Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-05 / 27. szám
* Botrányos jelenségek El sem ültek még a miniszterelnöki villa körüli belpolitikai vihar hullámai, miközben újabb hasonló eset borzolja a kedélyeket. Ezúttal egy harcosan kormánypárti Postabank-lap közölt bátor, tényfeltáró írást Kisnyúl Béla magyar állampolgár ingatlanügyével, ill. tágabb értelemben vett anyagi helyzetével kapcsolatban. A cikk azt állítja például, hogy nevezett másfél szobás (cca. 50 négyzetméter) peremkerületi panellakást tart fenn (a Földhivatalban „Kisnyúl Béla és társai” vannak tulajdonosként bejegyezve), német személygépkocsit (Trabant 601 Special Kombi) üzemeltet és az utóbbi időben — becslések alapján — mintegy két, két és fél ezer forintot költött a saját vesemedencéjére. Mindezt közalkalmazotti önnyugdíjából fedezi. Kisnyúl Béla nem kívánta kommentálni a megjelenteket. Hozzá közel álló források szerint viszont a bulvárlap állításai nem felelnek meg a valóságnak. Kisnyúl Béla ugyan — hatodmagával — kétségkívül panellakásban lakik, ám az jóval kisebb azemlített 50 négyzetméternél, legalábbis az egész család úgy érzi. Emellett többhavi víz-, gáz-, villany-, csatorna-, szemétdíj tartozása, plusz tetemes OTP-hátraléka van, a gépkocsija rendszámát pedig leszerelték, mert nem tudta levizsgáztatni. A vesemedencéjéről pedig mindössze annyit jegyeztek meg a Kisnyúl Béla környezetében élők: egyetlen fillért se költött rá — lévén, hogy orvosra sincs pénze —, viszont tényleg egyre jobban be van gyulladva úgy másfél, két év óta. Alighanem Kisnyúl Béla egyik sorstársa találta fején a szöget ezzel az enyhén szólva kínos üggyel kapcsolatban, amikor nyilvánosan kijelentette: nagyon kellene szégyellnie magát a kormánynak azért, hogy az állampolgár egy élet munkája után nem lakhat méltó körülmények közt együtt a családjával... Óvári. Az más labancokról Myky dr. Vagy Miky? Myki. Miki. Kinek útja — tán mégsem véletlenül — az internacionalizmustól a kozmopolitizmusig vezetett. Maótól Sorosig? Mintha Mao Ce-tung vagy Györgye Soros tehetne róla! Ami természetesen magánügy lenne, ha nem jelentené be újra és megint, hogy Haraszti Miklós, az egyik csikágói (magán)egyetem (volt) oktatója harangozza be ’95 nyarán a Szabad Népben, hogy Nem szabad nemzeti alapon „domborítani”, a nemzeti persze doktorotoknál nacionalistát jelent, amit ja, pedig szabad, hogyne, a világpolgári domborítás! Domborítson a kutya, mondhatnánk, ha mondhatnók, csak hát ha egy egyetemi tanár szerint vagy kozmopolita vagy nacionalista az ember s e balhitét szerte a világban (ügyesen alá tett magas dobogóról) terjeszti, ellenkedni támadhat kedvünk. Mert profetok szerint akkor a magamfajta nem is létezik. Rosszabb esetben bevág a nácik közé, még szerencsétlenebb változatban pediglen eleve úgy állítja be, hogy a hazafi természetesen hazafiy s nacionalista, meg soviniszta, rögvest fasiszta és még mi nem! — Pedig milyen gyönge kis munkácska volt az a hírhedett Darabbér!... — állítja a zarándifi, aki szerint Tar Sándor egyetlen sora többet mond a munkás világról. — Provokátor. —Maoista! Szerintem csak zavaros, mint a párt-Mint nálunk Funár Gyurié. ...A zarándi népi egyetem négy, hat, nyolc osztályt végzett professzoraitól tudom: ahol ennyi a Szakértő, előbbutóbb föltűnik a turul. Nagy-Oláhországban meg — a Légió előtt szabaddá tenni az utat—a római anyafarkas. Kurta Miska, Zaránd vármegyéből HETILAP Főszerkesztő: Pálfy G. István Társfőszerkesztő: Stefka István Felelős szerkesztő: Csendes Csaba Főmunkatársak: Gál Jolán, Solymár József Kiadja:a Press+Print Kft. Felelős kiadó: Tóth Imre Ügyvezető igazgató Készült: a Press+Print Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. nyomdájában Kiskunlacházán Műszaki vezető: Pártos Árpád A szerkesztőség címe: 2340 Kiskunlacháza, Kossuth L. u. 9. Tel./Fax: (24)330-368 Terjeszti: Hírker RT., Nemzeti Hírlapkereskedelmi RT., Alternatív terjesztők Előfizethető a Hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési Irodában (Budapest, XIII. Lehel u. 10/a, levélcím: HELIR, Budapest 1900), ezenkívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetési díj: 1 évre 3024 Ft, fél évre 1508 Ft, negyedévre 756 Ft, 1 hónapra 252 Ft ISSN szám: 1218-6341 A címlapot Hernádi Éva tervezte.