattok”, és közzétették a „MAGYAR KÖZLÖNY” 1996/11. számában. Ha eddig sírtunk, hogy januárban sok adót vontak, most talán úgy tűnik (de mily csalóka) örülhetünk, hogy lehetőség van az év végi adókülönbözet mérséklésére, tetszenek érteni: év végi adókülönbözet mérséklésére! (Továbbra is megkülönböztetettek és többletadó fizetéssel büntetettek, akik nem elégszenek meg, vagy rákényszerülnek a többletmunka végzésére.) Ennek érdekében csak annyit kell tennünk, hogy a munkabéren kívüli, minden más forrásból származó jövedelmeinket, és az azokból levont adóelőlegeket (nahát ez az, ha már egyszer vonták, miért kell tovább vonatni, szemérmetlenül nyúzatni?) a munkáltatóinknak bejelentjük a felvételtől számított 30 napon belül, hogy az a nyomorult bérszámfejtő megbolondulhasson a rászakadt adathalmaztól. Lássuk, akkor mi következhet ebből: Vegyünk egy újságírót úgy 40 és 55 év közöttit, akit a laptulajdonos lapátra tett (ugye tudjuk: nem Szeged az egyetlen hely!), okként vagy mond valamit, vagy nem, teljesen mindegy. Példaértékű barátunk redakcióban elhelyezkedni nem tud, de bazinagy szerencséje van, mert valamelyik „jól fizető” intézmény — mint az iskola, könyvtár, vagy múzeum— munkahelyet ad neki, minek következtében fizetésnapokon talán 15 lepedő béreli borítékját. Ebből ugyan megélni nem tud (2 gyerek, ápolónő feleség, OTP-vel terhelt 10. emeleti másfélszobás lakás, civilizált korunk vívmányaival felcicomázva — micsoda luxus —, mint a távfűtés, villany, hideg meg még meleg víz is), hát próbálkozik levelezőn kapcsolatban maradni néhány sajtótermék főszerkesztőjével, írásaiért kap néhány forintot, de a „luxus” lakás rezsijéhez még mindig kevés. Télen havat lapátol — főleg éjjel, mert akkor jobban fizetik —, kutyát sétáltat, természetesen pénzért, meg fát vág (mások az ő hátán), így aztán összejön havonta vagy 10 zöld Bartók, amiből természetesen még adót nyúz az APEH, de azt hiszi, kevesebbet, ha nyilatkozik, és ettől kezdve 30 naponként — ahogy a mellékes csordogál — jelenti munkáltatójának, hogy most kemény 600 rongy, máskor 1600 forint, meg van, hogy akár 3000 is összejött a..., na nem, azt már nem kell megmondania, hogy a hólapátolásból. Csak a számokat kell közölni, hadd irigykedjenek a munkatársak, elsősorban is a bérszámfejtők. Mígnem a főnök észreveszi, hogy ennek az ürgének még futja bokszra, meg mintha szappannal mosakodna, mi több, délben még kevés zsír is van a kenyerén... ha vajon miből futja? Aha, van mellékese! Hála istennek, jutalomra nincs rászorulva, mások többet kaphatnak. És a fizetésemelés? Ugyan! Van mellékese! Sőt, egyre több, már a tizenötezret is elérte, hát ez már valami, de még a munkáját is pontosan, meg hiba nélkül végzi — dicséri —, de lássa be, létszámleépítést kell végrehajtani. Maga ügyes, mellékese is van, ugye megérti, ha magát küldöm el. És ráadásnak év végére még 50 ezerrel több adót is fizet, mint mellékállást nem vállaló, de a főnöknél dupla fizetést kifekvő volt kollégája. Hát köszönjük Bokros úr, hogy távoztában, míg a tizennyolc milliójára gondolt, visszakézből, még az üres kenyeret is kiütötte vállalkozó kedvű honfitársai kezéből. Koczka István