Bihari Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1991-01-04 / 1. szám

2 NEM ÉRT EGYET A KORMÁNYNYILATKOZATTAL (Folytatás az l. oldalról) Arról van szó, hogy az ex-ki­rály kiutasítását magyarázó kormánynyilatkozatról nem tudott, é­s nem is ért egyet az abban foglaltakkal. Sztálinista meglátásnak tart­ja, hogy minden cselekedet mögött eleve rosszhiszeműséget kell feltételezni. „Ha már a királyt továbbenged­ték a repü­lőtérről, miért nem mehetett el ősei sírjához Curtea de Arges­­re? Még egy televíziós beszél­getést is lehetett volna szervez­ni vele“ — vélekedett a (volt?) művelődésügyi miniszter. Egyébként úgy gondolja, hogy a május 20-i választáson a lakosság nem döntött a mo­narchia-köztársaság alternatí­vát illetően, ahogy azt Dán Mar­ian képviselőházi elnök állította. Akkor csak három el­nökjelölt közül kellett vala­kire voksolni, a királyság új­rateremtésének kérdése szóba sem került. Valódi népszava­zásra van szükség, mely so­rán a lakosság választhat a két lehetséges államforma kö­zött. A kormány tájékoztatójában, Andrei Plc­su szerint, nevetsé­gesen hangzott, hogy a régi kommunista vezetés döntését hozták fel jogi alapként az ex-király kiutasítására. Bogdan Baltazar kormányszóvivő akkor is elvetette a sulykot, amikor a királyok mindenkori „népmeg­vető“ magatartását ecsetelte. Andrei Plesu lemondását a miniszterelnök még nem hagyta jóvá, a döntést valószínűleg a pénteki kormányülés hozza majd meg. BIZALMATLAN TEMESVÁRI VÁLASZTÓK Claudiu Iordache, a Nemzeti Megmentési Front alelnöke,­­Temes megyei képviselő, komolyan vette Temesváron tett ígéretét: a­­m­ennyiben választói tényleg nem bíznak már benne, nem haj­landó a parlamentben maradni. A képviselőház tavalyi utolsó ülésén Claudiu Iordache el­mondta: a temesváriak csalódottsága főleg azzal magyarázható, hogy az 1989. decemberi eseményekre, az akkori gyilkosok személyére még most sem derült fény. Nem valószínű, hogy el­keseredettségüket az ellenzék „manipulálja” a hatalom ellen; valódi bizalmatlanságról van szó. A „frontos főember“ enge­délyt kért és kapott a képviselőháztól, hogy Temesvárra utaz­zon és választóinak erkölcsi ítélőszéke elé állva győződjön meg: joga van-e még a hős várost képviselni a törvényhozásban, vagy le kell mondania mandátumáról. A GÁRDA, A GÁRDA... Ha életéveit tekintve — legyünk legalább most, újév tá­ján figyelmesebbek — a „kevésbé fiatal“ olvasó betűzgeti a címet, bizonyosan örökzöld-melódiájú Huszka-operett dallama cseng fel képzeletében. De ha ez „a már nem fiatal“ átélte volt a II. világháborús Románia szellemi-fi­zikai kálváriáját, akkor más, rosszemlékű képsorok vil­lannak elé: a román fasizmus terror­kommandójának, a gyilkosságairól hírhedt Vasgárdának tetteit sorakoztatja az emlékezet. Többek között Iorga és Madgearu bestiális megölését, a regáti zsidó­ pogromokat, a demokratikus el­lenzék ellen elkövetett atrocitásokat — s mindazt a rém­tettet, mellyel a náci SS hű tanítványaiként „bizonyítot­tak“ egy­­ nemzet- és népe­llenes fajgyűlölő rend, a fasiz­mus mellett. Majd jött a történelmi fordulat — s úgy tűnt, hogy elsöpörte őket is históriánk színpadáról. A szélsőjobb fenevadjait a szélsőbal, a kommunista diktatúra távolí­totta el a porondról. S ezt követően négy és fél évtizedig a vörös­ fasizmus rémuralmát szenvedte az ország. Azt gondoltuk 1989 decemberében, hogy ennek is vége. Mé­morittasan szívtuk a szabad karácsony illatát, habzsoltuk a szólás és utazás szabadságát, örvendtünk a viszonylagos „bőség“ szemfényvesztéseinek, s közben a forradalom hullámlovasai kiénekelték tulajdonunkból a hatalmat. És lett „szabad“ parlamentjük, ahol mindent szabad. Kiátkozták hát — hogy csak a legújabbak«­­ szóljunk — a mártír-város Temesvárt, s minap fűt-fát összehordtak az ex-király, Mihály elleni félelmükben-gyűlöletükben. S hogy telve legyen a pohár, a Vátra politikai csápja, a PM­R Maros megyei képviselője az eddigieknél is elké­­pesztőbb hazugsággal hozakodott elő, s állítólagos vásár­helyi tervek leleplezése kapcsán azzal fenyegetőzött, hogy a kormány „tehetetlensége“ láttán, majd ők szerveznek „Nemzeti Gárdát“! Íme, amiben eddig sem kételkedhetett a józanul látó, azt most parlamenti dobogón is világgá kiáltja a nemzeti elvakultság képviselete: a politikai söpredék minden ed­digi legaljasabb eszközét, a Vasgárda szellemi utódját ígéri a román „Demokráciának“! S ezt szemérmesen meg­hallgatja közel félezer „honatya", tudomásul veszi a „párt“ és a kormány, talán örvend neki az Elnök és továbbra is Szabadságot és egyenlőséget hazudunk Európának. Románia poszt-revolucionális szilveszterét beárnyékol­ja a múlt kísérleteinek haláltánca. Ideje lenne a szellem­­űzésnek. S ezt a lépést a Hatalom birtokosaitól várja — egyelőre — a Nép. INDIG OTTÓ BN 1991. I. 4. ­ MINDENTUDÓ SILVIU DRUCAN Most már nyilvánvaló, hogy a televízió megtalálta fő politi­kai hírmagyarázóját, ideológu­sát és jövendőmondóját Silviu Brucan személyében. A nyugdí­jas professzor a jelek szerint a hatalom „szürke eminenciása­ként" a háttérből próbálja be­folyásolni a vezetést, de köz­ben az információs tevékeny­ségről sem mond le: hivatásá­nak tekinti, hogy a nézők mil­lióit felvilágosítsa az esemé­nyek valódi okairól Szilveszter előtt egy nappal láttuk a bukaresti tévében a vele készített beszélgetést. Régi „osztályharcos dialektikáját" csatasorba állítva Silviu Bru­­ean mindenekelőtt elmagyaráz­ta a decemberi belpolitikát. Kifejtette, hogy az autós sztrájk, a televíziónál történt incidensek, a diáksztrájk, a Polgári Szövetség országos konferenciája, a forradalmi év­fordulóra emlékező tömeggyű­lések mind közös célt szolgál­tak: teljesen aláásni a kormány helyzetét, megbuktatni az or­szág vezetését és a december 2a-én hazaérkező volt király kezére játszani a hatalmat. Be­szélgetőpartnerének arra a kér­désére azonban, hogy ki szer­vezhette ezt a mesterien össze­hangolt akciót, a professzor már nem tudott feleletet adni. Egyébként Silviu Brucan fö­lényesen bizonyította a nézők­nek, hogy ő mindenki hibáját látja és ítélkezhet az összes po­litikai csoport fölött. A Polgá­ri Szövetség például téves ideo­lógiát képvisel, amikor egy nem létező polgári társadalom képviselőjének tartja magát. Az ex-király rosszul politizál, mert a skandináv és a brit mintát elhanyagolva, állást foglal a pártok­­ közötti csatá­rozásokban. A kormány viszont politikai intelligenciájának szűk korlátait bizonyította az­zal, hogy az 1944. augusztus 23-i fordulatban döntő szerepet játszó Mihályt egyszerű határ­sértőként utasította ki az or­szágból. Egyébként, bár a kormány nem megfelelő, hiba lenne megbuktatni, mert ezzel csak az 1989-es improvizációt helyettesítenék egy újabb rög­tönzéssel. „Jelenleg nincs más megolás, mint a létező vezetés­re bízni magunkat“ — vonta le Brucan úr a következtetést „A nyugatiaknak alapvető érdekük segíteni a volt szo­cialista tábor országainak gaz­daságát" — jelezte a profes­­­szor, bizonyítva külpolitikai jártasságát is. „Ha közömbösek maradnak, olyan keletről ér­kező kivándorlási hullámmal kell számolniuk, amely az e­­gész nyugati gazdaságot meg­fojthatja.“ A fölényesen ítélkező Sil­viu Brucanról az is kiderült, hogy mennyire sértődékeny, ha érdemeit nem ismerik el. A brassói megmozdulás emlékére szervezett ünnepség rendezői­nek keserűen vetette a sze­mükre, hogy pont öt, az 1987-es mozgalom résztvevői­nek legkövetkezetesebb védő­jét nem hívták meg a novem­ber 16-i rendezvényekre ... N. O. NEMZETKÖZI „Ö­B­Ö­L - M­E (Folytatás az I. oldalróll Keletre. Ismét felkeresi a szö­vetséges országokat, és ha köz­ben meghívják Bagdadba, elmegy oda is. De akár hívják őt, akár nem, az amerikai katonák és fegyverek folyamatosan érkez­nek Szaúd-Arábiába. Az ira­kiak viszont nem mozdulnak Kuvaitból. Tehát egyelőre csak a „labda“ pattog. Bush elnök egy lapnak így nyilatkozott: „A II. Világhábo­rú óta nem nézett szembe ak­kora erkölcsi kihívással a vi­lág, mint a Kuvait elleni iraki invázióval“... ugyanakkor remé­li, „hogy sikerül háború nélkül megoldani a válságot, ami egy új nemzetközi rend bevezeté­sét is lehetővé tenné, ha azon­ban mégis háború lesz (márpe­dig az ENSZ-ultimátum határ­ideje vészesen közeleg), akkor c é­s" az remélhetőleg nem fog né­hány napnál tovább tartani." Minden­esetre — tette hozzá az amerikai elnök — semmi­lyen ár nem túl nagy, hogy az iraki megszállókat visszavo­nulásra­­ késztessék, ha ugyanis most nem fizetik meg ezt az árat, később az sokkal nagyobb lesz. A nyilatkozók sorra elhallgat­ják azt — a Bush elsők számá­ra lidércálomnak is beilliő — harmadik, köztes lehetőséget, hogy Husszein részleges csa­patkivonást hajtana végre a megszállt területekről. Ez min­denképp egyenértékű lenne egy diplomáciai és katonapoli­tikai fiaskóval (Bush számára), ugyanis ebben az esetben nem lenne indokolt a teljes erőbe­dobással történő katonai inter­venció, annál is inkább, hogy az Európai Közösség berkeiben már most megoszlanak a véle­mények az esetleges Öböl-há­borút illetően. Ez esetben a sok százmilliót felemésztő mozgósí­tás csak a kialakuló diplomá­ciai pa­t­helyzetet lenne hiva­tott (statisztaként) biztosítani. Khadhafi, líbiai elnök megle­pő nyilatkozatában kifejtette, hogy Szaddám Husszein már­mér engedni látszik személyes kérésének és talán sikerül rá­bírni, hogy kivonja csapatait Kuvaitból (erre hamarabb is gondolhattak volna a világ po­litológusai, mert kivel értene jobban szót egy diktátor, mint egy másik diktátorral?) Hasonló szellemben nyilatko­zott Yasszer Arafat is. Szerinte a béke esélye a háborúval szemben 60 a 40-hez (ahogy is­merjük, ennek az ellenkezőjét már biztosan megtette valame­lyik londoni fogadóirodában — persze valamelyik „megbízható“ embere közvetítésével). Arafat ugyanakkor afelől sem hagyott kétséget, hogy háború esetén a vitéz palesztin harcosok az ira­kiak oldalán küzdenek majd. Valljuk be, Arafattól ennél nem is vártunk jobbat. É­L­E­T „LEFEKÜDT" A MOLDÁVIAI PARLAMENT? Év végi meglepetés­ hírnek számított az az üzenet, melyben a moldáviai parlament tudatja Gorbacsov elnökkel azt a döntését, hogy az elkövetkezendőkben feltételek nélkül aláveti a köztár­saságot a mindenkor érvényben lévő szovjet törvényeknek és felhagy minden olyan kezdeményezéssel, mely az autonómiára való törekvést vagy netán a szövetségi rendszerből való kiválást célozza. Ezenkívül biztosítják a szovjet elnököt afelől is, hogy a köztársaságban még fellelhető feszültséggócokat saját — belső — eszközökkel, a legrövidebb időn belül semlegesítik. A dolognak előzménye van, ugyanis Gorbacsov egy igen ke­mény hangú figyelmeztetést intézett a tagköztársaságokhoz, melyben szükségállapot bevezetését vagy közvetlen elnöki kor­mányzást helyezett kilátásba azokon a helyeken, ahol „a hely­zet különösen kiéleződik, és komoly fenyegetés éri az államot és a lakosság érdekeit“. Ezen belül különös tekintettel volt Mol­dáviára, melynek tíz napot adott a „rend“ visszaállítására. Azt nem lehet tudni, hogy a moldáviai honatyáknak elég volt-e ez az elnöki dörgedelem, vagy követte ezt némi „elvtársi­­ terefere“, melynek tartalmát „elfelejtették“ nyilvánosságra hoz­ni, az viszont tény, hogy a kijelölt határidőn belül példásan be­adták a derekukat. Arról szintén nincs hír, hogyan fogadták ezt azok, akiknek a nevében a feltétel nélküli engedelmesség meg­ígére­tett? Egy biztos: ha akadtak olyanok, akik a Moldáviában jó ideje uralkodó belső összevisszaságot saját céljaik elérésére szándékoztak felhasználni, azok most feltétlenül stratégiát kell hogy váltsanak. Még akkor is, ha köztudott, hogy állítólag a „zavarosban“ a legeredményesebb a halászat. B. Ú. É. K. KELET-EURÓPA! B­ugáriában megszűntek a ben­zinkutaknál a tolongások, ugyanis a mentőkön kívül sen­kinek sem (még vállalatoknak sem) adnak el üzemanyagot. A példátlanul drasztikus intézke­désnek az a magyarázata, hogy Bulgária fizetésképtelen, tehát nem vásárolhat újabb benzin­tételeket a kimaradt iraki szál­lítások helyett. A Szovjetunióban drasztikus áremeléseket helyeztek kilá­tásba m­­ár az év második nap­ján. Külön figyelmet érdemel az elektromos készülékek 40 és a gépkocsik 70 százalékos ár­emelése. Nehezen tudjuk el­képzelni, miféle állami támoga­tásban részesült egy 5—6000 rubeles Moszkvics vagy egy 12 000 rubeles Lada, miközben az átlagfizetések ma sem na­gyon dugják ki a fejüket a 200 rubeles plafon felé. ELUTAZOTT, NEM VOLT ODAHAZA? 10-éig még elő­fizethet a Kelet-Nyugat januári számaira. Még négy megjelenés: 48 lej! Előfizetést Nagy­váradon a lapterjesztők s kiadóvállalatunk lapterjesztési osztályán fogadnak el: Kanonok sor 25. szám. Ne feledje! A KELET NYUGAT MINDEN CSALÁDBAN OTTHON VAN! Az előfizető kedvezményt élvez; otthon 12 lejért kapja meg a Kelet-Nyugatot.

Next