Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-27 / 12. szám
Szentmihályi Szabó Péter KAPISZTRÁN ÉS HUNYADI Történelmi regény 3. rész al. fejezet Egyik nap a másik után. Szigorú papok keze alatt, monoton egyformasággal. Rend, fegyelem. Kemény tanulás reggeltől estig, s ha tellett gyertyára, hát annak világánál is. Ebéd utáni hosszú séták Juliánnal és az új baráttal, Marchiai Jakabbal, aki már akkor papi pályára készült. Séta közben is tanultak: kikérdezték egymást, megvitatták a nehezebb feladatokat, gyakorolták az ékesszólást, a perbeszédet, a prédikációt. Közben Kapisztrán János - mert szülőfalujáról így nevezték - még mindig lovagi dicsőségről álmodozott, edzette testét, s magas, erős csontozatú, sovány ifjúvá serdült, enyhén görnyedten járt, mivel megszokta, hogy önmagánál alacsonyabb emberekkel van dolga. Nagyritkán kimenőt is kaptak, vagy engedélyt valamely ügy elintézésére a város másik részében. Ilyenkor elkísérték egymást, a móka kedvéért, de a biztonság érdekében is, mert a szegényebb negyedekben könnyen előfordult, hogy belekötöttek a tógás, kalpagos diákokba, megverték vagy kifosztották őket. Csak a barna csuhás, kötélöves, mezítlábas vagy facipős szerzetesek nem féltek itt: ők még itt is gyűjtöttek adományokat, s bármily különös, még a legnyomorultabbak is adakoztak élelemmel, ruhával, néhány krajcárral, miközben a gazdagok kapui zárva maradtak. A ferences barátok még abba a negyedbe is be merték tenni a lábukat, ahol főként pogányok, eretnekek, zsidók, külföldiek szálltak meg vagy éltek állandóan. Az egyetemre is járhattak itt zsidók, bár ez korántsem volt általános, de a zsidók jól és pontosan fizették a tandíjat és jóval keményebben és odaadóbban tanultak a keresztényeknél, talán mert tudták, hogy a gyanakvó és ellenséges közegben csak nagyobb és biztosabb tudással győzhetik le az akadályokat. Többségük jogi vagy orvosi pályára készült, s egyformán távol tartották magukat diáktársaiktól és a város mindennapi életétől. Mindig csoportosan közlekedtek, keleties kaftánjukba burkolózva, titokzatosan és hallgatagon. A dominikánusok, „Isten kutyái” is járták az eretnekek és pogányok, zsidók negyedét. Közülük kerültek ki a Szent Inkvizíció ügynökei, akik Perugiában is megjelentek, s ahol feltűntek, ott számítani lehetett arra, hogy fellobbannak a máglyák és ami még elkerülhetetlenebb, összeverődnek a helybéli szegények, koldusok, munkakerülők, s elkezdődnek a pogromok. Amint Giovanni mind jobban megismerte a várost, már nem érezte oly vidékinek, elveszettnek magát. Az évek múlásával és tekintélye nagyobbodásával gyöngült a napirend szigora is. A szabályzat most már lehetővé tette, hogy kardot viseljen, s ő büszke örömmel vásárolta meg a legdrágább kardot, amit csak árultak a mór fegyverkovácsok. Igaz, két hónapig koplalnia kellett érte, de valahányszor szállásán kihúzta hüvelyéből a kardot, s megcsodálta a pengébe vésett cifra arab betűket, régi, hős keresztes lovagnak érezte magát, aki szaracénok seregén vágja át magát a Szent Sírig, vagy Nagy Károlynak, aki Roncesvalles-nál a végsőkig küzd a pogányok ellen. Karddal az oldalán bátrabban járt az esti órákban is, amikor a városi őrség alabárdosai sejti szívesen tették ki lábukat a városkapuk mellett őrtornyaikból. Egy téli estén túlságosan messze kóborolt az egyetemi negyedtől. A kánonjog egyik különös tételén gondolkodott, amikor valaki segítségért kiáltott. Egyetlen ablak fatáblája sem nyílt ki a lármára - az útonállók nyugodtan végezték piszkos munkájukat, husánggal ütlegeltek egy jajveszékelő férfit, majd az övébe rejtett pénzt kezdték keresni, s hogy semmit sem találtak, annál dühödtebben rugdosták áldozatukat. Giovanni kivonta kardját, és dühödt üvöltéssel az útonállókra rontott, számot sem vetve azzal, hogy ő maga is könnyen pórul járhat. De bátorsága, merész közbeavatkozása szétugrasztotta a gyávákat, talán azt hitték, hogy több fegyveres is követi ezt az egyet, vagy úgy vélték, amúgy sem számíthatnak már zsákmányra. Az ifjú felsegítette a nyögdécselő férfit, csak kaftányáról vette észre, hogy egy öreg zsidót mentett meg, akinek sok keresztény még emberszámát is kétségbe vonta, s puszta érintését is utálatos bűnnek tartotta. A vén Salamonnak kis boltja volt nem messze, s fölötte volt lakása. Salamon orvosnak taníttatta fiát, Dávidot, kit Giovanni látásból ismert. A boltban mindenfélét árultak, de főleg ócskaságokat, régiségnek tartott szúette ládákat, rozsdás vérteket, lószerszámot, gyanús tégelyekben varázslatos erejű kenőcsöket, gyógyító füveket és szerecsen talizmánokat.Most mindezt saját szemével is láthatta, amint betámogatta Salamont a boltba, ahol az öreget már az egész család aggódva várta. Dávid azonnal ellátta atyja sebeit, az asszony könnyek között hálálkodott, mindnyájan beljebb invitálták a bátor lovagot, sőt az égett bortól magához tért kereskedő mindenképpen meg akarta jutalmazni Giovannit, s egészen megbántódott a visszautasítástól. Giovannit meghatotta a szeretetnek, összetartásnak és félelemnek különös vegyüléke, mely e családot jellemezte, s akaratlanul is összehasonlította az ő hajdani családjuk ridegebb hangulatával. Ezek az emberek egyfajta állandó fenyegetettségben éltek, ez tette őket zárkózottabbá, de érzelmeikben túlzóvá is. Valóban úgy bántak vele, mint hőssel, ezen ugyan Giovanni mosolygott, de jól is esett neki. Többé ugyan nem látogatta meg Salamonékat, de Dáviddal továbbra is kapcsolatban maradt. A törvények nem tiltották ugyan a zsidókkal való érintkezést, de nem ártott az óvatosság: az inkvizíciónak mindenütt voltak fülei, s egy pogányokkal érintkező keresztény ifjú bármikor olyan gyanúba keveredhetett, mely ha személyére nem is, de választott hivatására végzetessé válhatott. Dáviddal nagy sétákat tettek, és barátságos, de szenvedélyes vitákban köszörülték elméjüket, nem tartózkodva a legkényesebb, hitbéli témák tárgyalásától sem. Dávid, mint leendő orvos, még saját zsidó hitére is kétellyel tekintett, s már-már a halhatatlan lélek létezésének tagadásáig is eljutott. - De hát akkor nem lenne értelme semminek! Magának az életnek sem! - tiltakozott Giovanni. Dávid körülmutatott a tájon. - Nézd, barátom, itt minden él! Élnek a ■ ! EZ A HÉT